UTAZZ
A Rovatból

Hobbitfalva valóban létezik, és a kocsmájában szívesen látják a vendégeket

Új-Zéland egyik leghíresebb látványossága a Hobbiton, ahol ma is állnak a hobbitlakok a kertekkel. Az itt sétálók pedig úgy érezhetik, hogy belecsöppentek a film egyik történetébe.
Fotók: Nagy Gábor, szöveg: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. május 04.


Link másolása

Számos filmforgatási helyszín vált turisztikai célponttá, ám a Gyűrűk Ura trilógia és A hobbit rajongók mellett bárkit elvarázsol Új-Zéland egyik legismertebb látványossága, a Matamata közelében található Hobbitfalva, a Hobbiton.

A falu gyönyörű vidéken található. A Gyűrűk Ura regény alapján felépített falucska egy részét a forgatás után ugyan elbontották, de A hobbithoz újra felépültek egyes részei. Ekkor azonban már az is szempont volt, hogy a filmkészítők után a turistáknak is látogatható legyen.

Így ma bárki megnézheti a kunyhókat, a kis kerteket, a tavat, a Zsákvég utcát, a kis padot. Az egész olyan, hogy az arra sétáló úgy érzi, bármikor előbukkanhat egy szereplő, és megelevenedik a történet.

A csoportoknak vezetett túrán mutatják be a Hobbiton látványosságait, és mesélnek a forgatásról is, sőt a túra végén a Zöld Sárkány kocsmába is be lehet térni egy korsó almasörre.

A Tolkien rajongókat egész biztosan elvarázsolja a vadregényes hely, ahol a kis dombok, a zöld rétek, a csobogó patakok között megbújnak a kerek ajtós kis házikók.

A hely tényleg olyan, mint egy mesében, pedig valóságos.

A stáb a helyszín keresése közben akadt rá az Alexander farmra, amely megszólalásig olyan volt, mint amit a filmkészítők megálmodtak. Ott volt a tavacska, ott állt a hatalmas fenyőfa, szemben egy domb… Bár a domb tetején álló fa egy műfa, ám a többi részhez nem sokat kellett nyúlni.

A birkafarmon nem volt semmi, épület és közművek sem. Nem volt mit eltüntetni, lehet álmodni és építeni. A munkálatok 1999-ben kezdődtek, és 39 hobbit lakás készült el. Még az új-zélandi katonaság is segédkezett a munkálatokban.

Az építkezés, a filmkészítés nagy titokban folyt, majd a munka végeztével az építmények jó részét elbontották, de 17 álhomlokzat megmaradt.

A hely később újra benépesült, amikor A hobbit-filmek stábja 2009-ben megjelent és újra építkezni kezdtek. A filmesek után azonban megmaradt a falu, a 44 hobbit lakkal, kertekkel, padokkal, hordókkal együtt. A faluban 2012-ben nyitott meg a a Zöld Sárkány Fogadó, ahová a túra végén a turisták betérhetnek, sőt akár egy vacsorát is elfogyaszthatnak.

Hobbiton bizony sokakat vonz, ahogy a fotós, Nagy Gábor és párja is nekiindult az útnak. Mindketten nagy rajongói a Tolkien könyveknek. Bakancslistás hely volt, ahová szerettek volna eljutni – bár sokáig nem is remélték, hogy sikerülhet. Egy évig készültek rá, de az út összejött.

A látogatás igazából egy csoportos séta, vezetővel, a végén a vacsorával, ahová a belépők már egy évvel korábban elfogytak. Végül egy utazási irodán keresztül sikerült foglalniuk, ám így jóval drágábban kapták meg a jegyet. Mint írták, életük legdrágább vacsorája volt, de nagyon várták.

„Szürke ég és eső fogadott minket, mikor megérkeztünk Hobbitonba. Körülöttünk sok izgatott ember tülekedett, hogy jobban lásson, halljon. Mi voltunk az utolsó csoport, a „lakomázók”. Lassan haladtunk előre, és közben vicces és érdekes történeteket mesélt a vezetőnk. Én hátul maradtam, hogy nyugodtan fényképezhessek. Az eső nem csendesedett. De nem bántuk, boldogok voltunk.

Mikor Bilbó házához értünk, hirtelen a felhők közül előbukkant a nap. Varázslat volt, és kitartott végig, amíg ott voltunk.

Az út végén eljutottunk a kocsmához, ahol mindenkit egy hobbit itallal vártak. Én egy sört ittam mázas agyagkorsóból – bár autóval voltunk, de egy pohár sör nem tilos – és isteni volt.

Míg vártunk az asztalokra, hirtelen minden elsötétült, így generátorral oldották meg a helyzetet, mi pedig végre hozzákezdhettünk a hobbitos vacsoránkhoz.

Gyönyörűek voltak a roskadásig megterített asztalok, és azt mind meg is ehettük volna – ha tudjuk.

Volt néhány nagyon finom étel, volt ami kevésbé ízlett, de ez így volt jó. Mikor már mozdulni sem tudtunk, akkor leszedték az asztalt, és telerakták édességekkel. Földi pokol :)

Én körbejártam a helyet, fotóztam… Persze csak alibi volt, helyet csináltam az édességnek.

Sajnos – mint minden jónak – ennek is vége lett. A vacsora után az ajtóban kaptunk egy lámpást, az világított az úton vissza a buszhoz. Az áramszünet miatt az esti kivilágításról lemaradtunk, ezért kicsit szomorúan, de végül is elégedetten és boldogan búcsúztunk el Hobbitontól” – mesélte el a fotós.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk