hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Jake Gyllenhaal 90 percen át briliánsan szenved A bűnösben

Hosszú közelik Jake Gyllenhaalról, egy elrabolt nő és egy csomó titok a Netflix filmjében.

Link másolása

hirdetés

2018-ban Gustav Möller dán író/rendező elkészített egy majdhogynem tökéletes thriller-kamaradrámát. Az egy helyszínen játszódó történet beszippantotta, megrágta, kiköpte, majd nehéz atmoszférájával agyonnyomta a gyanútlan nézőt. Az eredeti film, megnézése után is velünk maradt, nos, a 2021-es amerikai feldolgozás sajnos nem fog.

A remake rendezőszékébe Antoine Fuqua-t ültették, aki nem volt rossz választás: egyrészt korábban már dolgozott együtt a főszereplő színésszel a Mélyütés című filmben, másrészt elég jól ért a feszültségkeltéshez.

Filmjei általában feszes tempójúak és gyakran a bűncselekményekről, vagy bűnözőkről szólnak.

A probléma az, hogy Fuqua fogta az eredeti koncepciót és pontról pontra lemásolta azt, vagyis a film igazi iparosmunka.

Nem tudok pártatlanul írni a filmről, mivel láttam, sőt 2018 egyik legjobb mozijának tartottam az eredetit, így

a mércét is nagyon magasra tettem.

A feldolgozás nem tudta megugrani ezt a szintet, ráadásul sok szempontból bántóan nyúltak hozzá az eseményekhez.

hirdetés

Ami jó, azon ne változtass – valószínűleg mondták sokan az alkotói gárdából. A történet ugyanaz, mint 2018-ban: egy nyomozó íróasztal mögé kényszerül, mert bírósági ügye van függőben. Ezért addig is, amíg nem zárul le a nyomozás, a segélyhívó telefonközpontjában sínylődik. Ez hatalmas szenvedés az amúgy rossz modorú zsarunak, de tűri, mert tudja, hogy nemsokára visszakerülhet az akcióba.

Ekkor érkezik egy segélyhívás egy nőtől, akit elraboltak - és ez olyan mellbevágó események sorozatát indítja el, amire nem számíthat senki.

A történet minden csavarjával, rengeteg apró nüanszával együtt megegyezik a 2018-as változattal. Amin változtattak, az vagy egész jó ötlet volt, vagy rettenetes szentségtörés. A környezetváltozás az egyike a jó döntéseknek: az esős Dánia helyett megkapjuk az éppen erdőtüzektől sújtott Los Angelest, a komor, csaknem faarcú Jakob Cedergren helyett pedig a zseniális Jake Gyllenhaalt. Ő a főszereplő, sőt

szinte Ő az egyetlen szereplő.

Rajta kívül alig látunk valakit a képernyőn. Nem csoda, hiszen a film egy kőkemény kamaradráma erős thriller-elemekkel, egyetlen helyszínnel, kevés szereplővel, sok dialógussal. Az amerikai verzió szebb, letisztultabb, látványosabb – már amennyire egy ilyen film látványos lehet – de valahogy kevésbé feszes, nem annyira komor vagy feszült, mint elődje.

Az új környezet egy másfajta miliőt teremt az előzőhöz képest, ezzel nincs baj. A csendesebb, zordabb észak helyett megkapjuk a lángoló Kaliforniát.

Ez a kicsit más atmoszféra egyébként kimondottan jól áll a filmnek.

A problémák ott kezdődnek, amikor a történetben térnek el a Gustav Möller változatától. A főszereplő magánéletét jobban kihangsúlyozzák és a megváltástörténetét megváltoztatják, valamint egy tragikus eseményt is átírnak a film végén, amitől az egész túl hollywoodi lesz. Nem gyomrost visz be a nézőnek, csak enyhén fültövön legyinti. Pedig mind a rendező, mind a főszereplő képes lett volna hitelesen bemutatni a szörnyű eseményeket, de valahogy az egész lagymatagra sikerült.

A technikai megvalósításról alig lehet valamit mondani: sok közeli Mr. Gyllenhaalról. Aki szereti a színészt, ebben a filmben 90 percen keresztül nagyon közelről nézheti, ahogy szenved. Minden más nagyobb színész, aki a stáblistán szerepel, mint például

Peter Sarsgaard, Ethan Hawke vagy Paul Dano csak a hangjával játszik a filmben.

A zene nem annyira van jelen, de a főtéma nem rossz, illik a helyzethez. A dán verzióban viszont nem használtak zenét, ott a háttérzajok és a telefonban hallható autók ablaktörlői adtak alaphangot, nem egy melankolikus téma. Ezt Hollywood nem engedhette meg magának.

Igazából nem csalódtam a filmben, mivel az elvárásaim az egekben voltak, de tudtam, hogy nagyon nehéz megugrani, és ez be is igazolódott. A film kritikai fogadtatása viszont egy kicsit meglepett: középszernél picit magasabbra értékelték a nemzetközi sajtóban, amit nem érzek igazságosnak, mert ennyire nem rossz a film. Valószínűleg ennek az oka az, hogy a 2018-as változathoz hasonlították, ahogy én is tettem. Sajnos ez Antoine Fuqua verziójának nem tesz jót, mert úgy gondolom, ha valaki nem látta az eredetit, az nézze meg inkább azt.

De, ha erre nincs lehetősége, akkor a 2021-es Netflixes verzió is át tudja adni A bűnös üzenetét.

Kicsit sok mázzal, aktuálpolitikával és megváltoztatott katarzissal, de alapvetően nem rossz film a 2021-es A bűnös.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Leleplezték a Szarvast az Álarcos énekesben, többen is eltalálták, kit rejtett a maszk

Fluor Tomi szinte önkívületi állapotban örült annak, hogy nyomozása sikerrel járt. A Gorilla is lelepleződött.

Link másolása

hirdetés

Az Álarcos énekes legutóbbi adásában, vasárnap újabb két énekest leplezett le az ezúttal Miller Dáviddal kiegészült nyomozócsapat.

A Szarvas jelmez alatt éneklő sztárról a csapat egyöntetűen megállapította, hogy kifejezetten jól énekel. A nyomozók végül két táborra szakadtak: Miller, Szabó Zsófi és Nagy Ervin Serbán Attila színész mellett tette le a voksát, míg Szandi és Fluor Tomi határozottan állította, hogy Zámbó Krisztián rejtőzik a jelmez alatt.

Utóbbi két nyomozónak lett igaza, a Szarvas jelmez valóban Zámbó Jimmy fiát rejtette.

Nagy Ervin nem fukarkodott a dicsérettel, amikor közölte az énekessel: „Figyelj, le a kalappal, amit elénekeltél az utolsó számban. Elképesztő.”

Zámbó Krisztián mint Szarvas az Álarcos énekesben

Az este folyamán lelepleztek még egy celebet: a negyedik szuperkártya bedobása után kiderült, hogy egy igazi sztárzenész, Lotfi Begi énekelt a Gorilla maszk alatt.

A Gorilla szerepében Lotfi Begi – Álarcos énekes

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Sittkupacból könyörögte ki a mérnök kislánya az aranyozott csempét

Elképesztő módon kerültek új leletek a Vármúzeum megújult kiállítására.

Link másolása

hirdetés

Átalakítva és megújulva várja a látogatókat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum újkori állandó kiállítása. A Királyi Palota - A kultúra vára című kiállítás tulajdonképpen előcsarnoka (fizikailag és tematikában is) a most legfelkapottabb budapesti tárlatnak, a gyönyörűen rekonstruált Szent István teremnek. Ugyanakkor sokkal több is annál.

Az újranyitás alkalmából a kurátorok, dr. Farbaky Péter és dr. Rostás Péter művészettörténészek exkluzív tárlatvezetést tartottak a megújult állandó kiállításon. A tárlatvezetésen nemcsak a palota történetét ismerhettük meg a török kiűzésétől az 1960-as évekig, hanem számos érdekességet is hallhattunk az újonnan kiállított tárgyakról, és a kombinált jeggyel megnézhető Szent István-terem is érthető kontextusba került.

​A Budavári Palota kezdetben katonai célú épület volt, és Mária Terézia idejében alakult barokk palotává. A 19. század első felében József nádor volt az épület állandó lakója. A szabadságharc leverését követően I. Ferenc József kétszer építtette át a palotát: 1849–1856 között kamarai építészek vezetésével, majd 1890-től Ybl Miklós, illetve Hauszmann Alajos kapott megbízást a palota nagyarányú kibővítésére és átalakításra.

A királyi palota díszítőprogramjának két törekvése volt: kifejezni egyrészt, hogy a palota a magyar nemzeté, másrészt, hogy a Habsburg-ház rezidenciája. A palota három szárnyában ennek szimbólumaként három történelmi korszakot megjelenítő dísztermet alakítottak ki. A kupola alatt elhelyezkedő Habsburg-termet, a krisztinavárosi szárnyban a nemzeti függetlenséget kifejező, neoreneszánsz Hunyadi Mátyás-termet, valamint a déli összekötő szárnyban a Szent István termet. Szent István alakja az akkori közgondolkodásban a rendezett hatalmi viszonyok szimbóluma volt, tehát

a Szent István terem a Habsburgok és a magyar nemzet közötti jó viszonyt jelképezte.

A Szent István terem kandallójából egyetlen eredeti darab maradt meg, amit mi is megcsodálhattunk a kiállításon. Az aranyozott csempét az 1960-as években a bontáson dolgozó mérnök kislánya könyörögte ki a sittből, amelyet a múzeum később tőle vásárolt meg.

hirdetés

A Habsburg-időszakból származik a Habsburg-lépcső megmaradt atlasza is, ami végre ismét maga mellett tudhatja párját. Tárlatvezetőinktől tudtuk meg, hogy

a Habsburg-lépcső elpusztulása után a szobrok sokáig hányódtak a palota udvarának különböző pontjain, végül a nőalak el is tűnt.

Az újranyíló kiállításra az ember nagyságúnál nagyobb kariatidát archív fotók alapján rekonstruálták gipszből. A rekonstruálást segítette, hogy az eredeti szobor kézfeje a férfialak vállán „maradt”. Beleborzong az ember, amikor ilyet hall. Valószínűleg sosem tudjuk meg, kinek a nyaralóját díszíti most titokban az eredeti nőalak.

Ferenc József uralkodását idézi a kiállítás egyik leglátványosabb új darabja egy nőstény oroszlánt formázó, 500 kilós faragvány. Ez nem más, mint a magyar ornamentikájú, szecessziós kerti pavilon, az úgynevezett Parasztház záróköve, amit Sisi, azaz Erzsébet királyné számára terveztek.

Az 1902-ben átadott épületet az időközben elhunyt Sisi már nem élvezhette. A Parasztház egészen Budapest 1945-ös ostromáig megmaradt, ám a harcokban súlyosan megrongálódott, berendezése eltűnt. A nőstény oroszlánt ábrázoló zárókövet a múzeum régésze, Magyar Károly találta meg a déli rondellánál.

A palotát a két világháború között Horthy Miklós rezidenciájaként és múzeumként használták. Horthy 1920-ban költözött be a budai királyi palotába. Lakosztálya nem Ferenc József egykori királyi apartmanja helyén, hanem a krisztinavárosi szárnyban volt. Ezzel a gesztussal akarták szimbolizálni a királynélküliség állapotát. A Horthy-korszakban az egyetlen jelentős építészeti beavatkozás a Corvin könyvtárterem létesítése volt a mai D épületben.

A Corvin-terem padlózatából származó parkettatábla szintén szép új szerzeménye a kiállításnak. Mintáját Szabó László várkapitánysági főmérnök tervezte és Miklósváry Károly műszaki előadó rajzolta.

Horthy kormányzóságának 10 éves évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el a Szent Zsigmond-kápolna nyugati homlokzatán 1930-ban, amit most a kiállítás új tárgyaként mi is megnézhettünk. A latin nyelvű emlékkő tömören összefoglalja a vár és a palota történetét, felsorolja a jelentős uralkodókat - a sor végén a kormányzó nevével.

A palota 1945 januárjában a német csapatok legutolsó védelmi központja lett. Az épület a hetekig tartó tűzvész miatt hatalmas sérüléseket szenvedett. 1949-ben döntöttek a párt és állami központtá alakításáról, majd 1957–1959-ben kulturális intézmények otthonául jelölték ki a komplexumot. Elsőként a Budapesti Történeti Múzeum és Vármúzeuma költözött be a palotába, majd a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkásmozgalmi Múzeum, végül 1985-ben az Országos Széchenyi Könyvtár.

A 20. század emlékei között kapott helyet Az orvostudomány allegóriája - A trónterem barokk falképei is. Vinzenz Fischer alkotása eredetileg az 1769-ben befejezett barokk királyi palota legnagyobb terét, a tróntermet vagy más néven dísztermet díszítette.

De mégis hogyan került a 20. századi tárgyak közé a barokk falkép? A kurátorok elárulták, hogy egyrészt mérete miatt nem fért volna el az alacsonyabb belmagasságú földszinten, ahol Mária Terézia korát idézik meg. Másrészt a freskó és állapota sokat elárul a viharos 20. századról is: A palota II. világháború utáni átépítésének célja a középkori maradványok rekonstrukciója volt, de az értékesnek ítélt 18. századi freskókat is le akarták választani a falról, hogy megőrizzék őket.

A megmaradt falképeket azonban szakszerűtlenül választották le, így egy részük még a helyszínen megsemmisült.

Az orvostudomány allegóriáját ábrázoló falikép együttes nagyon rossz állapotban került Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol a restaurátor tanszék hallgatói restaurálták.

A kiállítás újdonságai mellett láthattunk építészeti terveket, fényképeket, a palota egykori dekorációjának és berendezésének emlékeit, illetve rekonstruált teremrészleteket is. Sőt a palota építési fázisait modern 3D-s animációkon is megnézhettük, amik szintén segítettek abban, hogy jobban megértsük, lássuk az újkori palota közel három évszázados történetét.

A Királyi Palota - A kultúra vára című állandó kiállítást a Szent István teremhez hasonlóan a Budavári Palota "E" épületében nézheted meg. Részletek a BTM Vármúzeum honlapján.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Rambo manapság nem páncélököllel és késsel gyilkol, hanem dallal – megnéztük az X-Faktor második válogatóját

A mentorok olcsó poénok kedvéért teszik kockára a hitelességüket, műbalhékat robbantanak ki, de néha azért felfedeznek őstehetségeket is. Vélemény.

Link másolása

hirdetés

A 10. jubileumi X-Faktor második válogatóját nehéz lesz elfelejteni. Szeretnénk, de kérdés, profi segítség nélkül sikerülhet-e.

Nem cicóztak, rögtön az elején maximiálisra állították a sokkfaktort. Semmi nem készített fel az életben a tündének öltözve, tünde nyelven éneklő Ágoston Sárára, avagy tünde nevén Ruanira.

Tolkien talán örülne, hogy nem dolgozott hiába olyan sokat a tünde nyelv megalkotásán, én viszont

úgy éreztem magam, mint egy Álarcos énekes rémálomban, ahol kiderül, hogy a jelmezes versenyző nem is visel jelmezt.

Sára ráadásul egyszemélyben Tarzan is. Saját állítása szerint ugyanis magától tanult meg olvasni, és egészen eddig Edgar Rice Borroughs vademberén kívül nem tudtam senkiről, akinek sikerült volna ez a bravúr, és Tarzannak óriási segítséget jelentett ebben, hogy csak kitalálták.

hirdetés

Puskás Peti úgy érezte, neki most produkálnia kell magát, így a színpadra pattant, hogy Ruani mellett Frodó és egy személyben Gollam legyen. Mondjuk amilyen hamisan kezdte énekét a lány, valahol megértem.

Később javult a helyzet, és Sára mellett szól, hogy Peti bohóckodása nem zökkentette ki.

Adél azért igen helyesen jegyezte meg, hogy ez nem volt 4 igenes produkció, Alexnek szemmel láthatóan nem is tetszett, de valahogy a végén még is 4 igennel távozhatott a hölgy.

A szerethető bolond után jöttek a sima bolondok, akiket még szeretni sem lehet. Sőt, az 5 év után újra próbálkozó Rímrobbanás produkció, a Jamip Randevú és a szimatszatyros démon után érdeklődik a CIA is, úgy vélik, igen hatékonyan használhatnák vallatásra.

Mr. Mimicry az egyik legbölcsebb versenyző az X-Faktor eddigi történetében. Álarc mögé bújt és nem fedte fel valódi nevét.

Ez jó, mert így csak a közvetlen ismerősei ismerik fel, de nem kell attól tartania, hogy egy random benzinkútnál megállva kiröhögik, amire pedig produkciója alapján amúgy számíthatna.

Trash reality történeti pillanat következett. Jegyzeteljetek, utána kikérdezem!

Tehát: a luxusfeleségekben feltűnt Yvonne Dederick lánya, Catherine Dederick, művésznevén Mardoll, aki többek között azzal tűnt ki, hogy félmeztelen képekkel harcolt a nők szexualizálása ellen, és az idei Survivor egyik versenyzője volt, jelentkezett az X-Faktorba.

Miller Dávid jó ismerősként köszöntötte a familiát, és kövezzetek meg, de önkéntelenül is Jeff Bridges jutott eszembe a Halászkirály legendájából: „Hihetetlen, hogy én micsoda alakokkal tegeződöm!”

Az egyértelmű, hogy Mardoll a marketingesek álma, akinek nagyon pocsékul kellett volna teljesítenie ahhoz, hogy ne juttassák tovább a táborba. Nem volt nagyon pocsék.

A továbbiakban volt ByeAlex rajongó, aki ennek ellenére tudott énekelni, jópofa volt a Kőhalmi Zoli hasonmás, akihez képest Lajkó Félix egy dumagép, de eszköztelen megjelenésére rácáfolva egész jól énekelt.

Személyes kedvencem az 53 éves Kovács Péter, akit kislánya nevezett be, és Totót énekelt.

Egyre ritkább ezekben a versenyekben, hogy jön valaki, akinek jó a zenei ízlése.

Természetesen nem maradhatott ki a sokat tanult, épp ezért önmagát profinak tartó, ámde tehetségtelen és nagyon önérzetes versenyző. Kocsis Légrádi Lilla Lea egyértelműen rossz volt, az összes mentor így gondolta, amiből az énekesnő – a szót most nagyon tág értelemben használom – levonta az egyetlen lehetséges következtetést: a mentorok hazudnak.

Azért jól mutatja a világ változását, hogy annak idején a Ki mit tudon nem voltak ilyen jelenetek.

Vagy azért, mert a zsűriben Szinetár Miklósok ültek, vagy kivágták ezeket a tévéadásból.

Az est számomra legérthetetlenebb pillanata nem Adél és Gáspár Laci műbalhéja volt (Adél megsértődött, mert Alex és Laci nem juttatott tovább egy gyenge, iskolabálra való fiúbandát, Gáspár Laci pedig megsértődött, mert Adél a közönséget felhasználva próbálta presszionálni, de gondolom mostanra már az is látta, aki nem is akarta). A legérthetetlenebb Rambo tovább jutása.

Rambo manapság nem páncél ököllel és késsel gyilkol, hanem dallal. Rebomafil alias Rambo nagy ambíciókkal érkezett, nem kisebb cél lebeg előtte, mint hogy megnyerje az Eurovíziót. (Mondjuk Magyarországon erre mostanság vajmi kevés esélye van, de hát úgy látszik neki erről nem szóltak.)

Ehhez képest Rambo olyan rosszul énekelt, hogy az még számomra is egyértelmű volt. A mentorok azonban érthetetlen módon belementek Puskás Peti kegyetlen trollkodásába, eljátszották, hogy ez egy csodálatos előadás volt, és négy igennel tovább repítették a versenyzőt.

Az ilyen megnyilvánulások után nem csoda, hogy a mentoroknak nincs nagy respektjük a Kocsis Légrádi Lilla Leához hasonlók szemében. Több olyan versenyző is volt, aki jobb volt Rambónál, és egy tábor kört még megérdemelt volna, hogy legyen miről mesélni az unokáiknak.

Egy szó mint száz: ez nem volt szép!

Az est két legnagyobb meglepetése persze a műsor végére maradt. A marosvásárhelyi, 16 éves Szakács Erika fél éve, online tanul énekelni. Ami nem hangzik túl bíztatóan, de az igazság valószínűleg az, hogy a lány már így született, mert hatalmasat énekelt.

Az est legnagyobb pillanata számomra mégsem hozzá köthető, hanem Mohácsi Anetthez, aki gyerekkora óta szeret énekelni, de nem foglalkozhatott komolyan vele, mert 10 évet húzott le egy bántalmazó kapcsolatban, ahol a férje nem engedte fellépni.

Szerencsére a házasság véget ért, Anettet pedig benevezte a sógora az X-Faktorba. Jól tette,

Anettnek köszönhetően igazi Susan Byole-i pillanatokat élhettünk át.

Még mindig nincs vége az előválogatóknak, de a jövőheti adást nagyon várom, mert ha lehet hinni az előzetesnek, végre jön Hörcher László.

(Ha valaki izgult volna, az adás végére Adél és Laci kibékültek.)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Magas színvonalú, művészfilmes besorolást kapott az Elk*rtuk című mozi a Médiahatóságtól

Az őszödi beszédről szóló film a testület szerint „hozzájárul a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez”.

Link másolása

hirdetés

Art besorolást adott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az Elk*rtuk című magyar játékfilmnek; a döntés révén nemcsak a multiplexek, de az ország összes artmozija vetítheti a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimit - közölte a filmet gyártó Megafilm Kft. vasárnap az MTI-vel.

Az NMHH-ban kizárólag a Fideszhez közeli tagok ülnek. Mint korábban beszámoltunk róla, a hatóság elnöke, Karas Monika – egy évvel megbízatásának lejárta előtt – lemondott posztjáról, ám mivel lemondása október 31. után lép érvénybe, ez a döntés még az ő elnöksége alatt történt.

A filmalkotást október 21-től vetítik a mozikban – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az NMHH azoknak a forgalomba kerülő filmeknek ad art minősítést, amelyek

művészi értékükkel hozzájárulnak a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy amelyet a bizottság oktatási, kulturális szempontból jelentősnek, magas művészi színvonalúnak ítél.

Korábban Kálomista Gábor, a film producere azzal vádolta meg a Budapest Filmet, hogy szándékosan, politikai nyomásra kevés budapesti moziban vetítik majd a filmet. Az előzetes jegyfoglalások azonban azt mutatják, hogy a film iránt egyelőre nincs kimagasló érdeklődés.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: