KULT
A Rovatból

Akinek a fotográfia szerelem

Érzelmekkel fotóz, mégis bármikor be tudja kapcsolni magában a riportert. Kálló Péter 2009-ben a Photoblog Awardson elnyerte a legjobb európai fotóblog címet. A Metropol fotósa a blogjára ma is ugyanolyan büszke. Van oka rá.


Érzelmekkel fotóz, mégis bármikor be tudja kapcsolni magában a riportert. Kálló Péter blogja 2009-ben a Photoblog Awardson elnyerte a legjobb európai fotóblog címet. A Metropol fotósa a blogjára ma is ugyanolyan büszke. Van oka rá.

Beke Dániel interjúja a a Pixinfo.hu oldalon

- Van konkrét első élményed a fotózás terén?

- Valahol mindig bennem volt ez a dolog, de teljesen más világból jöttem. Matematika, közgazdaságtan, ilyeneket tanultam, az egyetemen pedig inkább a bulizással és a csajozással foglalkoztam. Lázadó típus voltam, de a vizualitás valahol mindig tetten érhető volt nálam, a számítógéppel rajzolgattam, megpróbáltam szép weboldalakat csinálni a szabadidőmben. Nem gondoltam volna soha, hogy ebből meg lehet élni – apám kertész, anyám pedig varrónő, én úgy éreztem, hogy esélyem sincs arra, hogy ilyen irányba mozogjak. Nagyon sokáig álmodoztam arról, hogy filmezzek, de egészen az egyetemig nem tettem ezért semmit. Ott viszont valami bekattant bennem. Ekkor volt az első konkrét élményem is: elmentünk kirándulni Kassára, és elvittem a családi fényképezőgépet. Végigfotóztam az egész utat, vadabbnál vadabb képeket készítettem, hazaérve pedig konstatáltam, hogy nem tekerődött be a film. Ennyit az első élményről…


- De aztán mégis sikerült.

-

Az egyetemen nagyon nem találtam a helyemet, fura volt a baráti köröm is, az általános iskolai ismerőseim közül viszont nagyon sokan foglalkoztak művészeti dolgokkal, ezért úgy döntöttem, belevágok. Teljesen véletlenül akadtam bele a Népszabadság fotósiskolájába, elmentem oda, és ott elhatároztam, hogy semmi mással nem szeretnék foglalkozni.

- Akkor voltaképpen egyfajta irányított szerencse volt?

- Nagyon sok olyan barátom van, aki panaszkodik, hogy napi nyolc órát dolgozik, de nem azt csinálja, amit szeret. Ilyenkor jó érzés, hogy egyszer bátran belevágtam valamibe, amiben nem tudtam, hogy tehetséges vagyok-e, vagy sem, és sikerült. Azért nem sült el rosszul, mert Féner Tamástól tanultam, aki látott bennem fantáziát, aztán pedig Sebestyén László vonala befolyásolta az utamat. Ez pedig nagyon jól megerősítette a törekvéseimet. Azt mondjuk a mai napig nem tudom, hogy mit láttak bennem – de a mai napig azt sem tudom megmondani, hogy miért tetszenek az embereknek a képeim.

- És neked miért tetszenek?

- Azért, mert ez az én kis világom. Szerintem az egy csoda, hogy kattan a zár, és megszületik a kép. Nekem még mindig érdekes ez, egy csomó kérdést, érzelmet felvet, amiket mások megláthatnak az elkészült képben. És én ezt szeretném – kicsit egoista vagyok abból a szempontból, hogy nem a világot akarom megmutatni, hanem saját magamat a világon keresztül.

- Vagyis átszűröd magadon azt, amit látsz?

- Nem Kálló Péter van benne a képekben, mert annyira nem tartom magam nagyra, hanem az érzelmeim. Nekem az egész fotográfia egy szerelem, hullámvasút, utálat, gyűlölet, küzdelem, hirtelen hangulatváltozások, mélyek és magaslatok.

- Mikor van a csúcspontja?

- Hogyha boldog vagyok, akkor vidám képek születnek. A boldogság pedig nekem az, hogy a helyén van minden az életemben munkában, magánéletben, mindenhogyan. Ilyenkor nagyon termékeny vagyok, lelkesen dolgozom, tetszik, amit csinálok. Ha az agyam bármelyik része egy kicsit is problémázik, akkor nehezebb.

- Olyan is van, hogy benned minden oké, de a környezet miatt nem jön össze a kép, amit elképzeltél?

- Mindenről lehet jó fényképet csinálni. Ehhez kell jó technika, de azzal csak azt éred el, hogy jó lesz, de nem baromi jó. Hogy mitől lesz valami annyira jó, hogy nekem tetsszen? Néha én sem tudom megmondani. Sétálnak az emberek az utcán, és egyszer csak látom, hogy most van az a pillanat, amikor én és a környezetem összeáll.

- Akkor te tulajdonképpen nem is a környezetet, hanem saját magad dokumentálod.

- Igen, ez pontosan így van. Erre nagyon jó példa a fotóblogom. Nem azért született, mert annyira meg akartam mutatni magam, sőt, nagyon is féltem, hogy mit fognak mások mondani, akik látják a képeimet. Utólag nem is tudom, miért, de a lényeg az, hogy az egészet valójában azért hoztam létre, hogy legyen egy archívum, ahol összegyűjtöm a képeimet. Aztán ez lett belőle.

- Olyannyira, hogy a 2009-es Photoblog Awardson a tiéd lett a legjobb európai fotóblog...

- Ma már elképzelni sem tudom, mit csinálnék nélküle (a blog nélkül). Nem tudom, mihez kezdtem volna a hetvenes években, internet nélkül. Én már ebbe nőttem bele, a digitális technológiának csak az előnyeit látom. Az ember sajtófotósként iparosként dolgozik. Események vannak, ahol termelni kell egy olyan minőséget, ami az újságban megjelenhet. Olyan illusztrációkat kell visszahozni, amik megélnek kinyomtatva – ezt is meg kell tudni jól csinálni, de nekem pont azért volt szükségem a blogra, mert kellett egy hely, ahová kifolyik mindaz az érzelem, amit a sajtófotóban nem tudok kiélni. A Metropolban elsősorban az újság fotóriportere vagyok, nem pedig Kálló Péter.

- Amikor épp nem dolgozol, mit tartasz jó képnek?

- Akkor tudom, hogy jó egy fotóm, ha mindenki mást mond róla. Mert akkor nem az van, hogy készen kaptál valamit, hanem kaptál egy érzést. Néha már olyanokat mondanak a képeimről, amikre én is azt mondom, hogy ez belemagyarázás. De aztán rájövök, hogy bennük tényleg ezt ébresztette fel az adott kép.

- Ezt fejleszted saját magadban, vagy nem akarsz didaktikus lenni?

- Nem cél, hogy megmondjam, mi van a képen. Ezért nem szeretek magyarázatot sem írni a képek mellé, maximum egy címet adok nekik, amiket néha visszamenőleg át is írok. Ez egy folyamatos agyalás, a munkának igazából nem is a fényképezés veszi el a legnagyobb részét, hanem saját magam. Néha ez játék is – vajon ha ezt így csinálom, visszakapom a visszajelzésekből azt, amire gondoltam?

- És visszakapod?

- Az elején még nagyon számítottam a visszajelzésekre, de az emberek nem mernek valakinek a weboldalán kritikát írni. Ami fontos, hogy a barátaimtól, a környezetemtől sok visszajelzést kapok.

- Van olyan is, hogy lerakod a gépet és mindenki hagyjon békén?

- Most éppen ez van, és ez elég sok ideje tart. Nagyon sokat dolgoztam mostanában, produktív évem volt, és eléggé elfáradtam ebben. Másfelé szeretnék most mozogni, mert úgy érzem, a fényképezés kicsit meghalt.

- És nem is aggódsz?

- Manapság annyira hozzászoktak az emberek a vizuális ingerekhez, hogy nincs idejük befogadni, elgondolkozni. Néha visszakapom a képeimre, hogy „de hát ilyet bárki tud csinálni”, mert csak futólag nézik meg őket. Ezért is írom a honlapon, hogy kicsit maradj ott, és hagyd magad a képek hatása alá kerülni. Rossz szó, hogy a fotográfia meghalt, inkább úgy mondanám, hogy más platformot kell találni a fotóknak.

- Mint például?

- A mozgó, zenés galéria, a multimédiás megjelenítés az, ami most nagyon izgat. Itt még mindig a fotó a csúcs, az összes többi elem csak kiszolgálja – nagyon tetszik például, amit a VII ügynökség csinál a mozgó képekkel, vagy Pályi Zsófiék az [origo]-nál, a hangos képgalériák. Sokan gondolják, hogy kiállítani csak a falon lehet, miközben szerintem az internet maga egy hatalmas kiállítóterem, rengeteg lehetőséggel.

- De nem veszi el ez pont azt az élményt, hogy kettesben maradok a képpel és befogadom?

- De igen, ha rosszul csinálják. Ha szereted a képet, akkor törődsz vele annyira, hogy nem fogod agyonnyomni a zenével, szöveggel. Egy-két videó, vagy aláfestés nem öli meg a képgalériát, csak segít abban, hogy a jól elkapott pillanatot még jobban megmutassa. Ugyanakkor nem szabad abba a hibába sem esni, hogy csinál az ember egy-két képet, és azt telenyomja multimédiával, és kész a galéria.

- És van is erre már befogadókészség?

- Magyarországon ma nem látom, hogy virágozna a vizuális kultúra az emberekben. Vannak nagyon tehetséges művészek, de sokaknak például csak annyit jelent a fotó ismerete, hogy évente egyszer elmennek a Sajtófotó-kiállításra. Ezzel nem azt mondom, hogy az rossz, de az csak egy szelete az egésznek. Ott van még a Mai Manó és egy csomó más jó galéria, de meg kell nézni, mennyien mennek el megnézni azokat a kiállításokat.

- Nekik készíted a képeidet, vagy magadnak?

- Először is saját magamnak. Van olyan, hogy elmegyek fotózni, és annyira tetszik az első kép, amit ellövök, hogy nem is érdekel a többi, rohanok haza, hogy dolgozhassak rajta. Szóval elsődlegesen magamnak, másodjára pedig az embereknek, és csak a lista végén van a szakma. Mert az, hogy az a kép jó-e vagy nem, szerintem nem objektív dolog, amit okos emberek összeülve meg tudnának ítélni. Itthon amúgy is könnyebben mondják bármire, hogy szar, mert azt nem kell megindokolni.

- Gondolom fotóriporterként kevesebbszer találkozol azzal, hogy bírálják a képeid. Vagy elsődlegesen mindig fotóriporter vagy, még akkor is, amikor magadnak dolgozol?

- Amikor elmész valahová egy újság képviseletében, megnyomod a gombot és rögzíted a világot. A nagy része ennek rutin, minél több embert vagy eseményt láttál, annál könnyebb. De ott nem is érzel semmit. Ha viszont van egy vörösiszap-katasztrófa, vagy egy gyöngyöspatai anyag, akkor kíváncsian mész oda, kérdésekkel. Ezeket a kérdéseket néha nem is a képpel tudod megválaszolni, hanem a képaláírással, ezzel viszont néha vannak gondjaim, mert ugye én az érzelmekkel szeretek inkább dolgozni. Tudok nagyon jó képeket csinálni, de vannak nálam sokkal jobb fotóriporterek, akik egy konmplett koncepciót tudnak építeni a munkájukra, és le tudják írni ezeket a szövegeket. Nekem ez az információ vagy átjön a képen, vagy nem. De bárhol is van az ember, a fotóriportert be kell tudni kapcsolnia magában – akkor is, ha épp szakítottál, ha rossz napod volt, ha nincs egy filléred sem, ha beteg vagy. Ezért nekem nagyon jó lelki gyakorlat is a munka, ebből is látszik, hogy elsősorban magammal szoktam foglalkozni.

- Mi érdekel a világból?

- Az apróságok, a mindennapi, elkapott pillanatok. Imádok utazni, mert olyankor kikerül az ember a saját kis világából, kiélesednek az érzékei. El sem tudom képzelni például, hogy milyen lehet fényképezőgép nélkül külföldre menni – nekem az a legnagyobb kikapcsolódás, ha fotózhatok valahol.


- Mi az, amin épp most ügyködsz? Mikor tekinted majd lezártnak?

- Egy úgynevezett lebegés-sorozatot csinálok mostanában, különböző szituációkban lebegnek az emberek, trükk használata nélkül. Ez is olyan, hogy néha sikerül, néha nem, mert csapongok sokszor, mint mindenben. De ha megfogtad magadban a fonalat, akkor már azt kell tartani a végéig. Ilyenkor nem a fényképezést tanulom, nem a világot, hanem saját magamat. Sosincs valami kész, általában akkor zárok le egy folyamatot, ha van kedvem elkezdeni egy másikat.

Ha érdekel Kálló Péter többi képe, KATTINTS IDE

Ha szívesen olvasnál még más fotósokkal is beszélgetéseket a Pixinfón, KATTINTS IDE

Ha tetszenek Kálló Péter képei, nyomj egy lájkot! :)

Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is! :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György a Kossuth-díjról: Rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmusban
A Magyar Színházi Társaság független bizottsága a díjátadó után tette közzé saját névsorát. A lépéssel azt jelzik, hogy az állami döntnökök több mint tíz éve figyelmen kívül hagyják javaslataikat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Alig pár órával azután, hogy március 14-én, szombaton átadták az idei Kossuth-díjakat, a Magyar Színházi Társaság máris közzétette a saját, független szakmai bizottsága által javasolt névsort, nyíltan jelezve, hogy a szakma másokat részesített volna a legmagasabb állami elismerésben. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a színművészek közül Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Gáspár Tibor színész vehette át az elismerést, mellettük Pataky Attila és Rúzsa Magdi énekesek is Kossuth-díjasok lettek.

A Magyar Színházi Társaság közleményben jelezte, több mint egy évtizede „szorongató hiányérzettel” figyelik a szakmai elismerések alakulását, mert úgy látják, az állami döntnökök nem veszik figyelembe a felterjesztéseiket.

Bodor Johanna, a szervezet elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a javaslataikat újra és újra mellőzik. „Több mint tíz éve – egy-két kivételtől eltekintve – nem érnek célba az MSZT javaslatai. Most egy szakmai minőséget, kvalitásérzéket reprezentáló, nagy szakmai és erkölcsi felelősséggel jelölő grémium felterjesztéseit hagyták figyelmen kívül. Amikor az előadó-művészeti szakma legnagyobb tekintélyű alkotói közül tizenketten névvel vállalják szakmai javaslataikat – sőt ők még konzultáltak további Kossuth-díjas kollégáikkal –, az nem pusztán ajánlás, hanem felelősségvállalás a magyar művészet értékeiért” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság tavaly kérte fel tizenkét Kossuth-díjas művész – Bánsági Ildikót, Cserhalmi Györgyöt, Csikos Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kolonits Klárát, Kovács Jánost, Máté Gábort, Molnár Piroskát, Nagy-Kálózy Esztert, Szakács Györgyit, Valló Pétert és Volf Katalint –, hogy egy független Művészeti Díj Bizottság tagjaiként segítsék a 77 tagszervezetük jelölési folyamatát. A bizottság konszenzussal döntött a felterjesztésekről, hogy a névsorok hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek legyenek.

A testület Kossuth-díjra javasolta Fekete Ernő, Fodor Tamás, Gáspár Tibor, Kiss Mari, László Zsolt, Monori Lili, Ónodi Eszter, Takács Katalin, Tóth Ildikó és Pintér Béla színművészeket.

Mellettük Lőcsei Jenő, Lőrinc Katalin és Nagy Tamás táncművészeket, Kovácsházi István, Ötvös Csaba és Pitti Katalin énekművészeket, Dukay Barnabás zeneszerzőt, Szokolay Balázs zongoraművészt, Várdai István gordonkaművészt, valamint Antal Csaba és Khell Csörsz tervezőművészeket tartották érdemesnek a díjra. A bizottság Kiváló Művész díjra terjesztette fel Derzsi Jánost, Für Anikót, Hernádi Juditot, Kerekes Évát és Mucsi Zoltánt, Érdemes Művész díjra pedig Fekete Gizit, Görög Lászlót, Harsányi Attilát, Hegyi Barbarát, Keresztes Tamást, Máhr Ágit, Martin Mártát és Mertz Tibort.

Cserhalmi György, a független bizottság tagja az állami díjátadó után úgy nyilatkozott, Gáspár Tibor Kossuth-díjának felhőtlenül örül, de a helyzetet jóval borúsabban látja.

„Azt gondolom, rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmus időszakában. Ott azért néha elég alaposan beletrafáltak, és még az utolsó pillanatban megpróbálták azt a csorbát is kiköszörülni, hogy Őze Lajosnak és Latinovits Zoltánnak nem adtak Kossuth-díjat, de 1990-ben posztumusz nekik ítélték oda.

Ezért fordulhatott elő az, hogy én egy évben kaptam velük Kossuth-díjat. Kinek hiányzik az, hogy majd posztumuszokat osztogassunk pár év múlva?

Minden rendszernek az egyik legnagyobb hibája az előítéletesség”

– fogalmazott a nemzet színésze. Cserhalmi szerint nem egy „ellenlistát” akartak összeállítani, hanem egy szakmailag és morálisan száz százalékosan vállalható névsort. Hozzátette: „A művészeti díjaknak nem törésvonalakat kellene kijelölniük a szakmán belül, hanem éppen azt kellene megmutatniuk: a magyar kultúra értékei túlmutatnak minden megosztottságon.”

Az állami díjakról döntő Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság állandó elnöke a mindenkori miniszterelnök, a korábbi albizottsági rendszert pedig már nem alkalmazzák. A művészeti díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a kulturális miniszter kéri fel, a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésével. Az állami kommunikáció szerint a díjak a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeit ismerik el.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Úgy szólt, és úgy nézett ki a Beton.Hofi koncertje a Papp Lászlóban, ahogy kell – már csak egy igazi közönség kellene egy tökéletes bulihoz
Két koncerten is bizonyította Beton.Hofi, hogy látványban, színpadképben vagy épp hangzásban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és nem probléma egy ekkora helyszínt tökéletesen bejátszani. Már csak vagy tízezer olyan ember kéne a közönségbe, aki nem csendben nézi végig a show-t.
Jásper Ferenc - szmo.hu
2026. március 16.



Dupla koncerttel rúgta be az évet a Papp László Sportarénában Beton.Hofi, aki pár év alatt az egyik legfontosabb magyar előadóvá vált. A Jolly presszós koncert és a comic.sins album óta eltelt időben szépen, lassan építkezve arénakoncertes produkciót is tető alá tudott hozni, az új INTERREGNUM nagylemez köré építve a klasszikus számaival együtt komplett show-t rakott elénk, méghozzá nagyon profin.

Az lassan megszokottá válik, hogy a Covid óta megerősödő rap-trap-hiphop szcéna az egészen kis klubkoncertektől nagyon hamar eljut a tízezres közönséget vonzó Budapest Park-Sportaréna-MVM Dome fellépésekig, és ezt többnyire professzionálisan meg is oldja. Azahriah a Puskást is, de ő más dimenzió már.

Beton.Hofi viszont kicsit más tészta. Az utóbbi években talán az ő szövegei voltak a legkidolgozottabbak, a leginkább intellektuális megoldások nála jelentek meg – kifejezetten széles kört tudott bevonzani nem csak a Z-generációból merítve.

Ennek persze lesznek következményei egy ilyen nagy koncerten, de erről később.

Több, mint két évet kellett várni a negyedik nagyalbumra, bár lehet, hogy még ez is túl kevés volt. Ezt azért mondom, mert az INTERREGNUM 18 számból áll össze, aminek több, mint a fele annyira felejthető, hogy a koncerten fel sem ismertem, hogy ezek az ő számai. Láthatóan a többi koncertező is hasonló véleményen lehetett, főleg, ha a hangulatból indulunk ki, mivel még a mainstream számait is kevesen énekelték vele, például a "PLAYBÁNIA"-t, ami az egyik, ha nem a leghallgatottabb száma.

Végignézve a közönségen, ez talán nem véletlen - relatíve kevés fiatal volt, inkább középkorúakat láttam nagyobb számban, akik elvájbolgattak a számokra, de különösebben nem számítanak hardcore rajongóknak. Hofira nem lehet panasz, ő mindig megpróbálta énekeltetni a közönséget, ha túl hangos volt a csend.

Na de térjünk rá a pozitívumokra, mert van az is azért bőven.

Hofi lehengerlő teljesítményt nyújtott mindkét koncerten, teljes beleéléssel próbálta átadni az új album hangulatát, ami természetesen nem rossz, csak néhol repetitív lett kicsit. A TOP G például nálam az új kedvenc lett Hofitól, nagyon adja ezt az undergorund, kicsit pogányos vibe-ot, ami nálam mindig telitalálat.

Ádám most talán az eddigi legjobb fellépését nyújtotta, ez éppúgy megmutatkozott a kétszintes színpad profi elrendezésében, mint abban, hogy végre a hangosítás is perfekt volt, kipróbáltuk, messziről is jól lehetett hallani mindent. Látszólag a crew nem spórolta ki a világítást sem, ami hatalmasat dobott az élményen, mert mindig alkalmazkodott az éppen hallható számhoz.

A koncert elején a "BE VAGYOK ZÁRVA" volt az a szám, amiről gondolhattuk, hogy beindítja rögtön a közönséget, ami persze sikerült is nagyrészt. Ezután következett pár új, kevésbé ismert szám az új albumból, azoknak is szuper volt mellesleg a hangulata, koncerten teljesen más élményt nyújtottak, mint amikor Spotin hallgatja az ember - de hát ezért járunk koncertre.

Amit viszont sajnáltam, hogy a "COMIC SINS" albumból csak az "OFFWHITE"-ot játszotta, ami amúgy a koncert egyik csúcspontja volt. Szólt még a "SOFIA COPPOLA", "TARR BÉLA", "NULLAKÖZÖD", és sok más kedvencem is, végül a koncertet a már említett "PLAYBÁNIA"-val zárta, aminek tényleg valami mesterien szólt minden egyes másodperce. Ezért is sajnáltam, hogy nem volt igazi koncerthangulat a közönségben.

De hiába hittük naivan, hogy itt a vége, szerencsére a közönség egy jó része is felébredt itt, és hosszas "vissza" skandálással visszahívta még pár szám erejéig, nagyon helyesen. Mindössze kétperces szünet után Hofi nem is akárhogy tért vissza, a magasból emelkedett le hozzánk, mint egy angyal, majd ennek megfelelően következett is az "ANGYALOK".

Összességében egy teljesen korrekt koncertet hozott össze nekünk Ádám, minden jól szólt, a remek színpadkép és a hatalmas kijelzők is dobtak a hangulaton, a színpad felől tehát minden nagyon rendben volt. Még egy-két ilyen nagyszabású koncert, és talán a közönség többi része is megérkezik

Beton.Hofi karrierjének közel sincs még vége, sőt, bizonyos értelemben most kezdődik az a rész, ahol eldől, hogy egy nagy korszak kiemelkedő előadójával van-e dolgunk. Láthatóan rajta nem fog múlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
46 milliárd forint egyetlen estére: így keresi degeszre magát a hollywoodi virágkötő és fánkos az Oscar-gálán
A 98. Oscar-gála több ezer ideiglenes munkahelyet teremt Los Angelesben, a rendezvényhez kapcsolódó eseményekkel együtt. Az Akadémia becslése szerint a közvetlen gazdasági hatás eléri a 134 millió dollárt.


Negyvenhatmilliárd forint egyetlen estére. Nagyjából ennyi pénzt pumpál ma a Los Angeles-i régió gazdaságába a filmvilág legnagyobb eseménye, miközben maga a műsor előállítása alig húszmilliárd forintot emészt fel.

A vörös szőnyeg csillogása mögött kőkemény üzlet húzódik, ahol a harmincmásodperces reklámhelyekért is hatszáz- és hétszáznyolcvanmillió forint közötti összegeket fizetnek a hirdetők.

A számok mögött pedig virágkötők, sofőrök, stylistok, étterem-tulajdonosok és szállodák állnak, akiknek ez a hét jelenti az év legfontosabb időszakát.

A tengerentúlon egy országos tévécsatorna és egy streamingplatform közvetíti a díjátadót, amelynek időzítése a nézői és hirdetői pénzeket is alapvetően meghatározza.

A Privátbankár elemzése rámutat, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megbízásából készült jelentés szerint a gála és a hozzá kapcsolódó rendezvények közvetlen gazdasági hatása eléri a százharmincnégy millió dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon számolva több mint negyvenhatmilliárd forintot jelent.

A hatalmas összegek a helyi kisvállalkozóknál és a szezonális munkásoknál csapódnak le.

A rendezvény heteiben több ezer ideiglenes munkahely jön létre. „Óriási üzleti hatása van az iparágunkra” – mondta a Los Angeles Timesban Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója.

A beszállítók számára ez az időszak nemcsak a bevételről, hanem a presztízsről is szól.

„Az Oscarhoz kötődő munkák olyan módon formálták a hírnevünket, ahogyan azt semmilyen marketingkampány nem tudná” – tette hozzá Michael Uncapher, egy helyi virágkötészet tulajdonosa.

A turizmusból és vendéglátásból élők is hasonlóan élik meg a felhajtást.

„Amióta újranyitottunk, évről évre egyre forgalmasabbak vagyunk, most, hogy jön az Oscar, rengeteg helyről érkeznek az emberek” – mondta Alex Brandt, egy hollywoodi túraszervező cég operatív vezetője.

Egy fánkozó tulajdonosa, Alex Alejomeire is megerősítette a forgalomnövekedést: „Nagyon pörgünk, nekünk ez nagyszerű.”

A helyi költésekre és a munkalehetőségekre épül rá a nagy televíziós üzlet.

A műsor előállítási költségét ötvennyolc és hatvanmillió dollár, vagyis nagyjából húszmilliárd forint közé teszik. Ezzel szemben az Akadémia díjátadóhoz kapcsolódó bevételei a legutóbbi nyilvános beszámolók alapján megközelítik a száznegyvenhét millió dollárt, ami több mint ötvenmilliárd forint.

A képernyőn megjelenő márkák finanszírozzák a show jelentős részét. A harmincmásodperces reklámspotok ára az elmúlt időszakban 1,7 és 2,3 millió dollár között mozgott, a teljes reklámbevétel pedig a korábbi évek adatai alapján a százötvenmillió dollárt is elérheti.

A műsor jövője azonban nem csak a reklámpiacon dől el, hanem a terjesztési jogokon is.

Az már biztos, hogy az amerikai piacon a jelenlegi csatorna marad a hivatalos otthon egészen a századik gáláig. A szerződés pontos pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A televíziós korszak után viszont komoly változás jön: a rákövetkező évtől egészen a kétezer-harmincharmadik évig egy videómegosztó platform veszi át a közvetítési jogokat, ezzel a világ egyik legrégebbi filmes eseménye végleg belép a globális streaming térbe.

A show körüli luxusvilág állandó beszédtéma, amelynek egyik legvitatottabb eleme a jelölteknek járó ajándékcsomag.

Az idei, az Akadémiától teljesen független, nem hivatalos válogatás értékét több forrás is háromszázötvenezer dollárra, azaz nagyjából száztizenkilencmillió forintra becsüli.

A csomag összeállítója egyáltalán nem titkolja a kezdeményezés exkluzív jellegét. „A mi rendkívüli ajándékaink semmilyen módon nem szükségalapúak” – mondta egy magazinban Lash Fary, a csomagokat kurátorként összeállító cég alapítója.

A kilencvennyolcadik Oscar-gála ma este, helyi idő szerint délután négy órakor, keleti parti idő szerint este hétkor veszi kezdetét. A magyar nézők számára ez azt jelenti, hogy a közvetítés hétfőn pontban éjfélkor indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A hétvége legnézettebb filmje lett a Magyar Péter-dokumentumfilm, jó reklámnak bizonyult a kamufelvásárlás
A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította, a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket. A filmre a választáshoz közeledve már nagy a valós érdeklődés is.


Alig pár nappal a bemutatója után máris a mozik legnézettebb filmje lett a Tavaszi szél című dokumentumfilm, a premiert azonban vita árnyékolta be az állítólagos jegyfelvásárlások miatt. A március 12-én bemutatott alkotás a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter eddigi politikai karrierjét követi végig. A film bejelentése meglepetésszerű volt, a nyilvánosság csupán 9 nappal a premier előtt értesült róla.

A Filmforgalmazók Egyesületének toplistája szerint a film a hétvége legnézettebbje lett, megelőzve az Itt érzem magam otthont és a legújabb Colleen Hoover-adaptációt, az Emlékek rólát is – írta a 24.hu.

A premier napja nagy visszhangot kapott, miután Magyar Péter a Facebook-oldalán arról posztolt, hogy a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket több moziban is, hogy az üres termekről készült felvételekkel azt a látszatot kelthessék, a filmre senki sem kíváncsi.

Az állítások kapcsán Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója a Telexnek megerősítette, hogy tapasztaltak hasonló jelenséget. Azt mondta:

„A mai napon délelőtti és kora délutáni előadásokon tapasztaltunk olyat, hogy viszonylag rövid idő alatt minden jegyet megvásároltak (nálunk a foglalás már nem elérhető, csak venni lehet a jegyeket), viszont ténylegesen a terem kb. egyharmadában ültek vendégek”. Bár a szóban forgó felvásárlás valószínűleg megdobta az eladásokat, a filmre a választáshoz közeledve nagy a valós érdeklődés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk