„A melankóliának van egy romantikája, amibe régen nagyon szerettem belesüppedni” – Analog Balaton-interjú

Október közepén jelent meg az Analog Balaton új lemeze Repedés címmel,

A 2017 óta aktív Analog Balaton az egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formáció Maghyarországon. A Budapest Parkot évek óta közel telt házra hozzák, miközben az összes fontosabb fesztivál és vidéki klub színpadain is megfordulnak. Október közepén megjelent, Repedés című lemezüket emiatt hatalmas várakozás előzte meg, ennek apropóján kérdeztük a duó egyik felét, Zsuffa Aba énekes-gitárost.

– A napokban került elém a 2018-as Fishing on Orfű-koncertetek felvétele, ahol a legkisebb színpadon játszottatok, közvetlenül a kajasor mellett. De még 3 évvel ezelőtt is a nem sokkal nagyobb Tűzhöz közel színpadot kaptátok, majd innen a nagysátoron keresztül eljutottatok a nagyszínpadig. Hogyan éltétek meg ezt a meredek felfutást?

– Jól éltük meg, de belülről ez nem volt annyira meredek. Lehet, hogy kívülről így látszik, de nagyon sokat játszottunk közben nagyon sok helyen, és nekünk nem egy hirtelen átmenet volt ez, hanem fokozatos.

– Mi lehet az oka szerintetek, hogy pont ekkor, 5-6 éve kezdett berobbanni a népszerűségetek, miközben akkor már jó ideje együtt zenéltetek?

– Az oka az, hogy akkor kezdtünk el koncertezni, előtte csak a szobában zenéltünk kiadványok és koncertek nélkül.

– Ezt a fajta zenét az alternatív hagyományokból építkező, magyar nyelvű szövegekkel tudtommal senki nem rakta össze előttetek. Nektek hogy jött az ötlet?

– Organikusan. Sosem beszéltük meg, hogy milyen zenét csináljunk, egyszerűen csak ez jött ki.

– Az, hogy sokáig egyáltalán nem jelent meg lemezetek, így csak szájról szájra terjedt a híretek, mennyiben volt tudatos döntés, és ha az volt, mi állt mögötte?

– Nem volt tudatos, de utólag jól jött ki. Leginkább az állt mögötte, hogy nehéz volt befejezni a dalokat. Élőben megvolt az a szabadság, hogy folyamatosan lehet változtatni. Értelemszerűen, ha lemezre kerül egy anyag, és azt megszokja a közönségünk, akkor már nehezebb. De így is szoktunk azért változtatni.

A teljes új album:

– Változtatott-e a hozzáállásotokon a siker ahhoz képest, amikor még csak hobbiprojektként tekintettetek a zenekarra?

– Biztos, hogy valamennyit változtatott, de ezt nehéz megállapítanom magamról. Abban a szándékban nem érzem a változást, hogy még mindig olyan zenét szeretnénk csinálni, ami tetszik nekünk.

– Mennyire törekedtek arra, hogy ugyanúgy adjátok elő a dalokat élőben, ahogy a lemezen szerepelnek, és mekkora teret kap nálatok az improvizáció a koncerteken?

– Nem törekszünk rá, de azért az sem lenne jó, ha a közönségnek egy nagy fejvakarás lenne a műsor. Valahogy úgy szoktuk csinálni, hogy a szövegi részek hosszban, harmóniában nem változnak, de az instrumentális dolgokat szét szoktuk csavarni.

– Nyilatkoztátok, hogy a közös munka mellett legjobb barátok is vagytok. Soha nincs olyan, mondjuk egy fesztiválszezon sűrűjében, hogy egyszerűen elegetek lesz egymás társaságából, vagy egy rosszabb napotokon kipattan a feszültség köztetek? Ha igen, hogyan tudtok ezen túllendülni?

– Azt hiszem, pont most már nincs elegünk egymásból, hiszen megtanultuk ezt csinálni egymással. Amikor kell, akkor pihenünk külön, amikor melózunk, akkor egymással vagyunk. Elég jól kialakult már a rendszer.

– „Az életem jelentősen átalakult, viszont még viszonylag sok emlékem van az életmódváltásom előttről, amik a mai napig rányomják a bélyegét a közérzetemre. Úgyhogy ez még bőven benne van ebben az anyagban. Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” – fogalmaztál az új dalok hátteréről. Mi volt ennek az életmódváltásnak a közvetlen előzménye, és mennyi idő alatt zajlott le?

– Egyrészt az van, hogy a melankóliának van egy romantikája, amibe régen nagyon szerettem régen belesüppedni és még egy lapáttal rátenni.

– Milyen érzésetek van attól, amikor egy alapvetően személyes, magánéleti ihletésű szövegetekkel tömegek tudnak azonosulni?

– Szerintem minden zene, amivel azonosulni tud egy ember, az személyes. Nem tudom, hogy lehetne nem személyesen csinálni. Vagyis inkább úgy mondom, hogy én nem tudok olyat csinálni. Elképesztő érzés, amikor egy Park méretű helyen remeg a talaj a tömeg énekétől.

– Milyenek lesznek vajon az ezután születő számok, amelyekre már nem nyomják rá a bélyegüket a fentiek?

– Nagy kérdés, amire egyelőre mi sem tudjuk a választ. Már elkezdtünk kísérletezni, van benne nagyon esztétikus dologtól tánczenéig mindenféle. Az lesz a következő 1-2 év nagy megfejtése, hogy hogyan tovább.

– Mit tudtok tenni a jelenlegi fordulatszámotok mellett, hogy ne égjetek ki teljesen egy-egy fesztivál- vagy klubszezon végére?

– Ilyen három napokra lemenni a Balatonra, az például nagyon sokat segít. Úszás, pihenés, hát a szokásos. Az a nehéz inkább, hogy nem esik jól zenét hallgatni sok koncert után, pedig azt érdemes frissen tartani, hogy ki merre tart.