Előre megmondom, hogy engem nehéz a témában lenyűgözni, mivel köztudottan feketeöves Dalí-rajongónak számítok, aki a világ számos pontján látott már tematikus Dalí-kiállítást, beleértve a szülőföldjén, Figuerasban található hivatalos múzeumot is, ahol a kriptája is található. Úgyhogy kissé összehúzott szemöldökkel indultam felfedezni azt a tárlatot, amely úgy hirdeti magát, hogy „a hazánkban eddigi legnagyobb felhozatalú, több mint 150 műremeket számláló kiállítás, amely felejthetetlen utazásra invitál Salvador Dalí grafikái, életnagyságú szobrai és egyéb különlegesen megmunkált műtárgyai közé”.
Ez első olvasatra nekem kissé gyanús volt:
egy festő életműve, festmények nélkül? Ez legalább akkora blöffnek hangzott, mint amilyeneket Dalí nap mint nap elkövetett. De a Király utcai Komplexben elterülő kiállítás végeztével mégsem maradt bennem hiányérzet, hiszen legalább egyéb önkifejezési formáin keresztül is megismerhetik a látogatók a katalán zsenit – aki állítása szerint nem volt furcsa, csak nem volt normális.
Amíg a sajtó képviselői várakoztak a bejárásra, egy izraeli művész festékszóróval készített a helyszínen Dalíról egy óriási képet. Közben pedig megtudtuk a főszervezőtől, hogy amit látni fogunk, az egy párizsi magángyűjtemény, amely járja a világot, és ezúttal Prágából szállították ide a – hazánkban eddig soha nem látott – műalkotásokat. A Dalí Universe tulajdonosa, Beniamino Levi, személyes ismerte a művészt és szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Ahogyan az is kiderült, hogy bár korlátozott példányszámban sokszorosított műtárgyakról van szó, mégis elképesztően sokat érnek, különösen az életnagyságú bronzszobrok, valamint a drágakövekkel kirakott és aranyból készült szobrok.
Érthető okból ezek voltak egyébként is a látványos részei a sok termen keresztül bemutatott kiállításnak: a kiállított litográfiák (a művész többi munkájához képest) gyakran elnagyolt skicceknek, hangulatos rajzoknak tűntek. Engem személy szerint a pajzán rajzok mosolyogtattak meg, amelyeket De Sade márki és Apollinaire írásaihoz készített illusztráció gyanánt. A szobor-felhozatal azonban tényleg rendkívül erősnek bizonyult, a ’Hallucinogén torreádor’ előtt időztem csodálattal a legtöbbet, valamint a Mae West ajkairól mintázott híres száj-szófa egyik példánya is ki volt állítva.
A kiállításokon általában dögunalmasak a tárgyak mellé helyezett címek és feliratok, itt azonban ilyen címeken kacagtam magamban, mint az „Autótörmelékek telefont harapdáló vak lónak adnak életet”. Az egyik leggrandiózusabb, ’Szent György és a sárkány’ elnevezésű szobor mellé pedig oda volt írva, hogy 1995-ben a Dalí Universe II. János Pál pápának adományozta egy még nagyobb változatát, hogy a Vatikáni Múzeumban állítsák ki.
Ami nagyon feldobta a tárlatot, a végére tartogatott egyedülálló VR-élmény, amelyben Dalí motívumvilágából merítkezve létrehoztak különféle hangulatú virtuális univerzumokat, és a forgószéken 360 fokban körbe lehetett nézni ezekben a kellően beteg, interaktív életképekben. Így átélhettem többek között azt is, hogy milyen látvány lehet a személyes kedvenc figurám, a hosszúlábú elefánt alatt kószálni egy sivatagban.
A kiállítások végén a szokásos shop csalogatta a még hatás alatt lévő nézőket, csakhogy ezúttal a megszokott póló-mágnes-képeslap szentháromságon kívül eredeti tárgyakat is meg lehetett venni. Én kinéztem egy szobrot potom bő 14 millióért, amennyi pont nem volt a zsebemben, de akadt majdnem 40 milliós csecsebecse is. Sorszámozott litográfiákat azonban 300-400 ezer forint körül már lehet vásárolni, ha valaki elszántan szeretne egy saját Dalít otthonra. A dalís színezők legalább ingyen voltak, amelyeket a gyerekeknek tettek ki egy külön szobában az asztalokra.
Ahogy a szürrealizmus sztárja mondta: „nem az az igazi művész, akit inspirálnak, hanem aki másokat inspirál” – és abban mindenki egyetért, hogy ő az utóbbi kategóriába tartozott.
Meghalt Bacsó Béla esztéta, egyetemi tanár, aki 1997-től 2016-ig vezette az Esztétika Tanszéket. A halálhírt Janisch Attila közölte a közösségi oldalán.
„A jellem, a műveltség és a tudás bevehetetlen és megtörhetetlen hegymagasa volt Bacsó Béla. Az emberi minőség egy minőség nélküli korban” – írta a rendező a Facebookon.
„Rettenetes hír! Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan. Béla volt (és marad) a legcsodálatosabb, legegyenesebb, legméltóságosabb ember, akit a barátunknak tudhattunk.”
Bacsó Béla 1952-ben született, foglalkozott filozófiával, esztétikával, hermeneutikával és fenomenológiával. Iskoláit Budapesten végezte, felsőfokú tanulmányokat az ELTE magyar-esztétika-népművelés szakon végzett (1972-1977). Pályakezdő éveit a Magyar Színházi Intézetben töltötte főmunkatársi beosztásban, ahonnan politikai okokból elbocsátották; később az ELTE Esztétika Tanszékére került oktatónak és kutatónak.
Nagy bejelentéseket tett Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese és programigazgatója a SorozatWikinek. Kolosi elárulta:
15 év után visszatér a Kalandra fal! és 3 év kihagyás után az Álarcos énekes is új évadot kap.
Előbbiről annyit árult el Kolosi, hogy ezúttal nem Sebestyén Balázs és Vadon Jani vezeti majd a show-műsort, az új műsorvezetők kilétét viszont egyelőre nem fedte fel.
A sorozatrajongók a Drága örökösök legújabb és egyben befejező évadát, valamint az eddig csak az RTL+-on látható Apatigris harmadik, illetve a Mellékhatás második évadát is végigizgulhatják a képernyők előtt. Utóbbi kettőhöz sem terveznek folytatást.
„A Mellékhatás számunkra mindenképpen egy nagyon kedves sorozat, de azt a pénzt, amit ebbe kellene fektetnünk, azt inkább újdonságokba fektetjük”
– indokolta a döntést Kolosi Péter. Az RTL nagy erőkkel készül a The Floor című vetélkedőjére is, amelynek Szujó Zoltán lesz a műsorvezetője. A felvételek hamarosan elkezdődnek.
Ezért indította Putyin a háborút? – A Fordulópont: A bomba és a hidegháború a legjobb tartalom most a Netflixen
Nem gondoltam volna, de hosszú idő óta a Fordulópont: A bomba és a hidegháború Netflix dokumentumsorozat a legjobb tartalom a streaming szolgáltató kínálatában. Sokkal jobb, mint az idei Oppenheimert majmoló próbálkozások. A kilenc részes monstrum minden pillanata arany, még ha néha kicsit részrehajló is.
Brian Knappenberger nem most kezdte a szakmát, ez a sorozat immár a sokadik megálló a filmográfiájában, és mégis tudott újat mutatni. A 2021-es Fordulópont: 9/11 és a terrorizmus elleni harc után nekiállt a következő dokumentum projektjéhez. A sorozat minden porcikáján érezni a profi hozzáállást. Alapos, kerek, érdekes történelemlecke. Remek kiegészítés azoknak, akik imádták az Oppenheimert, és még többet meg akarnak tudni ennek a pusztító eszköznek a hátteréről és használóiról.
Szuper archív felvételekkel dolgozik és összefüggő, összetett, koherens narratíva jellemzi a részeket.
Mintha minden része önálló dokumentumfilm lenne, amelyek a végén szépen összeállnak egy tökéletes kirakóssá. Minden epizód egy ukrán-orosz háborús felvétellel kezd, majd visszautazunk a múltba, hogy kontextusba helyezzük azt.
Arra azért készüljön fel mindenki, hogy a kilenc rész mindegyike hosszabb, mint egy óra, és annyira leköti az ember figyelmét, mint egy modern sorozat. Kevés az a doksi, aminél alig vártam, hogy nézhessem a következő részt. De itt alig bírtam magammal, és vártam, hogy felszívhassam ezt a tömény történelemleckét. Hiába látunk rengeteg ismert történelmi tényt, mindig tud újdonságot mondani, sőt még a feszültséget is sikerül fenntartani egész magas színvonalon.
Szó szerint aggódtam a keletnémet tűntetők testi épségéért a tiltakozások közepette. Izgultam, vajon úgy járnak-e a litván tüntetők vagy mint a Tienanmen téri sorstársaik.
De a legnagyobb történet egyértelműen az idei Oscar-díj sztárjáé: az atombombáé. A hihetetlen pusztítás mértéke, amit okoz és az egyre fejlődő technológiáknak köszönhető sokszoros romboló ereje, ami mellett a hirosimai atombomba eltörpül. A képernyő előtt is rémisztő volt a bombakísérleteket nézni. Illetve láthatjuk a fegyver használatának szívfacsaró következményeit is. Persze semmi sem hibátlan, a sorozat meglehetősen Ukrajna-párti nézőpontot képvisel – mondjuk ez nem csoda, ha olyan szörnyeteg van a mérleg másik oldalán, mint Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.
Nem akarok spoilerezni, mert tényleg nagyon ügyesen építették fel a narratívát, minden elismerésem a forgatókönyvírónak és a vágónak. A grafikonok, a vizuális elemek és az archív felvételek olyan profizmust és realisztikus hatást keltenek, amelyet ritkán látok. Hogyan is kezdődik a Fordulópont?
Mint említettem, minden rész elején az ukrán-orosz konfliktus egy kis szeletét kapjuk, majd jön a feketeleves. Az első epizód rögtön egészen a II. világháborúig megy vissza, végigkövetjük a náci Németország bukását, majd a japán császárság utolsó napjait. A Hirosimában és a Nagaszakiban ledobott atombombák bevetésének feltételezett okait.
Majd megjelenik a nagy vörös szovjet medve, és amint véget ér a világháború, gyakorlatilag kezdődik a hidegháború.
Egy ritkán látott szemszöget is bemutatnak nekünk, az Amerikában élő japán származású emberek sorsát is megismerhetjük, akiket Pearl Harbour bombázása után az amerikaiak összegyűjtöttek és koncentrációs táborokba zártak. Ezt a nézőpontot ennyire őszintén még nem nagyon láttam. A másik erős pillanata az első résznek az atombomba bevetésének következménye. Azoknak a története, akik túlélték a támadást – még éltek, de már halottak voltak.
Ezt folytatták a kegyetlen szovjet történelemmel, hogyan jutott hatalomra Joszif Visszarionovics Dzsugasvili alias Sztálin. Bemutatják a szintén ritkán taglalt Holodomort és a nagy terror időszakát. Sztálin gyakorlatilag több orosz lakost ölt meg, mint ellenfelei összesen. Majd jönnek az új hatalmi alapok. Mit köszönhetünk a hidegháborúnak? A Pentagont és a CIA létrehozását, a berlini fal felépítését és annak geopolitikai következményeit, a világ egyik legbonyolultabb logisztikai akadályának a leküzdését: a berlini légihidat, a NATO és a Varsói szerződés létrejöttét.
Látjuk a kommunista Kína születését és szörnyűségeit.
Majd jönnek szintén erős pillanatok az első szovjet atombombának köszönhetően. Klaus Fuchs, Harry Gold és David Greenglass tetteit, a Manhattan-projekten dolgozók meghurcolását, valamint az egyik dramaturgiai csúcspontot, a Rosenthal-tárgyalások kálváriáját, amely egyszerre kegyetlen, ijesztő és szívszorító rész. Kitérnek a kommunista üldözésre Hollywoodban: Lee Grant és Dalton Trumbo neve lehet ismerős egyeseknek. Milyen lehetett a vörös félelem tetőpontján Amerikában élni? Ahol Joe McCarthy szenátor és Roy Cohn ügyvéd (Donald Trump egykori mentora) álhírekkel és demagóg filozófiával küldtek halálba sokakat.
Megismerhetjük a felháborító hidrogénbomba-tesztek háttereit a Marshall-szigeteken, melyek elképzelhetetlen következményekkel és áldozatokkal jártak az őslakosokra nézve.
Említik a Kim Philby nevével fémjelzett kémjátszmát, ő volt az, akit Guy Pierce alakított az HBO Maxon fent található remek Kém a csapatban sorozatban.
Kitérnek a CIA titkos kormánypuccsaira, a kubai nukleáris krízisre, az orosz-amerikai proxy háborúkra.
Az orosz vezetőket is górcső alá veszik Sztálintól, Nyikita Hruscsovig, Leonyid Brezsnyev is szóba kerül, de persze ne feledkezzünk meg a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsovról sem. Később a szária Borisz Jelcinre is koncentrál, és majdnem két részt kap a jó öreg Putyin papa és rémtettei. Ez alatt az idő alatt megismerjük a 1991-es litván „lázadást”, ami ijesztően sok áldozatot követelt, majd a Szovjetunió teljes széthullását és annak okait.
Az ukrán történelemmel is megismertetnek minket az utolsó részekben, ugyan megint csak erősen nyugati szemmel.
Ez lehet egyeseknek kicsit túl politikai lesz, de hát a történelem és a politika kéz a kézben jár. Érdekes módon a magyar függetlenedésről vagy az 1956-os forradalomról nem igazán esik szó, csak margón meg vannak említve.
Nagyon jól összerakott, érdekes, feszültségekkel teli és nagyon jól fogyasztható dokumentum-sorozat a Fordulópont: A bomba és a hidegháború. Örülök, hogy láttam és mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy nézze meg, illetve nézesse meg a gyermekeivel. Remek interjúk, érdekfeszítő archív felvételek, kegyetlen emberi történetek és drámák jellemzik.
Már csak azért is érdemes megnézni, hogy kicsit jobban átlássuk a jelen korunk geopolitikáját: az orosz agresszió teljesen kiszámítható volt.
Annyira sok arra utaló jel halmozódott fel, hogy Ukrajnát meg fogja támadni Oroszország, hogy az már ijesztő. Kilométerekről lehetett látni lehetett a múltbeli sérelmeitől megszabadulni vágyó megalomán pszichopata diktátor, Putyin törekvéseit, hogy a nagy orosz birodalom újra felemelkedhessen. Persze azt ne felejtsük el, hogy nyugati szemüvegen át készült a sorozat, így érthető egy elfogadható mennyiségű politikai részrehajlás is. Ami persze nem jelenti azt, hogy hiteltelen lenne A Fordulópont : A bomba és a hidegháború, csak helyén kell kezelni.