Gene Hackman semmit nem hagyott gyerekeire a 28 milliárdos vagyonából, de akkor mi lesz az örökséggel?
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, egy hónappal Gene Hackman és Betsy Arakawa halála után nyilvánosságra hozták végrendeleteik részleteit. A 95 éves színész 80 millió dolláros vagyonát feleségére, a 65 éves Betsy Arakawára hagyta, aki a korábban létrehozott bizalmi alap utódkezelője volt. Nem egyértelmű, hogy Hackman három gyermeke – Christopher Allen (65), Leslie Anne (58) és Elizabeth Jean (62) – örököl-e bármit, mivel a nevük nem szerepel a végrendeletben.
A döntés komoly vitákhoz vezethet, mivel Hackman gyermekeivel korábban eltávolodtak egymástól.
– mondta a Daily Mailnek.
Betsy végrendelete szerint vagyona egy jótékonysági alapba kerül, és abból fedezik az egészségügyi költségeket is. Hackman 2005-ben írta alá utolsó végrendeletét, de nem ismert, hogy Alzheimer-kórját pontosan mikor diagnosztizálták.
A házaspár holttestét február 26-án találták meg Santa Fe-i otthonukban. A hatóságok szerint Betsy Arakawa február 11. körül hunyt el egy ritka, egerek által terjesztett vírusfertőzés miatt, míg Hackman egy héttel később, valószínűleg szívbetegség következtében vesztette életét. A vizsgálatok kizárták a szén-monoxid-mérgezést, amit korábban többen feltételeztek.
A hagyaték sorsa még nem egyértelmű. A végrendeletek végrehajtásáért felelős ügyvéd, Julia Peters még nem hozta nyilvánosságra a pontos részleteket. Hackman eredetileg a GeBe Revocable Trust nevű alapot hozta létre, de 1994-ben módosította, és Betsyt nevezte meg utódkezelőként. Később újabb változtatás történt, és az Avalon Trust lett az új örökségkezelő.
Hackman fia, Christopher már ügyvédet is fogadott, hogy megvédje az érdekeit.
– mondta egy forrás az újságnak. Leslie és Elizabeth egyelőre nem jelezték, hogy jogi lépéseket tennének.
Betsy végrendelete kimondja, hogy ha férje nem él tovább, akkor a teljes vagyonát egy jótékonysági alapba kell helyezni. A dokumentum szerint minden tartozását a lehető leghamarabb rendezik. Személyes tárgyai – például bútorok, ékszerek és műalkotások – sorsáról egy külön listán rendelkezhetett.
Gene Hackman és gyermekei kapcsolata az évek során romlott meg.
A hatóságok továbbra is vizsgálják a házaspár halálának körülményeit. Arakawát a fürdőszobában találták meg az egyik kutyájukkal, amely elpusztult a szállítóládájában. Hackman egy másik helyiségben feküdt a földön, mellette a napszemüvege és a sétapálcája.
A házaspár jelentős vagyonnal rendelkezett, többek között egy 3,8 millió dolláros Santa Fe-i házzal és egyéb ingóságokkal. Új-Mexikó törvényei szerint három év áll rendelkezésre, hogy bárki jogi úton érvényesítse az igényét az örökségre, így a hagyatéki eljárás még hosszú ideig elhúzódhat.
(via Blikk)