A legnagyobb banda, amelyik még mindig lehetne nagyobb: Budapestre érkezik A Day To Remember
Ha létezik zenekar, amely egyszerre képes megmozgatni a hardcore fanatikusokat, a poppunk nosztalgiázókat és a modern metál rajongóit, az nem más, mint a floridai A Day To Remember. Most pedig rengeteg idő, illetve egy korábban le is mondott koncert után Budapest is az állomások között szerepel
A Day To Remember nemcsak egy zenekar – egy jelenség. 2003 óta gyúrják össze azt a kifejezetten erős stíluskoktélt, ami egészen nagy közegeket mozgat: pop-punk dallamok, metalcore breakdownok, hardcore energia és rádióbarát refrének – mindez egy csomagban. Tegnap egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy „ha valakik úgy tudnak lakossági rock lenni, hogy közben az önazonosság is megmarad, azok talán ők.
A banda áttörése a 2009-es Homesick albummal jött, rajta olyan örökzöldekkel, mint a The Downfall of Us All vagy a If It Means a Lot to You. Azóta olyan slágerek következtek, mint a All I Want, Have Faith in Me, vagy a Resentment – utóbbi már az újabb, súlyosabb hangzásvilág jegyében született. Ergó ki lehet mondani, hogy azért nem ma kezdték, és a szó, amit keresünk, a stadionpunk.
Túl sokáig figyeltünk másokra
A zenekar legnagyobb hátránya, hogy sokkal tovább figyeltünk azokra a zenekarokra punk és metál terén, amely miatt létezik egy 10 éves gap, hiszen 2010 és 2020 között már talán nem ciki arról beszélni, hogy a Korn, a Limp Bizkit, a Sum 41, és a Blink 182 is már megírta azokat a dalokat, amiket nem lehet és vagy nem is kell újrázni. Viszont – főleg az európai viszonylatban – ez nem adott sokkal több teret a kinövő generációknak. Elég azt realizálni, hogy a Bring Me The Horizon, az Architects valamilyen szinten összecsúszik a Sleep Token befutási idejével, noha ez közönség/érdeklődési szinten korábban is indokolt lett volna.
Megírták titokban a legnagyobb slágereket
Közben Jeremy McKinnon és bandája olyan óriás-slágereket hagytak maguk után, amiket pont ezzel az igazi ős-hülyegyerek kisugárzással vegyítenek, hogy ne tudjuk már megkerülni őket semmilyen szinten. Az önazonosság pedig a szögegyenes kommunikációban rejlik, sosem voltak másban, sosincs nagyobb cél, mint szétzúzni bármelyik színpadot, bárhol. Manapság kevés olyan, allűr nélküli banda van, akiket ha beraknánk egy teljesen szkeptikus falunapra, akkor abból is megpróbálnák kihozni a maximumot, talán az ADTR-ről minden túlzás nélkül lehet így beszélni.
Középső ujj a fogyasztói iparra is
A Day To Remember új albuma, a Big Ole Album Vol. 1 nem csak egy hagyományos lemez, hanem igazi meglepetés: február 18-án jelent meg először csak fizikai formában – CD-n és bakeliten – villámgyorsan felrázva ezzel a zeneipart. Magát a lemezt viszont sehol nem lehetett elérni online még egy bő hónapig, így abszolút az exkluzivitás élménye lett a fő cél. A banda mögött ez a nyolcadik stúdióalbumuk, és a megjelenés formátuma is egy újfajta stratégiát tükröz: a „physical-first” modell gondolkodásuk új irányát mutatja. Miracle (2022), majd Feedback (2024) és a lemezbemutató napján érkezett két vadonatúj dal, a Make It Make Sense és a LeBron – előbbi kemény breakdown-nal, utóbbi stadion refrénnel és pop-punk energiával jelentkezik. A zenei partnerek sora is illusztris: Jeremy McKinnon mellett olyan Grammy-jelölt producerek is munkálkodtak a lemezen, mint Drew Fulk (WZRD BLD), Zakk Cervini (Blink‑182, Bring Me The Horizon, Architects), Will Putney és Cody Quistad is a nevét adta ehhez.
Minden mindegy, amíg élvezzük
Mert mekkora poén, hogy ekkora zenekarként abszolúte pofátlanul írsz egy Nine-Inch-Nails verzét, ráraksz egy igazi Gojira refrént, majd elnevezed sajátnak, meg Silence-nek. És valójában kit érdekel a brandépítés, ha a lemezborítóra az összes embert felrakhatod, aki segített összehozni a lemezt? Az ilyen különutas dolgok miatt jön létre a stadionpunk, ahol minden riffbe kényelmeseket lehet bólogatni, miközben minden átkötő szövegen azt érzed, hogy a haverod áll a színpadon.
Máshol tízezrek, Budapesten házibuli
Már amennyire a Barba Negrát „kicsi” helyszínnek lehet tekinteni. Az kétségtelen, hogy a nyári európai legnek az egyik leginkább intim bulija nálunk lesz, méghozzá pont egy hétfőn, az amúgy öt külön cikket megérő Polaris társaságában. Előttünk szépen megjárták a Rock Am Ring, Rock im Park duó mellett az óriási metálfesztiválokat, de ismerve őket, nem gondolnám, hogy kevesebb energiával látjuk őket rengeteg idő után kis hazánkban.
Mindenki haverjai várják tehát Június 16-án mindenki haverjait a Barba Negrában.