KULT
A Rovatból

Egy magyar gitárzseni, aki elhitte az amerikai álmot

Megnéztük Hajdú Eszter: Siess haza, vár a mama! című filmjét, amely Barta Tamás „disszidálásáról”, édesanyával való „hangos levelezéséről” és végül máig tisztázatlan haláláról szól.

Link másolása

„Előbb fagynak meg a szavak.

előbb csalhatod meg magad.

Előbb felejted el neved,

mint elengedném két kezed”

(Barta Tamás – Adamis Anna: Vallomás)

1973. Kamaszkorom legszebb tavasza. A béke, a zene, a szerelem háromszögében éltem, mint egy 17 éves, messzikedvű magyar fiú, aki lélekben hippinek képzelni magát. És annak az állapotnak szerves része volt a Locomotiv GT, mint a fenti dal is.

Hódmezővásárhelyen éltem akkor, ott hallottam őket először élőben a Petőfi Művelődési Házban. És akkor lett egy újabb zenekar a világhírűek, a Cream, a Doors, a Led Zeppelin, a Who és az Omega mellett, amelyeket amatőr zenészként példaképemnek tekinthettem. Néhány könnyebb darabjukat meg is próbáltuk lejátszani, nem állítom, hogy teljes sikerrel...

Tehát kezdettől fogva nagy izgalommal követtem őket, hiszen hangzásokkal, hangszertudásukkal, szokatlan dallamaikkal és ritmusképleteikkel olyan lökést adtak a magyar progresszív zenének, amelyhez hasonlót csak a Syriusnak és a Mininek köszönhetünk. Aztán az első magyar szupergroup négyesfogata – Presser Gábor, Frenreisz Károly, Barta Tamás, Laux József csak két lemezig bírta együtt (de azok a maguk módján tökéletesek voltak) – majd egy személycsere után (Kareszt Somló Tamás váltotta fel) a harmadik lemezük letisztultabb, könnyebben befogadható lett, de így is irányadók maradtak. Sőt, a Bummm! című, éppen 1973-ban megjelent albumukat sokan a mai napig legjobb munkájuknak tartották. Máig ennek a borítójában őrzök összehajtogatva ennek a formációnak egy nagy, piros hátterű poszterét, amelyre kortársaim bizonyára jól emlékeznek.

Ennek a korszaknak volt a pillére egy szép arcú, elegáns, rendkívüli tehetségű gitáros, Barta Tamás, aki „elhitte az amerikai álmot”. Ezt éppen Somló Tamás mondja Hajdú Eszter Siess haza, vár a mama! című filmjében, amely a muzsikus „disszidálásáról” – fiatalabb olvasók kedvéért: illegális módon külföldön maradásáról - édesanyával való „hangos levelezéséről”, végül máig tisztázatlan haláláról szól.

Amerikai álom? Különös a zene világa: abban nincsen semmi meglepő, ha egy magyar operaénekes, egy karmester vagy egy zongoraművész fergeteges sikert arat a tengeren túlon, akár több évre is marasztalják. Egy magyar jazz- vagy etno-zenész is szívesen látott vendég lehet az Államokban, néhány koncert erejéig. A rock-zene teljesen más. Még a nyugat-európaiaknak is valami egészen különlegeset kell nyújtaniuk, olyan a hazai kínálat. Az Elbától keletre fekvő országok zenészei – különösen a rendszerváltás előtt – elsősorban kuriózumnak számítottak, és bár a Locomotív GT még elkapta a nagy fesztiválkorszak utolsó hullámait, és koncertjeikkel felvették a versenyt az amerikaiakkal, arra mégsem számíthattak reálisan, hogy amerikai sztárokká váljanak.

Ez volt Barta Tamás tévedése, akinek különösen kijutott a dicsérő kritikákból. Volt, hogy játékát Terry Kath-éhez, a Chicago gitárosáéhoz hasonlították, ő pedig kétségkívül benne volt hangszerével az amerikai top 10-ben. A sors kegyetlen tréfája, hogy mindketten lőfegyver áldozatai lettek, csak Kath-tel saját, véletlenül elsütött pisztolya végzett.

Barta Tamás az a fajta muzsikus volt, aki nem tépte szét magát a színpadon, nem csinált lélegzetelállító show-t, játéka volt maga a jelenléte. Természetes könnyedségű virtuóz volt, aki otthonosan mozgott a látványos szólókban és a finoman előkúszó motívumokban, a blues-ban, a boogie-ban: hallgassuk meg egymás után a Hej, én szólok hozzád-ot, A kötéltáncos álmát, a Kék asszonyt és az Ő még csak most 14-et, amelynek szövegéből vették a film címét.

Vegyük elő a Képzelt riport... lemezét, és figyeljük azokat a leheletfinom gitár-végszavakat, amiket ad például a Valaki mondja meg-ben, az Add, hogy mégegyszer-ben vagy az ölelkező akkordokat a Vinnélek, vinnélek-ben. Vagy emlékszünk még a második album, a Ringasd el magad nyitódalára, a Cirkuszra, erre a négy és fél perces több tételes gyöngyszemre?

De Bartától nem állt tőle a romantika, mint a fent idézett Vallomásban és a humor sem. És álljunk meg egy pillanatra.

„Minden út visz valahová,

lehet, hogy jó felé,

lehet, hogy nem.

De mindenkinek el kell indulni valamerre.

De hogy ez az út majd merre menne,

mégsem kérdezem.

Elkerülni sorsom úgysem tudnám,

mert sorsom a végzetem.”

(Barta-Adamis: Csavargók angyala)

Ebben a vidám, bendzsós country-dalban utólag van valami hátborzongató. „Mintha állandóan menekült volna” – mondja a filmben Presser Gábor. Lehet, hogy Anna éppen erre érzett rá? És azt is elmondják a fiúk, akik közül Lauxra és Somlóra már szintén csak emlékezhetünk, hogy ha Tomi a fejébe vett valamit, akkor azt megcsinálta. Ilyen volt számára Amerika. Az ő 74-es „disszidálása” után két évvel „Blöró” is lepattant, de ő józanabbul mérte fel lehetőségeit: stúdiózenészként és hangmérnökként dolgozott, és közben a legmenőbb amerikai bestseller írókat épített ki kapcsolatokat, melyekre alapozva hazatérése után sikeres könyvkiadót hozott létre. Tominak ez a szerencse nem adatott meg. Ugyanabban az évben, 1982-ben halt meg, mint a másik magyar gitárfenomén, a más módon önsorsrontó Radics Béla.

És benne van ebben a filmben a létező szocializmus egyik legostobább törvényének, a „disszidálásnak” embertelensége, mert a rendszer ideológiájába nem fért bele, hogy valakinek nem jó a „világok legjobbika”, és minden áron el akar menni, és nem akar a hivatalos kiutazási engedélyben megjelent időpontban hazatérni. Így szakadtak szét családok évekre, évtizedekre, talán örökre.

Pedig Barta Tamás és édesanyja nagyon ragaszkodtak egymáshoz, és a zenésznek ez sem volt elég visszatartó erő. A mai generációknak, amelyek a modern technológiának köszönhetően még szinte akkor is „testközelben” tudnak maradni, ha szétszóródtak a világ négy égtája felé, ez felfoghatatlan. És benne van ebben a filmben a magyar holokauszt tragédiája: Barta Józsefnének, aki elvesztette egész családját és néhány hónappal fia távozása előtt férje is meghalt, Tamás maradt az egyetlen kötődése. És amikor Edit asszony hosszú, megalázó procedúra után végre kijuthatott hozzá, mielőtt hazaindult, érezte, tudta és ki is mondta, hogy utoljára látják egymást.

Barta maga is rájött, hogy nem a paradicsomba érkezett. Egyik hangkazettán el is mondja: nem gazdag akar lenni, csak boldog. Édesanyját is győzködi: ne ássa el magát élve 55 évesen, keressen új boldogságot. Ez a párbeszéd mutatja meg, hogy ekkor már nem csak egy óceán állt közöttük...

A film legdrámaibb pillanatai, amikor már egymásban táplálnak bűntudatot és amikor Tomi rájön, hogy számára vége a zenének, amire addig az egész életét feltette.

Már-már úgy tűnik, minden rendbe jön: a zenész Hollywood közeli házából és a hawaii „mennyországból” jelentkezik, anyja megtalálta újra élete párját. Majd két pisztolylövést hallunk, és csak az értesítés érkezik Budapestre Barta Tamás haláláról.

Hogy mi történt valójában, nem tudjuk és a filmből sem derül ki. Van egy önmagában is furcsa halotti bizonyítvány, egy ezzel ellentmondó rendőrségi jelentés, vannak gyanúk, vannak gyanúsítottak, vannak, akik ma is félnek, de Hajdú Eszter oknyomozásának mozaikjai nem állnak össze.

A Siess haza, vár a mama! egy jobb sorsra érdemes művész szomorú, ám erősen vázlatos portréja. Bár éppen művészi nagyságából, kreativitásából látunk-hallunk a legkevesebbet. Talán Barta Tamás megérdemelne egy olyan filmet – nyersanyag van hozzá bőségesen – amelyben a ma is mértékadó gitárzsenit ismerheti meg az utókor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk