Chance Perdomo halála után mit hoznak ki a V generációból az Amazonnál? Itt a The Boys folytatássorozatának második évada!
A Gen V második évadának nyitánya sok szempontból nehéz örökséget cipel. Nemcsak azért, mert a The Boys világának fiatalabb közönségre szabott spin-offjáról van szó, hanem mert Chance Perdomo hiánya végig ott lebeg a történet felett és érezhetően befolyásolja azt.
A narratíván is nyomot hagyott a színész elvesztése, hiszen komoly újraírásokra volt szükség és nem igazán sikerült jól elkapni a gépszíjat. Sajnos ez a kapkodás, a történetszálak összefésülése otthagyta a kézjegyét a sorozaton.
Az első három rész alapján olyan, mintha identitásválságban lenne a széria. Az írók nem tudtak igazán mit kezdeni az első évad befejezésével, így a folytatás inkább kényszeredett újratervezésnek tűnik, mint organikus fejlődésnek. A főhősök egy részét egyszerűen elengedik, másokat visszarángatnak a sztoriba: például Mariet (Jaz Sinclair) Starlight (Emily Moriarty) „küldi” vissza a szuperegyetemre, miután az látszólag kiszökött a börtönéből. Az efféle dramaturgiai döntések inkább tűnnek szükségmegoldásnak, mint tudatos építkezésnek és tervezésnek.
Vérmágia-alapú képességei egyszerre bizarrak, undort-keltőek és elképesztően menőek. Könnyen rájövünk, hogy miért számítanak tiltottnak sok fantasy-történetben. Avatár: Az utolsó léghajlító filmben is a vér manipulálása nemcsak etikailag kétséges, de fizikailag is rendkívül nyugtalanító volt. Nos, itt ezt sokszorosára pörgetik. Bár ez a groteszkség a The Boys-univerzum védjegye, itt különösen disszonánsnak hat, mert mégis csak Marie a fő karakterünk. Kicsit fura, hogy borzongunk főhősünk képességétől.
A vizualitás szempontjából is vegyes a kép. A sorozat persze továbbra is véres és erősen explicit, de látszik rajta, hogy a költségvetése kisebb, mint a nagytestvér esetében. Néhány effekt kifejezetten gyengének hat, ami csökkenti az egyébként sokszor túlzásba vitt „belezést”. A sokkolás eszköze továbbra is jelen van, explicit szexuális tartalmakkal és férfi nemiszerveket ábrázoló jelenetekből akad bőséggel, ám ezek többnyire nem adnak hozzá a történethez, inkább öncélúnak tűnnek. Az első évad frissességéhez képest itt már érezhető a fáradtság, a túlzott önismétlődés.
A történetben megjelenő propaganda, a kormányzati manipuláció és a közösségi médiára reflektáló szálak mind ismerősek, és egyértelműen a Trump-korszak amerikai politikájára tett szatirikus utalásokként működnek. Ez a fajta társadalmi kommentár a The Boysnak is erőssége, ám a Gen V esetében kissé sablonosnak és túl direktnek láthatjuk. Tényleg a képünkbe kapjuk a TikTok-tiniket és az interneten síró politikai elemzőket. Mintha a készítők újra és újra ugyanazokat a paneleket vennék elő, anélkül hogy valóban új mondanivalót kínálnának, inkább csak polgárpukkasztás a cél.
A szereplőgárda teljesítménye vegyes. Vannak régi szereplők, akik beköszönnek egy-egy cameo erejéig, mint Emily Moriraty és Chace Crawford, ám ők sok vizet nem zavarnak. Találkozunk Gen V visszatérő szereplőivel, Jaz Sinclair, Lizze Broadway, Maddie Phillips, London Thor, Derek Luh és Asa Germann, de akadnak új belépők is, mint az új igazgatót, Cipert megformáló színész, Hamish Linklater, akit sokan az Éjféli mise című sorozatból ismerhetnek. A színész nagyon jó, neki kellene friss energiát hoznia a történetbe, de valahogy hiába karizmatikus jelenléte nem érzem kiemelkedőnek. Pedig talán ő az egyetlen újdonsült izgalmas elem az első évadhoz képest, ez pedig édes kevés.
Bár néhány váratlan fordulat előkerül, igazi nagy durranás, emlékezetes pillanat kevés akad. A történet lassan indul be, és nem találja a saját ritmusát. A The Boys harsány és provokatív stílusához képest a Gen V második évada eddig inkább fáradt másolatnak tűnik, amely nem tudja megismételni elődje lendületét. Ez persze részben érthető: a tragikus körülmények és a szükséges újraírások biztosan megnehezítették az alkotók dolgát, de a néző számára a végeredmény akkor is csalódás.
Inkább bizonytalanságot, mint magabiztosságot sugároz az alkotók részéről, mintha nem tudnák merre megy a történetük. A társadalomkritika továbbra is jelen van, de sablonosabb formában; a sokkoló jelenetek inkább öncélúak, mint hatásosak; a karakterek pedig nem mind kapják meg a kellő törődést.
Ettől függetlenül a sorozat még mindig ígérhet érdekes fejleményeket, ám a kezdés után a lelkesedés jóval visszafogottabb, mint az első évad idején. A kérdés az, hogy az évad hátralévő részei képesek lesznek-e helyrerázni a történetet, vagy a Gen V végleg megreked a nagytestvére árnyékában.
