hirdetés

KULT

Halálúton Horvátországba - egy fiatal szíriai kurd lány menekülésének történetéről szól Sári Edina legújabb regénye

Semmi sem szokványos. Sem a regény keletkezésének története, de az az életút sem, amit az írónő bejárt.

Link másolása

hirdetés

Edinával nagyon régóta ismerjük egymást, de ez igazából egy gimnáziumi évet jelent, utána ő elkerült, nem követtük egymás életét. Bár pár éve megint tudok róla, mit csinál, merre jár (hála a Facebooknak), de számomra is új volt mindaz, amit elmesélt.

A józsefvárosi otthonában látogattam meg, a harmadikon lakik (lift nincs). A kedvemért valami nagyon finom, meg-nem-mondom-miből készült joghurtos csodasüteményt is sütött, lekvárral a tetején. Már ezért megérte eljönnöm.

– Mi történt veled, hogyan lettél az, aki ma vagy?

– Utólag hálás vagyok minden megpróbáltatásért, amit a sors mért rám, mert nem egyenes út vezetett el oda, hogy író legyek. Kezdjük ott, hogy az első gimnáziumi osztály után megbuktattak matekból, repültem a suliból. Jött az esti gimnázium, közben megszületett a lányom. Ő ma már felnőtt nő, kiváló kapcsolatban vagyunk. Majd marketing és PR területen szereztem diplomát, ami még mindig elég messze áll a klasszikus írói karriertől. Érdekes karrierem volt. Tudod, hogy Klapkával is dolgoztam?

– Vámház körút kilenc?

hirdetés

– Igen! És mi találtuk ki a hagyományos mosóport is. Akkoriban minden reklámban a favorizált terméket egy fiktív, “hagyományos mosóporral” hasonlították össze. Klapkával megcsináltuk és piacra dobtuk.

– Ügyes. De végül is hogyan mozdultál az írói tevékenység felé?

– A 2010-es választások után kirúgtak. Nagyon meg voltam sértve. De hamar rájöttem, hogy megváltozott a világ. Esélytelen voltam a kevéske angolommal, negyvennégy évesen az állásinterjúkon. Ekkor elhatároztam, hogy bármi is történik, jól fogom magam érezni az életben. Erős személyes indíttatásom van – családi okok miatt – a rákellenes küzdelemben. Édesanyámmal nem volt könnyű a kapcsolatunk, rákban halt meg. Máig úgy érzem, konfliktusaink miatt nem tudtam úgy mellette lenni, ahogy kellett volna. Én így törlesztek. Így hát még mindig PR szakemberként vállaltam szerepet a Rák ellen az emberért, a holnapért Alapítványnál, de ezzel egyidőben már megjelent első könyvem is.

– Akkor kezdtél írni?

– Dehogy. Álnéven már megjelentek kisebb írásaim, még az ÉSben is. De sosem mertem felvállalni magam rendesen. De akkor eljött a pillanat. Az első könyv után jött a többi is. De még maradva a rákellenes társadalmi tevékenységnél: létrehoztuk a Nézőpontváltó Egyesületet, melynek azóta is vezetője vagyok, büszke vagyok rá, hogy a legismertebb ilyen mozgalom vagyunk. Évente ismétlődő programsorozattal hívjuk fel a figyelmet társadalmi és egyéni felelősségünkre a rák elleni eredményes küzdelemben. Mindezt színházakkal együttműködve csináljuk, így biztosítjuk, hogy a fontos üzenetek széles közönséghez jussanak el.

Ahogy mindezt elmesélte, lenyűgözött az a szuggesztivitás, lelkesedés, hitelesség, amivel Edina mindent képvisel, amiben hisz. És csak olyan dolgokkal foglalkozik, amiben hisz. Ilyen egyszerű a hiteles személyiség (és szerintem a hosszú élet) titka.

Visszatérve a kiindulópontra: azt gondolom, ahhoz, hogy valaki a veleszületett tehetségét igazán mély tartalommal tudja megtölteni, talán kellett ez a kacskaringós életút. Meg persze a tapasztalatokhoz is. Amit még elmesélt magáról és életéről, egyértelművé teszi, bőven megvan az a tapasztalati anyaga emberismeretből, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne csak felkapott, de igazán értékes, jó író lehessen valaki.

– Török Ferenc filmrendező annak idején, az 1945 elkészültekor mondta, hogy bár sok filmet csinált eddig, de ez az első “nagy”, “felnőtt” filmje. Nálad is ezt érzem: ezzel a regénnyel váltál érdekes és tehetséges íróból valódi íróvá. Ha már témaválasztás: miért ír valaki Budapest közepén szíriai menekültekről?

– Már 2015-ben szó szerint beleütköztem a témába, amikor a Keletinél átsétáltam az aluljárón. Láttam az asszonyokat, ahogy próbálnak gondoskodni a gyerekekről a kevés holmijukból és a férfiakat, akik körülöttük állnak. Éreztem a kiszolgáltatottságot. Természetesen megérintett a látvány, de akkor még más foglalkoztatott. El is süllyesztettem magamban. Azután 2019-ben, amikor a törökök légitámadást indítottak a szíriai kurd települések ellen, akkor azt éreztem, írni akarok erről. Nem politikai esszét, nem állásfoglalást. Azzal is kezdtem a munkámat, hogy felírtam magamnak nagy betűkkel: EZ NEM POLITIKAI ÁLLÁSFOGLALÁS. A politika változik, de az a regény az emberekről szól.

A Halálúton Horvátországba három hónap története. Török légitámadás során egy szíriai kurd tanárnőre, a huszonhét éves Dzsamilára, ráomlik a rakkai egyetem könyvtára. Csípőjébe szilánk fúródik, majdnem meghal. Kínkeservesen hazavergődik, de házuk helyén csak romokat talál: egész családját elveszítette, csak bátyja maradt életben, de ő beáll a kurd felkelők közé harcolni. Addig sosem gondolt menekülésre, de mennie kell. Szerencséjére közeli rokonai élnek Horvátországban, oda készül. A regényt nem lehet letenni, mintha egy filmet néznék. Fordulatai elképesztőek, de nem elképesztőbbek, mint az a valóság, amin a földönfutóvá váló emberek valóban keresztülmennek, mire Európába érnek.

Ebben az örökérvényűségben segít az a dramaturgiai lelemény, hogy a főhős, Dzsamila lelki útitársa az úton Anne Frank. Az egyetlen kincs, amit magával visz, Anne Frank naplója. A kinti borzalmak elől időnként Anne történetébe menekül. Sorstársa, egy másik üldözött lesz, akinek mondatai vendégszövegként, hol ellenpontozva a szíriai tanárnő helyzetét, hol támogatva, magasabb dimenzióba emelik mindazt, amit átélünk a szerző jóvoltából. Ez szembesíti velünk azt – minden direktebb utalás nélkül –, hogy a háborúkat továbbra is az ártatlanok ellen vívják a világban, s kiirtandó népek mindig akadnak: a zsidók hetvenhat éve, s a kurdok most.

– Nagyon hitelesek a leírások. Gondolom, egy ilyen szöveg megalkotását hónapokig tartó kutatómunka előzi meg, hogyan készültél a regényre?

– Jaj, hát nem így csináltam. Elővettem egy térképet, kinéztem hol van Rakka. És innen a térkép segítségével találtam ki, milyen útvonalon lehet menekülni. Ki kellett számolnom, hogy egy adott távot mennyi idő alatt lehet megtenni autóval, gyalog. Nem volt egyszerű feladat.

– És a többi? A történet? Milyen dokumentumokból dolgoztál?

– Semmiből. Érzésből jött minden, csupán fantázia.

– Ne hülyéskedj...

– De. Csak éreztem, elképzeltem, és ahogy írtam, figyeltem, mi történik Dzsamilával.

– Ez önmagában is elképesztő, ugyanis a regény bemutatóján három, menekültekkel foglalkozó szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék Egyesület és a Migration Aid képviselői is jelen voltak. Elmeséltek egyet-mást saját tapasztalataikból is. Nem jöttek volna el, ha nem hiteles a könyved... 

– Igen. Elolvasta a regényt egy igazi szíriai menekült lány, aki korábban másik, dokumentumokon alapuló történetet is olvasott a témában. Azt mondta, hogy az elsőnél azt érezte, valami hiányzik belőle, de az én regényemben ezt megtalálta.

– Most is azt mondod, nő olvasta a regényedet, s főhősöd is nő. Egy írónál nincsenek véletlenek.

– Persze. Az eddigi összes írásom nők története. Női sorsokkal foglalkozik, még az is, ami látszólag nem. Így van ez most is. Nőként menekülni, ráadásul egyedül, sokszorosan kockázatos. Kiszolgáltatottak az erősebb férfiaknak, kiszolgáltatottak saját testüknek: gondoljunk bele, hogy mit kezd egy nő a menstruációjával akkor, amikor nincs egy váltásnyi fehérneműje sem, nem is szólva mosakodásról, pláne betétről, ami luxus. És akkor még ott vannak a gyerekek, akik valahogy mindig a nőkre maradnak. Nemcsak fizikai, de lelki teherként is. Dzsamilának nincsen gyereke, de mindjárt útja elején előbb egy csecsemő, később egy kisfiú sorsa fonódik össze az övével, s végső megmenekülése előtt is két elárvult gyermekkel hánykolódik a Földközi-tengeren. Férfiaknak jellemzően ilyen gondjuk nincsen.

– Elnézve téged, a sikereidet, ezek szerint sikerült amit elterveztél: jól élsz.

– Nem "jól élni", hanem "jól érezni magam"! Igen, jól érzem magam, de hogy jól élnék... Most ért egy nagy csapás: a gyerekek, akiket korrepetáltam, már kinőttek a korból, nincs tovább ott rám szükség. Ez a kieső pénz nagy érvágás. Valahogy meg kell oldanom a helyzetet.

Erről s másról is beszélgettünk, jó délutánt töltöttünk el, a sütemény is elfogyott, elbúcsúztunk. Ment ő is a dolgára. Hol írni, hol mást csinálni. De ez már a mi valóságunk, egy másik regény.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Megszólaltak az Elk*rtuk producerei – Elárulták, miért nem adták oda senkinek Gyurcsány szerepét

Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya az M5 csatornának adtak interjút a film bemutatója kapcsán csütörtök este.

Link másolása

hirdetés
„Aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata”

– vélekedik Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere. Hozzátette: mi, magyarok szemérmesek vagyunk a történelmünkkel foglalkozni. Szerinte azonban nem baj, ha a társadalom kibeszéli magából ezeket a dolgokat, sőt itt volt az ideje, hogy „el lehessen mondani ezt a történetet végre”. A producer szerint a témaválasztás kavart indulatokat, holott bölcsebb lett volna utóbb véleményt nyilvánítani róla, mint a bemutatót megelőzően egy előzetes alapján – írja az MTI az interjú alapján.

Helmeczy Dorottya, a film másik producere arról beszélt, hogy a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimiben az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet saját maga játssza el. Ezt részben azzal indokolta, hogy így jelenítik meg a korabeli felvétekkel, hogy az akkori miniszterelnök hogyan kezelte azt a helyzetet.

Emellett morális oka is volt annak, hogy nem akarták odaadni ezt a szerepet senkinek.

Azt, hogy a film körül fennforgás alakult ki, Helmeczy Dorottya azzal a félelemmel indokolta, hogy ha valami egy művészeti eszköz által létrejön, akkor az sokkal jobban bevonul a történelembe és letagadhatatlan részévé válik a múltnak.

„Van, akinek kényelmetlen ezzel szembenézni”

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a filmben mennyi a fikció, azt válaszolta: a két főszereplőn kívül semennyi – ennek kapcsán a Titanichoz hasonlította az alkotást.

Kálomista Gábor arról is beszélt, hogy a film első premierje Brüsszelben lesz, amit ő különösen fontosnak tart. Rámutatott: annak idején különböző bizottságok nem vizsgálódtak, a filmmel szerinte esélyt adnak nekik, hogy ezen elgondolkodhassanak. Kifogásolta, hogy "az emberi jogi szervezetek hol voltak", amikor "az embereket halomra lőtték szembe".

hirdetés

Kálomista Gábor azt mondta: rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel. Méltatva a külföldi stáb ideológiamentes hozzáállását bírálta, hogy ez Magyarországon nem tud megtörténni.

„Én leteszem a politikai batyumat a színház ajtajában”

– fogalmazott, hozzátéve: nincs jobb- és baloldali mozinéző, csak mozinéző van, nincs jobb- és baloldali színháznéző, hanem színházkedvelő emberek vannak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Torz kép, gonoszkodó Klárával Gyurcsány helyett – Megnéztük az Elkxrtukat

Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, itt Klára rángat mindenkit a politikai színtéren.
Fotók: Megafilm/YouTube - szmo.hu
2021. október 22.


Link másolása

hirdetés

Magam se tudtam, mit veszek nyakamba az Elkxrtuk megtekintésével: már a jegyvásárlás is arcpirító perceket tartogatott. A Gyurcsány-film címe eleve belekényszerít a káromkodásba, hiszen X-es változatban felér egy nyelvtörővel, így kénytelenek vagyunk szó szerint idézni az exminiszterelnök kirohanását.

Ezen a ponton szerencsére a jegypénztáros csaj is velem vihogott, sőt: cinkos kis mosollyal biztosított róla, hogy a teremben ülhetek szinte bárhová. A képernyőn zöld, üres helyek sorai villogtak.

Amikor öt perccel a kezdés előtt a vetítőterembe léptem, meghitt csend ölelt át: magam voltam nyolc sor bársonyszékkel és a köztük világító hangulatlámpákkal. Igaz, ebből az este fél kilences vetítésen még nem érdemes messzemenő következtetést levonni, a célközönség egy része talán már ágyban lehet.

Hamarosan mégis megjelent pár popcornos vödröt egyensúlyozó nyugdíjas, és az angol feliratos vetítésnek hála egy-két külföldi is. Ki tudja, őket talán nem vezérelte más, csak az elfogulatlan kíváncsiság. Ami, lássuk be, nem lett volna alaptalan.

Az Elkxrtuk létjogosultságát ugyanis hiba megkérdőjelezni: teljesen valid igény a szembenézés 2006 eseményeivel, akár egy dokumentum- vagy nagyjátékfilm által is, ami új értelmezési keretbe helyezhetné a tizenöt éve történteket.

hirdetés
Csakhogy a most készült mozi egy teljesen esetleges narratívát állít a valóság helyére. Értsd: mindez talán pont így történt meg, talán (és ez a valószínűbb) azért nem pont így. Itt viszont egyfajta mese- és valósághibriddé áll össze, ami valóban lezajlott azon az emlékezetes őszön, és amit a forgatókönyvíró/a rendező/a propaganda láttatni akar, hogy még jobban feltüzelje az azóta sem csituló indulatokat.

A sokáig csendben csordogáló történet kezdetén máris egy szimpatikus fiatal pár, az újságíró gyakornok Nándi (Mózes András) és a közvéleménykutató intézetnél dolgozó Réka (Bánovits Vivianne) dörgölőzik a szívünkhöz. Megtudjuk, hogy Réka főnöke, Hann Endre (a Medián akkori vezetője) a lány tudtán kívül rábízza az őszödi beszéd kikerülését megelőző felméréseket is, amivel akaratán kívül a cinkosává válik.

Réka emiatt annyit dolgozik, hogy nem vesz részt még a keresztfia szülinapján sem. Ezen a tesója úgy berág, hogy még a Kisvakond-maratonra sem hívja át hozzájuk, sőt a kutyáját, Bélát sem simogathatja meg - hiába, kellett a két órás filmbe egy ilyen fajsúlyos drámával terhelt cselekményszál. Ha a tesó karaktere mégis bárkihez közel kerülne érzelmileg, ezúton jelezzük: ő még komoly összetűzésbe kerül az egyenruhásokkal a film második felében, ezzel is növelve Réka elszántságát, hogy magánakcióba kezdjen.

Miután nagyot robban Gyurcsány beszéde, Réka nyomozni kezd az elvetemült Endre ellen: mégis, kinek az oldalán áll a főnöke? Eközben újságíró pasija az évtized sztoriját szeretné behúzni, bizonyítván: az ostrom idején tudatosan hagyták rendőri erősítés nélkül az MTV-székházat, hogy utólag az utcán randalírozó "fasiszta csőcselék" nyakába varrják az egész balhét.

 Izgalmas elmélet, még akár igaz is lehet, épp csak semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, itt meg már kordokumentumok közt bemutatva szerepel.

Hann Endre mellett kétes szerepben és kontextusban bukkan fel többek közt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Szilvásy György, vagy a zöldfülű tanácsadó Karácsony Gergely is.

De hol marad a Feri? Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, maga a miniszterelnök csak az eredeti híradó- és riportbevágásokban szerepel.

Annál többet láthatjuk galád feleségét, a Jackie Kennedy-re fazonírozott Klárát, aki bábmesterként rángat mindenkit fel-alá a politikai színtéren. Fekete mikrobuszok hátuljában és kerti partikon gonoszkodik, Réka és Nándi ellen szervezkedik, sőt: egy ízben azt is kijelenti, ha az október 23-i megemlékezésen civilek is odavesznének, hát, az csak járulékos veszteség lenne.

A méregkeverő nőszemély szavait Réka diktafonnal rögzíti a parlament közepén. Pechére lebukik, és óriási hajsza veszi kezdetét, aminek közepette a leleményes partizánnő pizzás robogón hajt a tüntetők közé, magyar zászlóba tekeri a fejét, kuka mögé bújik stb. de mindhiába, mert - és ezt másfél évtizede tanúsíthatjuk - Gyurcsányéktól nem könnyű megszabadulni.

Ez az utolsó negyedóra már-már akciófilm színvonalú, ám a zombibelezős, poszt-apokaliptikus aláfestő zene így sem hagy illúziókat a minőségről. Mivel előző éjjel egyben daráltam le a Squid Game-et a Netflixen, letaglózott a kontraszt: amott pattanásig feszült idegekkel néztem, ahogyan egy játék részvevői formákat vájnak ki mézeskalácsból, itt meg a dörgedelmes zenei betétek dacára is elpilledtem a rendőrterrorba oltott autós üldözésen.

Az Elkxrtuk nem váltja ki azt az instant szekunder szégyent, mint egy Stop Gyurcsány-reklámszpot. Sőt, egy kereskedelmi csatornán sem vitatnám a létjogosultságát a délután hármas műsorsávban, épp csak unottan biggyesztve továbbkapcsolnék.

Annál nagyobb gond, hogy valós, vagy nagyon is valósághű felvételek keverednek itt a fikciós elemekkel. Ember legyen a talpán, aki szétválogatja, mégis mi ebből feltételezés, konteó, netán valódi politikai cselszövés bizonyítéka. Én megtippelni se merném, pedig 16 éves voltam a történtek idején. Azóta már lassan felnőtt egy újabb generáció, nekik végképp fogalmuk sincs az egészről.

Az őszödi beszéd és utóélete éppen attól ilyen szignifikáns eseménysorozat, mert a mai napig magyar családok ezrei üvöltöznek róla a vasárnapi húsleves fölött, hogy a Feriék tényleg elk.rták-e, és ha igen, mennyire. Netán éppen akkor és ott, Őszödön hívták életre azt az óriás csápjaival mindent bekebelező szörnyet, amire ma már NER-ként hivatkozunk.

Fajsúlyos téma ez, millió vetülettel, árnyalattal, megközelítési móddal, okok és okozatok bonyolult láncolatával. Ezek felfejtését az FBI-ra talán rábíznánk, Kálomista Gáborra és Keith English angol rendezőre viszont már kevésbé.

Ha a politikai film nálunk is meghonosodott és létező alműfaj lenne, ha készült volna még két-három ilyen témájú, de más megközelítésű alkotás, akkor az Elxrtuk talán elférne mellettük a palettán. Így azonban torz, sarkított, egydimenziós képet fest a XXI. századi magyar történelem egyik legfontosabb momentumáról, nem mellesleg dögletesen unalmas.

Propagandaalkotásként viszont még a filmbéli Klára asszony is csettintene rá - pláne, ha ezt is ő rendelte meg az ellenség megtévesztése céljából.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A bolygó neve… – Megnéztük a Dűnét

Az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője úgy döntött, mozivászonra álmodja minden idők egyik legnagyobb sci-fi-eposzát. Most végre hozzánk is megérkezett a Dűne első fele.

Link másolása

hirdetés

Frank Herbert 1965-ben megjelent science fiction-regénye, a Dűne a műfaj egyik mérföldköveként vonult be az irodalomtörténetbe, és számos meghatározó filmet, könyvet, sorozatot, novellát stb. inspirált az elmúlt 56 évben. A sci-fi mozgóképes előretörése idején, vagyis a ’70-es években A vakond és A szent hegy chilei rendezője, Alejandro Jodorowsky éveken át dolgozott a Dűne nagyszabású filmes feldolgozásán, ám az elképzelése annyira nagyratörő volt (10-14 órában tervezte leforgatni bődületes költségvetésből), hogy a projektből végül nem lett semmi.

Az 1977-es Star Wars IV. rész – Egy új remény utáni sci-fi-hullámot meglovagolva, 1984-re mégis sikerült Hollywoodnak előállnia egy filmadaptációval, méghozzá az akkor épp feltörekvő David Lynch-csel a rendezői székben.

Lynch és csapata viszont felettébb bátor (és botor) módon egyetlen, 137 perces filmbe próbálták beleerőszakolni a sok száz oldalas, kiterjedt univerzummal rendelkező összetett sztorit. Az eredmény: kritikusi és nézői fanyalgás, anyagi bukás.

Ezután 16 évet kell ugrani a következő próbálkozásig, 2000-ben került ugyanis a tévék képernyőire egy háromrészes miniszéria, ami a hosszabb játékidőnek hála már jobban ki tudta bontani a történetet, sőt, két technikai Emmy-díjat is nyert, a regények rajongói mégis kénytelenek voltak tovább várni egy méltó, nagyívű és látványos filmváltozatra.

Ezt hozta most el nekünk Denis Villeneuve, aki sikeresen letette névjegyét a zsánerben az Érkezéssel és a Szárnyas fejvadász 2049-cel, s végre valóra válthatta álmát, filmre vihette hőn szeretett Dűnéjét. A kanadai direktor viszont csak azzal a feltétellel vállalta el a stáb irányítását, ha két epizódban mesélheti el Herbert sivatagi show-ját. És mivel a Warnernél erre azonnal belecsaptak a tenyerébe, így egy évvel az eredetileg kitűzött premier után (a Covid miatt 2020 őszéről csusszant idén szeptemberre – nálunk októberre – a bemutató) hozzánk is befutott az Atreidesek, a Harkonnenek és a fremenek csetepatéjának első fele.

hirdetés

Villenuve Dűnéjét nem véletlenül várták annyian, hiszen a rendező korábban már több ízben bizonyította, hogy ért a sci-fi nyelvén, és odafigyel a narratívára, valamint a karakterekre is, így Herbert regénye aranybánya lehet a számára.

És valóban, az új feldolgozás azonnal beszippant.

Egy ekkora volumenű sci-fi-világ mozgóképes bemutatásánál általában nagy hiba, hogy egyből berántják a dolgok sűrűjébe a nézőt, aki csak kapkodja a fejét a sok furcsa név, lény, gépezet, bolygó és hasonlók közt, a rázúdított és számára ismeretlen információk tömegében pedig inkább már az elején elengedi az egészet, és páff, oda az érzelmi belehelyezkedés. Villeneuve azonban óvatosan, apránként és okosan csepegteti belénk az expozíciót, hogy a Dűne-szűz néző is felfoghassa, hol járunk, kik a felállított sakkbábuk, és mi forog itt kockán.

A forrásanyagban olvasottakat az alkotók természetesen ezúttal sem szóról szóra mondták fel nekünk, így aki netán rongyosra olvasta a regényt, készüljön fel rá, hogy a körülbelül 155 perc hosszúságú első részben hiába keresi IV. Shaddam császárt és a lányát, Irulan hercegnőt (a Lynch-filmben José Ferrer és Virginia Madsen játszották őket), ők ugyanis egyelőre nem tűnnek fel, az uralkodóról viszont sokat beszélnek.

Ráadásul azoknak sincs jó hírem, akik a két mentátot, Thufir Hawatot és Piter De Vriest istenítik a leginkább, mivel eléggé megkurtították a szerepüket a regényhez képest. Sőt, a ’84-es Dűnében Sting által kissé komikusan megjelenített Feyd Rautha Harkonnen sem teszi tiszteletét egyelőre Villeneuve-nél.

Jelentősen kibővített szerepet kapott viszont az Arrakis bolygó őslakosai, a fremenek közt ténykedő planetológus, Dr. Liet Kynes (Lynch-nél Max Von Sydow, itt Sharon Duncan-Brewster), aki fehér férfiból ezúttal fekete nővé vált.

Természetesen a karakter neme nem határozza meg a képességeit és tudását, ráadásul az általa közvetített modern üzenetek, például a bolygó gondozásáról, az erőforrások drágaságáról és okos felhasználásáról vagy a helyi közösségekkel való kapcsolatteremtés szükségességéről ma is aktuálisak, így érthető a hírvivő modernizálása is.

A fentiek tükrében tehát kijelenthető, a film nézése közben pedig érezhető, hogy Villeneuve-nek tényleg fontos volt a Dűne, illetve kétségtelen, hogy a regény méltó és az eddigi legjobb feldolgozásával van dolgunk, ám a rendező filmográfiájában nem ez a bejegyzés lesz a legerősebb. Valami ugyanis hiányzik belőle.

Több mint megkapó felmondása Herbert fejezeteinek, mondatainak és szavainak, épp csupán magát, Villeneuve-öt nem látni, nem érezni benne. Mintha nem lett volna vele igazán mondanivalója, csupán szépen és látványosan le akart volna vezényelni az ismert sztoriból egy monumentális, látványos és itt-ott művészi, ám mindenekfelett epikus sci-fit. Félreértés ne essék, a játékidő teljes hossza alatt

szinte kifogástalan élményt és szórakozást nyújt a film, és ebben nagy szerepe van az eddig leírtakon kívül a csodálatos fényképezésnek, a minden díjra érdemes látványtervezésnek, a parádés vizuális effekteknek és Hans Zimmer eget rengető zenei aláfestésének is,

ám az Érkezés vagy a Szárnyas fejvadász 2049 friss gondolatiságát hiába keressük benne. Ráadásul nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csupán egy félfilmet látunk, senki ne csalódjon tehát, ha a történet kellős közepén egy vágás és a végefőcím a jussunk. Anyagi siker esetén a folytatás viszont garantált, különösen érdemes tehát betámadni a mozikat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Az Elk*rtuk producere szerint a filmben annyi a fikció, mint a Titanicban

Kálomista Gábor szerint rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel.

Link másolása

hirdetés

Aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata - mondta Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere az M5 csatornának a produkció bemutatója apropóján csütörtökön.

Kálomista Gábor azt mondta: mi, magyarok szemérmesek vagyunk a történelmünkkel foglalkozni. Szerinte azonban nem baj, ha a társadalom kibeszéli magából ezeket a dolgokat.

A mozifilm műfaja szerint széles rétegeket vonz, a mozi régebben is a fiatalok mozgástere volt, most is az, így próbálták elhozni a fiatal közönségnek és azt célozták, hogy a világon bárhol meg lehessen mutatni, "el lehessen mondani ezt a történetet végre".

Példaként említette, hogy míg a környező országokban élők, a szlovákok, a románok vagy épp a csehek így próbálják megőrizni a nemzeti öntudatukat, Magyarországon ilyen esetekben sokan úgy vélik, hogy "jobb arról nem beszélni, hátha baj lesz belőle".

Ez a film azonban feldobja a labdát - tette hozzá a producer, aki szerint a témaválasztás kavart indulatokat, holott bölcsebb lett volna utóbb véleményt nyilvánítani róla, mint a bemutatót megelőzően egy előzetes alapján.

Helmeczy Dorottya, a film másik producere arról beszélt, hogy a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimiben az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet saját maga játssza el. Ezt részben azzal indokolta, azért jelenítik meg a korabeli felvétekkel, mert így jól látható, hogy az akkori miniszterelnök hogyan kezelte azt a helyzetet. Emellett morális oka is volt annak, hogy nem akarták odaadni ezt a szerepet senkinek - tette hozzá.

hirdetés

Helmeczy Dorottya a film műfaját politikai krimiként határozta meg, amely picit dráma is. Ez egy komplex műfaj, amely a dráma, a szerelem mellett a fikciós vonalat is megjeleníti.

A film körül kialakult fennforgást Helmeczy Dorottya azzal a félelemmel indokolta, hogy ha valami egy művészeti eszköz által létrejön, akkor az sokkal jobban bevonul a történelembe és letagadhatatlan részévé válik a múltnak. Van, akinek kényelmetlen ezzel szembenézni - jegyezte meg.

Ő is azt hangsúlyozta, hogy a társadalomnak fel kell dolgoznia az akkori időszakot. Arra a kérdésre, hogy a filmben mennyi a fikció, azt válaszolta: a két főszereplőn kívül semennyi. Példaként említette a Titanicról forgatott filmet, amelyről ugyancsak tudni lehet, hogy megtörtént események alapján készült, ugyancsak egy férfi és egy nő főszereplésével.

Arra a kérdésre, hogy mit mondhat a film annak, aki 2006-ban például 5 éves volt, most meg 20, a producer úgy felelt: ez a jövő filmje, mert azt is megmutatja, merre van az út.

Kálomista Gábor arról beszélt, hogy a film első premierje Brüsszelben lesz, amit ő különösen fontosnak tart. Rámutatott: annak idején különböző bizottságok nem vizsgálódtak, a filmmel szerinte esélyt adnak nekik, hogy ezen elgondolkodhassanak. Kifogásolta, hogy "az emberi jogi szervezetek hol voltak", amikor "az embereket halomra lőtték szembe".

Helmeczy Dorottya szerint külföldön téves kép alakult ki az akkori eseményekről, nem tudták, hogy ez egy morális történet. A produkció megalkotásában részt vevő Keith English rendezővel és Josep M. Civit operatőrrel összefüggésben azt hangsúlyozta: "jött két külföldi szem", akik miatt az európai piac is könnyebben nyit a film felé.

Kálomista Gábor azt mondta: rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel.

Méltatva a külföldi stáb ideológiamentes hozzáállását bírálta, hogy ez Magyarországon nem tud megtörténni.

"Én leteszem a politikai batyumat a színház ajtajában" - fogalmazott, hozzátéve: nincs jobb- és baloldali mozinéző, csak mozinéző van, nincs jobb- és baloldali színháznéző, hanem színházkedvelő emberek vannak.

Helmeczy Dorottya arra a kérdésre, hogy mit jelenthet a véleménybuborékban élőknek ez a film, ők meggyőzhetőek-e, azt válaszolta: legalábbis megingathatja őket. Szerinte aki józan ésszel megnézi az alkotást, átértékeli mindazt, amit az akkor történtekről gondolt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: