KULT
A Rovatból

A gyászfeldolgozás nehéz, Lefkovicsék így gyászolnak – végre a Netflixen az egyszerre nagyszerű, drámai és vicces magyar film

A Lefkovicsék gyászolnak Breier Ádám bemutatkozó nagyjátékfilmje, amely teljesen elkerülte a mozikban a figyelmemet. Ez pedig hatalmas hiba volt. Mindenki pótolhat a Netflixen.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. június 24.



Nagyon negatívnak tűnhetek, de amikor magyar filmet nézek, mindig bennem van a félsz, hogy erről mit fogok írni...

Vannak jó magyar filmek, csak nagyon ritkák, mert általában csak állami támogatás mellett kifizetődőek, azokat pedig mostanság csak a Rákay Philip-féle történelmi projektek kapják meg.

Az ilyen mozik pedig az érdeklődési körömön kívül esnek. Amikor megláttam, hogy a Netflix Top 10-ben konstansan szerepel ez a bizonyos magyar film, akkor viszont felkaptam a fejem. A streaming nem az a hely, ahol önként, bárki is megnézne egy rossz magyar filmet.

Tehát nem ért meglepetésként: A Lefkovicsék gyászolnak egy nagyon érdekes film. Nem csak jó film, hanem kiemelkedően szórakoztató és elgondolkodtató keserédes családi dráma. Témáját és humorát talán a könnyedebb Woody Allen-művekhez tudnám hasonlítani, bár sokkal kevésbé neurotikus, és inkább melankolikus. A Lefkovics-család története tele van tragédiával, fanyar szarkazmussal, és mégis drukkolunk nekik, hogy mindenki megkapja a méltó feloldozását.

Lefkovics Tamás (Bezerédi Zoltán) feleségével, Zsuzsával (Máhr Ágnes) éli nyugdíjas életét, hobbi bokszedző, akin látszik, hogy a sport mellett a legnagyobb szerelme felesége. Még akkor is, ha külsőleg egy mogorva szamárnak tűnhet.

Viszonylag gyorsan megtudjuk, hogy Tamás nem beszél fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), aki Izraelben él, és ott neveli feleségével hithű zsidó vallásban kisfiát, Arielt (Leo Gagel).

Nemrég megszületett a második poronty, így Zsuzsa Izraelbe készül férje minden lebeszélési próbálkozása ellenére, hogy meglátogassa az új jövevényt, fiát és családját. Ám megtörténik a tragédia, egy délután Tamás hazaérve már csak felesége holttestét találja meg, nem tudjuk meg a halál okát, de nem is fontos. A lényeg, hogy Iván kijelenti, hogy hazautazik idősebb fiával Ariellel, hogy az izraelita vallásának megfelelő módon meggyászolja édesanyját, és süvet tartson (ez a zsidó vallás gyászgyakorlata, ami itt hét napot jelent a mogorva Tamással).

Nagyon érdekes a film hangulata, mert nem egy kőkemény dráma. Tele van tragikus elemekkel, például Iván testvére gyerekkorában meghalt, és ez is rányomta a bélyeget az apa-fiú kapcsolatra, amit csak az anya tartott úgy-ahogy egyben. Iván elmenekült otthonról, beállt az izraeli hadseregbe, hogy letelepedhessen, majd megtalálta Istent, ez végképp szétszabdalta a családi szálakat. Mindezek a komoly témák mellett a szarkasztikus, maró humor dominál, és jól kiegyensúlyozza a hangulatot.

Meglepően szívmelengető tud lenni egy szekrényépítés, amikor a férj megpróbálja felesége utolsó kérését teljesíteni úgy, hogy közben egy útmutató használatára teljesen alkalmatlan.

Általában a gyerekszínészek zavarni szoktak, de a fiút játszó Leo Gagel jól alakítja a szerepét. Bár ő inkább csak eszköz a forgatókönyvíró kezében, hogy előremozdítsa a cselekményt, és a kicsit természetfeletti szál nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését, de szerintem érthető, hogy a gyászt a képzelőerejével dolgozza fel a gyermek. Mert ez a film egyértelműen a gyász feldolgozásáról szól, már ha a cím alapján ez nem lett volna egyértelmű mindenkinek.

Aki félne, hogy túl komoly film lesz számára a Lefkovicsék gyászolnak, azt meg kell nyugtassam, nagyon szórakoztatóra sikeredett Breier Ádám első nagyjátékfilmje. A rendező szinte sziklaszilárdan kézben tartja a sztorit, nem véletlen, hogy a forgatókönyvben is benne volt a keze a rendezőnek Csaba Bálint író mellett.

A film legerősebb elemei egyértelműen az íróknak köszönhetőek: a karakterek, a párbeszédek és hangulat.

Azért színészek is nagyon ügyesek, Bezerédi Zoltán egyszerre szerethető és szánalomra méltó, Szabó Kimmel Tamás is zseniális, mint mindig. Ez az ő filmjük, hogyan sikerül feldolgozniuk a hatalmas tragédiát, ami a család szívének az elvesztését jelentette és hogyan „gyógyítják” meg a kapcsolatukat.

Szép, szerethető és vicces, mi kellhet még? Igazából ami talán hiányozhat sokaknak, az a mélység. Kicsit úgy éreztem,

a nagy „szakadáshoz” vezető konfliktust egy egyszerű beszélgetéssel meg lehetett volna oldani.

Mintha az alapproblémák sokkal kisebbek lennének, mint azt a szereplők gondolják. Meg lehet magyarázni, hogy a való életben is ez jellemző, a legnagyobb konfliktusok okai, egyszerű, bagatell dolgokból indulnak, de valahogy a kiakadás mértéke és a probléma eredeti gyökere nincs egyensúlyban. Filmkészítésileg közel tökéletes a mű. Nem mozgat sok színészt, nincs sok helyszín, de minden autentikus és szerethető. Megérdemli a sikert ez a film, őszintén tudom ajánlani mindenkinek. A Lefkovicsék gyászolnak megtekinthető a Netflix streaming-szolgáltató katalógusában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Keserédes remények a reflektorfényben – a Sweet Charity Szolnokról hódítja meg a Városmajor színpadát
Egy naiv lány a szerelemről álmodik Manhattan forgatagában, miközben újra és újra csalódik – a Szolnokról érkező előadás érzékenyen és látványosan mesél sorsokról, álmokról és a reményről.


Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.

A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.

A beszédes nevű Charity Hope (Szolnokon: Masina) Valentine sztorija ugyanakkor jóval ritkábban kerül színre Magyarországon, mint ahányszor nagyhírű testvéreivel, a Kabaréval vagy a Chicagóval találkozhatunk.

A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.

Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen

a jó színház sosem nélkülözi a fordulatokat és a meglepetéseket, és ez igaz a Sweet Charity történetszövésére is.

Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.

Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt, amikor leszögezte: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára ’egyszerű’ szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”

Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba.

A szolnoki Sweet Charity megnevettet és elgondolkodtat, elvarázsol és megrendít.

És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Lemondja a fellépését a Szigeten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ha fellép a botrányos Kneecap raptrió
Az ír zenekar korábban kiállt a Hamász terrorszervezet mellett, és örömüket fejezték ki a 2023 októberi izraeli terrortámadás miatt. Nemrég több mint 100 művész tiltakozott a fellépésük ellen.


A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelik, hogy „a Magyar Nemzeti Táncegyüttes álláspontja szerint a Kneecap korábbi, nyilvánosan vállalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a művészet és a közösségi fesztiválok alapértékeivel.”

„Az antiszemita, uszító tartalmak nem tartoznak a véleménynyilvánítás szabadságának körébe, és nincs helyük olyan eseményen, amely a kulturális sokszínűséget és a befogadást hirdeti”

– tették hozzá.

„Fellépéseinkkel mindig az összekötést, az emberi méltóság tiszteletét és a közös kulturális értékek megőrzését képviseljük. Ezért nem kívánunk olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret” idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjét.

Az együttes bízik abban, hogy a Sziget szervezői felelősségteljes döntést hoznak. A társulat nyitott a személyes egyeztetésre, és kész újragondolni részvételét, amennyiben eltekintenek a raptrió fellépésétől – emelték ki az összegzésben.

Az ír Kneecap korábban nyilvánosan kiállt a Hamasz terrorszervezet mellett, és a 2023 októberi súlyos izraeli terrortámadás után is örömüket fejezték ki. Akkor legalább 130-an meghaltak a 70 terrorista által véghez vitt támadásban, számos embert pedig túszul ejtettek.

Nemrég a raptrió fellépése ellen tiltakozott több mint száz művész és közéleti személyiség, köztük Hegedűs D. Géza, Parti Nagy Lajos, Szalóki Ági, Farkasházi Réka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György, Hegyi Barbara, Péterfy Gergely és Geszti Péter is.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Botrány a Szigeten: mindenképp fellép az északír banda, hiába tiltakozik a fél magyar közélet az antiszemitizmusuk miatt
A fesztiválszervezők közleményben jelezték: nem hátrálnak meg, jön a Kneecap. A döntés sokaknál kiverte a biztosítékot – politikusok és művészek is tiltakoznak.


Kádár Tamás, a Sziget főszervezője közleményben reagált a Kneecap nevű ír raptrió fellépése körül kialakult vitára. A HVG-nek azt írta: a koncertet megtartják, mert a fesztivál a művészi szabadság pártján áll.

A zenekar fellépése az izraeli-palesztin konfliktus miatt került a középpontba. Kádár szerint a Kneecap nemcsak zenét, hanem saját világképet is hoz a Szigetre. A zenekar színpadi megjelenésében szerepet kap a palesztinokkal való szolidaritás is. A főszervező úgy fogalmazott: a zenekar „kvázi sorsközösséget és párhuzamot von” az írek és a palesztinok között.

A zenekar 2022-ben már fellépett a fesztiválon. A mostani koncertjük ellen több mint száz ismert magyar művész és zenész tiltakozott petícióban. Az aláírók között szerepel többek között Dés László, Presser Gábor és Spiró György is. De a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is jelezte: nem lépnek fel a Szigeten, ha jön a Kneecap.

Kádár Tamás szerint egyre többen foglalnak nyíltan állást, és a Kneecap is ezt az utat választotta. Mint írta: „A Kneecap támogatja a palesztin ügyet, és ezt a támogatást a maguk provokatív módján teszik.” Hozzátette: „nem véletlen, hogy sokan – köztük rengeteg általam mélyen tisztelt művész és magánember – úgy érezték: a Sziget azzal, hogy nem tiltja le a fellépésüket, maga is politikai állásfoglalást tesz egy olyan kérdésben, amely mélyen megosztja a közvéleményt, Magyarországon is”.

A fesztivál korábban úgy fogalmazott, hogy „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. A főszervező most azt írta: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz, és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk”.

Kádár kitért arra is, hogy a világban újra erősödik az antiszemitizmus, és sokan emiatt is kritizálják a zenekart. Úgy látja: „a Kneecap támogatása egyesek olvasatában beleillik ebbe a képletbe – akár szándékosan, akár akaratlanul. Mások viszont úgy látják: a palesztin nép szenvedésének kimondása nem antiszemitizmus, hanem humanitárius kötelesség. A két értelmezés párhuzamosan létezik – és kibékíthetetlenek.”

A főszervező szerint bármilyen döntést hoztak volna, az valakit biztosan sért.

„Ha lemondtuk volna a fellépést, az cenzúraként hatott volna, és megerősítette volna azt az érzést, hogy a palesztin szolidaritásnak nincs helye a nyilvánosságban, adott esetben egy újabb antiszemita hullámot elindítva. Ha megtartjuk (és megtartjuk), akkor pedig azok érzik elárulva magukat, akik szerint a Kneecap nem a békét, hanem az egyik oldalt képviseli – egy olyan konfliktusban, amely már így is elviselhetetlenül polarizált.”

Az ügy miatt Bóka János európai ügyekért felelős miniszter is írt a szervezőknek, majd személyesen is tárgyalt Kádár Tamással. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: várják a Sziget válaszát. Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és a kerület polgármestere, dr. Kiss László közölte, hogy nem látják szívesen a Kneecapet a fesztiválon, és támogatják a petíció aláíróit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Beindult a Campus: már a fesztivál első napján kitettek magukért a csajok – fotók!
Nem győztük kapkodni a fejünket a debreceni fesztiválszettek láttán. A lányok és a fiúk sem fogták vissza magukat, ráadásul a buli is elképesztően jó volt.


Tíz hónap szervezés és közel kéthetes építkezés után, szerdán 12 órakor nyitotta meg kapuit a 2025-ös Campus fesztivál. A 17 éve töretlen népszerűségnek örvendő, mára már több mint 21 helyszínen zajló eseményre idén is több tízezer fesztiválozót várnak a szervezők – írta a Debreceni Nap.

A Campus a legtöbb hazai előadót felvonultató zenei fesztivál, négy nap alatt több mint 250 fellépőt láthatnak az érdeklődők.

A magyar sztárok közül két év után újra eljön a Halott Pénz és a Bagossy Brothers Company, visszatér ByeAlex és a Slepp, Majka, Desh, Dzsúdló és a Tankcsapda, valamint a régióban csak a Campuson, a 30 éves jubileumát ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel is színpadra lép eredeti felállásban.

Az elektronikus zenei felhozatalban több mint 100 dj és producer található, a mainstreamtől az undergroundig. A Campuson a zene mellett kiemelkedő az egyéb aktivitások és események száma. Egész nap a teljes fesztiválterületen zajlik majd az élet, lesz bőven tánc, performansz és színház, mutatványosok, artisták és légtornászok, kocsmasportok, falmászás, és virtuális élmények speciális VR-eszközökkel.

A nyitónapról készült fotóinkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: