hirdetés

KULT

Így lesz vérszomjas démonná Lady Gaga Patrizia Reggianiként a Gucci-házban

Ridley Scott filmjének legnagyobb bravúrja a két színész alakítása, Adam Driver újra kaméleonként változik át Maurizio Guccivá.

Link másolása

hirdetés

Guccinénak először bejött az élet, aztán nagyon nem, jut az ember eszébe keserűen mosolyogva ezen a bizarr, valós események inspirálta drámán, miután felállt a székéből a moziban. Nem fogok spoilerezni arról, hogy egészen pontosan hogyan halt meg Maurizio Gucci (Adam Driver), de egyetlen kattintással felkutatható, miként lett a pénzéhség, a hatalomvágy, az egó és a családi ellenségeskedések áldozata viszonylag fiatalon ez az ember, aki még az utolsó tartópillére volt a Gucci-családból a Gucci márkának.

Hogy a Gucci miként vált a világ egyik legismertebb luxus-divatmárkájává és a brand története mögött milyen drámák húzódnak, eddig nem biztos, hogy tudtuk, Ridley Scott pedig ennek eredt utána, miközben egyértelműen az emberi természet visszásságait kutatta. És itt abból van elég bőven.

A két főszereplő, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) és Maurizio Gucci, a neves és vagyonos Gucci-család sarjának találkozása igazi sikertörténetbe torkollt, csak épp nem a közös sikertörténetükébe. Pedig ígéretesen indult a kapcsolat: szenvedélyes szerelemként, melynek egyik résztvevője azonban naiv és introvertált (a férfi), a másik azonban a kezdetektől számító és sikeréhes volt.

Ebből rendszerint akkor alakul biztos kapcsolat, ha az egyik hajlandó alárendelni magát a másiknak - egy ideig így is alakult, Driver karakterének azonban voltak olyan emberi alapértékei, amik miatt egy idő után észrevette, hogy feleségéből hogyan válik kontrollmániás, a másikat birtokolni akaró pénzéhes démon, akinek soha nem elég semmi.

Az épp reneszánszát élő Ridley Scott rendező előző filmje intellektuálisan ugyan csavarosabb észjárású volt, mint ez, A Gucci-ház azonban pszichológiáját nézve pontos. Szépen, alaposan ábrázolja az emberek egymás melletti és egymáshoz képesti változását az évek, évtizedek során, és a személyiség torzulását is.

hirdetés
Gaga figurája van a fókuszban az utóbbi szempontból: nárcizmusa és etikai korlátainak megrendülése úgy lesz egyre erősebb az idővel, ahogy egyre inkább az lesz a rögeszméje, ha összefognak a férfival, együtt mindent elérhetnek.

Csakhogy ez a férfi nemcsak az anyagi világ iránt vonzódott, így egyiküknek egyszer csak sok lett az egyik, míg másikuknak kevés a másik, ahogy az lenni szokott. Ennek a lélektani folyamatnak a precíz bemutatásában - melyben nemcsak a rendező és az író, hanem a remek színészek is benne vannak erősen - komoly teljesítmény A Gucci-ház.

Bár kicsit hosszú, épp a két óránál éreztem, hogy már mocorognék a székben, mégis lebilincselő a történet. A film másik aspektusa ugyanis az, hogy a Gucci-ház családjának története olyan, mint egy szappanoperába oltott színmű. Van benne ármány, szerelem, őrület - Gaga fantasztikusan hozza a valóságtól egyre eltávolodó, monomániás asszonyt -, apa-fiú krízis, másik országba menekülés.

De a legjobb mégis a két színész: Adam Driver már megint teljesen "megfeledkezett" önmagáról, és egy olyan, ügyefogyottból nagy formátumú személyiséggé váló nemesi vérű figurát hoz, amit még soha, úgy, hogy az elején meg sem találjuk benne magát Drivert.

Ezt a fajta kaméleonságot nagyon kevés színész tudja, akárcsak Jared Leto, akit majd csak keresni kell, ha nem figyelünk, nem találjuk a filmben. Jeremy Irons és Al Pacino pedig szépen simulnak az öregek szerepébe, akárcsak Salma Hayek a megkérdőjelezhető értékrendű médiuméba, akinek kiemelt szerep jut a végső tragédiában (amúgy érdekes hasonlóság sejlik fel a Versace-gyilkosság és a Gucci-merénylet között). Ridley Scott ezúttal arról mesélt nagyon szórakoztatóan és elemzően, mi lesz, ha elkap a gépszíj, ha gazdag vagy, nincs megállás, és megáll az ész. Hát ez.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

„Ma meghalt a magyar rockzene egyik legnagyobb alakja, Budapest díszpolgára” - Karácsony Gergely is búcsúzik Kóbor Jánostól

A zenész emlékére a Városligeti Műjégpályán hétfőn délutántól az Omega dalai fognak szólni - jelentette be a főpolgármester.

Link másolása

hirdetés

Sorra búcsúznak a politikusok és művésztársak is a 78 éves korában elhunyt Kóbor Jánostól. Karácsony Gergely is a közösségi oldalán búcsúzott:

"Ma meghalt a magyar rockzene egyik legnagyobb alakja, az Omega frontembere, Budapest díszpolgára, elment Kóbor János. Képtelenség lenne felsorolni, mit adott Kóbor és az Omega a kultúránknak, mekkora hatással voltak a dalai generációk életére és Magyarország egészére, sőt messze a határokon túl is.

Benkő László, Mihály Tamás, Laux József és Somló Tamás után Mecky is Gammapolis színpadán zenél tovább. Isten nyugosztalja!"

- írja a főpolgármester a közösségi oldalán.

"Emlékére a Városligeti Műjégpályán ma délutántól az Omega dalai fognak szólni"

- közölte.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Semminek érezte magát az Omega nélkül, nélküle nincs többé Omega - Kóbor János halálára

A magyar rock-színpad első igazi frontembere volt.

Link másolása

hirdetés

1970. szeptember 4. Szüleim életemben először engedtek el rock-koncertre a Kisstadionba. Lemezről akkor már ismertem a zenekart, a második albumukat különösen szerettem. A koncert plakátján énekesük többé-kevésbé sikerült rajza volt látható. Amikor a két előbanda után megjelentek a színen, elkezdett esni az eső, de mintha az első akkordok el is riasztották volna az égieket. A szőke, nyúlánk frontember fekete rojtos ruhában rögtön kiváltotta a tinédzserek sikolyát, amikor belekezdett: „Hallottam hírét a tékozló fiúnak”.

Aznap váltam egyszer s mindenkorra Omega-rajongóvá és Mecky, azaz Kóbor János csodálójává. Még szüleimnek is megbocsátottam, hogy következetesen „Kóbor Muki”-nak emlegették, egy szintén nagy kedvenc svéd mesekönyv nyomán. Nem sokkal a koncert után Helsinkibe vitt a sorsom, és frissen szerzett finn barátaimnak, akik akkoriban már élőben hallhatták a Deep Purple-t, Frank Zappát és a kor más nagyágyúit, büszkén mutogattam a korai Omega-lemezeket.

Mecky egy remek, felkészült zenészekből álló, már a 60-as évek végétől a nyugati rock-kal lépést tartó együttes frontembere volt, aki külsejével, mozgásával, a közönséggel való kommunikációjával, egyedi testbeszédében betöltötte a színpadot, egészen különleges energia áradt belőle. Az együttes három „alapító atyjának” egyike volt Benkő Lászlóval és Laux Józseffel, és utolsó élőként végsőkig kitartott.

A mi korosztályunk az elsők között volt, amely az Omegán nőtt fel, amelynek a Tízezer lépés volt a kamaszkori eszmélés egyik alapélménye. Mecky imázsa tudott lenni annak a zenekarnak, amely először gondolkodott látványos színpadképekben, az űrvilágtól (Időrabló, Gammapolis) a totális társadalom megjelenítéséig (Az arc) és amely élőben is törekedett a tökéletes hangzásra. Nemcsak hatalmas szőke sörénye vált fogalommá, hanem énekstílusa is, a keményebb dalokban lefelé húzott hangsorokkal, de a líra sem volt számára idegen. Nem túlzás azt mondani, hogy a Gyöngyhajú lány egyik nemzedéki himnuszunk lett, miként az utánunk következőknek a Fekete pillangó.

Felejthetetlen koncertélmények egész sora szól bennem a mai napig: az 1972-es turné hódmezővásárhelyi előadása, amelynek végén a fényektől darabokra tört a színpadkép a Varázslatos fehér kő zárófutamai alatt; az 1982-es, Jancsó Miklós rendezte koncertsorozat, amelyből az utolsót egy nappal elcsúsztatták Brezsnyev elvtárs temetése miatt; az 1987-es Kisstadion és az 1994-es, felhőszakadás sújtotta Népstadion-buli, amikor Mecky és társai, szó szerint az életüket kockáztatva egy végzetes áramütéstől, együtt áztak ronggyá 60 ezer emberrel.

hirdetés

Aki közelről ismerte Kóbor Jánost, tudja róla, hogy rendkívül józan gondolkodású, és hosszútávra tervező ember volt. Nem véletlen, hogy ő hozta létre a 80-as évek elején az Omega stúdiót, ahol a magyar rock-bandák egész sora készíthette el lemezét profi körülmények között. Sokszor találkoztunk, többször interjúztunk is, álomalany volt, mert jószerével „nyomdakészen” fogalmazott. Amikor 2013. május 17-én felhívtam a 70. születésnapján, egy ismeretlen fiatalember vette fel, és egy kis türelmet kért, mert „Mecky bácsi éppen most kötött ki a vitorlásával”. Lenyűgöző sportos fizikummal rendelkezett, soha nem voltak káros szenvedélyei, talán túlságosan is bízott szervezetében. Benkő László és Mihály Tamás tavalyi halála nagyon megviselte, de kötelességének érezte, hogy elvigye az Omegát a 60. születésnapig…

A Népstadion-koncert előtt, amikor körbeinterjúztam az egész együttest, Mecky így beszélt örök együtteséről: „Én az Omega nélkül nem érzem magam semminek, senkinek”. Amikor meghallottam halálhírét, azonnal ez a mondata szólalt bennem. Nélküle viszont Omega sincsen többé.

„Koncertünk most félbeszakadt, folytatjuk, ha eljön a holnap” – énekelte Mecky a Tízezer lépés utolsó dalában. Elővettem a több mint 50 éves bakelitet, hogy megőrizzünk valamit kamaszkorunk ellopott varázslatából.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Nem Tóth Andival táncol Andrei Mangra szerelmespárt Kollányi Zsuzsi karácsonyi klipjében

A Csak veled jó című fülbemászó dalt az énekesnő Fischer Norbival közösen adja elő.

Link másolása

hirdetés

"Abszolút totál szerelmes tartalom" - írja Kollányi Zsuzsi új, karácsonyi dalának beharangozójában. Az is kiderül, hogy "két szuper tehetséges és ismerős szereplővel a videóban".

Az énekesek mellett ugyanis a klip két főszereplője egy szerelmespár, akiket Lissák Laura és Andrei Mangra alakítanak.

A két táncos a Dancing with the Stars televíziós táncos vetélkedőből ismerős, Andrei nyerte meg a 2021-es szezont, Tóth Andi partnereként. A filmben most új oldaláról mutatkozik, és partnere ezúttal egy táncos társa lett.

VIDEÓ: Kollányi Zsuzsi feat. Fischer Norbi - Csak veled jó


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Nyugdíjas farmer a drogkartell ellen – Megnéztük az új Liam Neeson-filmet

Az oltalmazó a sztár legújabb akciófilmje, ami ezúttal egy kicsit drámaibbra és realistábbra vette az irányt.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2021. december 04.


Link másolása

hirdetés

Az oltalmazó egy mostanában több mint tipikusnak mondható Liam Neeson-film. Az időskorára akciósztárrá vált ír színész filmográfiájában talán mégis egy kicsit fontosabb bejegyzés lehet Robert Lorenz rendezéséből. Hogy miért? Nos, a filmet hivatalosan 2021. január 15-én mutatták be az amerikai mozik - vagyis az a kevés, amelyik nyitva volt. A legnagyobb láncok ugyanis akkor még a Covid-járvány miatti lezárások alatt rájuk kényszerített téli álmukat aludták.

A független színekben induló Az oltalmazó alkotói azonban voltak annyira bátrak, hogy a kézenfekvő streaminges premier helyett ilyen körülmények között is számos országban felpattintották a nagyvásznakra Neeson új akciózását. Aztán 2021 márciusában szélesre tárták a nagy moziláncok kapuit az Egyesült Államokban, és bizony Az oltalmazó volt az egyik film, amire azonnal be lehetett ülni, mondhatni, olyan volt a moziknak, mint a széncinege, avagy a nyitnikék éneke a tavasszal nyíló természetnek. Nagy sikert persze az akkori félelemittas közhangulatban még nem tudott aratni, de legalább egy várva várt, a normális kerékvágásba valamennyire visszatérő korszak közeledtét jelezhette. Az oltalmazó nálunk elég későn, december 2-án került a mozik műsorára, öt hónappal Neeson következő filmje, a Jeges pokol után, ám fontos tudni, hogy e (fizikai és átvitt értelemben is) poros kaland készült el előbb.

De hogy végre magáról a filmről is regéljünk: Neeson ezúttal Jim Hansont alakítja, az özvegy és alkoholista farmert, aki az arizonai-mexikói határon járőrözget, és jelenti a hatóságoknak az illegális határátlépőket. Egy nap azonban egy anyát és kisfiát sodorja elé a sors, akiket egy drogkartell vérszomjas tagjai üldöznek. Az előbbi nem éli túl a találkozást, így hősünkre marad, hogy megvédje a srácot a gyilkosoktól, és leszállítsa őt a Chicagóban élő rokonaihoz.

A hatvanas évei végét taposó Jim természetesen hiteltelen lenne egy akciófilm főszerepében, ha nem egy volt tengerészgyalogosról és egyben vietnámi veteránról beszélnénk, ezért természetesen mindkettő igaz rá,

s így Neesontól is elvárható sokadjára (csak néhány cím: Elrabolva 1-2-3, A szupercsapat, Ismeretlen férfi, Fehér pokol, Non-stop, Sírok között, Éjszakai hajsza, The Commuter – Nincs kiszállás, Dermesztő hajsza, Becsületes tolvaj, Jeges pokol), hogy egymaga lekapjon a tíz körméről nála sokkal fiatalabb és erősebb (bár az kétségtelen, hogy alacsonyabb) marcona legényeket is.

Ez most sincs másként, noha Az oltalmazó talán annyiban különbözik eddigi akciófilmjeitől, hogy próbál kissé drámaibb és reálisabb lenni. Az író-rendező Robert Lorenzről ugyanis azt kell tudni, hogy az 1995-ös A szív hídjaitól kezdve egészen a 2014-es Amerikai mesterlövészig együtt dolgozott Clint Eastwooddal, ráadásul minden egyes filmjén. Eleinte rendezőasszisztensként, majd a 2003-as Titokzatos folyótól kezdve már producerként is. Volt hát mit ellesnie a mestertől. Első saját filmjét 2012-ben rendezte meg, természetesen Eastwooddal a főszerepben, ez volt Az utolsó csavar. Az oltalmazó pedig a második direktori projektje, és le sem tagadhatná inspirációit, hatásait. Elég csupán megemlítenünk a legújabb, idei Eastwood-filmet, a Cry Macho – A hazautat, amelyben a 90 éves kivénhedt cowboy Clint azt a feladatot kapja, hogy szállítson le egy fiatal mexikói srácot az Egyesült Államokba az apjának…

hirdetés

Az oltalmazó persze a dinamikusabb oldaláról közelíti meg a sztorit, kevesebb időt szán a vén mogorva róka és a jóravaló és bátor, de konok kissrác összecsiszolódására és többet az üldözős road movie-ba oltott akciós-thrilleres atmoszféra kialakítására.

Nem mellékesen pedig a sablonokra is. Kétségtelen, hogy akadnak benne izgalmas szcénák is (például a rendőrjárőrös, a moteles vagy a finálébeli szénatárolós jelenetek említhetők), ám összességében Lorenz csupán jól bejáratott paneleket használ. Nemcsak az az érzés foghatja el könnyedén a nézőt, hogy ez vagy az ismerős lehet valamilyen filmből, hanem hogy konkrétan egy Liam Neeson-filmben is láthattuk már.

Az oltalmazó mindemellett azonban megpróbál több lenni egy átlagos, kisebb költségvetésű akciófilmnél (nem is pörög nonstop): időnként elmélázik a kies délvidéki pusztaságon, a naplementéken, az utazás során erősen gyarapodó fák lombkoronáján és persze Liam Neeson távolba révedő tekintetén. A cowboyosan hunyorgó (a.k.a. menő) nagy nézésekben pedig jó társa a Miguelt alakító Jacob Perez, aki kétségkívül sokkal tehetségesebb a Cry Macho Eduardo Minettjénél. A kartell által kiküldött csapat vezéreként pedig Juan Pablo Raba bizonyítja, hogy egy minden ízében gyűlölnivaló hidegvérű gyilkos is megsajnálható (de csak egy icipicit), ha elcsípünk egy-két fontos információfoszlányt a múltjából, és ezáltal tovatűnik egysíkú papírmasé gonoszsága.

Az oltalmazó tehát nem reménytelen próbálkozás, ám az is biztos, hogy nem ez a film jelent majd üdítő kivételt Neeson egy kaptafára készülő akcióözönében. Arra inkább ott a Fehér pokol, a Sírok között vagy a Dermesztő hajsza.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: