Aki a sast a Fradi-pálya elé álmodta
Nem szokott alkotói válsága lenni, mert amikor valamit “nem érez”, azt inkább félreteszi. Gyűjti az autókat, szereti Budapestet, Apukája órája az egyik kedvenc tárgya, és persze a kutyák mindenek felett, mert hát Dante.
A kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja, monumentális köztéri alkotásairól és egyedi, fiktív világáról ismert szobrászművész, amelyet néhai dobermanja, Dante ihletett. 2010-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Kő Pál osztályában. Munkásságát jellemzi a lécekből kialakított, expresszív struktúra, állatszobrai a világ számos táján fellelhetőek, Magyarországon jelenleg 18 köztéri alkotást jegyez, melyek a fővároson kívül, több vidéki nagyvárosban is megtalálhatóak.
Nevéhez több belsőépítészeti alkotás is fűződik, pl. Doboz-szórakozóhely homlokzata és a King-Kong installáció, a Most étterem, szórakozóhely homlokzata, valamint ismertek a Sziget Fesztiválon kiállított óriás Tigris, Doberman-Colosseum és Hintaló művei. Nemzetközi hírnevét a korai milánói kiállításai után, a Washington-puli és Oroszországban kiállított két köztéri szobra hozta meg.
Legutóbbi kiemelt munkái:
2014:
- FTC sas szobor, Európa legnagyobb madárábrázolása (rozsdamentes acél)
- Oroszországi acél szarvas, köztéri szobor Nyizsnyij Novgorodban (rozsdamentes acél)
- Szendtendrei Skanzen Racka-juh szobor (fa, vas)
Gábor “asztala”: a műhely. (Fotó: Hauer Berta)
Eddigi legfontosabb elismerései szerte a világban:
2013: Smithsonian Festival Recognition Award elismerése, Washington D.C.
2009: Erasmus ösztöndíj, Milano, Accademia di belle Arti di Brera, szobraszat
2009: Amadeus ösztöndíj
2006: Genius Europa
2004: Kerényi Jenő képzőművészeti díj 1. helyezés
Gábor munkáit megtalálod a honlapján.
1. Milyen típusú emlékek inspirálnak jobban: a jók vagy a rosszak?
Nem az emlékek inspirálnak.
2. Ha újjászületnél egy ma élő vagy már halott művész személyében, kit választanál?
Nem akarok egy halott művész, sem más lenni, örülök, ha önmagam lehetek minden időben.
3. Hogyan lendülsz túl az időszakos alkotói válságon?
Nem élek meg ilyet, ha valamit nem érzek, inkább félreteszem.
Dinó, Erzsébet tér (Fotó: Vikman András)
4. Kinek mutatod meg először az új alkotásodat?
Aki számomra fontos, az észreveszi, a többieknek ők szoktak bemutatkozni.
5. Mi a legkedvesebb gyerekkori emléked?
Csak jó emlékeim vannak, nincsenek legkedvesebbek, ezek mind a családomhoz, barátaimhoz, játékaimhoz és az állataimhoz köthetőek.
6. Mit érzel, amikor egy másik művész a tiédhez hasonló munkát készít?
Örülök, ha inspirálok másokat, de legtöbbször a kreativitás hiányát.
Tigris, Sziget Fesztivál
7. Mit szeretnél, hogy miről emlékezzenek majd rád?
Valószínűleg mindenki másként fog rám emlékezni.
8. Gyűjtesz valamit?
Igen, például autókat.
9. Kedvenc budapesti pillanat?
Szeretem a várost, de nincs kedvenc.
Ismerd meg a körülöttünk élő tehetségeket! Fiatal magyar művészek azonos kérdésekre adott, eltérő válaszait olvashatjátok életről, emlékekről és alkotásról hétfőnként portálunkon.
"Egy íróasztal, illetve az az asztal, amely a mindennapi életük része, sok mindent elárulhat…"
10. Van olyan gyerekes szokásod, amit akkor csinálsz, amikor senki nem figyel?
Ha eddig sikerült titokban tartanom, most sem fogom elárulni.
11. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit eddig csináltál?
Nem tudom melyik volt a legnagyobb.
12. Van-e napi rutinod?
Szerencsére nincs.
13. Kedvenc tárgyad?
Apukám órája, az autóim és minden, amivel körülveszem magam.
Erdei óvoda
14. Hogyan fogsz neki egy új munkának?
Ez nagyon helyzetfüggő.
15. Van egy jól körülhatárolható hangulat, amikor könnyebb számodra az alkotás?
Nincs, a legváratlanabb helyeken törhet rám, jó ez így.
16. Sör vagy bor?
Mindkettő jó, az alkalomtól és a társaságtól függ.
Dante, Hősök tere
17. Kutya vagy macska?
Kutya, mert Dante.
18. Mit szeretnél kifejezni az alkotásaidon keresztül?
Azt szeretném, ha mindenkinek mást jelentene egy-egy szobrom, szerencsére a legutóbbi munkám is jól tükrözi ezt.
19. Milyen a te stílusod?
Azt szeretném, ha ezt mások válaszolnák meg helyettem.
Szarvas, Nyizsnyij Novgorod
Sas, FTC-stadion
20. Kedvenc étel?
Amit számomra készítenek el, számomra fontos emberek.
21. Kedvenc évszak?
Mindig a Most.
22. Mi a legrosszabb tulajdonságod?
Egy kicsit türelmetlen vagyok... ;)
Ha tetszenek Szőke Gábor Miklós szobrai, nyomj egy lájkot!