KULT
A Rovatból

Egy szórakoztató, de kissé túltolt nosztalgiavonat - Álom doktor kritika

A Ragyogás folytatása az első kétharmadában elhiteti magáról, hogy egy egész tisztességes horrorfilm, hogy aztán nagy erőkkel dobogtassa meg a rajongói szíveket, ahogy Ewan McGregor a felnőtt Dannyként végigvezessen minket a hírhedt szálloda hírhedt zugain.


Azt azért nem igazán lehet elmondani, hogy Stephen King már 1977-ben, a Ragyogás megírásakor úgy adta volna ki egyik leghíresebb regényét, hogy megvolt a fejében a folytatás is. Az ötlet akkor merült fel benne először, amikor 1998-ban egy autogramosztáson az egyik rajongója nekiszegezte a kérdést, amely akkor már két évtizede emészthette:

mi lett Danny-vel?

A válasz sokáig érlelődhetett benne, mert legközelebb csak 2009-ben beszélt arról, hogy folytatni kéne Torrance-ék történetét. Ekkor megszavaztatta a rajongóival, hogy a Ragyogást vagy A Setét Tornyot folytassa – nagyon szoros versenyben az előbbi nyert. King pedig neki is fogott, 2013-ban ki is adta a Ragyogás 2-t, de a sokszor gagyiságot jelző számozás helyett okosan inkább az Álom doktor címet adta neki. Az ilyen alapanyagot pedig a filmiparban nem szokás csak úgy parlagon hagyni, így hamar le is csapott rá a Warner.

A történet valóban arról szól, mi történt Danny-vel, miután édesapja dühöngő őrültként traumatizálta őt és anyját azon a bizonyos fagyos éjszakán a Panoráma Hotelben. Nem annyira meglepő módon a felnőtt Danny sem cseperedett épp patyolatlelkű fiatalemberré: súlyos alkoholizmussal küzd, élete kész csőd, bár a kádból kiszálló oszló nénit és egyéb rémes társait már legalább megtanulta kizárni a fejéből. Az új élet reményében elköltözik, egy hospice házban vállal munkát, ahol különleges képességével álom doktorként segít a világot elhagyni készülő lelkeken.

Közben azonban a fejében még mindig létező ragyogás-forródróton összeakad egy kislánnyal, aki hozzá hasonlóan természetfeletti képességekkel rendelkezik. Sajnos azonban nem azokat a hétköznapi dolgokat beszélik meg a falra írt ragyogáscseten, amit úgy általában a természetfelettiek meg szoktak beszélni, hiszen a magukat Igaz Kötésnek nevező furcsa társaság hozzájuk hasonló emberekből szipolyozzák ki a lelket. Ellenük kell felvenni a harcot, és talán nem túl meglepő spoiler – már az előzetes is ellövi -, hogy bizony el fognak jutni Danny rémálmainak színhelyére, az első résznek otthont adó Panoráma Hotelbe.

Stanley Kubrick nyomdokaiba lépve King adaptációt rendezni tipikusan az a nagy falat, amely bárkit agyonnyomna:

Mike Flanagan rendező előtt nem kisebb feladat állt, mint elkészíteni egy kultfilm folytatását. Az amerikai rendező nem büszkélkedik túl hosszú filmográfiával, az elmúlt tíz évben olyan horrorok megírásával és rendezésével töltötte az idejét, mint a Quija, az Oculus vagy a Mielőtt felébredek. A rendező nem is célozta meg az Álom doktorral azt, hogy megreformálja a horrorfilm-készítést, és valami igazán korszakalkotót készítsen, ezt mutatja az is, hogy rábeszélte Kinget – aki híresen utálta a Kubrick-féle Ragyogást -, hogy mivel a rajongók számára ez a mérvadó, kövessék inkább azt a vonalat, minthogy teljesen új megközelítést válasszanak.

Ennek megfelelően az Álom doktor egy szórakoztató, de hatalmas, kissé túltolt nosztalgiavonat, amelyben sokszor szinte pontosan alkotják újra az egyes jeleneteket.

Ugyanazok az ütemek, ugyanazok a beállítások, ugyanazok a mozzanatok – a film elején még jóleső nosztalgiával üdvözöljük őket, miközben imádkozunk, hogy csak nehogy átessen minden a ló túloldalára. Flanagan okosan ütemezi azonban a cselekményt, jóformán két filmet készített: a már említett első kétharmadban itt-ott fűszerezve a régi jó Ragyogással egy különálló filmet kapunk Danny-t, Abra-t és az Igaz Kötés lélekvámpírjait követve. A játékidőt elnézve – kifejezetten hosszú, 151 perces – Flanagan jó szimattal érezte meg, mikor kezd el kényelmetlenné válni a moziszék, és mikor már majdnem két órája nézzük az utóbbiak hajszáját, megérkezünk végre a hotelbe.

Itt aztán nemhogy beindítja azt a bizonyos nosztalgiavonatot, hanem még a féket is eltöri benne, nehogy véletlenül bármi kimaradjon. A kissé megfáradt nézői figyelmet egy perc alatt rázza fel az ismert dallamok felcsendülése és az, ahogy Ewan McGregorral befelé haladunk az ajtón, a színész pedig Danny-ként becsülettel végigkalauzol minket az egész házon.

A jóleső hidegrázásból az zökkent ki, mikor már konkrét jeleneteket vág be az első részből, nehogy esetleg véletlenül valakinek ne essen le, hogy éppen miért is van itt egy baltával széthasított ajtó.

A nyilvánvaló túlzások ellenére azonban piszokjó ismét a Panoráma Hotelben lenni,

még akkor is, ha centiről centire pásztázzuk végig Ewan McGregorral a folyosók tapétáit.

Az Álom doktorra lehetetlen úgy tekinteni, hogy ne hasonlítgassuk az elődhöz, amelyhez úgysem érhetne fel semmi. Főleg úgy az igazán nehéz ettől eltekinteni, ha azonos időközönként van az arcunkba tolva a múltidézés. Pedig az Álom doktor akkor működik a leginkább, amikor nem próbálja mindenáron imitálni a nagy elődöt. Ezekben a pillanatokban egészen tisztességes és ijesztő horror tud lenni, az erősen fan service jellegű fináléban pedig tényleg biztos kézzel ér el a rajongói szívekhez.

Szégyenkeznie azonban Flanagannek egyáltalán nem kell, mert viszonylag tisztességes biztonsági játékot játszott, azonban végeredményben egy felemás élményt kapunk. Az átlagosnál valamivel jobb horrorfilmet ugyan feldobja a Ragyogás-hangulat, azonban annyira el van foglalva azzal, hogy csúcsra járassa a Kubrick-film megidézését,

hogy az újrahasznosított nyomasztással éppen az a gyomorbavágó élmény marad el, amit Jack Nicholson majdnem negyven éve baltával vert belénk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.


Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.

Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.

Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.

Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.

Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek

Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.

Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.

Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.

Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.

Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk

Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.

A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.

A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.

Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.

Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.

Több, mint egy szálloda

Aki maradna még egy kis kényeztetésre, annak jó hír, hogy az Anantara számos más exkluzív programot is kínál.

Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.

Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.

A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Kifolyik tőle a szemünk: 2025 eddigi legrosszabb filmjében a boszorkány Milla Jovovich egy vérfarkast kerget
A Trónok harca írója, George R.R. Martin novelláját okádta a vásznakra A kaptár-filmek rendezője. Kell ennél több? Bizony, ennél sokkal több kell!


Számos olyan rendezőt és színészt ismerünk, akik rengeteg közös filmmel bizonyították, hogy igazán gyümölcsöző kapcsolat az övék, akár egymás múzsái is lehetnek. Ilyen például Martin Scorsese és Robert De Niro vagy Leonardo DiCaprio, Tim Burton és Johnny Depp, Pedro Almodóvar és Penelopé Cruz vagy Antonio Banderas, Wes Anderson és Bill Murray, Michelangelo Antonioni és Monica Vitti, Ingmar Bergman és Liv Ullmann vagy Max von Sydow, a Coen fivérek és Frances McDormand, Federico Fellini és Marcello Mastroianni, Werner Herzog és Klaus Kinski, Richard Linklater és Ethan Hawke, Adam McKay és Will Ferrell, Christopher Nolan és Cillian Murphy vagy Michael Caine, Sam Raimi és Bruce Campbell, Steven Spielberg és Tom Hanks, Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson vagy John Woo és Chow Yun-Fat.

Paul W.S. Anderson rendező és Milla Jovovich színésznő azonban nem tartoznak közéjük. Ők ketten a 2002-es A kaptár című közös filmjük készítése során szerettek egymásba, s azóta, vagyis már 23 éve együtt vannak (2009-ben házasodtak össze, és 3 gyermekük született).

Anderson pedig valóban a múzsájaként tekint Jovovich-ra, hiszen már összesen hét filmet forgattak együtt, az első kooperációjuk óta a rendező mindössze három filmjében nem szerepeltette a nejét (Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen, Halálfutam, Pompeji).
És sajnos a közös munkáikban sincs sok köszönet, hiszen A kaptár első, negyedik (Túlvilág), ötödik (Megtorlás) és hatodik (Utolsó fejezet) része, a 2011-es A három testőr és a 2020-as Monster Hunter: Szörnybirodalom sem éppen a hollywoodi filmkészítés csúcsteljesítményei. Vagy kerekperec mondjuk ki: a többségükben ostoba, látványorientált, gyenge fércművekről van szó.

Na de talán majd a hetedik együttműködés lesz az igazi! A Kárhozott Vidékre keresztelt akció-fantasy, amelynek novellaalapja (In the Lost Lands) nem más tollából származik, mint a Trónok harcát is megálmodó George R.R. Martinéból. Benne boszorkányokkal, vérfarkasokkal, világégéssel, vallási fanatikusokkal, sok-sok lövöldözéssel, bunyóval és lassítással. Na meg rengetegeg-rengeteg szűrővel.

Nos, bármennyire hangzik is lehengerlőnek a fenti summárum, A Kárhozott Vidék sajnos továbbra is megkérdőjelezi direktorunk és sztárunk, avagy az akciózó házaspár együttműködésének létjogosultságát.

Sőt, akár odáig is elmerészkednénk, hogy legújabb rettenetük egyben hosszú karrierjük leggyengébbje is eddig. Na de lássuk előbb, miből gazdálkodhattak a munkálatok megkezdésekor!

Egy nagy háború kietlen pusztasággá változtatta a világot (vagy csak azt a terepet, ahol a sztori játszódik). A megmaradtak egy városba zsúfolódtak össze, amely el van zárva az úgynevezett Kárhozott Vidéktől, ahol mindenféle démonok és szörnyek portyáznak. A súlyos beteg Nagyúr (Jacek Dzisiewicz) halálára bazírozó becsvágyó Úrnő (Amara Okereke) kétségbeesetten keresi a szerelmet, ezért merész lépésre szánja magát: megkeresi a hatalmas és rettegett boszorkányt, Szürke Alyst (Jovovich) – aki senkit nem utasít el, ha meg tudja fizetni a kérése árát –, és a vérfarkassá változás varázserejét kéri tőle. Alysnek ezért természetesen el kell mennie a Kárhozott Vidékre, a küldetéséhez pedig felkéri segítségnek a titokzatos vadászt, Boyce-t (Dave Bautista). Ám nincs könnyű dolguk, hiszen a nyomukban van a boszorkányságot halállal büntető vallási vezető, a Pátriárka Johan (Fraser James) jobbkeze, a fanatikus Ash (Arly Jover) és pribékjei.

Jó, oké, a fentiekből is kitűnik, hogy Paul W.S. Andersonék ezúttal sem az Oscar-díjakra pályáztak (bár azt még talán el tudjuk képzelni, hogy A három testőrrel és a Pompejivel voltak ilyen célok is…), szóval a helyén kell kezelni a filmet, ami nem is akar más lenni, mint egy akciódús, korhatáros, látványos fantasy, ezt nem vitathatjuk el tőle. Sajnos azonban a műfaján belül is pocsék lett.

Nehéz pozitívumot találni benne, mivel szinte egyik eleme sem működik.

A történet egy nagy katyvasz, az akciójelenetek fantáziátlanok, a szanaszét szűrőzött CGI-látványvilágtól kifolyik az ember szeme, a párbeszédek nevetségesek, a színészi játék pedig vagy ripacskodás (Okereke, Jover), vagy unott takarékláng (Jovovich, James), egyedül Dave Bautista próbálja valamennyire élettel megtölteni a karakterét, csak hát nem talál túl sok fogódzkodót hozzá.

Talán csak Paul Haslinger eredeti filmzenéjét lehet kiemelni ellenpólusként, és könnyen lehet, hogy a filmvégi csavar is meglephet egyeseket, mindent összevetve azonban A Kárhozott Vidék szigorúan csak a műfaj, a filmes trash, illetve az Anderson-Jovovich páros legmegátalkodottabb és leghűbb rajongóinak javallott. Mindenki másnak csak saját felelősségre!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ő volt a Vogue első fekete címlaplánya, a dührohamait a kokainfüggősége számlájára írta, és „véres gyémántok” miatt állt bíróság elé – Naomi Campbell 55 éves
Nem volt könnyű dolga, de kitaposta az utat a fekete szupermodellek számára. Kalandos élete sokakat inspirált, de azt állítja, rendszeres munkája ellenére „nincs terve”.


Naomi Elaine Campbell 1970. május 22-én született a dél-londoni Lambeth-ben, a jamaikai származású táncosnő, Valerie Morris gyermekeként. Édesanyja kívánságára Naomi soha nem találkozott az apjával, aki négy hónapos terhesen elhagyta az édesanyját, s így a kislány vezetéknév nélkül került be az anyakönyvi kivonatába. A Campbell nevet később, az anyja második férjétől vette fel, akitől a féltestvére, Pierre született 1985-ben. Naomi tehát az anyja révén fekete-jamaikai, az apjáén pedig kínai-jamaikai származású. Kínai örökségét az apai nagymamájától örökölte, akinek a vezetékneve Ming volt.

Campbell a korai éveit Rómában töltötte, ahol az édesanyja modern táncosként dolgozott. A Londonba való visszatérésük után rokonoknál élt, míg Valerie a Fantastica nevű tánctársulattal bejárta Európát. Anyja miatt a showbiznisz igen korán érdekelni kezdte, hároméves korától a Barbara Speake Stage School színésziskolába járt, 10 évesen pedig felvették az Italia Conti Academy of Theatre Arts színművészeti akadémiára, ahol balett-tanulmányokat folytatott.

De már előtte, hétévesen feltűnt Bob Marley Is This Love című dalának videóklipjében, 1983-ban pedig a Culture Club I'll Tumble 4 Ya című videóklipjében táncolt.

Mindenki azt hitte ekkor, hogy az édesanyja nyomdokaiba lép, de ezek az álmok megváltoztak, amikor Naomi 15 évesen véletlenül találkozott Beth Boldttal, a Synchro Model Agency vezetőjével. „Amikor megláttam, azonnal látszott, hogy sugárzik belőle a szépség” – emlékezett vissza később Boldt. Néhány hónappal később Naomi már a brit Elle magazin címlapján tündökölt, 1986-ban pedig Jasper Conran divatbemutatóján sétált először a kifutón. Nem sokkal később Karl Lagerfeld, Azzedine Alaïa, Isaac Mizrahi, Yves Saint Laurent és Gianni Versace is érdeklődni kezdtek iránta.

A kifutó csúcsán

Mindössze két év alatt Campbell olyan hatást gyakorolt a divatvilágra, hogy a mentora, Yves Saint Laurent azzal fenyegetőzött, visszavonja a hirdetéseit a francia Vogue-ból, ha az továbbra is megtagadja, hogy fekete modellek kerüljenek a címlapra. Így tehát 1988 augusztusában Naomi lett a magazin első fekete címlapmodellje. Egyben ő volt az első brit fekete modell, aki a British Vogue címlapján megjelent, valamint az első fekete modell, aki 1989 szeptemberében a US Vogue borítójára kerülhetett.

A „szupermodell” kifejezést 1979-ben alkották meg, de csak a ’90-es évek elején vált igazán népszerűvé. Campbell akkoriban egy alakuló új hullám részese volt, amelyben lélegzetelállítóan gyönyörű és elbűvölő kisugárzású modellek jelentek meg a kifutókon és a magazinok címlapjain világszerte.

Claudia Schiffer és Cindy Crawford volt talán a két legnagyobb név, de hozzájuk becsatlakozott aztán Christy Turlington, Linda Evangelista és Naomi Campbell is, akik így hárman a „Szentháromság” néven váltak ismertté.

„Igazi barátok voltunk” – vallotta be Campbell 2016-ban.

A trió csaknem egy évtizedig „uralkodott” a divatszakmában. Bármit megtehettek, bármit elnéztek nekik. Amikor Campbell 1993-ban Vivienne Westwood divatbemutatóján elesett a hatalmas platformcipője miatt, és szégyenlősen mosolygott, a legtöbb modell helyett őt ünnepelték.

Az erőszakos díva

S bár mindenhol körülrajongták, Naomira az évek során egyre inkább rásütötték a „díva” jelzőt a viselkedése és a hirtelen haragja miatt. 1993-ban például kirúgták az ügynökségétől, az Elite Model Managementtől, mert állítólag bántalmazta a munkatársakat és az ügyfeleket. 2000-ben a helyzet még rosszabbra fordult, amikor Campbell bűnösnek vallotta magát, miután egy telefonnal megdobta a személyi asszisztensét, majd később bevallotta, hogy a dühproblémái a kokainfüggőségének következményei, amit egy rehabilitációs kezeléssel sikerült leküzdenie.

De a botrányok ezzel nem értek véget. 2007-ben, miután bűnösnek vallotta magát egy volt házvezetőnő bántalmazásában, Campbell közösségi szolgálatra jelentkezett egy New York-i szeméttelepre, ahol luxusruhákat viselt, köztük egy 300 000 dolláros Dolce & Gabbana-estélyit, ez a húzása pedig sokak szerint rendkíívül ízléstelen volt.

2010-ben aztán ismét a bíróság elé állt a nagy nyilvánosságot kapott, háborús bűnökkel kapcsolatos perben Charles Taylor, Libéria volt vezetője ellen. Állítólag Taylor 1997 szeptemberében egy fokvárosi partin „véres gyémántokat” (instabil politikai hátterű háborús övezetekben bányászott gyémántok, amelyek eladásából a bányát birtokló csoport katonai műveleteit finanszírozzák) ajándékozott neki, Campbell pedig azzal védekezett, hogy a köveket ismeretlen férfiaktól kapta, akikről azt feltételezte, hogy Taylor küldte őket. Később a gyémántokat Jeremy Ractliffe-nek, a Nelson Mandela Gyermeksegély Alapítvány akkori igazgatójának adta jótékonysági célra, 2010. augusztus 5-én azonban a dél-afrikai rendőrség lefoglalta az ékköveket. Campbell ellen végül nem emeltek vádat, mivel nem volt bűnös szándéka.

A modell még ugyanabban az évben bevallotta, hogy a gyermekkori elhagyatottságából fakadó problémák miatt terápiára jár, amelyek korábban a kábítószerfüggőségéhez vezettek.

A celebvilág java

A szerelmi élete sem volt eseménytelen. A korai „trófeái” közt például megtalálhatjuk Mike Tysont, Sylvester Stallone-t és Eric Claptont is, 1993-ban pedig eljegyezte őt a U2 basszusgitárosa, Adam Clayton. Az év februárjában találkoztak, miután Clayton egy interjúban arra a kérdésre, hogy van-e valami a világon, amit nagyon szeretne az életben, így válaszolt: „Egy randit Naomi Campbell-lel.” Naomi és Clayton azonban végül nem házasodtak össze, a következő évben szakítottak. Majd Campbell rövid ideig randizott állítólag Albert, monacói herceggel és Kevin Costnerrel, illetve Robert De Niróval éveken át, 1998-ban pedig a nála három és fél évvel fiatalabb Leonardo DiCaprióval járt.

1998 és 2003 között a Formula-1-es Benetton, majd Renault istálló csapatfőnökével, Flavio Briatoréval volt hosszabb kapcsolata, el is jegyezték egymást. Briatorét ma elmondása szerint a mentorának tekinti.

2008-tól 2013-ig az orosz üzletember, Vladislav Doronin volt a párja, de viszonya volt többek között Sean „Diddy” Combsszal, 50 Centtel, Usherrel, Quincy Jonesszal, Gerard Butlerrel, Lenny Kravitzcel, valamint a tavaly elhunyt, nála 23 évvel fiatalabb énekessel, Liam Payne-nel is.

Sok idő után elismerték

2013-ban, a sorozatos botrányai után Campbell új fejezetet nyitott az életében. Abban az évben vetett véget vetett öt évig tartó, szakításokkal tarkított kapcsolatának az orosz milliárdos Vladislav Doroninnal, amely mostanáig az utolsó hosszú távú románca volt. Ezt követően felkérték, hogy mentoráljon feltörekvő modelleket a The Face című tévéműsorban. Ahogy várható volt, az éles nyelve tökéletes volt a tehetségkutatóba, de sokan meglátták a kilencvenes évek, önmagát „ribancnak” nevező sztárjának lágyabb oldalát is. Jól mutatja ezt, hogy a fiatalabb modellek, például Adut Akech és Anok Yai ma már rendszeresen emlegetik őt mentorukként és példaképükként.

De Campbellnek soha nem csak a divat volt fontos. Az évek során folyamatosan és csendben jótékonykodott. 2005-ben létrehozta a Fashion For Relief nevű divatbemutatót és aukciót, amely az évek során több millió dollárt gyűjtött jótékonysági célokra. Afrikában 1993 óta munkálkodik, amelynek keretében infrastrukturális projekteket és a nők jogainak előmozdítását támogatja. Nelson Mandelával olyan jó kapcsolatba került, hogy az egykori államfő a „tiszteletbeli unokájának” nevezte őt.

A jótékonysági aktivitása sokáig nem kapott elismerést, inkább a forró véréről szóló cikkek jelentek meg sorra az újságokban, de 2019 végén a londoni Royal Albert Hallban Campbell végre átvehette a Fashion Icon-díjat, amit azok kapnak, akik a státuszukat jótékonysági célokra használják fel. „Ma tudtam meg, hogy én vagyok az első színes bőrű nő, aki kiérdemelte ezt az elismerést” – mondta akkor könnyes szemmel.

Naomi az 50. szülinapja után érezte úgy, hogy anyává kell válnia. 2021 májusában jelentette be a lánya születését, a Vogue magazinnak pedig később megerősítette, hogy a kicsit nem örökbe fogadta, hanem béranya segítségével jött a világra. Ahogy második gyermeke, egy fiú is 2023 júniusában.

Amikor 2016-ban egy riporter megkérdezte tőle, miért dolgozik még mindig fáradhatatlanul, főként, hogy a vagyona meghaladja a 90 millió dollárt, így válaszolt: „Nincs tervem. Nincs programom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Hány zebra fér a pánikszobába?” – itt a Bankrupt legújabb rendszerkritikus dala
A Zebra című számban a zenekar elmondása szerint szó esik nagyjából minden fontosabb eseményről, ami „a NER történetének eddigi legnyomasztóbb évadában” történt május elejéig bezárólag. Premier!


„Felgyorsultak az események, és eljutottunk arra a pontra, amikor már csak egy új Bankrupt sláger adhat reményt az embereknek. A várakozásnak vége: itt a Zebra” – vezeti fel a dalt a frontember, Sarkadi Balázs, majd így folytatja:

„Ez a szám elsősorban nem a zebráról szól, hanem a zebra gazdájáról, pontosabban a zebra gazdájának a gazdájáról, de szó esik benne a gazda gazdájának a gazdájáról és észak-koreai cimbijéről, valamint poloskákról, a Nemzeti Bank hivatalossá vált kifosztásáról, az ország legdrágább táskájáról, a Pride betiltásról, vagyis nagyjából minden fontosabb eseményről, ami a NER történetének eddigi legnyomasztóbb évadában történt május elejéig bezárólag.”

Zeneileg ezúttal a Clash és a Stranglers inspirálta reggae punk passzolt leginkább a szokásosnál is dühösebb dalszöveghez. Akik pedig a négyszótagos rímekért jöttek, hozzanak magukkal két IKEA-s szatyrot, mert bőséges lett a termés.

A zenekar szokásához híven készült ehhez is angol változat, amiben a tengerentúli fejleményeknek is szenteltek egy versszakot.

<

Spotifyra és a többi streaming platformra május 29-én érkezik meg a Zebra. Aki élőben is szeretné hallani az új slágert, az a következő hetekben megteheti ezt Szegeden, Szombathelyen, Kecskeméten és a Fishing On Orfűn is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: