hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

A Fekete özvegy egyáltalán nem emlékezetes film, de Budapestet jó látni benne

„Amint kiléptem a moziteremből, elfelejtettem mindent, amit láttam” – írja szerzőnk. Kritikánk a Marvel új blockbusteréről.

Link másolása

hirdetés

2010-ben az Iron Man 2-ben ismerkedhettünk meg Scarlett Johansson karakterével, a Fekete Özveggyel. Sajnos 11 évet kellett várni az önálló mozira, amelyben részletesen bemutatják a múltját, titkait, és választ kaphatunk a legfontosabb kérdésre, mely a Bosszúállók óta mindenkit foglalkoztat: hogy mi is történt Budapesten.

A 2021-es Fekete özvegy film egy hatalmas kihagyott ziccer. A kémfilmek klasszikus hollywoodi termékek, saját ritmussal, stílussal és hangulattal.

Filmünk az első 40 percben megpróbálja ezt a hangulatot felépíteni,

majd felborítja az egészet egy Roger Moore-i James Bond történettel és Halálos irambanokat idéző fizikával.

A film lehetett volna sokkal jobb is, minden alapanyag megvolt hozzá: Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz, David Harbour, és amit ők képviseltek a filmben. Ms. Pugh és Mr. Harbour kiemelkedők a szerepükben, előbbi eszméletlen kemény, utóbbi vicces próbál lenni.

hirdetés
A kémia a színészek között nagyon jó, de elvesztegetett szinte minden pozitív pillanata.

Kihozta mindenki a maximumot a karakteréből. Látszott, hogy a színészek élvezték a forgatást, de amit az írók elkövettek ebben a forgatókönyvnek nevezett katyvaszban, az a Marvel korábbi műveit idézi – és nem jobbakat (Thor 1-2, Captain Marvel).

A forgatókönyv rengeteg sebből vérzik, szinte csak probléma van vele,

érezni, hogy a stúdió sok helyen beleszólt a forgatásba. Cate Shortland rendező amit tudott, valószínűleg megtett azért, hogy a Fekete özvegy jó film legyen, de sajnos nem sikerült. Egy közepesen gyenge alkotás lett ScarJo második budapesti kalandja. Amúgy a budapesti részek kb. 2 akciójelenetet és 20 perc játékidőt jelentenek a filmben, nem sok, de ez is valami, és végre Budapestet játszhatja fővárosunk, nem Berlint vagy Prágát. Jó volt hallani a feliratos változat hátterében a magyar mondatokat egy-egy statiszta szájából.

A történet kb. 40 perc alatt jutott el arra a pontra, hogy az egyszerű néző is megérti, mi miért zajlik itt. Ez az első 40 perc a film legjobb része, ami ezután következik, az egy bugyuta összevisszaság, amit videojátékokban fogadnék el maximum történet címszó alatt. Miután kiderül, mi miért történik, az egész cselekményt előre ki lehet találni.

Minden esemény előre tudható és hamar unalmassá válik

– a két óra tíz perces játékidő pedig sokkal hosszabbnak tűnik. Elvesztegetett lehetőség az egész, még talán az a legizgalmasabb rész, amikor Natasha és Yelena arról beszélgetnek, mi történt anno Budapesten.

Apropó, ennyire gyönyörűen külföldi színész szerintem nem mondta még ki fővárosunk nevét, mint Scarlett Johansson.

Látszik, hogy figyeltek a részletekre.

A legnagyobb meglepetés az egész filmben az volt, hogy a csúcsforgalom idején a rakparton 100 km/h-ás sebességgel tudtak száguldozni, a szokásos dugóban araszolás helyett.

De jó volt látni egy 20 perc erejéig fővárosunkat egy igazi blockbusterben:

a 62-es villamost, vagy a Keletit, a tipikus magyar bérházakat, aztán az ott kitörő akciót. Igaz, láttunk már ilyet az Atomszőkében vagy a Kém-ben, (egyébként előbbiben a harcjelenetek is sokkal jobbak voltak, mint jelen filmünkben), de azért jó érzéssel tölti el a magyar nézőt. Minden harcjelenetben gyorsan vágott „jaj csak a kaszkadőr ne nagyon látszódjon a felvételeken” típusú akciókat láthattunk. Mindenről lerí a CGI, tudom, manapság ritkák a praktikai effektek, de egy kémfilmből nekem nagyon hiányoznak.

Nem vártam semmi maradandót egy Marvel akciófilmtől, ezt pedig tökéletesen teljesítette a film: egyáltalán nem emlékezetes.

Pedig én alapvetően a zsáner rajongói közé tartozom, mind a kémfilmek, mind a szuperhősfilmek a kedvenceim közé sorolhatók.

Amint kiléptem a moziteremből, elfelejtettem mindent, amit láttam. Feledhető, kissé kellemetlen és felesleges film lett a Fekete özvegy. Főleg a család gondolatán van a hangsúly, ami nem lenne probléma, a kezdés nagyon hangulatos, de

a végére olyan lesz, mint egy gyenge Halálos iramban rész, béna Marvel humorral.

Minden második mondat „a család”, és mindenki minden robbanást túlél. Nem viccelek, karakterek arcukon lévő sebekkel megússzák azt, hogy rájuk robbantanak egy 5 emeletes épületet, és itt nem szuperkatonákról, vagy asgardi istenekről van szó. Pedig meglepő módon, még véres is a film – már a Marvel szintjéhez képest, de még a 16-os korhatárbesorolással se tudnak mit

kezdeni, hogy komolyabb legyen a film. Minden feszült pillanatra jut egy-két béna, oda nem illő poén.

Az egész film szürke, és kissé esetlenül van fényképezve. Nagyon nehéz ennyi szép és tehetséges embert ennyire rondán és jellegtelenül bemutatni… hatalmas teljesítmény a fényképész részéről. A főgonosz rettenetesen unalmas, a hozzá kapcsolódó csavar pedig totál érdektelen és röhejes. Az említett mesebeli fizikának köszönhetően a gonosz néhol inkább vicces, mint egy elpusztíthatatlan Terminator. Amíg a párbeszédes részek valamennyire működnek a főszereplők között, az akció annyira nem működik a jók és a rosszak között.

Kicsit lassúcska, kicsit butácska, de legalább valamennyire a mi filmünk a Fekete özvegy.

Jószívvel ajánlani nem tudom, Marvel rajongóknak is csak módjával, de nem nézhetetlen darab: középszerű és kihagyott ziccer – ezek jutnak eszembe a film megnézése után.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Elárulta Gubás Gabi, miért vállalta Dobrev Klára szerepét az Elk*rtukban

Azt mondta egy, a filmet promózó interjúban, hogy izgalmas kihívás volt, és nála volt a legjobb kezekben a szerep.

Link másolása

hirdetés

Nemrég megjelent egy plakát és egy előzetes az Elk*rtuk című filmről, de természetesen nem állt le a marketingkampány, és most egy interjú került ki a film Facebook-oldalára a Dobrev Klárát alakító Gubás Gabival.

Azt rögtön elmondta, hogy nem volt számára egyszerű döntés a szerep elvállalása, ambivalens érzései voltak egy korábban beszerzett rossz élmény miatt.

"Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyon szívesen kimaradtam volna a filmből a politikai felhang miatt"

– mondta. A rossz élmény pedig nem volt más, mint Mohácsi János 56 06 / őrült lélek vert hadak című darabja, ami után rengeteg gyalázkodó üzenetet kapott, pedig végül visszaadta a szerepet az első terhessége miatt. Aztán mégis elvállalta Gyurcsány feleségének a szerepét, elmondása szerint azért, mert izgalmas kihívásnak érezte.

"Most, hogy leforgattuk a filmet, arra jutottam, hogy nálam volt Klára szerepe a legjobb kezekben" - nyilatkozta, tehát végül megbékélt a döntéssel, és elmúltak az ambivalens érzések.

hirdetés

A színésznő szerint neki egy szerep megformálásakor mindig az a fontos, hogy milyen közös pont van közte és a karakter között. Dobrev Kláránál ez a közös pont nem volt más, mint a férje melletti kitartás és a maximális lojalitás.

Keith English rendezővel főként az akkori miniszterelnök feleségének emberi arcát szerették volna megmutatni. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsányt ki alakítja, mindössze annyit mondott: a gyerekeinek is azt tanítja, hogy ne spoilerezzenek, tehát ő sem fogja elárulni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Egy legenda élete és tragédiája – a Schumacher-dokumentumfilm szépségei és hibái

A Schumacher című Netflix-dokumentumfilm egy egyértelmű fejlődéstörténet egy egyszerű német srácról, aki a sportvilág királya lett. Kisebb-nagyobb aránytévesztések miatt azonban mégsem lett tökéletes produkció.

Link másolása

hirdetés

„Michael Schumacher a Forma-1 történetének egyik / a legjobb versenyzője.” „Michael Schumacher legenda.” „Michael Schumacher milliók kedvence és példaképe a világon.” Nagy mondatok, őszinte és néha elcsépeltnek tűnő frázisok ezek. A Netflixen szeptember 15-én megjelent dokumentumfilm ezen mondatok mögé próbált benézni, és igyekezett megfejteni, hogy mitől érvényesek mindmáig. Mert hogy mindben van igazság, az senki számára nem kétséges.

Gyorsan túl kell esnünk valamin (hogy utána a lényegről beszéljünk), amit akár így is lehet értelmezni, ezért biztos, ami biztos, ideírom:

*** SPOILER ***

A bulvárlapok gyakran felháborítóan hatásvadász cikkei mellett azt ki kell mondanunk: nem tudjuk meg a filmből, hogy hogyan, milyen állapotok közt éli mindennapjait a most 52 éves Michael Schumacher, a Forma-1 történetének egyik legnagyobb alakja. Felesége, Corrina és fia, a szintén F1-es versenyző Mick elmondásaiból, testbeszédeiből sejthetünk valamit, ezeket összekombinálva az elmúlt lassan nyolc év szinte teljes hírzárlatával pedig annyit kispekulálhatunk, hogy a sportoló: nincsen jól. A többi azonban a család magánügye, a film pedig nem erről szól. Úgyhogy:

*** SPOILER VÉGE ***

hirdetés

Egyszerű és olcsó lenne azzal elütni a Schumacher-dokumentumfilmet, hogy „sokat akart markolni, de keveset fogott”. Ez esetben azonban nem a mennyiséggel volt gond, sokkalta inkább azzal, hogy a készítők a bőség zavarában nem tudták, miből mennyit markoljanak. Így nagyon szép íven indulunk, amikor bemutatják, honnan, milyen nehéz körülmények közül indult a legenda, és alaposan körbejárják a Forma-1-be kerülésének történetét. Ezen a ponton azonban

mintha zavarba jönnének, hogy a felületes nézőhöz vagy a hardcore sportrajongókhoz akarnak-e szólni.

Ami innentől jön, bizonyos szempontból megint SPOILER lehet, mert számos esemény méltatlanul nem került be a filmbe, ebből pedig muszáj megemlíteni párat.

Képtelenség mindenről beszélni, ami Schumachert „A Schumi”-vá tette, de az aránytévesztés szemmel látható: mert valóban fontos a kezdeti sikerek utáni négy szűk Ferrari-esztendőről beszélni, sőt az is kiváló dramaturgiai ötlet, hogy megmutatják: a színfalak mögött bizony már többen kezdtek a pilóta tehetségében is kételkedni.

Az azonban mindenképp meghökkentő, hogy az ezt az időszakot követő, világverő öt évet néhány percbe belesűrítik, majd jön a bejelentés 2006-ból: a legenda visszavonul. Újabb néhány képkocka után pedig már 2010-ben járunk, főhősünk immár mercis színekben pózol, hopp, már vissza is tért. Hol van az egymást követő 5, összesen pedig 7 vb-cím? (Ami több mint 15 évig rekordnak számított a sportágban.) Hol a rekordszámú pole-pozíció, dobogós hely vagy a 91 győzelem, ami a maga idejében majdnem kétszer annyi volt, mint a második helyezett Alain Prosté? A felületes F1-nézőnek ezeken a számokon keresztül lehetett volna bemutatni azt a hihetetlen teljesítményt, ami Michael pályafutását jellemezte.

Vagy 2003 tavasza, mikor édesanyja halála után kevesebb mint 24 órával futamgyőzelmet szerzett? Vagy a hatalmas teljesítményekből, taktikai húzásokból legalább néhány, ami megmutatná a film lényegét, azaz hogy mitől lett legenda a kezdetben néha kissé arrogáns német srácból? Ahogy elfért volna a filmben 2005, a Ferrari hanyatlásának éve, amikor a feltörekvő fiatal, Fernando Alonso letaszította a trónról a királyt, ami részben az első visszavonuláshoz is vezetett.

És akkor még a legfontosabb kérdést fel sem tettük: hova tűnt Rubens Barrichello?

A filmben meglehetősen jó ütemben megszólalnak olyan egykori csapatfőnökök és riválisok, mint Flavio Briatore, Mika Häkkinen, Jean Todt, Ross Brawn vagy – az eltűnésben ugyebár híresen jeleskedő – Damon Hill. A brazil csapattárs azonban, aki öt világbajnoki címhez asszisztált sokszor szinte megalázóan másodrendű szituációban, nincs sehol. Ha valaki, ő még egészen biztosan hozzá tudott volna tenni a film drámaiságához. Egyelőre meg nem magyarázott okokból azonban ő távolmaradt a projekttől.

A filmtől, amit azonban minden eddigi kritikám ellenére nyugodt szívvel ajánlok minden valódi és kocaszurkolónak egyaránt, mert amikor megtalálja a helyes arányokat, akkor profin dolgozik. Megmutatja a magabiztos versenyzőt, de egyben kétkedő sportembert. A végletekig – vagy talán azon is túl – precíz csapatjátékost és a teljesen laza bulikirályt. A versenypályákon olykor kegyetlen autóversenyzőt és a csodálatos családfőt és apát.

És ami a legfontosabb:

bátran és okosan megismertet minket a legenda „sötét oldalával” is.

Azaz a versenyzővel, aki egy sokak által máig vitatott manőverrel szerezte meg a vb-címet 1994-ben, és egy egyértelműen sportszerűtlennel vesztette el 1997-ben – utóbbi miatt utólag az egész azévi bajnokságból kizárták. Egy David Coulthard által felidézett történetből pedig az is kiderül: Michael Schumacher bár hibázni olykor tudott, de elismerni ezeket a hibákat szinte soha nem volt képes. Talán ez is a legendás bajnokok sajátja. Hogy valaki ennek ellenére szereti vagy éppen ezért, azt döntse el ki-ki maga. De azt hiszem, oda a világ szurkolóinak lényegesen nagyobb része eljutott már a 2013-as tragikus síbaleset előtt is, hogy „megbocsásson” az egykori vétkekért, és egyértelműen megszeresse a Forma-1 első német világbajnokát.

Amiben a film egyértelműen 100 százalékon teljesít, az a magánember bemutatása. A szórakoztató, mindig a társaság közepében bohóckodó sztárt ismerhetjük meg, aki a család elmesélése szerint ugyanakkor a világ egyik legjobb apukája és leggondoskodóbb férje is volt egyben. Nem utolsósorban pedig egy esendő ember, aki karrierje és magánélete legkülönbözőbb pontjain tudta megkérdőjelezni a szurkolók által nem megkérdőjelezhető tökéletességét.

A Schumacher című dokumentumfilm egy egyértelmű fejlődéstörténet. Egy fiatal, alsó-középosztálybeli fiú története, aki erővel, kitartással és szorgalommal jutott el álmai kapujába, amit berúgva aztán olykor voltak kisebb eltévedései, de minden kétséget kizáróan a valódi legendáknak kikövezett utat járta ki. Ha még egyszer láthatnánk-hallhatnánk, ahogy ezekről az évekről, ha mégoly röviden is, mesélne nekünk – azt hiszem, mindannyian elégedettek lennénk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Több mint egy év után először jelentkezett Facebook-poszttal Kiss Tibi

A zenész tavaly nyáron vonult el egy hosszabb terápiára, de már „ismerkedik a színpadi léttel”.

Link másolása

hirdetés

Tavaly nyáron terápiára vonult el Kiss Tibi, a Quimby énekese, mert – mint fogalmazott – teljesen kimerült, problémáit pedig először egyedül, segítség nélkül akarta megoldani. Az idén 50 éves zenész ezután sokáig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, egy év után először a Budapest Bár Budapest Parkban tartott koncertjén jelent meg a színpadon.

Most pedig a közösségi médiában is megszólalt az együttes frontembere – Kiss Tibi tavaly június óta először posztolt a Facebookra.

A zenész megköszönte a szeretet és a türelmet, majd azt írta:

Egyelőre kis lépésekben elkezdtem ismerkedni a színpadi léttel. A Budapest Bárral és a Csík zenekarral már szerepeltem. Csodálatos élmény volt újra látni Titeket, együtt rezegni a zenészekkel és veletek a muzsika hullámain. Megkezdtem a próbákat az Aranyakkorddal és a quimbys fiúkkal is elindultak már a beszélgetések a lehetséges jövőről.

Ígérete szerint a konkrétumokkal később jelentkezik. Posztja végén pedig megírta, hol és kikkel lehet vele találkozni a közeljövőben:

hirdetés
  • Szeptember 25. Budapest Bár, Tótfalu (Vajdaság)
  • Október 2. Budapest Bár koncert / Tiszavasvári
  • Október 16. Budapest Bár, Veszprém, Hangvilla.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Berobban a járvány Hollywoodba - Jennifer Aniston a halállal néz szembe a The Morning Show 2.évadában

Vészjósló szilveszteri bulival és eltemetett bűnökkel indít az ütős sorozat. Borsódzhat a hátunk a Times Square szilveszteri ünnepségén tomboló tömeget és a boldogan felvillanó 2020-as dátumokat látva.

Link másolása

hirdetés

2019-ben találkoztunk először a The Morning Show című sorozat azonos című reggeli műsorával, annak stábjával és kiemelt főhőseivel. Big banggel indult az évad: megtudtuk, hogy Mitch Kessler (Steve Carell) sztárműsorvezető kolléganőket molesztált hosszú időn keresztül, visszaélve pozíciójával. Szemtanúi lehettünk, ahogy egy tévétársaságnál a sok helyezkedés, hatalmi viszály és fúrás közepette kiforrja magát a női igazságérzet, és elindul a #metoo mozgalom. Még halálos áldozata is van, nyilván azok emlékére, akik nem tudtak elég erőt megtartani magukban, aztán a megaláztatás és a maguk iránt érzett bűntudat úgy maga alá gyűrte őket, hogy depresszióba, függőségekbe vagy öngyilkosságba menekültek.

Nagyon amerikai, nagyon hollywoodi volt az első évad lezárása Jennifer Aniston veterán műsorvezető karakterének műsort megszakító, kíméletlenül őszinte beszédével, de mégis működött és igaz volt. 2019-ig pontosan elég idő telt el 2016 óta, azaz a #metoo kezdete óta, hogy friss legyen az emlék mindenkiben, ugyanakkor azt is láttuk már, hogyan változott meg a világ, és talán változik a nők munkahelyi bánásmódjával kapcsolatban milliméterről milliméterre a mai napig.

És épp elég idő telt el azóta, bár olyan friss az élmény, úgy érezhetjük, kb. semennyi, hogy a The Morning Show reagáljon a 2020-as eseményekre. Volt idejük gondolkodni: a pandémia keresztülhúzta a filmipar számításait, s még ma is érezni elhúzódó hatását.

Az viszont biztos, hogy a show alkotóinak a Bill Gates által harmadik világháborúnak nevezett világjárvány megfelelő anyagot adott, amit valamiképp formába kell önteni. Egyelőre az első rész jött ki az Apple TV+ streaming-felületén, de jómagam érdeklődve várom a folytatást, mert sikerült ugyanolyan pörgősen és hitelesen elindulni, mint az előző évadban.

Vajon Alex (Aniston) visszatér a show-ba, miután asztaldöntő akciójával kvázi kirúgatta magát? Hannah, a bántalmazott halott áldozat emléke vajon meddig és miként fog kisérteni, és mit hagy maga után önfeladásának öröksége? Vajon Bradley (Reese Witherspoon), a szakmába belerázódott lázadó, fiatalabb riporter megtalálja a helyét a show-ban, vagy ő lesz az újabb átszervezések áldozata, ahogy gyakorlatilag mindenki bábu ezen a máig álságos munkahelyen? Aniston karakterének bűntudata vajon előhozzák belőle a Kesslerrel kapcsolatos elhallgatott információit és mélyebbre mászik a #metoo mérgező hatásaiban regényében, amit az első részben ír? Ezeket a kérdéseket izgalmasan pendíti meg az első rész, és

hirdetés
remekül kihasználja a 2019-es év váltását arra a 2020-ra, amiről ekkor még nem tudjuk, milyen borzalmak várnak majd az egész bolygóra.

A koronavírus megjelenését és az ezzel kapcsolatos hátborzongató előjeleket azonban már itt belengetik, és épp ennek a hamarosan robbanó világkatasztrófának a küszöbén borsódzhat a hátunk a Times Square szilveszteri ünnepségén tomboló tömeget és a boldogan felvillanó 2020-as dátumokat látva. Fuck - mondja Billy Crudup karaktere a Times Square-en, háttérben diszkréten erre a szóra szimbolikusan eltüsszenti magát egy ember.

A reggeli hírválogatás közben mintegy mellékesen valaki megemlíti - ugye 2019 decemberében vagyunk -, hogy Kínában 27-en megbetegedtek egy rejtélyes vírustól,

majd úgy dönt az egyik szerkesztő, hogy beleteszik a hírekbe azt a cuki kis színest, hogy két gyerek egy nyalókát nyal. Ma már nem nyalnak egyet ketten, mint ahogy nem felesezne egy laposüvegből két kolléga egy műsorfelvételen. Látjuk, mindössze másfél-két év alatt mennyit változott a világ.

Ha ezt az irányt tartja ilyen ízlésesen a sorozat, és hitelesen mutatja meg egy csatorna szemszögéből, hogyan szorul ezeknek az embereknek a nyakán folyamatosan a hurok, mint eddig is - de most már még jobban, akkor megint nem lehet majd felállni a fotelből. Hogyan hat majd rájuk a pandémia, milyen hírközlési-feldolgozási változások lesznek, és mennyire lehet tovább jópofizni egy felszínesebb reggeli műsorban, miközben mindenki a haláltól retteg. Újabb kollektív trauma, pontosabban a #metoo traumafeloldási hullám volt, a pandémia viszont maga a kontrollvesztett közös szenvedés.

Ha emlékszünk a Covid-járvány indulási időszakának pánikhangulatára és sokkoló valóságízére, erre a hullámra, ha bátran felül a The Morning Show, még erősebb is lehet, mint az első évad. Sajnos muníciójuk volt hozzá.

Az első szezon már megpengette, milyen az, amikor egy showműsor arcai az életveszéllyel és a halállal néznek szembe a kemény valóságban. Szomorú, de azóta a valóság fokozta a dramaturgiai téteket: Aniston karakterének most konkrétan az arcába tolja majd a halált. Meglátjuk, mit kezdenek ezzel az alkotók.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: