Az ember, aki egyedül leváltott egy teljes zenei ágat, és mindent, amit tudunk a zenéről
A Sziget hétfői napja mindig kérdéses, hiszen egy munkanappal, a hullafáradt Szigetelőkkel, na meg az összes Sziget-betegséggel kell már szembenézni. Viszont ez a cikk most nem a borzasztó porról, és nem is a siralmas állapotra züllött vécékről fog szólni.
Headlinert találni az influencerek világában lehetetlen: mindenki szuperkülönleges, mindenki a maga nemében világsztár akar lenni, ennek köszönhetően fesztiválról fesztiválra egy backingtrakkel haknizó pár évig tartó fellángolásokra vásárolunk jegyeket.
Fred Again nagyjából úgy robbant be a köztudatba, mint majdnem mindenki, egy-két egészen szépen pörgő slágerről beszélhetünk, amik lassan bejárják az egész világot, de ez már többeknek sikerült, még átlagemberként sem ciki „nem nagy számnak” titulálni. Ugyanakkor Fred Again mögött ott van az, amiről talán nehéz nem kliséket pötyögni: a lelkesedés.
A hazai zenészeknek közel ugyanaz a problémája, a külföldiekkel kicsit kevesebb a személyes kapcsolatom, de a mai világban a siker a cél, olyat alkotni, amiben mindig ott a hátsó szándék is, hogy az a produktum okvetlen sikeres legyen. De itt van Fred Again, akivel kapcsolatban a szkepticizmusom az egekig ugrott, és a sejtéseim valami olyasmik voltak, hogy hogyan lehet valaki annyira sikeres, aki sem rádióban, sem tévében, de még a Tiktokon sem a legnépszerűbb valaki, egész egyszerűen csak szórja ki magából a zenéket, na meg valahogy ez mindenkihez eljut.
Fred Again zenéje egyébként valahol az elektronikus zenén belül helyezkedik el, sem edm-nek, sem future house-nak nem tudnám nevezni, az énekes dalszerző pedig viszonylag rövidke karrierje alatt mindenkivel is dolgozott már, Skrillextől Anderson Paakig, óriásokkal, ugyanakkor csomó viszonylag ismeretlen előadóval is.
Este negyed 10-kor pedig végre igazi Sziget hangulat, már azon idegeskedek, hogy annyira hátul állok, hogy áthallatszik ide a másik színpad halkan, de pont eléggé frusztrálóan. Megjelenik a művész, nekiáll zongorázni, a vizuálokon pedig egy Instagram Storyban lepötyögött üzenetsorral kommunikál a közönségével. Már ez is marha aranyos dolog, de aztán az a bizonyos főfellépőtől várt csoda az kezd lassan kibontakozni. A kamerák a színpadon úgy vannak elhelyezve, hogy pontosan lehessen látni, hogy éppen mi történik több hangszeren is, mert itt valódi élő zenélés van, bennem pedig felforr az ideg, hogy innentől mennyire nem vagyok kíváncsi a sok szupersztár dj-knek az előre felvett szettjén való integetésre.
Mintha egy kisgyerek állna a színpadon, aki mindenkinek meg akarja mutatni a legújabb dolgát, amit éppen tanult, amit éppen tud, és közben izgalommal teli nevetésekben próbál beszélni is egy majdnem teltházas Szigethez. Az, hogy beleront egy ponton és bocsánatot kér a zenésztársától, vagy az, hogy a nagy klasszikusok helyett ő teljesen másra akarja felhúzni a másfél órájának a csúcspontját, számomra valahol az őrült, de mindenki által szerethető zseni képét adja.
Aki nincs tisztában az előadó munkásságával: rengetegszer csak úgy felbukkan helyeken, apró brit kocsmákban, random dán teraszokon, ahol másokkal kiegészülve ő csak az élményekért szeretne zenélni, mosolyt csalni szkeptikus arcokra. A kivetítőn a minimális vizuálok igazából telefonos felvételek emberekről, és valahogy minden annyira a földön marad. A sok köszönés között a közönség nagy része simán visszamond „Thank You Fred”-eket, mintha mindenkinek egy barátja állna a színpadon. Ez a barát pedig tud, ad, és közben tele van szeretettel.
Szóval a Sziget bízott egy olyan előadóban, aki a semmiből lett ismert, és közben mindenki ugyanarra a konszenzusra jut, hogy ő valóban több, mint egy elektronikus zenei producer.
nem a CO2-ágyúk, és nem egyebek.
Mert az ember, akit látunk a színpadon, az valóban megfogta a sekélyes veretés fogalmát és teletöltötte érzelemmel, komplexitással, majd képes volt mindezt úgy tálalni másoknak, hogy az befogadható és közérthető legyen.
Az utolsó nap a Szigeten úgy zárult, ahogy mindenki reménykedett is benne: vannak új előadók, akikről 20 év múlva majd talán úgy kommentelünk mi is, hogy „bezzeg régen a Szigeten Fred Again-ek voltak, nem ám ilyen új akárkik”! Fred Again ezerszer többet ért, mint a Szigeten majdhogynem bármelyik másik fellépő.