KULT

Olvasókat hamisított egy könyvtáros a jó ügy érdekében

Azért tette, hogy ne selejtezzék le a ritkábban olvasott köteteket. De gyanús lett, hogy 9 hónap alatt több mint 2000 könyvet vett ki a fiktív olvasó.

Link másolása

Chuck Finley az East Lake Megyei Könyvtár valószínűleg leglelkesebb olvasója, aki 2016-ban 2361 könyvet kölcsönzött ki. Sőt, a könyveket jellemzően néhány óra múlva már vissza is vitte a könyvtárba. Felmerülhet a kérdés, hogy Finley tényleg hipergyorsan olvas, vagy nem is létezik?

A második a helyes meglátás, Finley valójában nem létezik. Csupán az egyik vezető beosztású könyvtáros és egyik asszisztensének kreálmánya, aki igazából csak a számítógépes rendszerben létezik és csak papíron kölcsönöz ki könyveket.

Még novemberben egy névtelen bejelentés miatt kezdte átvizsgálni a megyei ügyész hivatala a könyvtárak teljes rendszerét fiktív olvasók után kutatva. Nem kellett sok idő, hogy rábukkanjanak Finley-re, aki több mint kétezer kötetet kölcsönzött ki 9 hónap leforgása alatt.

A kétségbeesett könyvtárosok a leselejtezésre váró könyveket akarták megmenteni az olvasó hamisításával.

"Az az általános szabály, hogy ha egy könyvet nem kölcsönöznek ki egy vagy két évig, akkor kikerül a rendszerből" - magyarázta George Dore, aki az egyik könyvtári asszisztenssel, Scott Amey-vel együtt találta ki Finley-t a könyvek megmentésére. Az álolvasó kölcsönzéseivel akarták biztosítani, hogy a jövőben is bent maradjanak a könyvek az adatbázisban.konyv3konyv4

Nem sült el olyan jól a tervük, ugyanis George Dore-t és segítőjét is felfüggesztették az állásából, de úgy tűnik, a kirúgást megússzák.

Dore azzal védekezett, hogy tudta, ezek a művek hamarosan ismét népszerűek lesznek, akkor pedig a könyvtárnak sokkal többe kerül majd ismét beszerezni őket. Szerinte más könyvtárak is élnek ezzel a módszerrel - írja a Fidelio az Atlas Obscurara hivatkozva.

Komoly vizsgálat indult az ügyben, mert az East Lake könyvtárral egy kilenc városi könyvtárat magába foglaló számítógépes rendszer része, ahol a tagok a kölcsönzések arányában kapnak pénzügyi támogatást. Kiderült azonban, hogy semmilyen gazdasági indítéka nem lehetett Dore-ék akciójának, ugyanis a megyei könyvtárak nem kapnak ebből az összegből.

Tényleg csak a könyveket akarták megmenteni.

Illusztrációk: Pixabay

Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Eddie Murhpy és Jonah Hill vígjátékán nem fogsz sírva nevetni – A magadfélék-kritika
Megnéztük a netflixes, A magadfélék című filmet.

Link másolása

Vannak azok a vígjátékok, amikben annyi megdöbbentő, béna és kellemetlen dolgot művelnek a szereplők, hogy nem bírsz nem nevetni rajta. És vannak azok, amiknek egyszerűen csak kedves és szórakoztató hangulatuk van, amitől végül jobb kedved lesz. Szerintem alapvetően ezeket keressük, amikor egy vígjátékra kattintunk. Hát erre a filmre sajnos egyik megállapítás sem igaz, a romantika sem pezseg benne, és drámának sem mondanám. Pedig az ötlet nem rossz.

Eddie Murhpy és Jonah Hill régi motorosok, és valószínűleg unják már a klasszikus vígjáték formát.

Az utóbbi időben mindketten tűntek már fel olyan filmben, ami a szórakoztatásnál jóval többet adott: Eddie Murhpy például a 2019-ben a Dolemite Is My Name-ben, Jonah Hill pedig a 2021-es Don't Look Up-ban.

Mindkét film a Netflixre készült, szóval akár közös alkotásuk, A magadfélék is mozoghatott volna ezen a vonalon.

A történetről röviden:

Adott egy fehér, zsidó srác, Ezra (Jonah Hill), aki megismer egy fekete, muszlim lányt, Amirát (Lauren London). Egymásba szeretnek, de a családok összeismertetése természetesen nem zajlik zökkenőmentesen. Ezra anyja, Shelley (Julia Louis-Dreyfus), és Amira apja, Akbar (Eddie Murhpy) gyakorlatilag minden próbálkozásukra a lehető legrosszabbul reagálnak, és ezek a balul elsült találkozások, beszélgetések adják a film gerincét.

Klisés az alap, de alapvetően alkalmas lenne szórakoztatásra, hiszen a különböző kultúrák és generációk találkozása örök humorforrás. De ez a film mintha nem is szeretne igazán vicces lenni.

Dobnak ránk pár erőltetett, kétbalkezes, dadogós és drogozós poént, de a film legnagyobb részében abszolút nem cél a néző megnevettetése (vagy ha az volt a cél, akkor valamit nagyon rosszul csináltak).

Ráadásul ahhoz, hogy értsük a beszélgetéseket, és olykor el tudjunk mosolyodni Jonah Hill dumáján, értenünk kell a popkulturális utalásokat.

Ha nem vágjuk, hogy kicsoda Drake, vagy ha nem láttuk a Tron és a Jucie című filmeket, esélyünk sem lesz érezni a poént.

(Mondjuk én úgy, hogy képben voltam ezekkel sem nevettem fel...)

Alapvetően feliratos verzióban próbáltam elkapni a fonalat, de néha kíváncsiságból meghallgattam a magyar verziót is. Szerencsére a szöveg nem lett nagyon kiforgatva, magyarosítva, úgyhogy ha az ember tényleg nem érti, hogy mire próbálnak utalni, az azért van, mert főként az amerikai kultúrából merít.

Továbbá a fekete és a zsidó öntudat boncolgatása annyira sokszor, sokféleképpen és hosszan jön elő, hogy Közép-európai tapasztalatokkal ez szintén lehet túl ködös és megfoghatatlan.

Sokszor nehéz azt is eldönteni, hogy karikatúra-e ez az egész, vagy ténylegesen mélyen bele akar merülni ezekbe a különbségeke és a különböző népcsoportok sérelmeibe. Szinte csak összefeszülős pillanatokat látunk. Mintha a feketék és a fehérek, a muszlimok és a zsidók csak a különbségeket látnák egymásban. Mintha direkt nem vennék észre, hogy csak szimplán emberek mindannyian.

Ettől függetlenül a színészekre nem lehet különösebben panasz.

Julia Louis-Dreyfus például tökéletes alakítja a zsidó anyukát, aki nagyon trendinek, haladó szelleműnek és érdeklődőnek hiszi magát, de közben inkább sértő és iszonyat kellemetlen.

Igazi boomer, akit nem lehet visszafogni, pedig egyáltalán nem esik jól hallgatni, mert baromira nem vicces. Tudjuk, hogy ez a szerepe, de ettől még szarul esik.

Az örömapa meg a fekete öntudatot tolja túl. Faarccal és keményen.

Érdekes amúgy Eddie Murhpy-t ilyen szerepben látni. Talán egy még drámaibb, még érzékenyebb, még komolyabb filmben izgalmas is lehetne ez az arca.

Jonah Hill és Lauren London között nem forr a levegő, de nekem szimpatikus, hogy végre nem tökéletes emberek alakítják a szerelmespárt egy filmben.

És bár a karakter nem ad neki elég teret rá, de Jonah Hill az egyetlen, aki egy kicsit tényleg vicces, szerethető, és olykor igazi embernek tűnik.

És sajnos ez a legnagyobb bók amit mondani tudok, mert összességében a film semmiből nem ad eleget. Nem nevettet meg, de elgondolkodtatni sem fog hosszútávon, mert ahhoz meg nem mélyül el rendesen.

Szépek a képek, jók a zenék, szeretni akarod a színészeket is, de az általuk megformált karakterek cselekedeteitől és mondataitól csak folyamatosan kellemetlenül érzi magát az ember.

És nem „felröhögök mert annyira kellemetlen”, csak simán kellemetlen.

A film végét azért nem lövöm le, de nyilván nem kell katartikus, fordulatos befejezésre számítani. A végső megoldás is elég random és lapos.

Talán pár tanulságot azért elvihetünk magunkkal a végén (vagy legalábbis a film is megerősít bennünket ezekben a dolgokban).

Soha nem fogjuk tudni pontosan beleképzelni magunkat a másik helyzetébe. Például fehér zsidóként senki nem fogja átérezni azoknak a feketéknek a helyzetét, akiknek a dédanyja még rabszolga volt.

De fontos az érzékenyítés, és fontos, hogy ezekről a témákról újra és újra szó essen, és pont egy félig vicces, félig komoly film segíthetne is ebben… De akkor ennél jóval összeszedettebbnek és érzékenyebbnek kellene lennie, és nem csak kliséket puffogtatnia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Az az érzésem, mintha az egész világ megőrült volna” – Születésnapi beszélgetés Kern Andrással
Lustának tartja magát, miközben a munkában nem ismer határt.

Link másolása

„- Mit akarsz te tőlem?

- Csak azt, hogy én is itt vagyok, és én csak mondom, hogy én itt is voltam, és itt is leszek. Nekem is fáj, de én megemelem a kalapomat az Ede bácsi előtt.

- Kár. Milyen kár.

- Mi kár?

- Az, hogy tehetségtelen vagy, Kövesi.”

A Régi idők focijának ez a szép jelenete járt az eszemben, amikor Kern Andráshoz igyekeztem. A végtelenül lelkes, de kétballábas örök tartalék megformálójának elhisszük, hogy ő III.Richárd, Yossarian bombázótiszt, az emlékezetét vesztő Apa, de azt is, hogy ő Sopánka, Kardos doktor, hogy elhozza nekünk Salamon Béla szellemét. Hangja elválaszthatatlan Woody Allentől és Pepin sógortól. És ő énekel a Lövölde térről is, ahol mindig hideg van. Ez a dal is felcsendül január 28-án a Vígszínházban azon a koncerten, amellyel Kern András 75. születésnapját köszöntik.

A színész, aki megtisztel azzal, hogy otthonában fogad, meglepetésemre azzal nyit, hogy ő rendkívül lusta ember, miközben színházi szünnapján éppen egy hangoskönyv felvételéről érkezett. Beszélgetésünket a zenei élőéletével kezdjük, ami nem is volt olyan felhőtlen, mint gondolnánk.

– Nyolcéves koromban elvittek az Operába a Bohéméletre, de egyáltalán nem érdekelt. Apámnak viszont kedvence volt Beethoven D-dúr hegedűversenye. Megvolt lemezen, Schubert Befejezetlen szimfóniájával együtt, de lemezjátszónk nem volt, így a szomszédba jártunk át, szinte havonta meghallgatni. A Beethoven-hegedűversenyt szinte kívülről tudtam, valahogy átöröklődött a szeretete. Amikor bejött a beat-korszak, engem inkább a filmek, a színjátszás, az irodalom érdekelt. Aztán főiskolás lettem, és ott énekelni kellett musicalekből, bár azt mondták, hogy én nem tudok énekelni, de muszáj volt. A táncórákról Verebes Pistával mindig kidobtak bennünket a folyosóra, hogy ne „destruáljuk” a többieket.

Aztán bekerültem a Vígszínházba, ahol hamarosan megjelent Presser Gábor, a Popfesztivál, majd a Harmincéves vagyok, amelybe írtam is ilyen-olyan prózai részeket és énekeltem Hegedűs D. Gézával

– Ezután kezdtem úgy igazán ismerkedni a zenével. Évekkel később a hanglemezgyárból Boros Lajos keresett meg egy zeneanyaggal, hogy azt énekeljem fel, de az nem fogott meg. Arra gondoltam: mi lenne, ha csinálnék egy lemezt, amire én írnék szövegeket, amiket különböző zeneszerzők megzenésítenének? Így született meg 1985-ben az első, és nagy sikere lett…

Lövölde tér, Látlak, Amerika, Mikor leszek szemüveges

– Utána szerettem volna, ha Presser ír nekem egy dalt, de ő „csak” egy egész lemezt vállalt az LGT-tagokkal, Dusánnal, Zoránnal. Ezután következett a Leonard Cohen-lemez, Fábry Péter szövegeivel, majd Heilig Gábor, aki az első lemez zenei rendezője volt, szintén rávett egy újabbra. Így végül eljutottam hatig. A Vígszínházban bíztattak, hogy koncertezzek, de attól féltem, mint a tűztől: megy egy zene, és  be kell folyton lépni. Aztán 2012-ben mégis megcsináltuk, bejártuk aztán valami hasonlóval országot. A születésnapi koncertet először a Kongresszusi Központba terveztük, de nem volt jó az időpont, így került újra a Vígszínházba.

– Ezekkel a dalokkal kialakítottál egy saját stílust, a kuplé, a sanzon, a rock, a blues…

– Amikor én elkezdtem az éneklést, a színészlemezek többnyire sanzonok voltak. Én egy kicsit modernebbet akartam.

– Fábry Péterrel megteremtettétek a „pesti” Cohent: Dal utca 7, a Most először Pestet, Gellért szálló

– Cohen számomra ugyanolyan idol, mint Cseh Tamás. Ezek közérzeti, hangulati dalok. Remélem, hogy általuk bekerülhetek ebbe a brancsba, mint „krónikás”, akik arról mesélnek, hogyan vagyunk, mi van velünk. Persze, hogy pestiesek, mert ezt a világot ismerjük.

– A koncert egyik vendége Hernádi Judit, akivel közös lemezetek is született, és gyakran voltatok, vagytok a színpadon is partnerek.

– Vele jószerével többet találkozom, mint a feleségemmel. Márciusban kezdünk próbálni egy újabb kétszemélyes darabot a Belvárosi Színházban, a Kalamazoot. Kicsit szerelmes, kicsit veszekedős, egy pár öregkori összejövése. Sebestyén Aba fogja rendezni, aki másfajta dolgokkal lett ismert, de szerintem ez jót fog tenni nekünk.

– Kik voltak a pályádon a legemlékezetesebb találkozások?

– Ilyen „rendcsinálásban” nagyon rossz vagyok, kicsit szándékosan is „rendetlen” vagyok, inkább azt szeretem, ha sodornak a dolgok. Amikor Sándor Palival forgattunk, mindig Garas Dezsővel voltunk együtt. Sokat dolgoztam Kútvölgyi Zsikével is. Tizenöt éve mutattuk be és még mindig játsszuk és nagyon szeretjük a Vígszínház Házi Színpadán Az élet, mint olyan című izraeli darabot, amit Parti Nagy Lajos „magyarított” a rá jellemző dumákkal. Annak idén Szinetár Miklós a Szent Johanna címszerepét Zsikére bízta és én lettem a Dauphin. Jurij Ljubimov megnézte ezt az előadást, és azt akarta, hogy Szent Johanna legyen Szonja, a Dauphin pedig Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben.

Az élet, mint olyan (2016) – Vígszníház, Almási J. Csaba

– Hűséges ember vagy a magánéletben és a színészként is. Amikor te 1970-ben bekerültél a Vígszínházba, egy fantasztikus fiatal generáció indult és meg is kaptátok a lehetőséget a kibontakozásra.

– A Vígszínházban én már főiskolás korom előtt is játszottam egy kamasz szerepet Arthur Miller Közjáték Vichy-ben című darabjában. Várkonyi Zoltán ismert engem a Ki mit tud?-ból, zsűritag volt ott. Tetszett neki a paródia, amit csináltunk, és azt mondta: „Maga mutassa meg magát néha”. Tizennégy éves voltam akkor. Aztán néhány év múlva felhívtak a Vígszínházból, hogy jelentkezzem a rendező Horvai Istvánnál. Pont egy ilyen korú fiatalember kellett, a főiskolások már túl „öregek” voltak hozzá, a gyerekszínészek pedig még kicsik. 1965-ben volt a bemutató. A francia kollaboráns Pétain-kormány alatt játszódó történet színhelye egy rendőrségi fogda, a díszlet egy fal volt és egy pad, amelyen a következők ültek: Várkonyi Zoltán, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Darvas Iván, Tomanek Nándor, Pethes Sándor, Szakács Miklós, Molnár Tibor, Bitskey Tibor, Harkányi Bandi. Óriási élmény volt nézni, hogyan hoznak létre egy előadást…

– Azért filmes, rádiós tapasztalatod már volt…

– Úgy kezdődött, hogy tízéves koromban kiválasztottak egy napközis táborból egy kisfilmre. Olyanra, mint amiket a mozikban a híradó és a nagyfilm között vetítettek. Innentől kezdve többször hívtak. Akkor kezdtem el szinkronizálni, rádióban szerepelni és így megismertem szinte az egész színésztársadalmat, mert mindenkivel találkoztam valahol. A maiakat már kevésbé ismerem. Akiket ismertem, azoknak a harmada meghalt. Ha nagyon sokáig élek, senki nem marad. Igaz, addigra a már legfiatalabbak középkorúak lesznek és mindenkit ismerni fogok.

Játszd újra, Sam (2022) - Vígszínház, Gordon Eszter

– Szerencsés vagy, hogy soha nem kellett félned a beskatulyázástól.

– Azért egy időben kellett, amikor a rádióban, tv-ben sok-sok kabaréjelenet után kialakult az a szemlélet a rendezőkben, színházigazgatókban, hogy akinek humora van, játsszon humorosat. Sok nagyon jó színész van, akinek nincs igazán humora, vagy valahol benne van, mégsem mernek rábízni ilyen szerepeket. Rólam meg azt mondták, hogy én tudok ilyent, játsszam el. Egy idő után azt vettem észre, hogy állandóan humorosat játszom, és milyen kevés drámai szerepet. Garas panaszkodott egyszer, hogy mindig sötét drámákban játszik, ahol üldözik, leszúrják, zsidózzák, és annyira szeretne olyan kabarét játszani, hogy a fal adja a másikat, én meg mondtam neki, neked jó, mert Magyarországon ennek van rangja, mert a kabarésokat, a humoristákat egy kicsit mindig lenézik, egyfajta sznobériából. Emlékszem a Macskajátékra Mácsai Pál rendezésében Tábori Nóra főszereplésével. Jól ismerem a darabot, mert az első Pesti Színházi előadásnak, amelyben Sulyok Mária játszotta Orbánnét, én voltam Székely Gábor rendező asszisztense. Nóra is remek volt, mert istenien tudta poentírozni azokat a finomságokat, amelyek humorra adnak lehetőséget, egyáltalán nem „ócska kabaré szinten”. De a sok „ócska kabaré” nyomán, amiről őt Horvai Pista mindig le akarta beszélni, ösztönösen meg lehet tanulni, hogy min nevetnek az emberek. Egy időben ugyanez volt a reklámmal, mert úgy vélték, hogy a színész „eladja magát”. Ma meg azt mondják, menjél csak, mert nem a színháznak kell több pénzt adnia, és még az arcod is ismert lesz és ez vonzza az embereket a nézőtérre is. Sok minden változik. Aminek nem változik az ember emberhez való viszonya, az pont olyan, mint 3000 évvel ezelőtt.

– Ez így van, ha előveszek egy ókori szerzőt, úgy érzem, mintha napjainkban írták volna.

– Pedig valamikor gimnazista koromban nagyon untam ezeket a régiségeket. Aztán a 70-es években Karinthy Marci kitalálta, hogy a gorsiumi szabadtéri színpadon Koltai Robival játsszuk el Arisztophanész Plutosz című vígjátékát. Én egy hülye öregasszonyt játszottam, ő meg egy tébolyult öregembert, és nagyon szerettük. A próbákon úgy röhögtünk, hogy beestünk a kukoricásba, ott játszottunk ugyanis. Ezért is lehet elővenni a klasszikusokat, mert az ember ma is ugyanolyan. No meg azért is, mert ma kevés jó darab születik. Amikor a pályámat kezdtem, óriási rangja volt a drámaírásnak. Akkoriban Gyurkovics Tibor, Örkény István, Szakonyi Károly, Csurka István, de Sütő András és Szabó Magda is írták a színdarabokat. Ha ma azt kérnék egy színigazgatótól, hogy jövőre mutasson be egy mai magyar darabot, nagy bajban lenne, mert nem írnak olyant, ami elég izgalmas ahhoz, hogy Molnár Ferenc-i módon megtöltse a színházat. Utoljára talán Csurka tudott ilyent a Házmestersiratóval.

– Molnár Ferenc nemcsak nagyon értett a színházhoz, hanem gondolatai elképesztően a máról is szólnak.

– Volt egy előadásunk Monokli címmel. Fesztbaum Béla összegyűjtött Molnár-jeleneteket, színdarab-részleteket, monológot, novellát, és mi is rácsodálkoztunk, hogy amit mondunk, milyen aktuális. Éppen most olvastam fel hangoskönyvnek A Pál utcai fiúkat. Meg kell halni, olyan gyönyörű! Az én gyerekkoromat is meghatározta. Apám, akit mindig érdekelt ez a pálya, szeretett volna színész, rendező lenni, végül kicsit író lett – az én gyerekkoromról szól a Csata a hóban című regénye – nyolcéves koromban arra kért, hogy olvassam fel A Pál utcai fiúkból az 5. fejezetet.

– A fűvészkerti jelenet, amikor megfürdetik Nemecseket…

– Felolvastam, de azt akarta, hogy legyen izgalmas, amikor a hídon átmennek az őrök, Áts Feri legyen felnőttesebb, Nemecsek pedig igazi gyerek – vagyis „rendezett” engem. Aztán kaptam két jegyet az unokatestvéremtől, aki 1956-ban elment Amerikába, az Ifjúsági Színházban statisztált, vörösingest játszott. Amikor kiválasztottak az első filmhez, kiderült, hogy a címe az lesz: Nemecsek visszatér, mert emlékeztetek arra a szőke fiúcskára, és a főhősnek A Pál utcai fiúk a kedvenc olvasmánya.

– Nem mondhatnád Magadnak Pepin sógorként, hogy „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét”.  

– Pedig most nem is csinálok olyan sok mindent. Jelenleg a Vígszínházban, a Belvárosiban és a Játékszínben összesen 10 darabban lépek fel. Film jelenleg nincs, és a televíziózás is kiment a divatból. Fiatal korunkban folyton tv-játékokban játszottunk, helyette vannak ma a napi sorozatok, amiket hát… Egyszer hívtak az egyikhez egy nagyobb szerepre, jó sok pénzt is ajánlottak, de valahogy nem szeretnék ezekben játszani. Tehát a tv-ben szinte csak ismétlésekben látszom. Éppen most történt meg, hogy hazafelé jövet bementem egy boltba, találtam magamnak egy télikabátot, és kértem, hogy tegyék el másnapig, hogy megmutathassam a feleségemnek. A fiatal eladó hölgy megígérte, hogy elteszi és megkérdezte: milyen névre. Mondom: Kern. És visszakérdezett. Ez nem jó. Amikor 14 évesen a Ki Mit Tud?-ban szerepeltem, másnap én voltam „az ország Andriskája”. Innentől kezdve sosem volt gondom, hogy felismernek-e.

– A Semmi baj című dalod, ami az egyik kedvencem, azokról a dolgokról, szól, amelyek valóban fontosak egy ember életében. És sajnos sokat mondó az a sora, hogy „Míg a híreken elalszunk, nincsen baj.” Milyen ma Kern András szerint a világ?

– Most éppen borzalmas. Nem tudom, mindig ilyen volt-e, mert sokáig „szakbarbár” módon filmekkel, színházzal, olvasással, no és persze csajozással foglalkoztam, egyáltalán nem érdekelt a politika. Fiatalon tudtam ugyan, hogy egy elnyomott, megszállt országban élünk, de szinte észre sem vettem. A Heti Hetes idején aztán egy kicsit rákényszerültem, hogy valamit értsek a politikából. Most itt van ez a háború, meg a Covid, amiről először félni kellett, aztán azt mondták, hogy semmiség, én meg tavaly karácsony előtt kaptam el, és még mindig ólmos fáradtság van rajtam.

Hogy milyen a világ? Szar… mindenütt azt hallani, hogy mindenhol csak a baj van, a jobboldali televízió azt mondja, hogy mi vagyunk a legjobbak, a baloldali meg azt mondja, hogy az elsők vagyunk a leghülyébbek között. Az az érzésem, mintha az egész világ megőrült volna, de lehet, hogy mindig is így volt. Emlékszem, már a szocializmus idején is azt mondták, hogy a Nyugat hanyatlik. Most is mondják. Én azért szakbarbár módjára teszem a dolgom…

Apa (2021) - Vígszínház, Dömölky Dániel

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
45 évesen meghalt Annie Wersching, a 24 színésznője
Két éve rákkal diagnosztizálták, de ezután is folytatta a munkát. Több, Magyarországon is népszerű sorozatban játszott.

Link másolása

45 évesen meghalt Annie Wersching, a 24 és Star Trek: Picard sorozat színésznője – közölte a Variety.

A színésznő 24 évesen szerepelt először a Star Trek: Enterprise 2002-es epizódjában. Ezután még számos népszerű sorozatban tűnt fel: játszott többek között a Vámpírnaplókban, a Supernaturalban, a Runawaysben, az Időutazókban és a 24-ben is.

Werschinget 2020-ban rákkal diagnosztizálták, de ezt követően az elmúlt két évben is folytatta a munkát.

A színésznőnek három gyereke volt.

„A legegyszerűbb pillanatokban is megtalálta a csodát. Nem volt szüksége zenére a tánchoz. Megtanított minket arra, ne várjunk, hogy a kaland megtaláljon. »Menjetek és találjátok meg. Mindenhol ott van«” – írta gyászsoraiban férje, a szintén színész Stephen Full.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Klippremier: Curtis új dala beszédesebb, mint valaha
A rapper a „Topon vagyok” című dallal indítja az évet. A track címe nagyon is szinkronban van azzal, ami most az előadó-dalszerző életét jellemzi, hiszen idén indítja el önálló, 9 fős, élő produkcióját, a Curtis Live-ot.

Link másolása

Széki Atti, azaz Curtis legutóbb a hiphop közeg népszerű stílusából merített, ami cenzúrázatlanul állított görbe tükröt a magukról hamis hedonista képet mutató, újhullámos rappereknek. Ekkor dolgozott először a többszörös arany- és platinalemezes ikon a műfajban verhetetlen producerrel, Kovács Norberttel, azaz SMiTHMUSiX-szal. A „Pezsgő Kaviár K*rvák” pedig már átlépte a kétmilliós streamet Spotify-on és megjelenés után fél évvel még mindig fent van a streaming platform TOP100-as hazai listáján.

„A „Topon vagyok” igazából a „Pezsgő Kaviár K*rvák” folytatása, mivel a stílus és a mondanivaló is hasonló. Az az irányzat, amit Norbi képvisel a zenében, nagyon megfogott, és az első közös együttműködésünk is nagy siker volt. Itt az ideje, hogy ezt megismételjük és komolyan felnyissuk a szemét a sok képmutatónak” – osztotta meg Curtis, aki nem hibázta el a címválasztást sem, tényleg a csúcson van jelenleg.

„Úgy érzem megtaláltam azt a csapatot, akikkel végre nemcsak a színpadon jó, hanem úgy működünk, mint egy meghitt család.

Büszke vagyok, hogy elindul a Curtis Live, amit mind elismert zenész alkot régi munkatársam és barátom, Vígh Arnold producerként és basszusgitárosként csatlakozik, szintén régre visszanyúló kapcsolat fűz Széles Izához, aki vokalistaként van jelen Hasenfracz Bernadett és Harót Balázs mellett, billentyűsként Demkó Mátyás, gitárosként Géczy Viktor, dobosként Glatz Gabi szállt be a projektbe.”

Januárban már az első próbák során beigazolódott, hogy hihetetlen kémia uralkodik a formáció tagjai közt, akik tavaszi első nagy koncertjükig megállás nélkül gyakorolnak.

Ami pedig a „Topon vagyok” videóklipjét illeti, a nemzetközi hírnevű rendező, Jimy J. Hollywood ismét műalkotást hozott létre egyedi módon megmutatott, olykor sokkoló képi világával.

VIDEÓ: Curtis - Topon vagyok


Link másolása
KÖVESS MINKET: