KULT
A Rovatból

Brad Pitt hülyét csinál magából, és élvezi – A gyilkos járat a mozikba is befut

Öt bérgyilkos, egy mérges kígyó, hullahegyek, egy szélsebes vonat és egy film, ami tutira kiakaszt, így vagy úgy.

Link másolása

Brad Pittet ritkán lehet vegytiszta akciófilm főszerepében látni, pláne manapság, amikor amúgy is válogatósabb a szerepeit illetően. A John Wick, az Atomszőke, a Deadpool 2., valamint a Halálos iramban: Hobbs és Shaw rendezőjének, David Leitch-nek mégis sikerült megnyernie korunk egyik legnagyobb filmsztárját, ráadásul nem is akármire.

A gyilkos járat ugyanis egy teljesen kattant, ultrabrutális, poénokban és belsőségekben bővelkedő eszement akciómóka, amiben kétszeres Oscar-díjas színészünk olyasmikre kényszerül, amit filmen eddig nem igazán láthattunk tőle.

De kezdjük az elején, mi is pontosan ez A gyilkos járat, avagy eredeti címén Bullet Train, avagy még eredetibb (japán) címén Mariabitoru. Ez utóbbi ugyanis egy 2010-ben megjelent japán regény Iszaka Kotaro tollából: egy fekete humorú thriller öt bérgyilkosról, akik egy Tokióból Moriokába tartó vonaton utaznak, és felfedezik, hogy a küldetéseik összefüggenek, így kérdéses, melyikük éli túl a halálos robogást.

A japán könyvre azonban nem a hazájában, hanem egyenesen Hollywoodban figyeltek fel, a Sony pedig néhány változtatással és néhány szupersztárral felvértezve küldte mozikba a szeletelős tölténybalettet.

A gyilkos járatban a helyszín és miliő megmaradt, csak a szerelvény Tokióból most Kiotóba tart, és természetesen több japán karaktert (köztük a főszereplő Katicát) amerikanizáltak, hogy így szerepelhessen a filmben többek között Brad Pitt, Sandra Bullock, Aaron Taylor-Johnson (Kick-Ass), Brian Tyree Henry (Örökkévalók), Joey King (A csókfülke-trilógia), Michael Shannon (Tőrbe ejtve), Logan Lerman (Percy Jackson-filmek) és Zazie Beetz (Deadpool 2.) is.

Ez a díszes kompánia, kiegészítve Hiroyuki Sanadával (Az utolsó szamuráj) és Andrew Kojival (Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek) találja magát egy villámgyors vonaton, ki-ki más-más feladattal, egymás ellenfeleiként.

Persze itt csak fedőnevek vannak, Katica, Mandarin, Citrom, Herceg, Farkas, Darázs, ilyesmik, de nem is várhatunk mást egy ilyen sötét és gyilkos hajlamú bábúkkal megpakolt sakktáblán, amelyen az utolsó pillanatig kétséges, hogy hányan maradnak talpon, és végül ki adja a mattot.

Katica (Pitt) csak egy aktatáska lenyúlása végett szállt fel a sikló veszedelemre, az ikrek, Mandarin (Taylor-Johnson) és Citrom (Henry) pedig egy maffiafőnök fiát és egy rakás lóvét próbálnak visszaszállítani az apához/tulajhoz. Az ártatlan küllemű, de nagyon is veszedelmes Herceg (King) bosszúszomjas tervet forral, ahogyan Farkas (Bad Bunny) is. Ellentéten azonban a sakk-kal, itt semmi sem csak fekete és fehér, hiszen, bár egyikük sem egy angyal, azért a személyiségjegyeik merőben mások.

David Leitch és forgatókönyvírója, Zak Olkewicz (A félelem utcája: 1978) érezhetően megpróbálták elkészíteni a 2020-as évek első nagy kultfilmjét az akció zsánerén belül. Lásd: film közbeni karakterkiírások, extravagáns kamerakezelés, a mellékalakok minisztorijai, vicceskedő, laza dialógusok, a retrós zene- és betétdalhasználat, az adott helyzethez nem illő tárgyak, párbeszédek, események, az x percenként adagolt fordulatok és persze a CGI-vérrel bőségesen dúsított brutalitás. S noha ezek némelyike működik is, azért Zak Olkewicz nem Quentin Tarantino, ahogy Leitch sem, így a próbálkozások jó része hangtalanul csapódik be mellettünk, nevetés, hökkenés vagy szemgúvadás nélkül.

A menősködés így izzadtságszagúvá és kissé túltolttá korcsosul, A gyilkos járat töménységére nem ártott volna a „kevesebb néha több”-elvet alkalmazni.

Azért elkeseredni sem kell, Leitch ugyanis van annyira profi, hogy az akciókat változatosan, látványosan és ötletesen tárja elénk, ráadásul felettébb pörgősen: A gyilkos járat 126 perces játékideje során legalábbis nem sok időnk van a szusszanásra, folyamatosan érkeznek a bunyók, a lövöldözések és a vérengzések.

Emellett pedig a karakterek sokszínűsége is gondoskodik arról, hogy ne lankadjon figyelmünk a film nézése közben.

Nem is lett volna itt alapvetően semmi baj, ha az alkotók egy kicsit visszafogták volna magukat, bár az kétségtelen, hogy A gyilkos járat alaphelyzete, őrült sodrása és még őrültebb akciói emlékezetessé teszik a látottakat, s Pitték lelkesedése is átsüt a vászonról, így végső soron érdemes jegyet váltani a filmre és vele együtt erre a vonatra. Attól a fránya érzéstől azonban, hogy ebből azért többet ki lehetett volna hozni, nehezen tudunk majd megszabadulni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: