Még lenyomja a fesztiválszezont idén, és aztán eltűnik egy évre. Aki a következő években is szeretné Krúbit a színpadon látni, 2026 októbere vagy novembere előtt ne nagyon tervezzen.
Egy váratlan bejelentés rázta fel a hazai zenei életet: Krúbi, a karcos szövegeiről ismert rapper, a közösségi oldalán jelentette be, hogy az idei koncertszezon után hosszabb szünetet tart. A rajongóknak azonban nem kell teljesen elkeseredniük, mert Krúbi azt is elárulta, mikor várható a visszatérése.
Azahriah tavaly őszi hasonló döntése után Krúbi Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy 2025-ben tartja utolsó fellépéseit, majd legalább egy évig nem lép színpadra.
„Az idei fesztivál- és koncertszezon lezárását követően több mint egy évig nem lesz Krúbi-koncert. Sokat gondolkoztam azon, hogyan kommunikáljam ezt érthetően, anélkül, hogy promóciós fogásnak tűnjön. Most megpróbálom minél átláthatóbban elmondani, mi várható”
– írta a posztban a rapper. Világossá tette: a szünet előtti utolsó koncertje szeptember 5-én lesz.
Aki azonban a következő években is szeretné Krúbit a színpadon látni, 2026 októbere vagy novembere előtt ne nagyon tervezzen. Azt is megemlítette, hogy mellékprojektjével, a Mirror Glimpse-szel továbbra is aktív marad:
„Aki kedvet érez Misivel és velem együtt ugrálni, annak erre várhatóan lesz még lehetősége a szünet alatt is.”
A bejegyzés nemcsak a visszavonulásról szólt, hanem az idei szezon lezárásáról is.
„„Borzasztóan büszkék vagyunk a III. Krúbi-érára. 2023 nyarán, a Viktória Királynő Emlékkoncerteken ismerhettétek meg a pajzán herceget, amint trónörökösként várta, hogy betölthesse pozícióját. A koronázásra 2023 novemberében, a III. Krúbi-album megjelenésekor került sor. A zsarnok tavaly januárban a tróntermében, a Papp László Sportarénában fogadta hűséges népét. Szeptemberben pedig a Budapest Parkban kísértétek el a kiábrándult diktátort a boldogság felé vezető küldetésén.
Az idei szezon végén III. Krúbi története véget ér. Szeretném, ha ez a korszak méltó lezárást kapna. Ehhez arra van szükségem, hogy teljes erőbedobással az idei koncerteken dolgozzak úgy, hogy közben ne kelljen párhuzamosan készülnöm a következő szezonra. Így a következő időszakot inkább kihagyom, hogy legyen kapacitásom ezt az érát a lehető legmagasabb minőségben lezárni, és hogy 100%-ban ott tudjak lenni fejben veletek.”
– írta, utalva arra, hogy az idei koncertek teljes erőbedobást követelnek tőle. Ezt csak úgy tudja biztosítani, ha nem kell párhuzamosan a következő évadra készülnie.
A rapper már több mint egy éve dolgozik a negyedik albumán, amelyet saját bevallása szerint eddigi legérettebb és legizgalmasabb anyagának tart. Szeretne időt szánni a befejezésére, valamint az albumot követő turné alapos előkészítésére is.
A szünet szükségességét egy kissé humorosan is megindokolta:
„Menjetek el pár koncertre, ahol nem kell lórát jegyzetelni, ki lehet menni mosdóba anélkül, hogy lemaradnátok valamiről, és nem kérdezik meg tőletek tízpercenként, hogy »hogyérzitekmagatokatbudapest«”. Aztán ’26 végén újult erővel folytatjuk!”
– zárta a posztot, hozzátéve, hogy az idei szezonban még „beleadnak apait-anyait”.
A bejelentés után a kommentelők között megindult a találgatás, hogy a szünidő után milyen új arculattal és iránnyal tér vissza a rapper. Egy biztos: Krúbi még a távolléte alatt is téma marad.
Egy váratlan bejelentés rázta fel a hazai zenei életet: Krúbi, a karcos szövegeiről ismert rapper, a közösségi oldalán jelentette be, hogy az idei koncertszezon után hosszabb szünetet tart. A rajongóknak azonban nem kell teljesen elkeseredniük, mert Krúbi azt is elárulta, mikor várható a visszatérése.
Azahriah tavaly őszi hasonló döntése után Krúbi Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy 2025-ben tartja utolsó fellépéseit, majd legalább egy évig nem lép színpadra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Véget ér A Konyhafőnök az RTL-en – 20 évad után búcsúzik a műsor
Hiába próbálta megújítani az RTL az egykor népszerű show-t, a nézők elfordultak a műsortól. A gasztroreality 11 év után először nem tér vissza a csatorna képernyőjére.
2025-ben először marad el A Konyhafőnök az RTL műsoráról. A SorozatWiki értesüléseit az RTL Marketing és Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette. A műsor 2014 szeptemberében indult az RTL Klubon, és rögtön hatalmas sikert aratott. Az első évben még csak egy évad készült, de 2015-ben már tavasszal és ősszel is új epizódokkal jelentkezett.
A gasztroreality az évek során több verzióban is képernyőre került: volt 11 évad civilekkel, 7 évad celebversenyzőkkel (Konyhafőnök VIP), és két Junior széria is. Az RTL 2017-ben indította el a VIP változatot, amely szintén kiemelkedő nézettséget hozott. A Konyhafőnök sokáig az RTL egyik legfontosabb műsora volt, és a TV2 nem tudta sikeresen versenybe állítani saját produkcióit ellene.
Az utóbbi években azonban megváltozott a helyzet. 2022 végén A Konyhafőnök VIP már nem hozta a várt eredményeket, és kikapott a TV2 két reality-műsorától is. Az RTL 2023 őszére a civileknek szóló évadot készítette el, és két héttel korábban indította el, mint a TV2 a Séfek Séfe című műsorát.
A kezdeti jó eredmények után viszont jelentősen visszaesett a nézettség, és végül csak közepes eredményt ért el.
2024-ben az RTL ismét próbálkozott: átalakította a formátumot és egy könnyebb, késő esti idősávba helyezte. A műsorból távozott az egyik alaptag, Sárközi Ákos is, akit ketten is helyettesítettek. Az újítás azonban nem vált be, és a műsor minden szempontból rossz nézettséget hozott a SorozatWiki értesülései szerint.
Az RTL egyelőre nem jelentett be új gasztroműsort helyette.
2025-ben először marad el A Konyhafőnök az RTL műsoráról. A SorozatWiki értesüléseit az RTL Marketing és Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette. A műsor 2014 szeptemberében indult az RTL Klubon, és rögtön hatalmas sikert aratott. Az első évben még csak egy évad készült, de 2015-ben már tavasszal és ősszel is új epizódokkal jelentkezett.
A gasztroreality az évek során több verzióban is képernyőre került: volt 11 évad civilekkel, 7 évad celebversenyzőkkel (Konyhafőnök VIP), és két Junior széria is. Az RTL 2017-ben indította el a VIP változatot, amely szintén kiemelkedő nézettséget hozott. A Konyhafőnök sokáig az RTL egyik legfontosabb műsora volt, és a TV2 nem tudta sikeresen versenybe állítani saját produkcióit ellene.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt a Halálos iramban és a Street Fighter sztárja
Peter Navy Tuiasosopo február 11-én hunyt el, halálának oka szívelégtelenség volt. Egykor profi amerikaifutballistának készült, végül Hollywoodban épített karriert.
61 éves korában elhunyt Peter Navy Tuiasosopo, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban vagy az Új lány. A színész halálhírét családja jelentette be.
Fiának, Manoah Peter Tuiasosopónak közösségi médiában közzétett nyilatkozata szerint édesapja február 11-én hajnalban hunyt el:
„Nehéz szívvel, a családom és a magam nevében is szeretném megköszönni mindenkinek a gondolatokat és az imákat. Édesapánk, Peter N. Tuiasosopo ma hajnalban, 3 óra 16 perckor elhunyt.”
A család nem közölte a halál okát, de a TMZ-nek később a színész fia elmondta, hogy édesapja szívelégtelenségben vesztette életét.
„Apám csodálatos életet élt, és hatása nem múlik el ennyivel. Ereje, szeretete, elkötelezettsége és kedvessége örökre velünk marad. Lélekben továbbra is együtt leszünk. Bár a bánat mardos bennünket, biztosak vagyunk benne, hogy már a mennyekben van fivéreivel, nővéreivel, szüleivel, lányával és Jézussal együtt, és nem gyötri többé fájdalom” – idézi az Independent Manoah Peter Tuiasosopót.
Peter Navy Tuiasosopo 1963-ban született a kaliforniai San Pedróban. Fiatalon sikeres sportkarriert épített, és profi amerikaifutballista lett. 1987-ben csatlakozott a mai Los Angeles Rams utánpótláscsapatához, majd egy évvel később hivatalosan is visszaszerződött a csapathoz, bár az NFL-ben sosem lépett pályára.
Színészi pályafutása 1991-ben indult, amikor szerepet kapott a Rögbi bunda című sportvígjátékban. Később olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban és az Új lány. Pályája során együtt dolgozott többek között Zooey Deschanellel, Jean-Claude Van Damme-mal és John Cenával is.
61 éves korában elhunyt Peter Navy Tuiasosopo, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban vagy az Új lány. A színész halálhírét családja jelentette be.
Fiának, Manoah Peter Tuiasosopónak közösségi médiában közzétett nyilatkozata szerint édesapja február 11-én hajnalban hunyt el:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.
Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:
„Ez a Valentin-napi ajink nektek.”
Azahriah, azaz Baukó Attila az elmúlt években villámgyorsan vált a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjává. Tavaly ősszel bejelentette, hogy egy időre visszavonul, most viszont úgy tűnik, újra aktívan dolgozik.
L.L. Junior neve szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára. A '90-es évek végén Fatimával és Beattel közösen megalapította a Fekete Vonatot, amely hatalmas sikereket aratott: két platinalemezt és egy aranylemezt is kiadtak. Később Junior szólókarrierbe kezdett, és azóta is meghatározó szereplője a magyar könnyűzenének.
A ZHA MAJ DUR klipjének története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.
L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.
Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szeretnivaló bohém író, aki fütyült a való élet nehézségeire – 50 éve halt meg P. G. Wodehouse
Min dolgozott a halálos ágyán? Mi köze Molnár Ferenchez? Igaz, hogy a nácikkal kollaborált? Fél évszázada hunyt el a világ legismertebb humoros írója, P. G. Wodehouse.
Február 14-én a nyugati (és nyugat által megfertőzött) világ jelentős része a Valentin-napot ünnepli. Sok férfi ilyenkor kéri meg a barátnője kezét, még több férfi ilyenkor kerül bajba, mert elfeledkezett róla. És persze ne feledkezzünk meg azokról, akik tizenkilencre lapot húzva ekkor tartják az esküvőjüket… A virág- és csokiárusok nagy napja, amikor egy nap alatt keresnek annyit, mint máskor egy hónapban.
De van a világon egy furcsa (több milliós) kisebbség, akinek ez a nap egészen más miatt emlékezetes: 1975-ben ezen a napon hunyt el 93 évesen a világ talán leghíresebb humoristája, P. G. Wodehouse, becenevén „Plum”. Tisztelői között olyan hírességek is akadnak, mint Agatha Christie – aki egyik Poirot-történetét Wodehouse-nak ajánlotta –, Rudyard Kipling vagy Stephen Fry.
Fantasztikus életművet hagyott maga után. Első novellája 1902-ben jelent meg, és még a halálos ágyán is dolgozott. Több mint kilencven könyvet, negyven színdarabot, kétszáz novellát és egyéb írást köszönhetünk neki. Utolsó, félbe maradt regényének címe stílusosan Sunset in Blandings (Naplemente Blandingsben, fordította Kövesdi Miklós). Az idős mester nyilván érezte, hogy közeleg az végállomás, és szeretett volna leghíresebb szereplőivel búcsúzni tőlünk. Az a megtiszteltetés ért, hogy 12 Wodehouse-kötetben működhettem közre fordítóként, ezért fontosnak éreztem, hogy megemlékezzem egyik legfontosabb szerzőm halálának 50. évfordulójáról.
A kezdetek
1881. október 15-én született az angliai Guilfordban. Nevéről így nyilatkozott egyszer:
„Ha arról kérdeznek, szeretem-e a Pelham Grenville Wodehouse nevet, őszintén be kell vallanom, hogy nem… A keresztapám után neveztek el, és nem kaptam cserébe semmit, csak egy kis ezüst bögrét, amit 1897-ben elvesztettem.”
Gyermekkora mai szemmel meglehetősen mostoha volt. Apja Hong Kongban szolgált, ezért Plumot és bátyjait lényégében dajkák nevelték. Két éves volt, amikor a fiúkat visszaküldték Angliába. Attól fogva Wodehouse alig látta a szüleit, teljesen elidegenedett tőlük. Tanulmányait bentlakásos iskolákban végezte (ez a világ számos írásában visszaköszön). Ennek ellenére úgy emlékezett vissza, hogy összességében boldog gyerekkora volt.
Wodehouse az írás mellett a sportokban is kitűnt: krikettezett, rögbizett és bokszolt. Armine nevű bátyját követve az Oxfordi Egyetemre készült, ekkor azonban a család anyagi körülményei rosszabbra fordultak, ezért egyetem helyett Plum kénytelen volt munkába állni a Hongkong és Shanghai Banknál. (1939-ben az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Wodehouse-nak). A fiatal Wodehouse azzal vigasztalódott, hogy szabadidejében írt. Eleinte komolyabb hangvételű cikkekkel próbálkozott. Első humoreszkje 1900-ban jelent meg a Tit-Bits magazinban. A banknál eltöltött két éve alatt összesen nyolc írása jelent meg kilenc különböző magazinban. Első regénye The Pothunters (magyarul Bűntény a gimnáziumban, fordította Abrudán Katalin) címen 1901-ben jelent meg. Ekkor hagyta ott a bankot, hogy főállású író legyen.
Wodehouse, a nácibarát?
Wodehouse sikert-sikerre halmozott, 1914-ben megtalálta élete párját, akivel haláláig együtt maradt, meghódította a Broadwayt és Hollywoodot is. Kevesen tudják, de Molnár FerencJáték a kastélyban című darabját is ő ültette át amerikai színpadra. Pályafutásának azonban van egy máig vitatott epizódja, amiről ritkán esik szó. A harmincas évek vége felé Wodeohuse Franciaországba, La Touqet-be költözött – egyesek szerint a kedvezőbb adózás miatt –, itt érte a második világháború, majd a német megszállás.
Egy anekdota szerint amikor kiürítették a közeli brit légibázist, felajánlották Wodehouse-nak az utolsó szabad helyet egy repülőn, de ő nem volt hajlandó hátra hagyni a feleségét és a kutyájukat.
A megszállás után két hónappal a németek internáltak minden 60 év alatti ellenséges férfi állampolgárt. Wodehouse börtönből börtönbe került, míg végül a sziléziai Toszekbe vitték (a mai Lengyelország területére). 1940-ben a sajtó és több befolyásos személy nyomást gyakorolt a németekre az író szabadon engedésére. Bár nem engedték el, enyhítettek a fogva tartása körülményein, sőt még egy írógépet is kapott. Ekkor írta meg Pénz a bankban (Money in the Bank, fordította Poór Bálint) című regényét.
Ebben az időben Wodehouse levelezőlapokat küldött amerikai irodalmi ügynökének és arra kérte, küldjön 5-5 dollárt különböző kanadai családoknak, megemlítve az ő nevét. Ezek kanadai hadifoglyok családjai voltak, akikkel az író így tudatta, hogy a fiaik életben vannak.
1941-ben, néhány hónappal a 60. születésnapja előtt váratlanul átszállították Wodehouse-t egy berlini luxushotelbe. Látszólag tehát kiszabadult, de nem hagyhatta el Németországot, a szállodában a saját költségén kellett élnie, és a nácik „megkérték”, hogy készítsen öt műsort a német rádióban, amit aztán a propagandagépezet Nagy Britanniában sugárzott. Ezekben az adásokban az író a saját derűs humorában számolt be a fogvatartásáról.
Hazájában sokakat felháborított, hogy Wodehouse szerepet vállalt az ellenség rádiójában. Kollaboránsnak, hazaárulónak bélyegezték. Sok könyvtárban levették a könyveit a polcokról. Bár több barátja, köztük A. A. Milne is próbált a védelmére kelni, a támogatók leveleit helyhiányra hivatkozva nem hozta le az újság. A megengedőbb hangok csak meggondolatlanságnak vélték Wodehouse tettét, a BBC pedig mindenkit arra intett, meg kell várni, amíg kiderülnek a pontos tények, hisz az is lehet, hogy nem önszántából cselekedett. Később Orwell is megvédte egy cikkben az írót, szerinte Woedehouse-t legfeljebb hülyeséggel lehet vádolni.
A „vádlott” maga így írt erről életrajzában:
„Nyilván éreznem kellett volna, milyen ostobaság a német rádiót használni, még akkor is, ha teljesen ártalmatlan dologról van szó. Gondolom, a börtönélet kikezdi az intellektust.”
Wodehouse és felesége – aki utána utazott Berlinbe – 1943 őszén térhetett vissza Franciaországba, de Nagy-Britanniába nem mehetett haza, mert sokáig félő volt, hogy letartóztatnák. Végül 1947-ben New Yorkba hajóztak. Wodehouse soha többé nem tért vissza a szülőhazájába, még akkor sem, amikor halála előtt nem sokkal lovagi címet kapott.
Wodehouse Magyarországon
A brit szerzőnek itthon is nagy rajongótábora van, amiben elvitathatatlan érdeme van a remek fordítóinak. Közülük is kiemelném Révbíró Tamást – az ő pártfogásának köszönhetem, hogy én is Plum fordítója lehettem –, Devecseriné Guthi Erzsébetet – és érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Szerb Antal is fordított Wodehosue regényt. A kommunizmus idején is népszerű volt, még tévéjáték is készült a műveiből.
Az akkori „vonulatnak” kapóra jöttek az arisztokratákat sokszor együgyű idiótaként bemutató történetek.
A rendszerváltás után nálunk is nagyon népszerűvé vált A Hugh Laurie és Stephen Fry főszereplésével készült Majd a komornyik című sorozat, amely Wodehouse Jeeves és Wooster történeteit dolgozza fel.
A Wikipedián megtalálható magyarul megjelent könyveinek listája. Bármilyen hosszú is, sajnos a teljes Wodehouse életmű még mindig nem elérhető teljesen magyarul, és mivel jelenleg egyik kiadó sem foglalkozik vele, kérdés, változik-e a helyzet.
Wodehouse-ban az a csodálatos, hogy a humora így, közel 140 évvel a születése, és 50 évvel a halála után sem poros. Ő maga így írt ars poetikájáról:
„Úgy gondolom, kétféleképpen lehet regényt írni. Az egyik, hogy olyan lesz, mint egy zenés vígjáték zene nélkül, fütyülve a való életre, a másik, hogy mélyen leásol a valóság mélyére, kompromisszumok nélkül.”
Wodehouse az előbbi utat választotta, amiért sokan bírálják, de én a magam részéről roppant hálás vagyok neki érte. Lehet, írásai nem mélyek olyan értelemben, mint Tolsztoj vagy Thomas Mann művei, mégis: Plum nagyon is ismerte az emberi természetet, a gyarlóságainkat, és el tudta érni azt, amire csak a legnagyobbak képesek: hogy ne másokon nevessünk, hanem önmagunkon.