Gengszter vagy pap akart lenni, végül rendező lett – Martin Scorsese 80 éves
Ha Woody Allennek a filmkészítés olyan, mint egy pszichoterápia, akkor Martin Scorsese számára egy spirituális aktussal ér fel. Az Oscar-díjas direktor New Yorkban, a manhattani Little Italyben nevelkedett, a gengszter- és a papi karrier közül pedig végül a filmkészítést választotta. Mindenki jól járt.
A hollywoodi reneszánsz egyik legfőbb ikonja a filmjeivel az erőszak és a kapzsiság legmélyebb bugyraiba, a felszín alatti, láthatatlan világokba merül alá, antihősei pedig gyakran Robert De Niro és Leonardo DiCaprio arcát öltik magukra.
Főként ezek a filmjei ugranak be, ha meghalljuk Scorsese nevét, pedig a filmográfiája jóval sokszínűbb ennél, nem csak gengszterfilmekből vagy komor urbánus történetekből áll, hiszen folyamatosan új műfajokkal és a műfaji meghatározásokon túlmutató kihívásokkal állítja magát szembe: ha kell, egy frusztrált anya megpróbáltatásait meséli el, aki arról álmodik, hogy énekesnő lesz az Alice már nem lakik itt (1974) című filmben, esetleg egy dühös, ambiciózus bokszoló izzadtságban fürdő portréját festi meg a Dühöngő bikában (1980), netán a 19. századi New York-i társadalom fojtogató konvencióit mutatja be Az ártatlanság korában (1993), vagy az amerikai álmot eleveníti fel a hataloméhes és tehetséges vállalkozó és filmproducer, Howard Hughes rögeszméit követve az Aviátorban (2004), ha pedig úgy tartja kedve, a pénz és a mértéktelenség kíméletlen tragikomédiájában is élvezettel dagonyázik A Wall Street farkasában (2013).
Aztán ott vannak a vallási ihletésű filmjei: a botrányokkal és bojkottal tarkított Krisztus utolsó megkísértésében (1988) a Willem Dafoe által alakított, nagyon is emberi Jézus Krisztus gyötrelmeit vizsgálja, a Némaságban (2016) pedig Andrew Garfield kíséretében hosszú spirituális utazást tesz olyan bonyolult és örök témák között, mint a hit és a kétség.
Scorsese többször beszélt már arról, hogy a forgatókönyvek kidolgozása, a nagyszerű színészek instruálása és a kamerabeállítások megkomponálása is egyaránt fontosak, de szerinte a vágás során kel valóban életre egy film: "El lehet nyújtani az időt. Mindig meglepődöm, amikor a vágószobában vagyok. Szorosan együtt dolgozom Thelmával (Thelma Schoonmakerrel - a szerk.), és még mindig izgalommal tölt el, amikor az egyik felvételt a másik mellé vágjuk, és ott van a mozgás. Ez az a mozgás, amit a vágás a fejedben előidéz. Ez számomra spirituális élmény.”
Az olasz származású Martin Charles Scorsese (avagy ahogy mindenki hívja: Marty) Elizabeth Street-i fiúként csak két lehetőséget látott maga előtt: vagy gengszter lesz vagy pap.
Scorsese robbanásszerűen érkezett a '70-es években, amikor az Aljas utcák (1973), az Alice már nem lakik itt és a Taxisofőr (1976) szentháromsága Amerika egyik új, meghatározó rendezőjeként tette őt ismertté. Ez a sikerszéria a Dühöngő bikával csúcsosodott ki, a nyolcvanas évek és a Reagan-korszak beköszöntével azonban világossá vált számára, hogy a nagy stúdiókat jobban érdeklik a folytatások és a különleges effektekkel teli kalandok (Star Wars, Indiana Jones stb.), mint a Vietnám utáni korszakban virágzó brutális, igaz drámák.
Sőt, megkapta érte harmadik rendezői Oscar-jelölését (a Dühöngő bika és a Krisztus utolsó megkísértése után). Egyébként sokáig mellőzte őt az Akadémia, hiszen a negyedik (New York bandái, 2002) és az ötödik (Aviátor) rendezői jelölését sem válthatta díjra, erre egészen 2007-ig kellett várnia, amikor A tégla (2006) című remake-ért (a Szigorúan piszkos ügyek című 2002-es hongkongi krimi újrája) Steven Spielberg, George Lucas és Francis Ford Coppola együtt nyújtották kezébe a régóta megérdemelt szobrocskát. A díja óta egyébként további három Oscar-jelölést begyűjtött e kategóriában (a 2011-es A leleményes Hugóért, A Wall Street farkasáért és a 2019-es Az írért), vagyis már összesen 9 direktori nominációval rendelkezik, ezzel pedig a második helyen áll a tizenkétszeres Oscar-jelölt William Wyler után. Hihetetlen karrier!
Martin Scorsese amellett, hogy kiváló filmrendező, filmtörténet-megszállott is, aki eredeti filmképeket, filmtekercseket és filmplakátokat gyűjt, emellett sokat tesz azért, hogy konzerválják a a filmeket az utókornak, és persze a művészek jogainak ékes szószólója is. Vagyis ő valóban maga a mozi.
Több éve dolgozik már új filmjén, egyben első westernjén, a Killers of the Flower Moonon (a könyv, amelyből készült, Megfojtott virágok címmel jelent meg itthon), ami Az írhez hasonlóan óriási költségvetésből készült (kb. 200 millió dollárt szavazott meg neki az Apple főnöksége), amit a jelenlegi tervek szerint a 2023-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatnak majd be, és amelyben egyszerre lesz látható két múzsája, Robert De Niro (akivel ez a tizedik közös munkája) és Leonardo DiCaprio (vele pedig a hatodik). A sztori szerint az 1920-as évek Oklahomájában járunk, ahol az olajmezőkben gazdag rezervátumban élő Osage Nemzet több indián tagját meggyilkolják. Eric Roth társszerző (Forrest Gump, A bennfentes, München, Benjamin Button különös élete, Csillag születik, Dűne) azt ígéri: „Ilyet még soha nem láthattunk. Ez a film véleményem szerint sokáig megmarad majd az emlékezetben.” Úgy legyen!
