Bár vesztegzár alatt a szabadság csak távoli emlékeinkből rémlik, temérdek időnk szabadult fel, amit olvasással is tölthetünk. Bereményi Géza egy élő legenda, aki lassan hat évtizede folyamatosan szabad. A szabadság persze sosem csakúgy megtörténik az emberrel. Olykor harcolni kell érte felnőttekkel, mostohaapákkal, rendszerekkel és önmagunkkal is. Vagy csak hagyni, hogy a dolgok történjenek körülöttünk. Az író új regénye, a Magyar Copperfield február 20-án jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Memoár egy kisgyermek felszabadulásáról.

- A memoárt, mint műfajt főleg az idősebb korhoz kötik. Viszont te többnyire mindig a saját főszereplőd voltál, például a Megáll az időben is. Soha nem vonzott a fikció, mint műfaj?

- Dehogyisnem. De azoknál is mindig észrevettem, hogy önéletrajzi elemeket szövök bele. De az is lehet, hogy mindenki így van a kreatív írással.

- Miről szól a Magyar Copperfield?

- A könyv az első emlékképemtől egészen az érettségiig tart, 18 évet ölel fel, és a szabadulásról szól. Meg akartam szabadulni. Nekem az volt abban az időben a rögeszmém. És valószínűleg azóta is. Aztán végre a magam embere lehettem. És azóta is folyamatosan részeg vagyok a szabadságtól. Ahogy beszélünk róla, most is egy kicsit megmámorosodtam. Ezért választottam a címet is. Copperfield egy hasonló sorsú fiú volt, Dickens regényének a hőse, aki korán elveszítette az apját és gonosz mostohaapja rabságába került, majd saját magát szabadította fel úgy, hogy elment egy távoli rokonhoz.

- Nehéz megírni a valóságot?

- El kell érni oda, hogy csak úgy kiszakadjon az emberből, és folyjon. Ragaszkodtam hozzá, hogy csak valóban megtörtént eseményeket írjak le, és ne is szépítsek, ne másítsak meg semmit. Nehéz elkezdeni, bele kell jönni.

Először a közepét írtam - az valamikor tizenhét éves koromban játszódik, és utána kezdtem bele az elejébe. Elhatároztam, hogy meg kell találnom az első emlékképemet. Eszembe jutott a bilire szoktatás kínos ideje, de hirtelen rájöttem, hogy még kicsit visszább tudok ásni a múltban. És aztán megtaláltam. És ezzel kezdődik a könyv. Fekszem hanyatt egy asztalon. Valaki fölém hajol, hosszú haja van, ami csiklandozza a hasamat. Ő volt az első ember, akit észrevettem, és meg tudtam magamtól különböztetni. Így már ketten lettünk a világban, és így találtam meg önmagamat.

- De ezek a paradicsomi állapotok nem tartottak sokáig.

- Jött életem első hat éve, amikor a nagyszüleim vigyáztak rám, és édesanyám csak egy látogató volt - szinte ismeretlen és rosszkedvű teremtés, nagyon fiatal. Az első hat évemet egy piacon töltöttem - a teleki téri piacon, ott voltak standosok a nagyszüleim. Aztán értem jött az anyám egy idegen férfival, és bekerültem a társadalomba. Kimosdattak, szép ruhába öltöztettek, és aztán egyre inkább éleződött a harchelyzet köztem és a mostohaapám között. Tizenöt éves koromban szabadultam meg tőlük. Egy vidéki kollégiumba szöktem, Pápára - és azóta boldog vagyok. Másoknak a kollégiumi idők azok, amikre nem szívesen emlékeznek vissza, nekem a szabadság évei voltak. Nagyon boldog voltam ott, onnantól kezdve szárnyakat kaptam.

- A Magyar Copperfield azonban nem pusztán életrajzi regény, bemutatja az 50-60-as évek Magyarországát is.

- Úgy gondoltam, a saját történetem nem elég egy könyvre - be kell mutatnom azt a korszakot, amiben éltem, ahogy egy gyerek látja maga körül, és ahogy egyre jobban megismeri azt.

Magyarországnak egy nagyon speciális korszakában születtem, a második világháború utáni évben. A felnőttek körül lebzseltem. Főleg velük társalogtam, őket faggattam, tőlük tudtam meg mindent. Viszont egy politikailag olyan szorító világban éltünk akkor, hogy nagyon látszott rajtuk a korszak lelke. Rajtuk keresztül fedeztem fel az országot, ahol éltem akkor. Rajtuk látszott igazán a korszakok színének változása. A rendszerek egymásutánisága, a folyamatos átalakulás.

- Ki volt a legmeghatározóbb felnőtt?

A nagyapám borotválkozás közben, öt-hat ülésben mesélt nekem a háborúról vasárnaponként. Igazából önmagának foglalta össze a történteket, de én is jelen voltam. Ravasz kereskedő volt, aki mindenki előtt leplezte a valóságot. De nekem elmondhatott mindent. Nem gondolta, hogy megjegyzem majd. Később a tanáraimat figyeltem. Például a Cukor utcai Apáczaiban. Láttam, hogyan temették magukba 56-ot.