KULT
A Rovatból

„Én lettem a legmegvetendőbb emberi lény a bolygón” – Az Oscar-díjas J.K. Simmons 70 éves

Amerikaifoci-játékos, majd karmester akart lenni, végül a színészet mellett döntött, de csak 40 évesen kapta első nagyobb szerepét, és már majdnem 60 volt, mire sztár lett.


J.K. Simmons kétségtelenül korunk egyik nagy színésze, ráadásul egy Oscar-díj tulajdonosa is, a mozibajárók többsége valószínűleg mégsem ismeri a nevét. Ha látják az arcát, mindenesetre biztosan sokan felismerik, hiszen kis híján 40 éves filmes pályafutása alatt már több mint 230 produkcióban lehetett őt látni-hallani. Simmons a legkülönfélébb karaktereket alakította a mozikban, a televízióban és a színpadon egyaránt. Aztán 2002-ben egy hálóvető szuperhős főnökeként egy világ zárta a szívébe, 2014-ben egy jazzdobos srác szigorú tanáraként pedig egy világ gyűlölte meg, és borult le előtte…

Sport, zene, színház

Jonathan Kimble Simmons (íme, lelepleztük a két rejtélyes betűt) 1955. január 9-én született a michigani Grosse Pointe-ban, és zenész családban nőtt fel. Édesapja, Donald William Simmons zenepedagógus volt a Parcells középiskolában, ez pedig már fiatalkorától kezdve a művészetek iránti nagyrabecsülést injektálta bele a kis Jonathanbe.

A művészi kifejezés különböző formáival a szüleivel való kapcsolata révén ismerkedett meg, ez a gondoskodó környezet pedig lehetővé tette, hogy Simmonsban kialakuljon a művészetek iránti szeretet. De csak a középiskolában kezdte igazán felfedezni a színészet iránti szenvedélyét.

Részt vett iskolai színdarabokban, és ezzel lángra lobbant benne az előadás iránti tűz, amely a felsőoktatásban való továbbtanulás során csak erősödött.

Három gyermek közül volt ő az egyik, 1965-ben, Simmons 10 éves korában pedig a családja az ohiói Worthingtonba költözött. 1970 és 1972 között a Worthington Gimnáziumba járt, ahol főként a drámaórákon, az amerikai fociban és az iskola kórusában tudott érvényesülni. 1973-ban, amikor 18 éves volt, a montanai Missoulába költözött a család, ahol az édesapja a Montanai Egyetem zenetagozatának lett az igazgatója. 1978-ban a fiatalabb Simmons is itt diplomázott.

Az egyetem alatt tagja lett egy zeneorientált testvériségnek, a Phi Mu Alpha Sinfoniának. A színház iránti rajongása azonban végül arra késztette, hogy a főszakját zenéről drámára cserélje. Ez a váltás kulcsfontosságúnak bizonyult. A Montanai Egyetemen Simmons szilárd alapokat szerzett a klasszikus színészi technikákból. Számos produkcióban szerepelt a színpadon, illetve különböző műfajokban és stílusokban szerezhetett tapasztalatot. 1977 és 1982 között különböző darabokban szerepelt a montanai Bigforkban. Később Seattle-be költözött, és a Seattle Repertory Theatre tagja lett. 1986-ban megkapta első szerepét egy tévéfilmben (járőrt játszott a Popeye Doyle: A francia kapcsolat 3-ban), 1987-ben egy sorozatban (szintén rendőr volt az All My Childrenben), 1992-ben pedig az első szerepét a Broadwayn.

„Egy egyedülálló, ostoba srác voltam”

Miután néhány évig a seattle-i színházi pályán futott, 27 évesen egy ócska Fiat kabrióval és mindössze 400 dollárral a zsebében New Yorkba hajtott, abban a reményben, hogy kap egy színészi fellépést, és nem kell pincérkednie. Simmons története szinte minden filmsztár története (útkeresés, szűkös anyagi helyzet, próbálkozások stb.), de mégis rendhagyó. Neki nem voltak egyértelmű ambíciói, nem volt más álma, mint az alkalmi fellépések. Nem várt semmi nagyot. „Nem igazán voltak konkrét céljaim. Azon kívül, hogy egyszer beleszerettem a színházba, és csak folytatni akartam a színészkedést” – mondta.

S így kezdődtek a vándorévei: Shakespeare-t játszott Pittsburghben, majd zenés színházat Buffalóban, aztán egy darabot Albanyban, de minden alkalommal visszatért New Yorkba. Közben söröket árult, hogy tudja fizetni a lakbért.

„Nem használom a »küzdelem« szót. Azoknak az embereknek van küzdelme, akik három gyerekről gondoskodnak, és próbálnak tetővel a fejük fölött élni. Én csak egy egyedülálló, ostoba srác voltam, akinek nem volt más dolga, mint időnként szerezni magának egy szelet pizzát.”

A Broadway olyan nagy falatnak tűnt, amelynek legyűrésére Simmons nem is számíthatott. De mégis legyűrte. 1990-ben debütált a Broadwayn az A Change in the Heir című darabban. Csak 1994-ben, amikor már közeledett a negyvenhez, gondolt a filmvásznon való szereplésre, ekkoriban vette egyáltalán fontolóra, hogy meglépi ezt a váltást. Az elhatározása, hogy eljár tévés meghallgatásokra, alapvetően anyagi okokból született: ez stabilabb fizetést biztosított a különféle részesedések miatt. A pénz miatt döntött így, de nem azért, mert mocskosul gazdag akart lenni. Majd, amikor belépett a Színészek Szakszervezetébe, szüksége volt egy névre, amit a névjegykártyájára írhatott. Saját neve, a Jonathan Simmons már foglalt volt, így lett belőle J.K.

Kiabáló karakterek

Az ugrás a Broadwayről a televízióba sosem volt biztos lépés. Akkoriban, 1996-ban Simmons azon tűnődött, hogy egyáltalán meg kell-e ezt lépnie. S bár feltűnt néhány mozifilm kisebb szerepében (Egy híján túsz, Az emberkereskedő, Elvált nők klubja, Halálos terápia, A Sakál stb.), első nagy szerepét, Vern Schillingert, az Árja Testvériség vezetőjét 1997-ben kapta az Oz című börtönös sorozatban. Őt egészen 2003-ig, 50 epizódon keresztül alakította. „Fennállt a veszély, hogy ha ez lesz az első dolog, amit mindenki lát tőlem, senki sem fog felkérni másra, és minden rendőrségi sorozatban a hét náciját kell játszanom. Én lettem a legmegvetendőbb emberi lény a bolygón” – emlékezett vissza Simmons a kezdetekre. Szerencsére kábé ugyanakkor rátalált egy másik szerep is: Dr. Emil Skoda, pszichiáter a Különleges ügyosztályban. A közönség itt már egy nyugodt, szellemes, entellektüel szerepben láthatta, így szélesedni tudott a színészi skálája, és távol került a skatulyától.

1996 egyébként azért is fontos év az életében, mivel ekkor vette feleségül a szerelmét, a rendező-producer Michelle Schumachert, s ha minden jól megy, jövőre ünneplik a 30. házassági évfordulójukat.

Két közös gyermekük született, Olivia és Joe, akik apjukhoz hasonlóan szintén kacérkodnak a színészkedéssel. Simmons egy interjúban azt nyilatkozta, nem is próbálta visszafogni őket, vagy lebeszélni erről a szakmáról, sőt még bátorította is a csemetéit, hogy ha igazán ezt szeretnék, vágjanak bele.

Pókember és a befutás

Az viszont kétségtelen, hogy Simmonsnak megmaradtak a nagy hangú karakterek. Akik az ezredforduló környékén túl fiatalok voltak ahhoz, hogy megnézzék az Oz epizódjait, ők is folyton kiabálva emlékezhettek rá a főszerkesztő J. Jonah Jameson szerepében, a 2002-es, Sam Raimi-féle Pókemberben és annak folytatásaiban (2004: Pókember 2, 2007: Pókember 3, 2019: Pókember: Idegenben, 2021: Pókember: Nincs hazaút). Ez a szerep pedig a keresett és kedvelt karakterszínészek közé emelte Simmonst, s világszerte rengetegen megjegyezték a nevét, az arcát és a hangját.

Majd jött A tűz óceánja (2004), a Betörő az albérlőm (2004), a Köszönjük, hogy rágyújtott! (2005), A főnök című sorozat 109 epizódja (2005-2012), az Oscar-díjas Juno (2007), a Kiadatás (2007), az Égető bizonyíték és vele a zseniális zárójelenet (2008), a Spancserek (2009), az Egek ura (2009), a Pszichoszingli (2011), a Csempészek (2012) a Lopott szavak (2012) vagy a Nyárutó (2013), Simmons pedig az egyik legbiztosabb pont lett a hollywoodi mellékszereplők népes palettáján.

59 évesen a csúcson

Majd jött 2014 és a Whiplash… Simmons legemlékezetesebb karaktere máig az izmos zenetanár, Terence Fletcher, akinek alakításáért elnyerte 2015-ben a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Fletcher nem Schillinger, de ugyanazt a tomboló dühöt lehet látni Simmons alakításában. S akárcsak Schillinger esetében, Fletcherében is elgondolkodott J.K. azon, hogy ez a szerep mennyire lesz hatással a jövőbeli munkáira: „Aggódtam, amikor a Whiplash miatt minden figyelem ránk terelődött. Azt kérdeztem magamtól, hogy akarok ezzel a bántalmazó fickóval kapcsolatban lenni, aki állandóan káromkodik?"

És ha ő nem is, a szakma azonban feltétlenül, mivel az Oscar-díj után mindenki őt akarta, felkerült minden castingigazgató kívánságlistájára.

De lélektanilag az Oscar-díj elnyerése semmit sem változtatott rajta: „59 éves voltam már akkor. Talán jobban érdekelt volna ez az egész, ha 19 éves koromban történt volna meg velem. Bármennyire is élvezetes és nyilvánvalóan örömteli volt ez az egész folyamat – úgy értem, minden alkalommal, amikor megfordulok, valahol egy vörös szőnyegen állok, és valaki átad nekem egy trófeát, én meg beszédet mondok –, nem úgy tekintettem erre, hogy ez a karrierem csúcspontja.”

>Nem tűnt el

Szerencsére J.K. nem az a fajta színész lett, aki elcsípett egy csodás szerepet, amibe beletett apait-anyait, ám később nem jutott ilyen lehetőséghez, és szépen-lassan eltűnt a szemek elől. A Whiplash után olyan produkciókban tűnt fel, mint pl. a Terminátor: Genisys (2015), a Kaliforniai álom (2016), A könyvelő (2016), A hazafiak napja (2016), Az Igazság Ligája (2017), az Így ne legyél elnök (2018), a 21 híd (2019), a Palm Springs (2020), A holnap háborúja (2021), a Szellemirtók: Az örökség (2021) vagy épp Az élet Ricardóéknál (2021), amiért újra Oscar-díjra jelölték, és ismét a férfi mellékszereplőknél (ezúttal azonban elhozta előle a díjat Troy Kotsur a CODA-ért).

Továbbá feltűnt tavaly A szervezetben (2024), a Saturday Nightban (2024), illetve legutóbb kigyúrt Mikulásként A hullahó-akcióban (2024) és fifikás exzsaruként a Kettes számú esküdtben (2024). Legközelebb az Egyesült Államok egykori külügyminisztere, George Schultz szerepében láthatjuk a Reykjavík című filmben, illetve már leforgott A könyvelő második része is, amiben visszatér Ray Kingként.

Vagyis elmondható, hogy Simmons sosem tűnt el, mindvégig a színen tudott maradni, s elérte azt, amit kitűzött maga elé: hogy élvezettel színészkedjen. 70 évesen is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Mi történt? Egy korábbi részt adott le a TV2 a Kincsvadászokból, a nézők felháborodtak
A pénteki esti epizódban a műsorújság szerint új részt várhattak a nézők, de a csatorna keresztbe tett az elvárásoknak. Sokan azonnal észrevették a cserét, és nemtetszésüket fejezték ki az online térben.


A port.hu szerint péntek este 19.50-kor a Kincsvadászok II. évadának 30. része került volna adásba – írja a 24.hu. Ehelyett azonban

a csatorna a reality első évadának egyik epizódját vetítette.

A nézők közül többen is észrevették, hogy a műsorban korábban látott szereplők tűntek fel. Egy Reddit-fórumon több hozzászóló megjegyezte, hogy az eladók ismerősek voltak a tavalyi adásokból. Felmerült az is, hogy Kelen Anna műtárgyszakértő, aki az idei évad forgatásakor várandós volt, a péntek esti epizódban nem volt az.

Egy hozzászóló szerint már a csütörtök esti előzetesből látszott, hogy nem új epizód kerül adásba. A nézők közül többen a Kincsvadászok hivatalos Facebook-oldalán is jelezték nemtetszésüket, mert a TV2 nem adott előzetes tájékoztatást az ismétlésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Ez nem csak pofátlan, hanem cinikus is” - Tarr Béla Orbán Viktorról, aki szerint az a filmes is jól jár, aki nem rájuk szavaz
A neves magyar filmrendező a Klubrádiónak beszélt a magyar film helyzetéről annak kapcsán, hogy életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Tarr szerint a magyar film kényszerpályán mozog.
F. P. Fotó: - szmo.hu
2025. február 16.



Életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén Tarr Béla. A rendezéstől 2011-ben visszavonult művész a magyar film jelenlegi helyzetéről azt mondta, hogy a magyar film kényszerpályán mozog. „Tudom, hogy a több mint egy évtized után újraindult Magyar Filmszemle sokaknak euforikus örömet okozott, ez azonban szerinte valójában csapda” – fogalmazott a Klubrádiónak.

Tarr visszautalt Orbán Viktor január végi beszédére, amit a fóti stúdió megnyitásán tartott. A miniszterelnök szerint a kormány beruházásával az a filmes is jól jár, aki nem rájuk szavaz. Tarr szerint ezzel azt mondta: „Hogy mi a francnak adjunk mi erre pénzt, hogyha így is, úgy is megoldják a fiúk. Na most, hát nem így van. Ez nemcsak, hogy pofátlan szöveg volt, mert ahhoz már szokva vagyunk, hanem hogy egyszerűen cinikus. Fiúk, ha meg tudjátok oldani, akkor csináljátok. Na most, hát nem így van. Mert azért a film még mindig a hetedik művészet, és a magyar kultúra része, és mint ilyet, köteles támogatni a mindenkori kormányzat és segíteni és megteremteni a normális munkafeltételeket.

A csapda az, hogy most elhiszik, hogy van film, és közben nincs is film igazából, merthogy ezek kényszerű módon jöttek létre. Ezek dadogva, kínlódva, tényleg kínlódva jöttek létre"

– mondta Tarr Béla, aki 2011-ben hagyta abba a filmezést. Akkor mutatták be A torinói ló című filmjét. Később elhagyta az országot, és úgy ítélte meg, a tanítványai sem tudnak ebben a rendszerben forgatni. Szarajevóban a film.factory néven ismert filmiskoláját vezette. 2021 óta Budapesten több fiatal tanítványának segített a filmjeik elkészítésében: vállalt egy workshopot a Freeszfe Egyesületben, amelynek elnöke is volt – olvasható a Klubrádió összeállításában.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Itt az új Azahriah-dal, most L.L. Juniorral készített egy duettet
A klip története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.


L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.

Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:

„Ez a Valentin-napi ajink nektek.”

Azahriah, azaz Baukó Attila az elmúlt években villámgyorsan vált a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjává. Tavaly ősszel bejelentette, hogy egy időre visszavonul, most viszont úgy tűnik, újra aktívan dolgozik.

L.L. Junior neve szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára. A '90-es évek végén Fatimával és Beattel közösen megalapította a Fekete Vonatot, amely hatalmas sikereket aratott: két platinalemezt és egy aranylemezt is kiadtak. Később Junior szólókarrierbe kezdett, és azóta is meghatározó szereplője a magyar könnyűzenének.

A ZHA MAJ DUR klipjének története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Előbb lőttek meg, mint ahogy az első sört megihattam volna legálisan” – A Sólyom végveszélyben igaz története dokumentumfilmen
A Netflix készített egy remek kis dokumentum-sorozatot, ami nem csak az amerikai oldalról mutatja be az eseményeket, és még Ridley Scott 2001-es Sólyom végveszélyben című filmjét is befejezik nekünk!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. február 16.



Idén lesz a szomáliai hadműveletek 32. évfordulója, erre a Netflix, Ridley Scott produceri tevékenysége mellett, elhozta nekünk A Sólyom végveszélyben: A mogadishui csatát. Egy háromrészes dokumentumsorozatot az 1993. október elején történt eseményekről. Előzményekről annyira nem beszélnek, de aki látta a címben is szereplő háborús filmet, az pontosan tudja, mi okozta a konfliktust. Szomáliában több törzs küzdött a hatalomért, ami miatt kirobbant egy polgárháború.

A legnagyobb támogatása Mohamed Farrah Aididnak volt, aki szinte személyi kultuszt épített ki.

Aidid hadúr követőinek és a polgárháborúnak köszönhetően ENSZ-erők érkeztek a régióba, és „békefenntartói” szerepet végeztek. Az ENSZ Amerika segítségét kérte, és megérkeztek a Delta Force és a Ranger speciális erők a régióba. A Delta Force az amerikai hadsereg krémje volt, a legjobbak között is a legjobbak, a Rangerek pedig a „testőrök” szerepét játszották a speciális kommandósoknak. A konfliktus akkor kezdett eldurvulni, amikor az amerikai erők különleges hadműveleteket hajtottak végre az ENSZ tudta nélkül. Amerika el akarta fogni vagy megölni Aididot bármi áron.

A sorozat több interjúból áll, ahol nemcsak Rangereket és Delta Force katonáit kérdezik, hanem Aidid csapatai közül is több harcos visszaemlékezését hallhatjuk. Sőt, még helyi civilek is nyilatkoznak, több ártatlan család is megszólal, akik az összecsapások áldozatává váltak. Az érdekesség, hogy Amerika megérkezése után gyorsan elmérgesedett a helyzet a megszálló katonák és a helyiek között. Ugyanis a katonai akcióknak sajnos gyakran ártatlan áldozatai is voltak, aminek következtében rengetegen csatlakoztak Aidid milíciájába. A szikra, ami belobbantotta az utcai harcokat, az 1993. október 3-ai speciális akció volt.

Két csapat Delta Force katonának kellett elfognia Aidid katonai vezetését, akik épp egy megbeszélést tartottak egy épületben.

A Rangerek követték a Delta Force-ot, és biztosították nekik a helyszínt, majd egy terepjáró konvoj indult a túszokért a város külső kerületéből. Arra viszont nem számított az amerikai vezetés, hogy szinte az egész város ellenük fordul. Nem sokkal a katonák megérkezése után elszabadult a pokol. Rögtön több fegyveres lőni kezdett a katonákra, a terepjáró konvoj is eltévedt, és több helikoptert is lelőttek a szomáliai erők. A jelen lévő amerikaiakra szinte az egész város rárontott, összefogott mindenki ellenük.

Egyik első személy, akivel közelebbről megismerkedünk, Randy Ramaglia Ranger lesz, aki a Delta Force kísérő erőit szolgálta a harcban. Miután megismerjük a volt katona hátterét, húsba vágóan mesél a tapasztalatairól. Leírást kapunk a konvojjal történtekről Brad Thomas Ranger szájából, aki két jó barátját is elveszítette az anarchiában. Majd egy Delta Force kommandós, Tom Satterly is elmeséli, hogyan harcoltak egy teljes napon át egy szomáliai család házából.

Gyakorlatilag végigkövethetjük a 2001-es Sólyom végveszélyben történetét. A 2001-es Ridley Scott által rendezett háborús film tökéletes időben érkezett az amerikai nemzet életébe. A szeptember 11-ei támadások után az országnak szüksége volt egy hazafias drámára, amit Scott filmje tökéletesen megadott nekik.

Emellett a film meglepően pontosan adta át a történelem ezen részletét. A drámai csúcspontok tényleg úgy zajlottak, ahogy azokat a brit rendező megmutatta nekünk.

A Rangerek és a Delta Force alakulat harca a hihetetlen túlerő ellen, miközben az egész város rájuk támad. Közben a fejetlen csirke módjára kapkodó amerikai vezetés próbálta kihozni az embereit, inkább kevesebb sikerrel. Minden hasonlóan alakult, de amit sose tudtunk meg a filmből, hogy mi történt a második helikopter lezuhant pilótájával, akit elvittek a helyiek. Pont a dokumentumsorozat előtt néztem meg a filmet újra, és feltűnt, hogy Mike Durant története félbemarad a Scott-filmben. Nos, most megtudjuk az igazat a katonáról, sőt, még nyilatkozik is a pilóta.

Technikailag szinte hibátlan a sorozat. Az „újrajátszások” néha kicsit puritánok és ismétlődő jellegűek, de aki erre kíváncsi, az nézze meg a filmet. Erős vágóképekkel dolgoznak, hatásos zenével. A szörnyűségeket főleg a helyi civilek szájából hallani. Sokan az egész családjukat elveszítették, vagy maradandó sérülést szenvedtek, mert épp rossz helyen voltak, rossz időben. Az archív felvételek, hangfelvételek nagyon hatásosak. A híradások, fényképek sokkoló részleteket osztottak meg velünk, amiket lehet, hogy nem is akartunk tudni. Kicsit jobb rálátást kínál az egész konfliktusra, mint a film.

Az előzményeket nem igazán emeli ki a széria, tényleg csak a mogadishui harcra koncentrál, pedig a helyi civilek igen kemény szenvedésnek voltak kitéve Aidid polgárháborúja alatt.

Ezt Scott drámai nyitánya jobban átadja. Cserébe viszont a politikai hátteret és következményeket a doksinak köszönhetően jobban átláthatjuk. A helyiek szemszöge nagyon érdekes, vannak, akik még mai napig is utálják az amerikaiakat, úgy, hogy az Aidid-diktatúra alatt éheztek és szenvedtek. A sorozat szerkezete pont úgy épül fel, mint a Sólyom végveszélybené. Több látószögből kapjuk az információkat, követjük a konvojt, a Rangereket és a Delta Force erőit, majd az első helikopter kilövése utáni mentőakciót. A folytatásban pedig a lelőtt helikopter utáni pánikot ismerjük meg. A harmadik rész felénél véget ér a mogadishui harc, onnantól a következményeket láthatjuk.

Jól leírja az eseményeket az interjú Randy Ramaglia Rangerrel. Azt mondta, hogy előbb lőtték meg, mint hogy az első sörét megihatta volna legálisan. Ebből is látszik, hogy az USA oldaláról is sok tapasztalatlan fiatalt vetettek be, míg a milícia oldalán sok háborús veterán volt a szomáliai lázadók között, nemcsak gyerekkatonák és átlagemberek. Az igazság, hogy Amerika mindig is azt gondolta, hogy bármit megtehet. Amikor pedig visszanyal a fagyi egy vietnámi háborúval vagy egy szomáliai kivonulással, akkor a sebeiket nyalogatják és drámai háborús filmeket gyártanak a vereségekből.

Ez a doksi talán kicsit felnyithatja a szemeket, hogyan lehetséges, hogy 18 amerikai katona meghalt és 73 megsebesült, a szomáliai halottakat pedig 200 és 1500 fő közé becsülik, és mégis ez az USA drámája marad.

Ráadásul az áldozatok között nemcsak a lázadó milícia embereit, de a kereszttűzbe került ártatlanokat is megtalálhatjuk. Így mégse hangzik annyira pátoszos hősi történetnek, mint ahogy azt bemutatták Scotték. Illetve az se hangzik túl biztatóan, hogy Szomáliában újra polgárháború van, 2009 óta még a mai napig tart. Ki tudja, mennyi ártatlan áldozatnál járhatnak most?


Link másolása
KÖVESS MINKET: