KULT
A Rovatból

A legextrémebb horror, amit mozikban találhatsz! - A bohócrém hentelni kezd újra, csak ezúttal karácsonyra

A Sikoly 6 az X-es korhatárának köszönhetően hatalmas siker lett 2023-ban. Vajon Artnak is sikerül ez? Jelenleg 87 millió dolláros bevételnél jár világszinten a mozi, és még nincs itt a vége.


Kik azok, akik az extrém erőszakos horrort szeretik? Beteg emberek? Vagy csak szórakozni vágyó különcök? Esetleg átlagemberek, akik így akarják levezetni a feszültséget? Egy biztos, Damien Leone igazi horrorkincsre bukkant. Art, The Clown (a főszereplő Bohócrém filmes neve) harmadik nagyjátékfilmjét kapja az író-rendezőtől, és egyre csak sikeresebb.

A Bohócrém első része egy minimál költségvetéssel készült, trancsír-horror volt, B-filmes minőségben, egy Michael Myershez hasonló elpusztíthatatlan gyilkos bohóccal a főszerepben.

19-re lapot húztak, és a több váratlan döntés végül igencsak kifizetődött: a 35 000 dolláros költségvetésből összekalapoztak több mint 400 000 dollárt a mozikban. Ez azért szemmel jól látható haszon, és nem számoltuk bele a streaming után járó pénzt. Leone vérszemet kapott, és elkezdte árulni a folytatást. Az ötletei azonban annyira elvetemültnek bizonyultak, hogy egy nagy stúdió se állt a projekt mellé, még az előző rész sikere után sem. Egy epikus hosszúságú, extrém véres második részt álmodott meg. Végül a közösségi finanszírozás mentette meg, és az internet népének köszönheti, hogy gyakorlatilag független filmként 2022-ben bemutatta a 250 000 dollárból forgatott Bohócrém 2-őt. A film majdnem 16 millió dollárt hozott csak a mozikban.

Innen már nem volt megállás, jött a harmadik rész, a cikkünk tárgya, a Bohócrém karácsonyra. Erre az epizódra már kétmillió dolláros büdzsé adatott, de továbbra is stúdiótámogatás nélkül. Jelenleg 87 millió dolláros bevételnél jár világszinten a mozi, és még nincs itt a vége.

Mert ez egy karácsonyi film is egyben, tehát a szezon csak most jön.

Nem csoda, hogy ezt az eredményt látva, a gyakorlatilag borítékolható X-es korhatárral mit sem törődve a Vertigo Media behozta a filmet kishazánkba. A zseniális üzleti háttér ellenére mi is a Terrifier-sorozat? Egy irgalmat nem ismerő, rosszindulatú trancsír B-horror, amiben van valami varázslatosan retro. Leone egy olyan zsánerbe nyúlt, aminek képviselőit már régen láthattuk moziban. Az angol filmes zsargon ezt exploitation filmnek nevezi, és a 80-as években élte virágkorát. Talán legutóbb A szer rendezőjének előző filmje, a 2017-es A bosszú volt mozikban sikeres bosszú-exploitation film. Itt a művészi érték és a minőség nem cél, csak a megbotránkoztatás és a sokkolás. Ám Leone csavart egyet a dolgokon.

Az író-rendező igenis figyelt a minőségre és a művészi értékre, és meglepő módon a humorra is.

Nemcsak történetével, direkt rosszul játszó színészeivel, a trancsírba rejtett humorral operált, de a technológia mögött is volt bőséggel elképzelés. A rendezővel régóta együtt dolgozó operatőr, George Steuber egy interjúban elmesélte, hogy direkt kerestek olyan speciális lencséket a kamerájukra, amiktől ezt a maszatos, undorítóan ható képeket tudtak felvenni. De az effektek terén is páratlan a film.

No nem a legjobb értelemben, inkább az ijesztően undorító módon. Gyengébb idegzetű és gyomrú nézők könnyen rosszul lehetnek a vetítések alatt. Az erőszak egyszerre extrém botorság és túlzottan életszerű anatómiai látlelet. Itt bizony Art nem csak le fog szúrni embereket, mint az oly divatos manapság a horrorokban, hanem belez, darabol, sarabol, maszatol … és nem kímél senkit.

Nincs biztonságban se védtelen nő, se gyermek, se anya.

Rögtön az első jelenetben Art kiirt egy négytagú családot karácsonykor egy baltával. Aki egy helyszínen találja magát a gyilokbohóccal, az bizony nagy eséllyel darabokban végzi. Ám a belek mellett rengeteg utalás és humor van a vásznon elrejtve. Az említett családirtós-baltás részben Art úgy tör ki a szobából, mint Johnny a híres Ragyogás jelenetben. Vagy lehetne még említeni, amikor a bohóc elmegy a megkötözött főszereplőnk mellett, mindig lekever neki egy „budspenceres” nyaklevest, csak mert utálja. Akik szeretik a klasszikus horrort, láthatják Tom Savinit egy rövid tévéinterjúban. Aki nem ismerné a mestert, Savini a 80-as években írta be magát a horrorfilmek nagykönyvébe, mint az egyik legéletszerűbb maszkmester. Megjárta a vietnámi háborút, mint háborús fotótudósító, és olyan szörnyűségeket látott, amiket a maszkmesteri munkájában kamatoztatott.

Neki köszönhetjük George A. Romero szinte összes klasszikusának, vagy a Péntek 13-nak a maszkjait is.

De színészként is találkozhattunk vele, ő volt az Alkonyattól pirkadatig Sex Machine-je és később több Tarantino-műben is kapott mellékszerepet.

Tehát mondhatjuk, hogy a Bohócrém-sorozat egy főhajtás az undorító, extrém erőszakos horror és az exploitation műfaj előtt? Nem jó szívvel, de magabiztosan kijelenthető. De miért mondom, hogy nem jó szívvel?

Mert annyira rosszindulatú, gonosz és kegyetlen a film, hogy arra nincsenek szavak, és nem tudom mindenkinek ajánlani.

Nemcsak azért, amit a szereplők fizikailag átélnek (vagy áthalnak), hanem az esetleges túlélők, amin átmennek az szörnyen rossz emléket hagy a nézőben. Pszichológiai szempontból erősen megterhelő a filmet nézni, és nem a jumpscare-ek miatt. De ez így lett kitalálva. Történetünk szerint, az előző részt túlélő testvérpár Sienna (Lauren LaVera) és Jonathan (Elliott Fullam) próbálnak továbblépni a 2022-es film halloweeni-ámokfutása után. 5 év telt el azóta, Sienna ki-be járkál az elmegyógyintézetből, folyamatos látomások gyötrik. A fiú inkább csak felejteni szeretne.

Eközben megtudjuk, mit csinált Art (a vérfagyasztó mosolyú David Howard Thornton) ez idő alatt. Semmit – ült és nézett.

Ám felébred a démon a szendergéséből, és idén nagyobb pusztítást tervez, mint az előző két részben összesen.

Maradjunk annyiban, hogy nem a színészi játék és a történet mélysége miatt fognak beülni a nézők a moziba. A színészek erősen túljátsszák a szerepüket, egyedül Laure LaVera, aki viszonylag normális karaktert hoz. Ám ő is elszabadul néha, de valószínűleg rendezői utasításra, ez segíti a B-filmes hangulatot.

A történet pedig csak helyszínt ad Artnak a pusztításra.

Immáron harmadik résznél járunk, kezdem azt érezni, mint a Péntek 13 és hasonló szériákkal kapcsolatban anno. Elszabadultak, és már nem érdekel senkit, hogy valamennyire földhözragadt legyen a történet. A Bohócrém esetében már az első részben is túlélt Art egy fejlövést, szóval lehet mondani, hogy alapkoncepció volt a természetfeletti. De itt mindenki „fullba nyomja a kretént”, hogy egy klasszikust idézzek.

Kinek ajánlom? Mondanám, hogy senkinek, vagy csak beteg embereknek, de nem. A Bohócrém karácsonyra egy nagyon véres, X-es korhatáros, B-trancsírhorror, annak minden előnyével és hátrányával. Minőségi megvalósítás, elismerésre méltó kitartás és kőkemény munka eredménye, aminek a gyümölcseit az alkotók learatják. Látszik, hogy Damien Leone szereti a munkáját, és már tervezi a borítékolható negyedik részt, mert a nép zabálja ezt a trasht.

David Howard Thornton Arttal egy igazi, ikonikus, horrorlegendát alkotott, már most is bőséggel a popkultúra részévé vált a démonbohóc.

Lauren LaVera pedig korrekt „scream queen-ként” jött ki a projektekből. Kicsit olyan érzésem van Leone-nal és kompániájával kapcsolatban, hogy ő a következő Sam Raimi és Art az ő Bruce Campbellje. Meglátjuk mi válik majd az író-rendezőből és szörnyetegéből. Egy biztos, aki ezek után Arttal szeretne találkozni, az megtalálhatja este 22.00 után a mozikban és rémálmainkban!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.


A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.

Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.

Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.

Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.

Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:

egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.

A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.

A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.

Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.


Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.

A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.

„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”

– mondta Csuja Imre.

Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.

„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A halálba vitte őket a milliomos álma – A Titan tengeralattjáró tragédiája mögött sötétebb történet húzódik, mint azt gondoltuk
A Titan: Az Oceangate katasztrófa egy feszültséggel teli, részletes dokumentumfilm a 2023-as tengeralattjáró tragédiáról, amely feltárja egy megalomán vállalkozó bukását és a háttérben húzódó vállalati hibákat.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 20.



A Titan: Az Oceangate katasztrófa című 2025-ös Netflix dokumentumfilm szinte elkerülhetetlen alkotás volt. A 2023-as tengeralattjáró tragédia a közvélemény figyelmét hetekre megragadta: egy modernkori katasztrófa, amelyet valós időben követhetett a világ. A film nem csupán az események kronológiáját mutatja be, hanem átfogó képet ad a háttérben húzódó okokról, a vállalati kultúráról, és arról a megalomániáról, amely végül öt ember életét követelte.

A nyitány erős: a feszült zenei aláfestés és a vágások dinamikája gyorsan berántja a nézőt.

Még akkor is, ha pontosan tudjuk, mi lesz a történet végkimenetele, a feszültségkeltés működik, ami részben annak is köszönhető, hogy egy jól dokumentált eseményről van szó, sok archív anyag és visszaemlékezés állt rendelkezésre az alkotók számára. Emellett sok korábbi dolgozó állt a kamerák elé, hogy elmondják a történetüket. A kétórás játékidő alatt végig sikerül fenntartani a figyelmet, a dramaturgia tudatos, a tempó kiegyensúlyozott.

A film különösen erős abban, ahogyan bemutatja az Oceangate cég belső működését. Volt dolgozók – köztük mérnökök és a merülésekért felelős szakemberek – osztják meg tapasztalataikat, s teszik ezt megdöbbentő őszinteséggel. Egyesek nyíltan beszélnek arról, hogy már évekkel korábban látták az intő jeleket, és ezért döntöttek úgy, hogy elhagyják a céget. Volt, akit be is perelt a vállalat, mert fel merte vetni a biztonsági problémákat. A dokumentumfilm egyik legmegrázóbb része, amikor az egykori alkalmazottak tüzetesen mesélnek a cégben töltött időről, hogy mennyire toxikus légkörben kellett dolgozniuk, és arról, hogyan vált egy álom rémálommá. Stockton Rush, az Oceangate vezérigazgatója egyre inkább olyan karakterként jelenik meg, akinek ambíciói, már-már rögeszméi, felülírták a józan észt és ezzel nemcsak saját, hanem mások életét is veszélybe sodorta.

A film külön fejezetet szán a tengeralattjáró fejlesztésének és a tesztelések történetének.

Látjuk, hogyan épült fel a vállalkozás az ötlettől a megvalósításig, majd hogyan omlott össze a rendszer a túlzott önbizalom és a spórolás miatt. Ilyen például az innovációnak szánt szénszálas hajótest, mely elsősorban anyagi és súlycsökkentési okokból került előtérbe, ám végül ez vezetett a tragédiához. Különösen hátborzongató visszanézni az archív felvételeket, ahol Stockton Rush mosolyogva vezeti az eszközt egy vezetéknélküli videojáték kontrollerrel, mindezt abban a tudatban, hogy néhány hónappal/évvel később ez a szerkezet már nem tér vissza a felszínre.

A film kronológiája egy ponton visszaugrik a cég alapításáig, és innen követhetjük végig Stockton Rush ambícióit, amelyek egyfajta „tengeralatti Jeff Bezos” víziójába torkolltak. Az elképzelés, hogy hírességekkel, turistákkal merüljön a Titanic roncsaihoz, eleinte úttörő ötletnek tűnt, később azonban kiderül, hogy a megfelelő biztonsági háttér és szakmai kontroll teljes hiánya súlyos következményekkel járhat.

A tragédia utáni eseményeket, a mentőcsapatokkal történő keresést és a híradások levegőtartalék visszaszámlálását különösen megrázó nézni.

Hiszen már mi tudjuk, hogy a tengeralattjáró valójában már pillanatokkal a kommunikáció megszakadása után összeroppant a mélytengeri nyomás alatt. Ez fokozza a drámaiságot, bár olykor kissé túljátszott, de összességében hatásos, nem zavaró a túldramatizált amerikai pátosz.

Hiányosság talán, hogy az áldozatokat nem igazán mutatja be,

a fedélzeten elhunyt öt személy közül csak P.H. Nargeolet-ról, a híres francia felfedezőről kapun mélyebb ismertetőt, az ő lánya is megszólal. A többi utas – köztük egy üzletember apa és fia, valamint egy milliárdos vállalkozó – szinte teljesen háttérbe szorulnak, valószínűleg jogi megfontolásokból. Ez azonban azt eredményezi, hogy a néző kevésbé tud azonosulni az áldozatokkal, és a film szinte kizárólag a cégre, illetve annak bukott vezérigazgatójára koncentrál. Míg technikailag kiváló az alkotás, az emberi történetek hiánya csökkenti az érzelmi hatást.

A dokumentumfilm erősségei közé tartozik, hogy bemutatja a nemzetközi vizsgálat eredményeit, és választ ad a legfontosabb kérdésre is: miért történt a katasztrófa? Emellett egy, az utóbbi időben egyre több kritikával illetett nagyvállalat, a Boeing is előkerül. Ugyanis a mostanság inkább hírhedt cég segített a tengeralattjáró terveiben. A cég nem biztos, hogy örül annak, hogy egy történetbe került a tengeralattjáró katasztrófával. A Boeing is most súlyos minőségellenőrzési hibák miatt került reflektorfénybe, ami nem tesz jót a cég amúgy is megtépázott reputációjának.

Összességében a Titan: Az Oceangate katasztrófa egy megrázó, informatív és sok szempontból hatásos dokumentumfilm, amely alaposan bemutatja a háttértörténetet, és kendőzetlenül tárja fel a megalománia következményeit.

A nézőben azonban hiányérzet marad, főként az áldozatok emberi oldalának elhanyagolása miatt. A film így inkább egy vállalati bukástörténet, mintsem egy emberi dráma, de abban, amit vállal, kiválóan teljesít. Egy „őrült” milliomos híres akart lenni, ez sikerült neki, mely megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Mikor azt hiszed, hogy nyomasztóbb már nem lehet soha” – Megjelent az Esti Kornél hetedik nagylemeze
A világ egyre nehezebb hely, és ezt a zenekarok sem rejtik kevésbé véka alá. Az Esti Kornél hetedik nagylemeze a fesztiválkoncertek elé mind mondanivalóban, mind zeneileg súlyos slágereket hoz.


Az Esti Kornél meghatározó alakja a hazai zenei szcénának, akik nagylemezek tekintetében általában nem játszanak döntetlenre. A világ súlya végtelen külön aspektusban jelenik meg, illetve egyre többször találkozunk közéleti, politikai kitekintéssel is.

Az új album elkészüléséről így meséltek: „Ez a lemez egy elképesztően sűrű alkotói időszak eredménye. Annyira friss még az élmény, hogy hirtelen nem is tudom, mit emeljek ki a sok dolog közül, ami eszembe jut. Nagyon komoly csapatmunka volt az elejétől a végéig, soha nem próbáltunk ennyit, nem foglalkoztunk ennyire intenzíven a szövegekkel. Nagyon szerettük csinálni, nem könnyű elengedni. Az elmúlt két-három hónapban szó szerint minden nap ezzel keltünk és feküdtünk.

Sok minden kijött belőlünk, a világ az előző lemez óta talán még szarabb hely lett, Magyarországról nem is beszélve.

Ebben az értelemben rohadtul elegünk van a dolgokból. Másrészt pedig nagyon szerencsések is vagyunk. Azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk, a saját életkörülményeinkre sem lehet panaszunk. Ez pedig nyilván elégedettséggel, szeretettel tölt el bennünket. Van mit vesztenünk. Ilyen értelemben is gondolunk az Elég-re. Ez a lemez most az Esti Kornél tagjainak közös valósága, amit együtt teremtettünk a semmiből” – mondta a lemezről Lázár Domokos, az Esti Kornél egyik frontembere, aki nem mellesleg a lemez produceri, felvételi, keverési és mastering feladatait is ellátta.

Az Esti Kornél a fesztiválszezon során a legtöbb nagy fesztiválon elcsíphető, az önálló Budapest Parkos koncertjükre pedig Július 31-én kerül sor.

Esti Kornél – Elég

Link másolása
KÖVESS MINKET: