„A hitelessége a Star Wars-témájú pornófilmeket idézi. Meghaltunk, és a cosplay pokolba kerültünk”

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.”

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

„Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

„Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

„Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.