hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Fesztivál a sártengerben

Szuper koncertek, pár méterre a színpadoktól ott a vízpart: a Strand lehetett volna az egyik legjobb fesztivál idén, de az időjárás közbeszólt.

Link másolása

hirdetés

A Balaton partján régóta nagy hagyománya van a zenei fesztiváloknak. Nem csoda, hiszen a környezet egyszerűen adja magát: este buli, napközben pedig a fáradalmak kipihenéseként strandolás, ennél több nem is kell az ideális nyaraláshoz.

A közelmúltig azonban az elektronikus zene dominálta a magyar tengert, főleg a prémiumfesztiválként beállított Balaton Sound révén. Ennek ugyebár több szempontból is behatárolható volt a közönsége: egyrészt eleve kiestek azok, akik nem szeretik a műfajt, másrészt az átlagos pénztárcával mérve rendkívül magas árszínvonal is sokakat eltántoríthatott a részvételtől.

A fordulópont tavaly jött el, amikor a Sziget, a Volt és a Sound szervezői egy egész sor új, megfizethető belépődíjú rendezvényt álmodtak a tó partjára, összefoglalva Nagyon Balaton néven. Ezek közül a balatonvilágosi B.my.Lake szintén a tánczene kedvelőit célozta meg, a Zamárdiban megrendezett Strand fesztivál viszont teljesen más réteghez szólt._RPF2489_RPF3457_RPF3714

Bár ugyanúgy a szabad strand adott neki otthont, ahol alig egy hónappal korábban még a Sound közönsége szeletelt, ide a Petőfi rádió által felfuttatott és pörgetett zenekarokat hívták meg, néhány sztárfellépő kíséretében. A koncepció több mint csábító volt, amit az érdeklődés is visszaigazolt, rengetegen mentek le egy kiadós buli reményben.

A vélemények azonban nem voltak épp pozitívak: rengetegen panaszkodtak a szervezésre, a többórás sorban állásra a beengedésnél, a kevés vendéglátóhelyre és még számos olyan bosszantó hiányosságra, amelyek összességében teljesen lehúzták az élményt.

hirdetés

A tavalyi fiaskó után várható volt, hogy ha újra megszervezik a fesztivált, igyekeznek majd tanulni hibáikból. Így is történt: bár én most először voltam, semmit nem tapasztaltam a fentebb említett negatívumok közül. Simán ment a beengedés (igaz, csak csütörtökön érkeztem), volt kulturált mosdó, és az étel- valamint italpultok mennyiségére sem lehetett panasz._RPF3251_RPF4087

Videó: a Szigethez hasonlóan itt is volt lufireptetés

Úgy tűnt tehát, a fesztivál levetkőzte gyermekbetegségeit, és csodás négy nap van kilátásban. Azonban közbeszólt egy olyan tényező, ami ellen a legkörültekintőbb szervezéssel sem lehetett volna tenni: az időjárás.

Szerdán még minden ideálisan alakult, száraz időben ment le a Tankcsapda 25. születésnapi koncertje, majd a Papa Roach fellépése is. Éjjel azonban megérkezett az ítéletidő: olyan szintű vihar csapott le a fesztiválra, ami a Dél-Ázsiában szokásos monszunokkal is felvehette volna a versenyt.

Órákon át szakadatlanul ömlött az eső, amikor pedig végre elállt, jókora sártengert hagyott maga után. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy már a Sound közönsége kitaposta a füvet a fesztivál területén, aminek pár hét alatt esélye sem lett volna visszanőni.

Különösen kétségbeejtő volt a helyzet a kempingben, ahol sátrak tömegei kerültek víz alá, hiába voltak elvileg vízhatlanok, ekkora mennyiségű csapadékot egyszerűen nem bírhattak ki. A költözködést megnehezítette, hogy eleve hatalmas volt a zsúfoltság, így új helyet találni sem lehetett éppen könnyű._RPF2004_RPF2154_RPF3775

_RPF4160

Videó: táncoslányok a csütörtök délutáni napsütésben

A csütörtöki és pénteki nap ezt követően nyugodtabban alakult, bár a Balatonba csak a legelszántabbak merészkedtek be. A parton viszont a gumicsizma vált az ideális viseletté, igaz a szervezők igyekeztek felszórni a saras területeket homokkal, de csak részsikert értek el.

Csütörtök este hatalmas bulit csinált a Magyarországra szinte már hazajáró Parov Stelar Band, amelynek jellegzetes, elektronikus beütésű swingdalaira ezrek csápoltak. A zenekar énekesnője külön megköszönte a magyar közönség szeretetét, megemlítve, hogy nálunk már akkor népszerűek voltak, amikor egyébként még alig ismerték őket.

Másnap az utcazenészből világhírűvé vált Dub FX fellépése volt az egyik fő attrakció, igaz kissé meglepő módon nem az esti fő sávban, hanem háromnegyed 7 körül állt színpadra. Előtte a Delov Jávor által fémjelzett Random Trip adott szokásosan remek, improvizációra épülő koncertet. Érdekesség, hogy egy korábbi budapesti látogatáskor maga Dub FX is fellépett velük, így titokban reméltem, hogy most is beszáll majd pár szám erejéig, de sajnos erre nem került sor. Sebaj, külön-külön is odatették magukat._RPF2555_RPF2646_RPF3122

Már-már elkezdtem hinni benne, hogy a fesztivál végéig kegyes marad az időjárás, azonban szombat reggel sajnos ismét zuhogó eső köszöntött. Ezzel minden esély szertefoszlott arra nézve, hogy legalább az utolsó napra felszárad a masszív sárréteg. A kínai üzletek gumicsizmakészlete ekkorra egyébként már Siófokon is kifogyott.

Késő délutánra abbamaradt az égi áldás, azonban még mindig nem lőtte el minden patronját. A kegyelmi állapot a Quimby koncertjének végéig tartott, amikor is varázsütésre ismét elkezdett ömleni, de úgy, ahogy talán még szerda éjjel sem.

Ilyen állapotok mellett állt színpadra az utolsó sztárfellépő, John Newman, akinek logikusan gondolkodva nem sok oka lehetett reménykedni a pozitív fogadtatásban. A közönség azonban megcáfolta a logikát: a szakadó esőre fittyet hányva rengetegen voltak a nagyszínpad előtt, katartikus bulit kerekítve a sárban csúszós helyzetből. Mellesleg a másik, fedett színpadon ugyanekkor játszó Péterfy Bori is megemlítette, hogy ilyen lelkes közönséghez egész nyáron nem volt szerencséje._RPF4209

Videó: John Newman - Love Me Again, szakadó esőben_RPF3863_RPF3882_RPF3991

Így végződött tehát a második Strand fesztivál, aminek mérlege ezúttal nem a szervezők hibájából nem lehetett pozitív. Az ő részükről egyedül az árképzésben találtunk némi kivetnivalót: bár az étel- és italárak összességében véve nem érték el a Szigeten megszokott szintet, néhány kirívó eset mégis akadt.

Egy deci bor például 400 forintba került, amit annak ellenére sem tudtunk hová tenni, hogy a sör korsója például csak 450 volt, szemben a Sziget 650 forintjával. Ételek terén is volt pár meglepő példa, elég csak az 500 forintos zsíroskenyeret említeni, ami annak ellenére nevetséges ár, hogy a szokásosnál nagyobb méretű volt._RPF4472_RPF4448

Mindenesetre a fentiek ellenére úgy gondolom, a Strandban megvan a potenciál, hogy hosszabb távon is megkapaszkodjon a hazai mezőnyben. Ha legközelebb is el tudnak csábítani néhány külföldi sztárfellépőt a magyar zenekarok mellett, már csak abban kell bízniuk, hogy a tavaly és/vagy idén csalódottak kiheverik negatív élményeiket, és adnak még egy esélyt a fesztiválnak.

Na meg persze abban, hogy jövőre tényleg strandidő lesz, mert még egy hasonló blamázst (a név elvileg kötelez, ugye...) már nem valószínű, hogy el tudnának feledtetni célközönségükkel - akár rajtuk múlik a dolog, akár nem.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Orális szex a #metoo korában? - nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere
„Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról. Nem pedig úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene.”

Link másolása

hirdetés

Időről időre bekerülnek a mozik kínálatába olyan filmek, amik a könnyebb eladhatóság miatt a romantikus vígjáték műfaji kategóriájába kényszerülnek, miközben sokkal többről szólnak, mint amit egy átlagos romcomtól elvárna a néző. Valószínűleg A világ legrosszabb emberére is jegyet váltanak majd néhányan, akiket megtéveszt a besorolás, és egy ígéretes első randin vagy egy önfeledtnek induló csajos estén kényelmetlenül feszengenek majd a székben, amikor váratlan kérdésekkel kell szembesülniük.

Olyanokkal, mint hogy mi értelme az életnek, vállaljunk-e gyereket csak azért, mert mások azt teszik, vagy hogy hogyan befolyásolja a szüleinkkel való kapcsolatunk a későbbi párválasztásainkat. Szerencsére vagyunk elegen, akik éppen ezekért az élményekért szeretünk moziba járni.

A világ legrosszabb embere körülbelül amnyira romcom, mint az Annie Hall vagy a Fleabag, és nem véletlenül ezt a két darabot hozom fel példaként. Ahogy az sem véletlen, hogy a film igazi fesztiválkedvenc lett, hogy Norvégia leendő Oscar-díjasaként írnak róla sokan, és amit nem egy kritikus emleget a tavalyi év – innen csúszott át 2022-re – egyik legerősebbjeként. Az így emlegetett filmeknél persze mindig benne van a pakliban a csalódás lehetősége és az, hogy visszafelé sül el a hype, éppen ezért megpróbáltam úgy hozzáállni a koppenhágai születésű, de Norvégiában élő Joachim Trier (Oslo, augusztus, Hétköznapi titkaink, Thelma) legújabb rendezéséhez, hogy ne hasson rám előre a felhajtás. Nem mondom, hogy nem láttam az elmúlt egy-két évben olyan filmet, ami ne ütött volna legalább ekkorát, és azt sem, hogy nem voltak benne olyan dolgok, amik nem jöttek át teljesen.

Ugyanígy abban sem vagyok biztos, hogy A világ legrosszabb embere nem csak az önmagukat keresgélő bölcsészek körében lesz elsöprően népszerű, de nagyon drukkolok neki, hogy megtalálja a közönségét itthon is.

Mert tényleg messze kiemelkedik a műfaji mezőnyből, az az igazi többszörnézős, felváltva sírós és nevetős fajta, amiben nem egy emlékezetes jelenet van, hanem legalább három vagy négy. Ami úgy mesél valakiről, hogy közben rólunk és nekünk mesél, amit bármeddig tudnánk nézni, és amit nagyon sokáig viszünk majd magunkkal a vége főcím után.

A film főhőse Julie (Renate Reinsve, jegyezzük meg jól a színésznő nevét és tanuljuk meg helyesen ejteni még időben!), aki a történet kezdetén a húszas évei végén jár. Egy rövid, de annál ütősebb prológusból megtudjuk, milyen lépéseken és döntéseken keresztül jutott el oda, ahol most tart az életben. Először orvosnak készült, de csak azért, mert kitűnő tanuló volt a gimiben és ide nehéz volt bekerülni, aztán otthagyta az orvosit és elkezdett pszichológiát tanulni. Közben rájött, hogy talán inkább a fotózás érdekli, de amúgy írni is szeret, egyébként pedig egy könyvesboltban dolgozik eladóként, hogy eltartsa magát.

Minden irányváltással új frizura, új baráti kör és persze új pasi jár, így köt ki a lány Aksel (Anders Danielsen Lie, Trier kedvenc színésze és alkotói alteregója), a nála tizenpár évvel idősebb, menő képregényíró mellett. Innen indul valójában a cselekmény, de már a prológus megadja az alaphangot. Egyből megszeretjük Juliet – igaz, hogy később néha legszívesebben felpofoznánk –, és rögtön tudni akarjuk, mi fog történni vele.

hirdetés

A film már a felütésben jelzi, hogy tizenkét jelenetből áll majd, plusz a bevezető és a lezárás. A prológus után ennek megfelelően tizenkét epizódot látunk Julie életéből, amik nagyjából az Aksellel való párkapcsolat, a barátokkal és a szülőkkel való találkozások, egy új szerelem, a szakmai útkeresés és úgy összességében a boldogság hajkurászásának jelenetei.

Igazi bravúr Triertől, hogy egy teljesen hétköznapi lány teljesen hétköznapi problémáit úgy sűríti bele tizenkét felvonásba. Méghozzá úgy, hogy abban lényegében ott az egész élet. Hogy úgy mutatja be a főszereplőjét, hogy benne mindannyian magunkra ismerhetünk, és hogy a legmélyebbre fúró témáknál is képes megtartani azt a könnyed, személyes hangvételt, amit a bevezetőben megszerettünk. Pedig azért jönnek rendesen a gyomrosok, pláne a film vége felé.

De nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere. Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról, és nem úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene. Egy veszekedős jelenetben Julie erre céloz is, amikor Aksel fejéhez vágja, hogy nem feltétlenül akarja vagy tudja elmagyarázni, hogy miért érez úgy, ahogy, mert az érzésekre nem lehet elméleteket és kereteket erőltetni. Ugyanígy zseniális az is, ahogy Julie egy férfitársaságban felveti, hogy ha több nő lenne vezető pozícióban, mint férfi, akkor minden gond nélkül beszélhetnénk a menzeszről nyíltan.

Vagy az, hogy Julie cikket ír egy blogra Orális szex a #metoo korában címmel, ami hatalmas sikert arat. Mindezek ellenére nem lesz a filmből feminista kiáltvány, ahogy a vállaljunk-e harminc körül gyereket nőként, mert az úgy szokás témája is egészen újszerűen jelenik meg.

De ugyanígy nagyon erős, ahogy a film bemutatja Julie és az apja ellentmondásos kapcsolatát, ami egy begombázós tripben éri el a csúcspontját. Vagy ahogy a főszereplő elmeséli, hogy az ő korában hol tartott az anyja, a nagyanyja, a dédanyja és az ükanyja. Vagy amikor egy fontos döntése előtt Julie megállítja az időt és végigfut Osló pillanatba dermedt belvárosán, hogy visszatérve már egészen biztos legyen a döntésében.

Vagy amikor belóg egy esküvőre, ahol úgy kezd flörtölni az egyik vendéggel (Herbert Nordrum), hogy megegyeznek abban, ebből nem lehet semmi komoly, mert mindkettőjüknek van valakije, közben pedig forr köztük a levegő. Vagy amikor Aksel arról beszél, hogy neki, aki bakelit-lemezeken és képregényeken nőtt fel, milyen végtelenül lehangoló ebben a felpörgött, állandóan az újat hajszoló, telefonnyomkodós világban élnie.

Megannyi tematikus, verbális és vizuális sziporka, csupa ötlet, szenvedély és frissesség, közben pedig semmi öncélúság. Egy film, aminek a főszereplője néha a világ legrosszabb emberének tartja magát, pedig semmi rosszat nem tesz azon túl, hogy megpróbál önmaga lenni, még ha nem is tudja pontosan, milyen az, ha önmaga. Egy film, ami elkap, megcsavar és még sokáig fogja a kezed. Ami után azt érzed, hogy akárhogy is van, de törekedned kell a boldogságra, még akkor is, ha néha hibázol és megbántasz másokat, mert nincs más esélyed, csak ez az egy.

A világ legrosszabb embere

Norvég-francia-svéd-dán romantikus film, 2021, 127 perc

Rendezte: Joachim Trier

Főszereplők: Renate Reinsve, Anders Danielsen Lie, Herbert Nordrum

Hazai bemutató: 2022. január 20.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
KULT
Egy Rubik-kocka, Szentendre és a Szépművészeti Múzeum is szerepel az új Marvel-sorozat trailerében
Félig már-már a magunkénak érezhetjük az Oscar Isaac-kel és Ethan Hawke-kal érkező Moon Knight-ot.

Link másolása

hirdetés

Impozáns előzetest kapott a Marvel legújabb szuperprodukciója, a Moon Knight, azaz Holdlovag. A sorozatot részben Magyarországon forgatták, tavaly nyáron mi is írtunk róla, hogy például a Balaton partján is el lehetett kapni a két főszereplőt, Ethan Hawke-ot és Oscar Isaac-et.

A szemfülesek a friss trailerben számos magyar vonatkozást fel is fedezhetnek – ahogy a hvg.hu is kiszúrta ezeket.

A főhős Rubik-kockával relaxál, majd elmegy a Szépművészeti Múzeumba és Szentendrére (legalábbis filmbéli alteregójukba) is.

A portál arról is ír, hogy a Holdlovag egy itthon kevésbé ismert szuperhős, akit szokás a Marvel-univerzum Batmenének is nevezni. Holdlovagot eredetileg Marc Spectornak hívták, zsoldos volt, aztán egy ősi egyiptomi istenség bosszúálló fegyverévé vált.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Premier: Egy idegen lány költözött Puskás Petiék lakásába
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers. A dal arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik – mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk. Az Első Évad a srácok készülő új albumának egyik előfutára.

Link másolása

hirdetés

„A járványhelyzet okozta nagy lezárások után újra erőre kaptunk és egy elképesztően kreatív időszak köszöntött be a The Biebers életében” – mondja Peti. „Ez a negyedik számunk az elmúlt fél évben, és hamarosan alkotótáborba vonulunk, hogy gőzerővel folytathassuk a munkát. Alig várjuk a nyári szezont, hogy megújult szettel léphessünk színpadra.”

Az Első Évad zenéjét a Puskás Dani és Peti, szerezte, a szövegét a legutóbbi megjelenésekhez hasonlóan ismét Bánki Beni jegyzi, a klipet pedig ezúttal is Büki Balázs rendezte. A párhuzamos idősíkban játszódó videóban Petiék kulcsot adnak a lakásukhoz egy idegen lánynak, aki időközben elfoglalja az otthonukat.

The Biebers - Első évad


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A Rovatból
hirdetés
Magyarországon is HBO MAX-ként üzemel majd a korábbi HBO GO
Március 8-tól érkezhet a váltás.

Link másolása

hirdetés

A WarnerMedia Magyarországon és a régió többi országában, például Szlovákiában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban, leváltja az HBO GO-t. A megszokott streamingszolgáltatás nálunk is HBO MAX néven lesz elérhető március 8-tól - írja a Media1.

Az HBO MAX oldalán megjelent egy erre vonatkozó üzenet az egyik felhasználónak. Ezt ő jelezte péntek reggel, majd a Google Cache segítségével le is tudta fotózni az oldal egy tárolt változatát, ahol már szerepelt egy angol felirat a március 8-i dátummal.

Pinczés-Pressing Ádám az HBO sajtókapcsolati munkatársa csak ennyit mondott a témáról:

„Érdemes lesz figyelni az HBO hivatalos kommunikációját, mert hamarosan több hírrel is érkezünk az HBO MAX kapcsán.”

Jelenleg már eltüntették a korábbi linket, nem látható a felirat sem.

Ezenkívül más váltásra is számítani lehet: idén érkezik meg Magyarországra a Skyshowtime nevű új streamingszolgáltatás, az NBCUniversal, a Sky és a ViacomCBS kínálatával. A Disney vezérigazgatójának nyilatkozata alapján pedig 2022 nyarára várható a Disney Plusz magyarországi bevezetése is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: