KULT
A Rovatból

„Azóta is részeg vagyok a szabadságtól!” – interjú Bereményi Gézával

Az íróval új regénye kapcsán beszélgettünk írásról, nevekről, felnőttekről és a megszabadulás mámorító érzéséről.
Gubán Mária - szmo.hu
2020. március 29.


Link másolása

Bár vesztegzár alatt a szabadság csak távoli emlékeinkből rémlik, temérdek időnk szabadult fel, amit olvasással is tölthetünk. Bereményi Géza egy élő legenda, aki lassan hat évtizede folyamatosan szabad. A szabadság persze sosem csakúgy megtörténik az emberrel. Olykor harcolni kell érte felnőttekkel, mostohaapákkal, rendszerekkel és önmagunkkal is. Vagy csak hagyni, hogy a dolgok történjenek körülöttünk. Az író új regénye, a Magyar Copperfield február 20-án jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Memoár egy kisgyermek felszabadulásáról.

- A memoárt, mint műfajt főleg az idősebb korhoz kötik. Viszont te többnyire mindig a saját főszereplőd voltál, például a Megáll az időben is. Soha nem vonzott a fikció, mint műfaj?

- Dehogyisnem. De azoknál is mindig észrevettem, hogy önéletrajzi elemeket szövök bele. De az is lehet, hogy mindenki így van a kreatív írással.

- Miről szól a Magyar Copperfield?

- A könyv az első emlékképemtől egészen az érettségiig tart, 18 évet ölel fel, és a szabadulásról szól. Meg akartam szabadulni. Nekem az volt abban az időben a rögeszmém. És valószínűleg azóta is. Aztán végre a magam embere lehettem. És azóta is folyamatosan részeg vagyok a szabadságtól. Ahogy beszélünk róla, most is egy kicsit megmámorosodtam. Ezért választottam a címet is. Copperfield egy hasonló sorsú fiú volt, Dickens regényének a hőse, aki korán elveszítette az apját és gonosz mostohaapja rabságába került, majd saját magát szabadította fel úgy, hogy elment egy távoli rokonhoz.

- Nehéz megírni a valóságot?

- El kell érni oda, hogy csak úgy kiszakadjon az emberből, és folyjon. Ragaszkodtam hozzá, hogy csak valóban megtörtént eseményeket írjak le, és ne is szépítsek, ne másítsak meg semmit. Nehéz elkezdeni, bele kell jönni.

Először a közepét írtam - az valamikor tizenhét éves koromban játszódik, és utána kezdtem bele az elejébe. Elhatároztam, hogy meg kell találnom az első emlékképemet. Eszembe jutott a bilire szoktatás kínos ideje, de hirtelen rájöttem, hogy még kicsit visszább tudok ásni a múltban. És aztán megtaláltam. És ezzel kezdődik a könyv. Fekszem hanyatt egy asztalon. Valaki fölém hajol, hosszú haja van, ami csiklandozza a hasamat. Ő volt az első ember, akit észrevettem, és meg tudtam magamtól különböztetni. Így már ketten lettünk a világban, és így találtam meg önmagamat.

- De ezek a paradicsomi állapotok nem tartottak sokáig.

- Jött életem első hat éve, amikor a nagyszüleim vigyáztak rám, és édesanyám csak egy látogató volt - szinte ismeretlen és rosszkedvű teremtés, nagyon fiatal. Az első hat évemet egy piacon töltöttem - a teleki téri piacon, ott voltak standosok a nagyszüleim. Aztán értem jött az anyám egy idegen férfival, és bekerültem a társadalomba. Kimosdattak, szép ruhába öltöztettek, és aztán egyre inkább éleződött a harchelyzet köztem és a mostohaapám között. Tizenöt éves koromban szabadultam meg tőlük. Egy vidéki kollégiumba szöktem, Pápára - és azóta boldog vagyok. Másoknak a kollégiumi idők azok, amikre nem szívesen emlékeznek vissza, nekem a szabadság évei voltak. Nagyon boldog voltam ott, onnantól kezdve szárnyakat kaptam.

- A Magyar Copperfield azonban nem pusztán életrajzi regény, bemutatja az 50-60-as évek Magyarországát is.

- Úgy gondoltam, a saját történetem nem elég egy könyvre - be kell mutatnom azt a korszakot, amiben éltem, ahogy egy gyerek látja maga körül, és ahogy egyre jobban megismeri azt.

Magyarországnak egy nagyon speciális korszakában születtem, a második világháború utáni évben. A felnőttek körül lebzseltem. Főleg velük társalogtam, őket faggattam, tőlük tudtam meg mindent. Viszont egy politikailag olyan szorító világban éltünk akkor, hogy nagyon látszott rajtuk a korszak lelke. Rajtuk keresztül fedeztem fel az országot, ahol éltem akkor. Rajtuk látszott igazán a korszakok színének változása. A rendszerek egymásutánisága, a folyamatos átalakulás.

- Ki volt a legmeghatározóbb felnőtt?

A nagyapám borotválkozás közben, öt-hat ülésben mesélt nekem a háborúról vasárnaponként. Igazából önmagának foglalta össze a történteket, de én is jelen voltam. Ravasz kereskedő volt, aki mindenki előtt leplezte a valóságot. De nekem elmondhatott mindent. Nem gondolta, hogy megjegyzem majd. Később a tanáraimat figyeltem. Például a Cukor utcai Apáczaiban. Láttam, hogyan temették magukba 56-ot.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: