„Magyarország a második hazám” – interjú Boban Markovićcsal
A Boban Marković Orkestar alighanem a leghíresebb rezesbanda Szerbiában, akiknek déli szomszédunk mellett Magyarországon, sőt Európa-szerte is rengeteg rajongójuk van. Repertoárjukból a Bubamara és az Ederlezi című slágereket alighanem mindenki ismeri – ha máshonnan nem, a Kusturica-filmekből biztosan –, de koncertjeiken az is hatalmasat bulizhat, aki soha nem hallotta még őket.
A zenekar vezetője köztudottan imádja a magyarokat, ennek legfrissebb bizonyítéka, hogy egyik új dalukhoz imázsvideónak is beillő klipet forgattak Budapesten.
November 28-án pedig eddigi legnagyobb dobásukra készülnek: a BOK csarnokban „100 láb”, vagyis 50 zenész áll majd a színpadon. Ennek apropóján beszélgettünk Bobannal a Fonó Budai Zeneházban.
– Mi az első emléke Magyarországról, és mi fogta meg igazán nálunk, ami miatt ennyire szeret visszajárni?
– Az legelső fellépésem annak idején itt volt a Fonóban, azóta is ezer szállal kötődöm a helyhez. Már erre is nagyon sokan jöttek el, rendkívül jól sikerült a koncert. Ez nagyon kellemes meglepetés volt nekem, hiszen az emberek jó része nem értette, mit éneklek, és én se beszélem a nyelvüket – ezért fogalmam se volt, mire számítsak. A siker ellenére nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszúra nyúlik majd a kapcsolat és ennyiszer térek vissza Magyarországra.
A mai napig mindig hatalmas lelkesedéssel fogadnak itt, gyakorlatilag állandó teltház előtt játszunk. Ez óriási vendégszeretettel is párosul, ami még jobban motivál arra, hogy a maximumot nyújtsam az itteni koncerteken.
Ráadásul a magyar konyhát is imádom, a gulyásleves a kedvencem, sosem megyek el anélkül, hogy ne ettem volna legalább egy adaggal. Rengeteg barátom van itt, velük biztosan akkor is tartom majd a kapcsolatot, ha már nem fogok zenélni.
– Ha már szóba kerültek a szövegek: mekkora jelentőséget tulajdonít ezeknek (illetve az éneknek) az instrumentális részekhez képest?
– Nincs akkora jelentőségük, de azért mégis bírnak tartalommal. A zene és a szöveg együtt alkot egységet: első az erős dallamvilág, enélkül nincs jó dal, erre íródnak aztán a szövegek egyfajta plusz rétegként.
– Az új budapesti imázsklip ötlete honnan jött, és hogy zajlott a forgatás?
– Ez is abból adódik, mennyire szeretem Magyarországot és a magyarokat. Tulajdonképpen itt van a második hazám, ezért úgy döntöttem, megérdemlik, hogy Budapesten forgassam le az egyik új számunk videóját. A város legszebb részeit szerettem volna egy hajóról megmutatni, illetve a romkocsmák világát is.
– Kikapcsolódásra is jut ideje a munka mellett, amikor itt jár? Ha igen, vannak kedvenc helyei?
– Mindenhol nagyon jól érzem magam, szerencsére társaságom is mindig akad. A halcsárdák a kedvenceim, de szinte bármilyen fajta étterembe szívesen beülök, ha úgy adódik. A Fonót viszont biztos, hogy sosem kerülöm el, amikor Budapesten járok.
– Milyen a kapcsolat ön és a fia, Marko között, amióta mindketten külön zenekart vezetnek?
– Nagyon ritkán találkozunk, hiszen ő már a saját útját egyengeti szakmailag, egyre ismertebbek egész Európában, hozzánk hasonlóan szinte folyamatosan úton vannak.
Jó arra gondolni, hogy ha az én zenekarom már nem lesz, Marko majd tovább tudja vinni, amit képviselek.
A november 28-i nagy koncertre szeretném meghívni vendégnek, de egyelőre még nem beszéltünk erről. Mindenesetre bizom benne, hogy össze tudjuk hozni.
– Hogyan toborozta a „100 lábú” koncert fellépőit?
– Minden évben elmegyek a Gučai Trombitafesztiválra, ami a balkáni zene legfontosabb rendezvénye. Korábban versenyeztem is, de most már csak hallgatom az indulókat, és rendszeresen innen bővítem a zenekaromat. Erre a különleges alkalomra pedig nemcsak 1-2 embert, hanem 4-5 teljes zenekart felkértem. Ugyan mindannyian szerbek, de a magyar közönség kedvéért Básits Branka és Palya Bea is vendégszerepel majd néhány dalban.


Fotó: Dudás Szabolcs
– Milyenek a próbák? Nehéz 50 embert összehangolni és irányítani?
– Nagyon nehéz, ez már most látszik, a szervezési munkák rengeteget kivesznek belőlem. Aggódom is miatta, hogy fog sikerülni élesben, de őszintén remélem, hogy végül jól sül majd el.
Új lépték a balkáni rezes hagyományokban: a világhírű szerb trombitavirtuóz, Boban Markovic nagy létszámú bandája még tovább bővül! Összesen 100 láb, azaz 50 muzsikus áll együtt egy színpadon megismételhetetlen hangzást nyújtva Boban Markovic eddigi legnagyobb szabású koncertjén.
Nemcsak egyszeri és megismételhetetlen zenei élményre számíthat a közönség, de egy igazi koncertshow-ra is meglepetés vendégekkel, különleges látványelemekkel és az elmaradhatatlan tüzes balkáni hangulattal, amelyben a már jól megismert csocsekok, filmzenék, keservek és örömódák is megjelennek. Az eddig megszokott budapesti helyszíneket kinőve most afféle évzáróként, novemberben csupán egyetlen estén lehet majd megnézni, ahogy a „100 lábúak” ellopják a show-t. Bővebb infó, jegyvásárlás ITT.
– Ezzel párhuzamosan új lemezen is dolgoznak, mit lehet tudni erről?
– A Budapesten forgatott Mrak (vagyis sötétség) című szám ennek az előfutára, összesen 12 dal lesz rajta, egytől egyig szép melódiák. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, ha minden a terv szerint halad, az év vége előtt megjelenhet.
A BOK csarnokban viszont csak néhány számot játszunk róla, hiszen ez nem a hagyományos Orkestar koncertje lesz, ezért a repertoár is különbözik. De mindenképpen bemutatjuk majd az egészet is a magyar közönségnek, valószínűleg jövő év elején.