KULT
A Rovatból

Csodafilm készült a filmzene legnagyobb maestrójáról – Ennio Morricone-kritika

Elő a zsebkendőket, mert itt könny könnyön nem marad – Giuseppe Tornatore doksija egyszerre koncert, életrajz és motivációs mérföldkő.

Link másolása

1928. november 10-én született Rómában. Az általános iskolában a rendezőzseni Sergio Leone osztálytársa volt. Az apja trombitásnak szánta (mivel ő is az volt). Ám ő többre vágyott a zenélésnél, komponálni szeretett volna.

A zene számára egy magától értetődő játék, énkeresés és egyben életesszencia volt. És addig akart játszani, amíg csak vert a szíve.

A legnagyobb internetes filmes adatázis, az IMDb szerint 370 filmes, 97 tévés és 26 dokumentumfilmes kreditje van, s mivel 1961-ben kezdett filmekhez is dolgozni, ez azt jelenti, hogy karrierjének 55 esztendeje alatt átlagosan évi 9 produkcióhoz szerzett zenét. Elképesztő számok!

Ennio Morricone 91 esztendősen elesett otthonában, combnyaktörést szenvedett, majd nem sokkal később, 2020. július 6-án elhunyt egy római kórházban. Gyakori alkotótársa, a filmrendező Giuseppe Tornatore (Cinema Paradiso, Az óceánjáró zongorista legendája, Maléna stb.), aki 10 mozifilmen és számos más projekten dolgozott együtt a maestróval, pedig úgy gondolta, Morricone személye, munkássága és élete mozgóképes mementóért kiált.

Így összeterelte az európai és amerikai film- és zenevilág apraját-nagyját, hogy meséljék el történeteiket, meglátásaikat, benyomásaikat Morriconéról.

Ráadásul magával a mesterrel is sikerült szerencsére rögzíteni még a halála előtt egy hosszabb diskurzust az otthonában, ezért nem csak róla beszélnek, ő maga is mesél élete és karrierje legfontosabb állomásairól.

Az pedig jól jelzi Morricone és Tornatore jelentőségét, hogy többek között olyan filmeseket sikerült mozgósítani a cél érdekében, mint például Clint Eastwood, Quentin Tarantino, Oliver Stone, Bernardo Bertolucci (2018 novemberében bekövetkezett halála előtt sikerült még őt is kameravégre kapni), Dario Argento, Barry Levinson, Wong Kar-Wai, Roland Joffé, Phil Joanou, Lina Wertmüller (ő tavaly, december 9-én hunyt el) vagy Liliana Cavani (sőt, még az interjúkat elvből elutasító Terrence Malick is küldött néhány felolvasandó sort a készítőknek), valamint olyan zenészeket, zeneszerzőket, mint Hans Zimmer, John Williams, Quincy Jones, Bruce Springsteen, James Hetfield, Mychael Danna, Joan Baez, Nicola Piovani vagy Gianni Morandi.

Igen, az Ennio Morricone (eredeti címén csupán Ennio) felfogható sok mindennek: egyszerre sztárparádé, részletes biográfia (a két és fél órás hosszba valóban bele lehet sűríteni egy ember karrierjének mélyreható kivonatát), koncertfilm és inspiráció.

E két utóbbi magyarázatra szorul. Természetesen, mivel Tornatore végigveszi Morricone pályáját egészen a kezdetektől, betekintést kapunk az életmű legfőbb filmes darabjaiba és azok zenéibe is. Az Ennio Morriconéban szinte megállás nélkül szólnak a maestro darabjai, így felidézhetjük kedvenc dallamainkat, meghatódhatunk az érzelmesebb, líraibb taktusokon, meghökkenhetünk akár azon, hogy egy általunk amúgy jól ismert zene is az ő szerzeménye, vagy kedvet kaphatunk az adott film megtekintésére.

S hogy miért inspiráció? Mert Tornatore elérte, hogy a dokumentumfilmje Morricone személyiségén, alkotási vágyán és zseniális dallamai hallatán motivációt jelentsen nézőinek az alkotásra. Mindegy, hogy milyenre, az Ennio Morricone megnézése után az ember kedvet kap arra, hogy kifejezze magát valamilyen módon, amit szeret, amit tud, ami érdekli.

Mindemellett olyan dolgokat is megtudhatunk a mesterről, amelyek lehozzák őt a földre arról a piedesztálról, ahova mi, ti, ők, mindenki emeli (teljes joggal). Egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki nem tudta jól megítélni a saját szerzeményei minőségét (általában a vele együtt dolgozók adták az értésére, hogy most valami igazán nagyot alkotott), aki nem volt hajlandó más kortárs szerzők műveit átdolgozni (maximum klasszikus komponisták témáit használta fel itt-ott, például Bachét, Beethovenét, Mozartét), és aki nem igazán szerette például a klasszikus értelemben vett dallamokat, noha nála jobban nem sokan komponáltak szebbeket.

Ő folyton kísérletezni akart, kitágítani a zene határait, olyan élményeket szerezni a hallgatóknak, amilyenekben még nem volt részük.

Természetesen ezek a darabjai, próbálkozásai, sok esetben szintén mesterművei nem gyűjtöttek maguk köré akkora rajongótáborokat, mint a jól ismert, dallamos filmzenéi (pl. Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf, Volt egyszer egy vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Cinema Paradiso és társaik), mégis ezek tették őt az egyik legnagyobb újítóvá, sok esetben pedig az addig ismert filmzene forradalmasítójává.

Külön kis fejezetet szentel a film annak is, hogy az Amerikai Filmakadémia mennyire figyelmen kívül hagyta őt sokáig.

Először csupán 1979-ben jelölték Oscar-díjra (a Mennyei napok zenéjéért), minden idők egyik legnagyszerűbb aláfestéséért (A misszió) sem kapta meg a szobrot, ahogyan az Aki legyőzte Al Caponétért, a Bugsyért és a Malénáért sem. 2007-ben az Akadémia egy életműdíjjal kért bocsánatot a mestertől, aki ezután sem tette le a lantot, s végül Quentin Tarantino felkérésének köszönhetően részesült végre a hőn vágyott elismerésben az Aljas nyolcasért (amelynek zenéje az ő vágyai szerint készült: vagyis kevésbé dallamos, inkább atmoszferikus és kísérletező).

Az Ennio Morricone során tehát egy a hírnevet sosem kereső, alázatos, de makacs művész képe bontakozik ki előttünk, aki a visszaemlékezései során sokszor meghatódik (ahogyan a két Oscar-díja átvételekor is). És vele együtt mi, nézők is sokszor meghatódunk. A zenéken, Tornatore egyáltalán nem hatásvadász, mégis hatásos rendezésén és magán a maestrón is. Amikor pedig már pereg a stáblista, a nézők könnyen úgy gondolhatják majd, hogy talán ő volt minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője és művésze. És igazuk lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
D. Nagy Lajos: „Túlzás, hogy Feró írta a Bikini legnagyobb slágereit”
Szerinte Feró sok szöveget írt, amik valóban jók is voltak. Ő azonban inkább szerzőtársként tekint rá.

Link másolása

Túlzás, hogy Feró írta a Bikini legnagyobb slágereit - mondta a Blikknek D. Nagy Lajos, a Bikini énekese. A zenekar az alapítás 40. évfordulóját ünnepli az Arénában májusban, a zenész ebből az alkalomból adott egy hosszú interjút a lapnak.

D. Nagy a beszélgetésben felidézte a kezdetetek is. Mint mondta, a Bikini válságban volt, amikor Németh Alajos, Lojzi megkereste őt.

„Én akkor jöttem vissza Angliából, és semmi kilátásom nem volt arra, hogy bandám legyen, így boldogan mondtam igent” - emlékezett vissza D. Nagy. Az énekesnek azonban volt egy feltétele is: a régi dalokat nem akarta énekelni, azt akarta, hogy a nulláról kezdjék.

Arra a felvetésre, miszerint Nagy Feró azt állítja, hogy a Bikini legnagyobb slágereit neki köszönhetjük, D. Nagy azt mondta: ő nem így emlékszik.

„Sok szöveget írt, jók is voltak. A Mielőtt elmegyek dallamát Lojzi írta, a szövegét én, ám amikor bementünk a stúdióba, Ferónak volt egy ötlete, beleírt a refrénbe, a szövegbe és a zenébe, amitől kétségtelenül jobb lett a dal, való igaz. Szóval szerzőtárs volt, de hogy ő írta volna, az enyhe túlzás. De mindegy is, régen volt, az idő megszépíti a dolgokat.”

D. Nagy azt is hozzátette, hogy mikor készült a lemez, akkor öt-hat dallal megkeresték a lemezgyárat, hogy szeretnék kiadni az albumot. A Hungaroton lemezkiadó egykori zenei szerkesztője pedig azt javasolta, hogy amolyan tanácsadóként vegyen benne részt Trunkos András és Nagy Feró, de „a dalok többségébe nem szóltak bele”.

D. Nagy azt is elmondta, hogy a májusi születésnapi bulira nem hívtak vissza senkit, „mindig az aktuális zenekar ünnepli az évfordulót”.

„Ahogy most létezünk, jó ahogy van, mondtam is nekik, hogy innen már nem lehet kilépni”

- tette hozzá.

A zenészt a családjáról is kérdezték, és elárulta: júliusban megszületett Daniella lánya első gyermeke, így nagypapa lett.

„Van egy kisfiú unokám, aki csodálatos. Megyek, amikor tudok, de a sok jelenlevő vírus miatt óvatosabbak vagyunk. Naponta kapom azonban a képeket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Dave Bautista a legjobb benne, és ezzel el is mondtunk mindent a filmről – Kopogás a kunyhóban
Sajnálatos módon még thrillernek is kevés ez az M. Night Shyamalan-film, de a színészek kárpótolnak a pocsék moziélményért. Kritika.
B. M.; képek forrása: imDb.com és YouTube - szmo.hu
2023. február 03.


Link másolása

Sajnos mindenkit el kell keserítenem, csak egy középszerű film lett a végredmény. M. Night Shyamalan rendező régóta keresi önmagát, de a Jelek óta nem igazán volt jó filmje. A Széttörvét James McAvoy és Anya Taylor-Joy vitte a hátán, A látogatás és az Idő pedig annyira röhejesen rosszra sikeredett, hogy túlléptek önmagukon és átestek a már szórakoztató kategóriába.

Igazából a Kopogás a kunyhóban is majdnem annyira jó lett, mint a Széttörve,

köszönhetően a színészeknek, de a forgatókönyv gyengeségei miatt majdnem olyan szórakoztató, mint az Idő, de egyik lécet sem sikerült végül megugrania, így maradt a középszerűség.

A történet röviden: egy homoszexuális pár, Eric és Andrew (Jonathan Groff és Ben Aldridge) nyolcéves kislányukkal egy elszigetelt kis erdei kabinban nyaralnak, de kikapcsolódásukat megszakítja négy idegen, akik megkötözik őket és

azt követelik tőlük, hogy önként áldozzanak fel maguk közül valakit. Erre szerintük azért van szükség, mert csak így kerülhető el az apokalipszis.

A négy idegen nem ölheti meg a család egy tagját sem, de a feszültség és a tét egyre nagyobb és az idő fogytán van. Eléggé in medias res kezdődik, ahogy rögtön megjelennek a „rosszak”, de shyamalanosan tele van pakolva a film unalmas flashbackekkel, amikre nem tudom, hogy tényleg szükség volt-e, mert nagyon megtörik a lendületet és a feszültséget. A nagy kérdések: vajon tényleg igazat mondanak az idegenek? Valóban közel van a világvége?

A kopogás a kunyhóban egy számomra ismeretlen Paul Tremblay-könyvadaptáció, M. Night ebből írt forgatókönyvet, de a film története annyira mély, mintha egy kocsmai beszélgetésből írták volna. Ott szoktak ilyen abszurd dolgokkal viccelni egymással, hogy "Te mit csinálnál inkább: egy évig milliárdosként élnél, de közben tudod, hogy meghalsz az év végén, vagy száz évig szegénységben?", és társai. Valószínűleg a könyvben ennél mélyebb témákról is szó volt, de azokat nem sikerült adaptálni. Sok mindent érint Shyamalan forgatókönyve,

csak semmiben sem mélyül el igazán, nem ad hozzá semmi pluszt ezekhez a gondolatokhoz.

Például szóba került a rasszizmus, szexizmus, homofóbia, de nem fejti ki rendesen egyiket sem, mindent csak érintőlegesen. Bár mondhatnám, hogy cserébe a megvalósítás különleges és egyedi, de nagyon nem az. A képi világ és a set design annyira erős, mint egy hármasra értékelt egyetemi vizsgafilm. Mivel egyetlen helyszínen, az erdőben forgatták egy kunyhóban mikro büdzséből, így esélyes az anyagi siker, a stúdió nem kockáztatott nagyot vele. Nem tudni mekkora lehetett a költségvetés, de a nagyja biztosan a színészekre mehetett el.

Dave Bautista kiváló befektetésnek bizonyult, hihetetlenül jó a szerepében, széles vállán cipeli az egész filmet. Az ő karaktere érdekes, játéka komplex és végre nem csak egy vicces hústorony. A probléma, hogy még sem lehet neki drukkolni, mert hiába kiemelkedő a karaktere, a motivációja és a karaktere miatt egyértelműen ő az antagonista. A másik három idegent Abby Quinn, Rupert Grint és Nikki Amuka-Bird alakítja, ők is kiválóan hozzák a szerepeiket.

Mindenkinek van valami Shyamalanos szeszélye, ami definiálja a karakterét.

De sajnos semmi mélység nincs bennük, mégis tisztességesen eljátsszák őket. Az igazi gond az, hogy a másik oldalnak se nagyon lehet drukkolni, Ben Aldridge és Jonathan Groff kettőse szerethető, a homoszexuális pár, de papírvékonyak a karaktereik. Csupán annyit tudunk meg róluk, hogy nagyon szeretik egymást és a

kislányukat. A kilencéves Kristen Cui nagyon ügyes a kis Wen szerepében, ő talán az egyetlen szerethető szereplő, ami nem véletlen, hiszen ő szimbolizálja az ártatlanságot és az emberiség jövőjét.

Ami mellett viszont nem tudok elmenni, hogy vizuálisan mennyire rossz élmény nézni a filmet. Szinte már rondának is lehetne nevezni a kamerakezelést. Értem, hogy koncepció lehetett, de nagyon zavaróak a folyamatos szuperközelik, gyakorlatilag a színészek arcában van a kamera. Ez egy Dave Bautistánál ez különösen vicces, mert szegénynek amúgy sincs kis feje, de amikor premier plánban az egész vásznat betölti, még groteszkebb lesz a látvány.

A fókusz gyakran el van csúszva, gondolom művészi döntésből, de nézőként kifejezetten zavaró.

Zack Snyder használta hasonlóan a kamerát a Holtak serege forgatásán, én már ott se szerettem ezt a technikát. Szerencsére viszont a színészek kárpótolnak a pocsék moziélményért. Sajnálatos módon még thrillernek is kevés ez a film, mert alig van benne feszültség.

A főszereplőket nem lehet bántani, a brutális, erőszakosabb jelenetek a kamera látóterén kívül történnek, a CGI sokszor zavaróan gyenge, eléggé „tescogazdaságos” világvégét látunk. Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy kisköltségvetésűnek hat az egész.

Nem moziba való lenne, a streaming szolgáltatók műsorán találkozunk hasonló művekkel.

Az igazság az, hogy talán csak Dave Bautista játéka miatt érdemes megnézni a Kopogás a kunyhóban-t, vagy ha esetleg felcsigáz valakit M. Night Shyamalan neve, hogy ebből az abszurd felvetésből mit fog kihozni. Minden úgy történik, ahogy azt a néző várja, semmi meglepetés, semmi adrenalin. Ugyan van a filmnek egyfajta bája, de nem biztos, hogy megér egy mozijegyet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pamela Anderson dokumentumfilmje izgalmasabb és érzelmesebb, mint a legtöbb romantikus vígjáték
A Pamela közelről című dokumentumfilmre talán a férfiak kattintanak rá gyorsabban, pedig egy remek, nőknek szóló „motivációs” filmként is működik.
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. február 06.


Link másolása

Január 31-én jelent meg nyomtatásban Pamela Anderson memoárja Love, Pamela címmel, és ezzel egyidőben a Pamela közelről című életrajzi dokumentumfilmje is felkerült a Netflixre.

Pamela a 90-es években megkerülhetetlen szexszimbólummá vált, aki a Baywatch tengerparti jeleneteivel és megannyi Playboy szereplésével mozgatta meg főként a férfiak fantáziáját.

Hiába szeretett volna komolyabb szerepekben is tündökölni, inkább botrányos kapcsolataival és kiszivárgott szexvideójával hívta fel magára a figyelmet.

Fiatalon, ha reflektorfénybe került és interjú készült vele, általában csak a szexiességét fejtegették, aztán ahogy teltek az évek, önmaga paródiájává vált. Szőke haj és nagy mellek. Nagyjából ezekkel azonosították.

Pamela igazán jó alany volt ahhoz, hogy dokumentumfilm készüljön belőle.

Egészen fiatal kora óta naplót írt, amiben részletesen és érzékletesen örökítette meg élete legapróbb történéseit. A film egyik fő motívumát ezek az írások adják.

Ezen kívül rengeteg kép, cikk és videófelvétel készült róla már a 90-es években is, és Tommy Lee-vel a három éves kapcsolatukat is szinte végig dokumentálták.

Így szexi jelenetek helyett, most jóval érzékenyebb, bensőségesebb részleteket láthatunk a házi videótékából.

Ráadásul Pamela életének ezen a pontján tényleg azt érzete, hogy beszélni akar. Hogy egyszer végre úgy akarja elmondani a történetét, ahogyan ő élte meg, ahogyan az emberek még nem hallották, mert 55 éves koráig senki nem tette fel neki ezeket a kérdéseket.

Több részletet is mutatnak régi interjúkból, ahol láthatóan és saját bevallása szerint is kellemetlenül érezte magát, így most próbáltak egy teljesen más hangulatot teremteni.

Smink nélkül, természetesen és mosolygósan ült le a kamera elé és a legszomorúbb részleteket is őszintén fűzte bele a mondandójába.

Ez nyilván nagyon szubjektív dolog, de szerintem pár perc után már érezni is lehet, hogy miért foglalkoztatott ennyi embert régen is és most is. Vonzó testi adottságai személyiség nélkül nem repíthették volna idáig.

A szavai őszintének és átgondoltnak tűnnek, miközben humora többször megmosolyogtat.

És bár vannak pillanatok, amikor küszködik a keserű részeknél, egyáltalán nem játssza az áldozatot.

A fő interjúra Kanadában került sor. Érdekes csavar az életében, hogy a világjárvány hatására hazatért a szülői házba, így volt alkalma az emlékek között kutatni és felidézni fiatal éveit. A gyerekkorával kapcsolatban azonnal megdöbbentő részleteket mesélt el. Szülei intenzív, viharos kapcsolatban éltek.

Apja alkoholfüggő és különösen temperamentumos férfi volt.

Balhés rosszfiú. Valószínűleg későbbi, balul elsült párkapcsolati döntéseinek is ez az otthoni minta adta meg az alapját.

De nem csak az apja által tapasztalta meg, hogy milyen egy veszélyes férfi, mert a bébiszittere is évekig molesztálta. Szüleinek nem mert szólni róla, pedig annyira kétségbeesett volt, hogy egyszer szíven is akarta szúrni, aztán amikor nem járt sikerrel, a haláláért fohászkodott.

„Azt mondtam neki, szeretném, ha meghalna. Másnap meghalt autóbalesetben. Azt hittem, ezt én tettem az elmémmel. Biztos voltam abban, hogy én voltam. Hisz azt kívántam, haljon meg, és meg is halt. Ennek tudtában éltem le az egész fiatalkoromat.”

Ezen a ponton a néző már szinte telítődik a fájó részletekkel, de az élet továbbra sem kímélte őt. Egyik barátnője unszolására, egyik este átmentek két fiúhoz, akik közül az egyik megerőszakolta. Erről az esetről is hallgatott, és ismét ő szégyellte magát.

Elsőre érthetetlen, hogy ilyen traumák után hogyan vezetett az útja a vetkőzős műfaj felé. De meglepő módon a Playboy fotózásokról csak szép emlékei vannak.

Ez a munka adta neki vissza a hatalmat a teste felett, és sok év visszafojtott nőiesség után végre azt érzete, hogy tündököl.

Igazán élvezte a fotózásokat, és a környezete hatására önként és dalolva nagyobbíttatta meg a melleit, de közben mégis több akart lenni egy testnél. Nagy nehezen rávette magát és elment a Baywatch egyik meghallgatásra, és nemcsak hogy megfelelt, hanem egyenesen rá írták C.J. szerepét.

Nicole Eggert és Alexandra Paul és Pamela, Baywatch

Ez után jött a Tommy Lee-időszak: élete legszebb és legfájdalmasabb kapcsolata. Villámesküvő, örült esték, gyors összeköltözés, babaproject…

Aztán szinte észrevétlenül elloptak tőlük pár privát vidófelvételt, és nem sokkal később felrobbantotta az internetet az az ominózus szexvideó.

Pamela és Tommy igyekeztek megakadályozni a felvétel nyilvánosságra jutását, majd harcolni az igazukért, de végül egy rossz alkuval tehetetlenül visszavonultak és végignézték, ahogyan mások meggazdagodnak a legintimebb pillanataikból.

A tavalyi évben a Hulun meg is jelent egy sorozat erről az egészen őrült esetről (Pam & Tommy). És bár Pamela határozottan elzárkózott a sorozat gondolatától is, mégis leforgatták, mégis megjelentették.

Nem volt hajlandó megnézni sem, de a sebeket azért így is rendesen feltépte a váratlan és kéretlen figyelem.

A dokumentumfilmben kitérnek arra is, hogy hogyan ment tönkre a kapcsolatuk Tommyval, és arra is, hogy mennyi, szintén elhibázott próbálkozás jött még ezután.

„A kapcsolatom Tommyval talán az egyetlen volt, amikor tényleg szerelmes voltam.”

 

Pamela és Tommy Lee

A film a sok sötét részlet mellett tartogat azért bőven örömteli pillanatot is.

Megismerhetjük Pamelát gondoskodó anyaként és a népszerűségét kihasználó, erős és határozott vegán aktivistaként. Majd láthatjuk az eddigi legutolsó dobását, ami nagyjából a film lezárása is, egy Broadway szerep, amiben végre színésznői oldalát is sikerül jobban megcsillantania.

Pamela döntései sokszor megkérdőjelezhetők és nem biztos, hogy mindenki azt fogja érezni a két óra után, hogy egyetért vele. De nem is kell! Hiszen ő abszolút nem hétköznapi módon él és gondolkodik. Viszont érdekes, izgalmas és tanulságos a története.

Talán az egyetlen hiba az, hogy míg régebben sokszor mások beszéltek helyette és a beleegyezése nélkül döntöttek a sorsáról, addig ebben a filmben meg tényleg csak őt halljuk. A szülei és fiai egy csak egy egészen kis részben asszisztálnak a monológjához.

Pamela és fiai a filmbemutatón

Például Sylvester Stallone neve is felmerül a filmben, aki állítólag komolyan bepróbálkozott Pamelánál. Stallone azonban védőügyvédjén keresztül tagadta, hogy a róla szóló rész igaz lenne.

És legutolsó férjének volt párja is a nyilvánosság elé állt nemrég és beszélt arról, hogy Pamela hogyan szerette el a férfit tőle, ezzel kicsit árnyalva a Pamela által említett romantikus történetszálat.

Persze tudjuk jól, hogy minden éremnek két oldala van és ez a dokumentumfilm most csak a Pamela által megélt valóságra szorítkozik. De olyan érzékenyen teszi ezt, hogy tulajdonképpen nincs okunk kételkedni a szavában, abban, hogy ő ezeket a dolgokat valóban így élte meg.

Ez a film olyan, mint egy vérbeli szappanopera. Tele van csillogással és magasságokkal és a hírnév árnyoldala is legalább olyan intenzíven jelenik meg benne.

De Pamela egy percig sem sajnáltatja magát. Megviselték a történtek, de nem törték meg. 55 évesen is tettre kész, pozitív, és mindezt jóleső humorral teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Szünetre vonul az X-Faktor, jön a The Voice az RTL-re!
Lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban. A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak, a zsűri például háttal ül a versenyzőknek.

Link másolása

72 országot már meghódított, hamarosan pedig az RTL képernyőjére érkezik a The Voice - hangzott el az RTL Fókusz című műsorában. A világ egyik legsikeresebb tehetségkutató műsora az idén szünetre vonuló X-Faktort váltja.

Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója mindenkit megnyugtatott: lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban.

A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak: a zsűritagok háttal ülnek, nem látják, hogy ki énekel, ezért első körben a hangjukkal kell meggyőzniük a zsűrit a versenyzőknek. Itt tehát a hang a legnagyobb fegyver.

2015-ben egyébként Király Viktor vett részt a The Voice adásában, szép sikert is aratott.

Egy kommentelő ezt írta:

"Azt ugye vágod hogy egy világsztár kb 10mp-n belül megynomta azt a gombot, és állva tapsolt neked?! Ez nagyon nagy megtiszteltetés!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: