KULT
A Rovatból

VÁLASZOL: Tóth Vera

Tóth Vera öt éve örvendeztet meg bennünket dalaival. A Megasztár című televíziós tehetségkutató verseny első szériájának győztesének fantasztikus hangja eddig megjelent négy szólólemezén csodálható, legutóbb, a Zene kell nekem címűn.


Tóth Vera öt éve örvendeztet meg bennünket dalaival. A Megasztár című televíziós tehetségkutató verseny első szériájának győztesének fantasztikus hangja eddig megjelent négy szólólemezén csodálható, legutóbb, a Zene kell nekem címűn. A még mindig csak 25 éves énekesnő most is kivételes tehetségéhez és hangi adottságához méltó albumot készített, ami átjárja lelkünk minden szegletét.

Csomós Éva interjúja

- Nem túl sok újdonságot nem árulok el azzal, hogy a hallgatók le vannak nyűgözve legújabb albumodtól, amin megint sikerült felülmúlnod magad, s tökéletes munkát kiadnod kezeid közül. De a készítők az örök elégedetlen „fajtából” valók, s nem feltétlenül szoktak így érezni. Szerinted hogy sikerült az új lemez?

- Én nagyon meg vagyok elégedve. Annyira nehezen hoztuk ezt így össze, de a végére olyan csodálatos lett! Nagy Tibort már öt éve ismerem a Kikötő lemez kapcsán, mi 2005-ben jelent meg Tibor szerzeményeivel. Ezen énekeltem a Színpad című dalt, amit ő Cserháti Zsuzsának írt ugyan, de ő már sajnos nem tudta elénekelni, ezért Tibor azt szerette volna, ha én éneklem föl. Azóta barátság lett köztünk. Olyan vagyok náluk, mint egy pótgyerek. Járok hozzájuk vacsizni, s olyankor néha mondogatta, hogy neki nagy álma, hogy egy jubileumi lemezt készítsen velem. 2009 nyarán pedig hivatalosan is megkért az új dalok feléneklésére. Gondolkodás nélkül rávágtam az igent. Czomba Imrét kértük fel hangszerelőnek, és az ő mostani felfogása varázsolta korszerűvé ezt a lemezt. Kicsit retro hatású, de mégis mai lemez lett belőle, tele örökzöldekkel.

- Teljesen új alkotógárdával dolgoztál?

- Abszolút újjal. Tibor nagyon aprólékos, ami nem is baj, mert az eredményt kell nézni. De a stúdióban, amikor elkezdtem felénekelni a dalokat, minden sor után leállított.

- Hoppá. Ehhez te nem voltál hozzászokva.

- Igen, azt megbeszéltük, hogy ad némi szabadságot az éneklésben. Én megnyugtattam, hogy olyat biztos nem fogok kiadni a kezemből, ami rossz, ebben biztos lehet. Csak egy kicsit korszerűvé varázsolom az egészet. Mondta, hogy oké, de annak ellenére leállított. Abszolút ragaszkodott az ő dallamvezetéséhez, amit a kottába leírt, és semmiképp nem akart engedni belőle.

- De akkor ezt bárki elénekelhette volna.

- Pontosan ezt mondtam, hogy akkor keressen mást, mert én szeretném a művészi szabadságomat megélni a lemezen, de azért mégsem volt nehéz megpuhítani. Pedig egy 65 éves embert arra rábírni, hogy váltson, illetve engedjen a rögzült elképzeléseiből, innovatív legyen és arra való hajlam is kijöjjön belőle, az elég nagy szó, mert végül nyitott lett az újra. Én meg azt tanultam meg a közös munkánkból, hogy a kevesebb több. Soha nem késő tanulnunk és belátnunk a dolgokat. Pár dalt úgy énekeltem fel, ahogy ő kérte, s elismerem, neki volt igaza velük kapcsolatban. Amikor ezt beláttam, szinte zökkenőmentessé vált a közös munkánk.

- Jó nagy kihívást jelenthettetek egymás számára! De amikor megtörtént az összetalálkozás, s már értettetek egymás nyelvén, érezted azt, hogy ez a te munkamódszered is?

- Nekem a munkamódszerem az, hogy nagyon gyorsan dolgozom, s ha kell, nagyon aprólékosan. Én is a maximumot hozom ki, s úgy gondolom, inkább legyen meg az a hang tizenötször felvéve, mint egyszer sem vagy összesen kétszer. Vagyis legyen miből válogatni, de ne alakítsunk ki káoszt belőle. Szeretem a maximumot hozni, s hallom, mikor nem hozom a 100%-ot. Olyankor azt szoktam mondani, hogy menjünk haza, aludjunk rá egyet és inkább menjünk vissza másnap és csináljuk meg újra a dalt, de ne adjunk ki rosszat a kezünkből.

- Tehát jobb egy kicsit pihentetni, majd frissen, tiszta lappal újra kezdeni.

- Másnap odamész és totál más felfogással állsz a dalhoz. S erre kell időt hagyni, mert két hónap alatt nem lehet egy lemezt megcsinálni. Ez az album egy év alatt készült el. Ezen szimfonikus zenekar van, vonósok-fúvósok játszanak, s én igenis ragaszkodom ahhoz, hogy legyenek rajta hangszerek, mert ebből áll össze teljessé. Nekem tetszik Lady Gaga és az elektronikus hangzás, ha jól meg van megcsinálva. Nyitott vagyok az undergroundra és az elvetemült hangszerelésekre, amikben csak kütyük vannak, mert imádom, amikor misztikus kütyüket tesznek össze egy-egy élő hangszerrel, jó hallani, ahogy keveredik, mert egy csipetnyi kis fűszert jelent, de ez nagyon minimális szinten vonz, csak annyira, hogy legyen korszerű. De én konzervatív vagyok, s még mindig úgy érzem, hogy a hangszereknek van jövője. Czomba Imi nagyon tapasztalt a szimfonikus hangszerelésben. Amerikában élt kint, dolgozott musicallel, itthon Ákosnak hangszerelt, neki volt a billentyűse, de ő volt a Csináljuk a fesztivált hangszerelője, producere is. Vagyis abszolút tudja, hogy kell ezeket a dalokat újjá varázsolni. S Tibor ezt elfogadta, mert annyira lelkesedett, hogy az már szinte őrületes. S olyan jó azt érezni nekem, egy 25 éves embernek, hogy egy ő 65 évesen ilyen lelkes tud lenni! Megirigyelhetné egy-két huszonéves, az biztos.

- Ennyi munka, s ilyen belemélyedés után talán nem is könnyű megmondani, hogy melyik a kedvenc dalod erről a lemezről.

- Nagyon nehéz meghatározni, mert mindegyik mástól jó nekem. Például a régi Katona Klári dal, amit újra énekeltem, a Megint nagyon tetszik. Imádom a Sorskereket, ami most fut a rádiókban. A témája és a szövege miatt is imádom a Színpad című dalt. A Csak a zene kell nekem tényleg igaz, mert tíz percet nem bírok ki zene nélkül.

- Demjén Ferencet hogy sikerült rávenned, hogy újra dalszöveget írjon?

- Nem kellett őt annyira rávenni. Az volt a szerencse, hogy mi régebben már dolgoztunk együtt. Tiborral régi megszokott párosnak mondhatók a zeneszerzés és a dalszövegírás terén. Tudtommal nem nagyon ír másnak, így ez nekem abszolút megtiszteltetés.

- Szeretnek téged.

- Igen, mi baráti kapcsolatban vagyunk Demjén Rózsival. Van egy társaság, akivel már jártunk az ő farmján, s ha más is csak egyetlen napot eltöltene vele, azonnal megértené őt, mint embert. Az, hogy három óra alatt megír három olyan szöveget, amitől az ember elkönnyezi magát, nem sok olyat tudok mutatni ebben a szakmában.

- Pedig páran írtak még neked.

- Még Turczi István, Szabó Ágnes, Bradányi Iván, Juhász Sándor, Pozsgai Zsolt és Nagy Tibor írt a lemezre, fiatalok közt nekem ő a number one. A top favoritom egyébként Horváth Attila, Rózsi pedig a másik, mert egészen máshonnan közelíti meg a témákat. Hallgatom, s belegondolok, hogy hol vannak ma már ilyen szövegek? Orbán Tamás, aki még olyan gyönyörűeket tud írni, s elvétve akad egy-két fiatal is, csak nem tudunk róluk. Tudod ki jó szövegíró még? Az Anti Fitnessből a Tomi (Molnár Tamás). Megdöbbentő dolgokat ír, de belőle is csak azt látni, hogy az EMO-s srác ül egy limó puffján. Az emberek nem gondolják tovább azt, amit az újságokban látnak, pedig ennél sokkal több van mindenkiben.

- Annyira jó, hogy ezt mondod, mert épp a honlapodon olvastam, hogy „Fontos, hogy ember tudj maradni és alázatos, nem elég a tehetség.” Te miben méred a sikert?

- Én az élményekben mérem a sikert. A megélt élményekben, amiket meg tudok élni ezzel a zenei dologgal kapcsolatban.

- Amit érzel, miközben énekelsz?

- Pontosan. Nem muszáj nekem díjakat elnyernem ahhoz, hogy sikeresnek érezzem magam. Az élményben élem meg a sikereimet és ott érzem a mértékét, hogy mennyire, hogy a közönség hogyan fogadja. Amíg 100%-osan, tiszta szívből, kedvvel és lelkesedéssel tudok énekelni, addig sikeresnek fogom magam érezni. Abban a pillanatban, amint ellenállást érzek azzal kapcsolatban, hogy színpadra lépjek - mert mondjuk rossz élmények érnek -, abban a pillanatban leteszem a lantot és továbbállok. Mert úgy egyszerűen nem lehet zenélni, hogy meg vagy keseredve. Baromi nagy felelősség a színpadon való lét. Olyan, mint amikor az ember meztelenre vetkőzik és kiadja a lelkét. Akkora felelősség. És ha ezt undorral csinálom, és nekem sem tetszik már ez az egész…

-…akkor ennek a hiteltelensége azonnal kiderül. Mert már másképp állsz hozzá, az egész már eleve nem olyan.

- Addig érzem a siker súlyát, addig tudom mérlegelni, amíg érzem a sikerélményeimet, amíg kapok egy apró kis pillantást, egy pici kis visszajelzést a közönségtől. Bármit.  Tapsot, egy jó szót, tényleg bármit.

- Örülök, hogy nem a sikert, fényt, csillogást említed.

- Mert azt nem csak a külsőségekben érzed. Azt úgy kell felfogni, hogy az embert néha tényleg bedobják egy limuzinba vagy elküldik egy repülőútra, ami nem más, mint egy bónusz track. Olyan ajándék, amit el kell fogadni és meg kell élni ilyet is, mert lehet, hogy nem mindenkinek adatik meg. De hogy én egy percig is ezzel vigéckedjek, meg feltűnősködjek az élményeimmel, azt már nem. Rengeteg élményem van, de senki még csak nem is tud róla, mert nem fogom elmondani. De ha én nem lennék itt, nem dolgoznék ezen, akkor nem lennének ilyen élményeim sem. Ha ilyesmi adatik, azt magadnak köszönheted, ennyi.

- A siker élménye neked maga az éneklés vagy kell a közönséggel való kapcsolat, a visszajelzés is?

- Mindegyik. Mert akkor is borzasztó sok endorfint érzek az agyamban, amikor otthon a fürdőkádban énekelek, de akkor is, amikor egy csónakban evezünk a közönséggel. Mert azért az egy nagyon jó dolog, amikor az ember érzi a visszajelzést, az együttműködést. Mostanában kisebb stand-up comedyt adok a színpadon. Sárik Péter zongoristával szoktam fellépni, és vele van az, hogy vicceseket kezdünk el mondani egymásnak, s a közönséget is bevonjuk ebbe a „hülyéskedésbe”, akik vevők is rá. Minden közönség más, mindenhol másmilyenek az emberek. Lehet egy eldugott faluban is tök jó bulit csinálni. Kollégák szoktak sírni, hogy „megint félplayback” műsort kell vinniük, ha mennek valahová. Szerintem bármilyen formában is adod elő a zenét, annak nagy felelőssége, hogy hogyan tudod közvetíteni, amit kiadsz magadból. Igen, persze, vannak olyan helyzetek, amikor egy kicsit rutinszerűen sikerül, de akkor is lehet egy kis újdonságot belevinni, ha akarjuk. Mert az egész egy nagy játék. Játék a közönséggel, játék magaddal, a zenével, a hangoddal, a hülyeséggel, amiket kimondasz. Imádom, amikor a hülyeségeimen röhögnek, már én is röhögök magamon, mert néha össze-vissza beszélek, és olyankor már csak annyit szoktam mondani, hogy „csapó kettő”, vagy hogy „az apukám is azt mondja, énekeljek inkább – s milyen igaza van”. Lehet így játszani, s mindannyian jókat röhögünk rajta.

- Mikor szórakoztatod legközelebb a közönséget?

- Február 26-án, szombat este a Jazzy Pub Cafe Mediterránban a Liszt Ferenc téren lépek fel a zenekarommal. Este kilenc órára már jöhettek!


Tovább a főoldalra >>>

Tovább a Zene rovat többi cikkéhez >>>

Tovább a Facebook-térképhez >>>


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Letartóztatták utcai zenélésért, kórházba került alultápláltság miatt, és egy építkezésről lopott benzint – A Pink Floyd legendája, David Gilmour 80 éves
A létminimumon (vagy azalatt) tengődő utcai zenészből a világ egyik legnagyobb rocklegendájává vált. Micsoda életút!


David Jon Gilmour 1946. március 6-án született az angliai Cambridge-ben. Édesapja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem állattani tanszékének vezető oktatója volt, édesanyja, Sylvia Wilson pedig előbb tanárnőként, majd később a BBC tévécsatorna filmvágójaként dolgozott. Davidnek három testvére van: Peter, Mark és Catharine, a születésekor pedig a család Trumpingtonban élt, s több költözés után kerültek Grantchesterbe.

A szülők korán felfigyeltek a fiuk zenei érdeklődésére, és arra ösztönözték, hogy fejlessze azt. Így 1954-ben megvehette első kislemezét, Bill Haley Rock Around the Clock című dalát. Lelkesedését a következő évben Elvis Presley Heartbreak Hotel című dala keltette fel, az Everly Brothers Bye Bye Love című dala pedig a gitározás iránti szenvedélyét indította be. Gilmour kölcsönkért egy gitárt a szomszédjától, hogy gyakorolhasson rajta, de soha nem adta vissza. Nem sokkal később Pete Seeger (akit Edward Norton alakított a Sehol se otthon című filmben) könyvével és lemezével kezdett el önállóan gitározni tanulni.

11 éves korában a cambridge-i The Perse Schoolba kezdett járni, ami nem tetszett neki, bár az is igaz, hogy ott találkozott két osztálytársával, akik később a Pink Floyd tagjai lettek: Syd Barrett-tel és Roger Watersszel.

1962-ben Gilmour elkezdte tanulmányozni a modern nyelveket a Cambridgeshire College of Arts and Technologyn, és bár nem fejezte be a tanfolyamot, végül megtanult folyékonyan franciául. Barrett egyébként szintén e főiskola hallgatója volt, a két fiú pedig az ebédszüneteket gitározással töltötte.

Éhkoppon Párizsban

Ugyanebben az évben Gilmour csatlakozott egy blueszenekarhoz, a Jokers Wildhoz, 19 évesen pedig stoppal eljutott a franciaországi Saint-Tropez-ba. Itt csatlakozott hozzá Barrett is, ám nem sokkal később letartóztatták őket utcai zenélés miatt. Gilmour és Barrett később Párizsba utaztak, ahol egy hétig a városon kívül táboroztak, és meglátogatták a Louvre-t is, ebben az időszakban Gilmour a divattervező Ossie Clark sofőrjeként és asszisztensként dolgozott. Ez a bohém életmód azonban kevésbé romantikusnak bizonyult, mint várták, Gilmour például egyszer kórházba is került alultápláltság miatt.

1967 közepén aztán ismét Franciaországba utazott Rick Willsszel és Willie Wilsonnal, a Jokers Wild egykori tagjaival. Flowers, majd Bullitt néven léptek fel, bár a klubtulajdonosok nem voltak hajlandók fizetni nekik, ráadásul nem sokkal a párizsi érkezésük után tolvajok ellopták a felszerelésüket. A franciaországi tartózkodása alatt azonban Gilmour két dalban is énekelt a Tele szívvel – Két hét szeptemberben (1967) című film zenéjében, amelynek főszereplője Brigitte Bardot volt. Amikor még abban az évben a Bullitt-tal visszatért Angliába, nem volt pénzük benzinre sem, ezért egy szakaszon nekik kellett tolniuk a furgonjukat (egy építkezésről loptak benzint korábban, azzal jutottak el idáig).

A rózsaszín legenda

1967-ben a Pink Floyd zenekar, amelyet Gilmour cambridge-i iskolatársai, Syd Barrett és Roger Waters, valamint Nick Mason és Richard Wright alkottak, kiadta a debütáló stúdióalbumát, a The Piper at the Gates of Dawnt. Amikor David újra Londonba került, megnézte a banda egyik dalának felvételét, és megdöbbent, amikor Barrett, aki akkor már mentális problémákkal küzdött, úgy tűnt, nem ismeri fel őt.

1967 decemberében meghívták Gilmourt is a Pink Floydba zenélni, hogy helyettesítse az egyre kiszámíthatatlanabb Barrettet, ekkor egy rövid ideig öttagú lett a zenekar. Kezdetben az volt a terv, hogy Barrett továbbra is dalszerző marad, de nem lép fel a színpadon. 1968 márciusára azonban a Barrett-tel való együttműködés túlságosan nehézkessé vált, ezért ő beleegyezett, hogy elhagyja a bandát. Így Gilmour lett a gitáros és az egyik énekes (Waters és Wright mellett). A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok megjelenése után aztán Waters vette át az irányítást a zenekar felett, és a legtöbb dalt ő szerezte.

1985-ben aztán Waters bejelentette egy közleményben, hogy kilép a zenekarból, akkori állítása szerint pedig a Pink Floyd már nem életképes kreatív erő, s azt feltételezte, hogy nélküle feloszlik a banda. Gilmour és Nick Mason azonban azt nyilatkozták, hogy Waters nélkül is életben tartják a zenekart, e bejelentést követően pedig nagy csata kezdődött.

Főként jogi hercehurcák a rockbanda nevének használatáról. Gilmour és Mason akkor fontolóra vették, hogy Wrightot is bevonják a

Pink Floyd visszatérésébe, ami segítene a név használatáért folyó küzdelemben. Persze, mint az köztudott, ez a trió nyerte a jogi csatát, így megtarthatták a Pink Floyd nevet, Waters azonban fix díjat kapott minden koncertjük után, amelyen az ő ötleteit használták, mint például a felfújható disznókat, a helikoptert, az égő repülőgépet stb.

Gilmour azonban így szinte teljes ellenőrzést szerzett a zenekar felett, és rögvest meg is írta az A Momentary Lapse of Reason (1987) című albumot, amelyhez Mason és Wright is hozzájárultak, bár az album első bemutató koncertjein egyikük sem lépett fel, mivel hosszú ideje nem játszottak, ezért nem voltak olyan állapotban, hogy a színpadra lépjenek.

A következő albumukat csak hét évvel később, 1994-ben adták ki, ez volt a The Division Bell, ami szintén óriási siker lett, a lemez és a hozzá kapcsolódó turné egyaránt olyan dalokkal, mint a What Do You Want From Me, a Take It Back, a Coming Back To Life vagy a High Hopes.

Két feleség, nyolc gyerek

Talán az eddigiekből az sem meglepő, hogy Gilmour nem éppen a tipikus rockzenészek léha életét élte, mindössze kétszer nősült élete során, a második feleségével pedig már több mint 30 éve együtt vannak. Először 1975. július 7-én, tehát 29 évesen állt az oltár elé, akkor az amerikai modell és művésszel, Virginia „Ginger” Hasenbeinnel. 15 évig tartó házasságuk alatt négy gyermekük született: Alice (1976), Clare (1979), Sara (1983) és Matthew (1986). Gingerrel végül 1990-ben váltak el.

Négy évvel később, 1994-ben aztán feleségül vette az angol írónőt, Polly Samsont, aki számos dalához írt dalszöveget, köztük néhányhoz a Pink Floyd albumain is.

Gilmournak és Samsonnak négy gyermekük van: Charles (1991, aki az írónő előző kapcsolatából született, David pedig örökbe fogadta őt), Joe (1995), Gabriel (1997), valamint Romany (2002), akinek a születésekor az apja már 56 éves volt.

Gilmour egyébként tapasztalt pilóta és repülésrajongó. Cége, az Intrepid Aviation égisze alatt történelmi repülőgépek gyűjteményét állította össze. Később eladta a céget, amelyet hobbiszinten indított, mert úgy érezte, hogy túlságosan kereskedelmi jellegűvé vált ahhoz, hogy élvezhesse.

A Sunday Times Rich List szerint a nettó vagyona nagyjából 115 millió font.

Szinte biztos, hogy nem tudtad…

Lazának és szerénynek tűnő megjelenése ellenére David Gilmour zenei karrierjén kívüli élete tele van meglepő furcsaságokkal. Mielőtt a Pink Floyd gitárosaként befutott, a ’60-as évek végén rövid ideig modellként dolgozott, a rockrajongók azonban talán örülnek, hogy nem a Vogue borítóján kötött ki, hanem koncertek színpadán és a stúdiók mikrofonjai előtt.

További érdekesség vele kapcsolatban, amit sokan nem tudnak, hogy az ismert és többszörös Oscar-jelölt színésznő, Naomi Watts (Mulholland Drive: A sötétség útja, A kör, King Kong, A lehetetlen, Birdman, Twin Peaks, A megfigyelő) Gilmour keresztlánya. Naomi apja, Peter Watts a 70-es években a Pink Floyd roadie-ja volt, ami később váratlan, de tartós köteléket teremtett a hollywoodi sztár és a legendás zenész között.

Gilmour másik, gyakran figyelmen kívül hagyott oldala, hogy mélyen elkötelezett a jótékonysági munkában, különösen a környezetvédelem terén.

Ismert állatjogi aktivista, számos, a vadon élő és háziállatok védelmével foglalkozó szervezetet támogat. 2003-ban például 3,6 millió fontért eladta a londoni kastélyát, a bevételt pedig a Crisis nevű, a hajléktalanság problémájával foglalkozó brit jótékonysági szervezetnek adományozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Évekkel a halála előtt megjósolta Bajor Imre, hogy fogytán az ideje: „Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van”
A nemzet komikusa már 48 évesen érezte, hogy az őrült tempó végzetes lehet. A folyamatos munka és stressz végül felőrölte az egészségét.
Szabó Anikó, Fotó: ATV - szmo.hu
2026. március 09.



„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”

Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.

„Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy rettegek tőle.

Úgy képzelem, hogy rám nem vár a halál előtt hosszú szenvedés, egy pillanat lesz, és vége.

Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok.”

Ma, március 9-én lenne 69 éves a nemzet komikusa, akinek pályája egy pesti lokálból indult, és a legnagyobbak közé emelte.

Minden a Balettcipőben kezdődött, ahol Verebes István felfigyelt a közönséget szórakoztató tehetséges fiatalemberre.

„Nagyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok”

– emlékezett vissza később Bajor Imre.

A színész 1976-ban, 19 évesen az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. Majd Verebes István ajánlására szerepet kapott a Játékszínben. Innen egyenes út vezetett az országos ismertségig:

a Szomszédok című teleregényben 77 epizódon át alakította a „Csóközön”-nel köszönő Oli urat, a Rádiókabaréban pedig az „én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó” refrénnel vált halhatatlanná.

Később a Heti Hetes oszlopos tagja lett, és olyan filmekben szerepelt, mint a Pasik, a Meseautó remake-je, vagy a 2005-ben bemutatott Le a fejjel! című vígjáték.

A közönség a mindig vidám, viccelődő sztárt látta, de a felszín alatt egészen más zajlott.

„Persze mindig is tudtam, ha valaki állandó stresszben él, abból előbb-utóbb baj lesz, az nem úszhatja meg. Én tizennyolc éves korom óta, amióta színész lettem, örök stresszben élek. Ilyenkor görcsbe rándul a gyomrom, izgulok, félek”

– vallotta be őszintén.

Már a negyvenes évei végén megdöbbentő jóslatot tett saját életéről.

„Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van, nem több. 48 éves elmúltam, fizikailag nem bírom már az őrült tempót.”

A figyelmeztető jelek ellenére sem vett vissza a tempóból, játszott, fellépett, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. A megállás nélkül végzett munka azonban lassan felőrölte a szervezetét.

52 évesen bokatörést szenvedett, majd idegkimerüléssel került kórházba, végül mély depresszióba zuhant. Egy időre teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

„Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni, senkit nem bántani. Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat.”

A gödörből felesége, Ildikó segítette ki, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. Mellette álltak gyermekei, Lili lánya és Marci fia, valamint közeli barátai, köztük Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Koós János is. „Magam előtt is be kellett ismernem, hogy a feleségem nélkül semmire nem mennék, mivel még egy olyan alapvető dolgot, mint egy sms-küldés, sem tudok önállóan megoldani” – mondta róla önironikusan. Önmagával és a szakmával szemben is kíméletlenül őszinte volt, még a legkényesebb témákban is. „A régi nagy színészkollégák is állandóan ittak, csak letagadták. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”

A lassítás az őrült tempón már későn jött. 2014 elején agydaganatot diagnosztizáltak nála.

Kínába utazott egy különleges kezelés reményében, de már nem kaphatta meg. Utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta az ATV-ben.

2014. augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el. A Karinthy-gyűrűvel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Biztos voltam benne, hogy ki fognak rúgni” – 50 évesen vallott a siker sötét oldaláról a 90-es évek egyik legnagyobb sztárja
Freddie Prinze Jr. a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásának kezdeti nehézségeiről beszélt. A színész tavaly visszatért a szerephez, így a kerek évforduló apropóján értékelte át karrierjét.


Ma, március 8-án tölti be 50. életévét Freddie Prinze Jr., a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb arca, akinek neve egybeforrt a tinédzser-romkomok és a slasher-horrorok aranykorával. A kerek évforduló azonban nem csupán a nosztalgiáról szól. A színész tavaly nyáron tért vissza a mozivászonra, és egy sor őszinte interjúban beszélt arról a belső vívódásról, amely a karrierjét végigkísérte. Kevesen tudják, de az a film, amely világsztárrá tette, majdnem a pályája végét is jelentette.

„Az első három-négy hétben biztos voltam benne, hogy ki fognak rúgni… aztán egy kicsit megnyugodtam…”

– vallotta be a Men’s Health magazinnak adott interjújában az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásának kezdeti időszakáról.

Freddie Prinze Jr. tavaly nyáron ismét Ray Bronson bőrébe bújt a Tudom, mit tettél tavaly nyáron hivatalos folytatásában, amely július 14-én debütált Los Angelesben, és végül világszerte 64,8 millió dolláros bevételt termelt. A vörös szőnyegen már jóval magabiztosabban beszélt a műfaj változásairól. Amikor arról kérdezték, mit szóltak a gyerekei az eredeti, 1997-es filmhez, őszinte nevetéssel válaszolt. „Nevettek rajta, mert olyanok, mint James Wan, megcsinálták a Fűrészt, és az megváltoztatta a műfajt” – mondta a Good Morning America riportjában.

Szerinte a horror a leggyorsabban fejlődő műfaj, és a film új, fiatal szereplőgárdája abszolút megérdemelte a stafétát. „Sokkal jobbak voltak, mint én az ő korukban.”

A Men’s Health számára azt is elárulta, hogy sosem élvezte igazán a rivaldafényt. „Nem élvezem, ha magamat nézem a vásznon… Régebben elmentem a premierekre a vörös szőnyegig, aztán elmentem bowlingozni, amíg a film ment.”

Ez a távolságtartás jellemezte akkor is, amikor az 1997-es, 126 millió dolláros bevételt hozó horrorral, majd az 1999-es, 103,2 millió dollárt termelő A csaj nem jár egyedül című romkommal a csúcsra ért. Karrierjét a 2002-es Scooby-Doo, a maga 275,7 millió dolláros globális bevételével koronázta meg, amelyben Fred Jones szerepében egy újabb generáció számára vált ismertté.

„Az a film nélkül nem lett volna A csaj nem jár egyedül… Minden tapasztalat formált, és ma sokkal jobban szeretem a mostani színészi énem.”

2016-ban Back to the Kitchen címmel adott ki szakácskönyvet, amely a családi főzés iránti szenvedélyéről tanúskodik. A kötet előszavát felesége, Sarah Michelle Gellar írta, aki egy bensőséges mondattal foglalta össze férje lényegét: „Ha elfelejtené elmondani: az igazi titkos hozzávalója a szeretet.” Emellett Prinze Jr. a podcastok világában is otthonra lelt. A That Was Pretty Scary című műsorában a horror műfaját elemzi, míg a Wrestling with Freddie a pankráció kulisszatitkaiba avatja be a hallgatókat. A WWE-nél szerzett tapasztalatairól markáns véleménye van. „Régi vágású cég. Ki kell érdemelned a tiszteletet.”

1997-ben, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán ismerkedett meg Sarah Michelle Gellarral, akivel 2002 szeptembere óta házasok, és két gyermeket nevelnek. Gellar tavaly, Prinze Jr. 49. születésnapján egy egyszerű, de sokatmondó üzenettel köszöntötte férjét az Instagramon: „Olyan hálás vagyok, hogy együtt öregedhetünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A megtörhetetlen hang: Koncz Zsuzsa 80 éves
A Kossuth-díjas énekesnő nyolcvan évesen is aktívan turnézik, többek között a legendás, 1973-ban betiltott Jelbeszéd című lemezének anyagával. Társadalomkritikus megszólalásai ma is heves reakciókat váltanak ki kormánypárti politikusokból.


Ma, 2026. március 7-én, szombaton ünnepli 80. születésnapját Koncz Zsuzsa, a magyar könnyűzene egyik legkövetkezetesebb és leghitelesebb hangja, akinek dalai több mint öt évtizede egyszerre közérzet-krónikák és személyes vallomások.

A pélyi lánytól a betiltott Jelbeszédig, az Aréna-koncertekig és a mai napig tartó telt házakig egy olyan életmű rajzolódik ki, amelynek minden korszaka a jelenhez beszél.

A pálya a Heves megyei Pélyen indult, ahonnan az út a hatvanas évek elején az első Ki Mit Tud?-ig vezetett.

Itt gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágival „két Gézengúz” néven arattak sikert, ami után sorra hívták az akkor még amatőr Illés, Omega és Metro zenekarok. Miközben az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karára járt, az Illéssel felvett Rohan az idő című dalával berobbant a köztudatba; a számot hivatalos életrajza „a magyar nyelvű rockzene első, minden eladási rekordot megdöntő felvételeként” rögzíti.

Az igazi áttörést 1967 hozta el, amikor főszerepet kapott az Ezek a fiatalok című filmben. Ez lett az első magyar beat–rock LP zenéje és egyben Koncz pályájának mérföldköve.

Itt énekelt először olyan, Bródy János szövegeivel fémjelzett, társadalmi ihletésű dalokat, mint a Szőke Anni balladája vagy a Mr. Alkohol, amelyek kijelölték azt a kritikus, reflektív hangot, ami a védjegyévé vált. Miközben a színpadon egyre karakteresebb előadóvá érett, a magánéletét következetesen óvta a nyilvánosságtól.

„A dalaim a közönségemé, az életem meg az enyém” – foglalta össze ezt a kettősséget egy interjúban. Ez a hang pedig hamarosan a Kádár-kori kultúrpolitika ingerküszöbét is elérte.

1973-ban, az Illés, a Tolcsvay-trió és a Trió közreműködésével készült el a Jelbeszéd című lemez, rajta olyan, azóta legendássá vált dalokkal, mint a Ha én rózsa volnék vagy a Kertész leszek.

Az albumot politikai okokra hivatkozva betiltották, és egészen 1983-ig kellett várni, hogy újra megjelenhessen. A betiltás ténye szimbólummá tette a lemezt, amelynek ötvenedik évfordulóját 2024-ben Jelbeszéd 2.0 címmel nagyszabású Aréna-koncerttel ünnepelték, a program azóta is sikerrel fut országszerte.

Ez a pálya nemcsak a közönség szeretetét, de a legmagasabb állami és nemzetközi elismeréseket is meghozta: 1977-ben Liszt Ferenc-díjat, 1989-ben Érdemes művész címet kapott, 2008-ban pedig Kossuth-díjjal és Prima Primissima díjjal is kitüntették.

2001-ben a Francia Becsületrend lovagi fokozatát vehette át, 2020 óta Budapest, június óta pedig a II. kerület díszpolgára is.

Nyolcvan évvel a háta mögött is fáradhatatlanul koncertezik, és tudatosan építi műsorát, amelyben a klasszikusok mellett az új daloknak is helyet szorít.

„A daloknak most tehát első hallásra meg kell fogniuk a közönséget, ami nem kis feladat. Ám azt tapasztalom, hogy a mai Magyarország közegében és hangulatában az újabb dalaimnak komoly vivőerejük van” – mondta erről egy tavalyi interjúban.

A közélethez való viszonya ma is aktív, ami a jelenkori politikai csatatéren is láthatóvá teszi. Amikor Deutsch Tamás egy nyilvános listán ellenzéki véleményformálónak nevezte, Koncz Zsuzsa higgadtan reagált.

„Nagyon megnyugtató és nagyon biztató, hogy most már le is írták… Azt tudom mondani ilyenkor, hogy ez becsület és dicsőség dolga” – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.

Via Koncz Zsuzsa hivatalos honlapja


Link másolása
KÖVESS MINKET: