KULT
A Rovatból

94 éves lett Clint Eastwood, az antihős archetípusa, akinek esze ágában sincs visszavonulni

Balhés fiatal volt, született egy csomó gyereke, és bár több Oscar-díjat is nyert, színészként sosem kapta meg az elismerést. Ez azonban nem tartja vissza attól, hogy 90-en felül is sorra készítse a filmeket. Portré.


A legtöbben a Dirty Harry filmekből és Sergio Leone spagettiwesternjeiből ismerik, de számomra a Clint Eastwood-rajongás a Kelly hőseivel kezdődött. Brian G. Hutton 1970-ben készült háborús filmje a Marvel Univerzum korából nézve persze kicsit suta itt-ott, de azért működik, még a gyerekeim is tudnak röhögni rajta.

Clint Eastwood nem egy Laurence Olivier. Nem a sokrétegű jellemábrázolásért szeretjük. Ő egyszerűen a tipikus kemény pasi, aki mindig higgadt, ura a helyzetnek – akkor is, amikor nem –, és minden lepereg róla. Az a fajta pasi, akik kicsit mind szeretnénk lenni (vagy mind szeretnénk egy ilyen pasit), annak ellenére, hogy nagyon jól tudjuk, így, ebben a formában nem létezik.

Clint Eastwood olyan színész, akinek leginkább jelenléte van, az viszont olyan erős, hogy tulajdonképpen nem is kell semmi más.

Eastwood 1930. május 31-én született San Franciscóban. A kórházban a nővérek Sámsonnak nevezték el, mert 5,2 kilóval látott napvilágot. Érdekesség, hogy Eastwood egyenes leszármazottja a telepeseket 1620-ban Amerikába szállító Mayflower hajó egyik utasának, William Bradfordnak.

Nem volt mintatanuló. Sokat járt az iskola mellé, és állandóan balhékba keveredett, amiért ki is csapták. A mai napig nem egyértelmű, hogy van-e egyáltalán érettségije. Sokféle munkát kipróbált, volt újságkihordó, bolti eladó és tűzoltó is. A koreai háború idején besorozták, de ha hihetünk egykori élettársának, Sondra Locke-nak, nem harcolt a fronton, vízimentőként szolgált a kaliforniai Fort Ordban.

Azért a veszélyek így sem kerülték el teljesen. Egy Dougles AD bombázó fedélzetén utazott, amikor a repülőből kifogyott az üzemanyag és az óceánba zuhant Point Reyes közelében. Szerencsére a pilótával együtt sikerült kijutnia a partra egy mentőcsónak segítségével.

Bár ellentmondó változatok terjengenek arról, hogy indult be a filmes karrierje, annyi biztos, hogy Fort Ordban figyelt fel rá valaki, aki aztán segített neki bejutni az Universal Studióba, ahol Arthur Lubin meg is hallgatta. A filmrendezőnek tetszett Eastwood megjelenése és fellépése, a színészi képességeiben viszont sok kivetnivalót talált.

Javasolta, hogy iratkozzon be színésziskolába és elintézte, hogy heti 100 dolláros fizetéssel szerződést kapjon a filmstúdiónál.

Jack Arnold 1955-ös, Revenge of the Creature című horrorfilmjében kapta első kisebb szerepét. Az igazi áttörésre azonban egészen 1963-ig kellett várnia. Eric Flemming, aki a Rawhide című western sorozatban Eastwood partnere volt, visszautasította, hogy szerepeljen az Egy maréknyi dollárért című olasz westernben. Ekkor ajánlotta valaki Eastwoodot az akkor még viszonylag ismeretlennek számító Sergio Leone figyelmébe. A fiatal színész nem is sejtette, hogy egy újfajta antihős archetípusává válik.

Ez áldozattal is járt: bár a színész nem dohányzott, Leone ragaszkodott hozzá, hogy a karaktere szivarozzon.

A film egycsapásra sztárrá tette Eastwoodot Olaszországban. A film annyira sikeres volt, hogy az 1965-ös Még egy pár dollárral többért és az 1966-os A jó, a rossz és a csúf elkészítésével trilógiává bővült. Az úgy nevezett „dollár trilógiát” csak 1967-ben mutatták be az USA-ban, viszont a filmek egycsapásra valódi filmsztárrá tették Clint Eastwoodot.

A jó, a rossz és a csúfhoz fűződik egy érdekes történet. A forgatás során felrobbantottak egy hidat. Clint figyelmeztette Eli Wallacht, hogy húzódjon távolabb, egy közeli domb tetejére. Pillanatokkal később a technikusok közti félreértés miatt hamarabb következett be a robbantás, és Wallach súlyosan megsérülhetett volna, ha Eastwood nem küldi odébb.

Ezután sorra jöttek a nagyszerű szerepek, a korszakból a legkiemelkedőbb film talán az 1968-as Kémek a sasfészekben Richard Burtonnel. 1970-ben következett a már említett Kelly hősei, ahol Telly Savalas és Donald Sutherland partnere volt. A film azért is fontos mérföldkő, mert ez volt Eastwood utolsó filmje, amit nem saját cége, a Malpaos-Productions gyártott.

Az 1971-es Játszd el nekem a Mistyt fontos fordulópont a pályafutásban, mivel ez volt Eastwood rendezői debütálása.

A kritikusok Eastwood rendezői és színészi képességeit is dicsérték, a női főszerepet játszó Jessica Waterst pedig Golden Globe-ra jelölték.

Ugyancsak 1971-ben játszotta el először Harry Callahant a Piszkos Harryben. A mai napig ezt tartják legikonikusabb szerepének. Összesen hatszor bújt a kőkemény zsaru bőrébe, utoljára az 1988-as Holtbiztos tippben. Talán ennek a szerepnek is köszönhető, hogy miután Sean Connery visszavonult James Bond szerepétől, Eastwoodnak ajánlották fel a 007-es ügynök szerepét, ő azonban visszautasította.

„Az valaki más filmje volt” mondta erről. „Sean szerepe. Nem éreztem helyesnek, hogy elvállaljam.”

Minden szerepét és rendezését már csak a hely szűke miatt sem lehet felsorolni, mégis, egészen 1993-ig kellett várnia az Oscar-díjra. Igaz, ekkor belehúzott, hiszen a Nincs bocsánat című westernjével producerként és rendezőként és is haza vihette a szobrocskát, sőt, színészként is jelölték.

Az Akadémia döntését sokan kritizálták, kétségbe vonva Eastwood művészi kvalitásait. Ennek ellenére 1994-ben életműdíjat is kapott, és a Millió dolláros bébivel megismételhette a korábbi bravúrt, ismét ő vihette el a legjobb filmért és a legjobb rendezőnek járó szobrocskát.

Azt talán kevesen tudják, hogy Eastwood zeneszerző is. Már első filmje, a Játszd el nekem a Mistyt zenéjét is ő komponálta, de sok más filmjéhez is komponált témákat vagy dalokat.

Eastwood a magánéletben sem volt „rest”, öt különböző asszonytól összesen hat lánya és két fia van. Gyermekei közül Kyle Eastwood jazz zenész, Alison, Scott és Francesca követték apjukat a színészi pályán.

Habár 94 éves, esze ágában sincs visszavonulni. Legutóbb a 2021-es Cry Macho – A hazaút című drámában láthattuk, de azóta is folyamatosan dolgozik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Dobos Ildikó
A Jászai Mari-díjas színművész 82 éves volt. A Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti.


82 éves korában meghalt Dobos Ildikó Jászai Mari-díjas színművész. Halálhírét a Veszprémi Petőfi Színház tudatta csütörtökön a Facebook-oldalán.

„A Veszprémi Petőfi Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy Dobos Ildikó, Színházunk Örökös Tagja, Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség következtében 82 éves korában elhunyt. Dobos Ildikó művésznőt a Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később intézkedünk.

Drága Ildikó! Köszönjük, hogy tehetségeddel megajándékoztad a veszprémi közönséget! Isten nyugosztaljon!”

- írták a bejegyzésben.

Dobos Ildikó 1942-ben született Szatmárnémetiben. 1960-1964 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1964-1970 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1970-1991 között a Veszprémi Petőfi Színház, 1991-1992 között ismét a Miskolci Nemzeti Színház, 1992-1993 között a Szegedi Nemzeti Színház majd 1993-1995 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt.

Később vendégként szerepelt a Vígszínházban, Győrben és Tatabányán is. 1999-2010 között a debreceni Csokonai Színházban szerepelt, majd 2016-ban ismét a veszprémi Petőfi Színházban lépett közönség elé.

1992-ben súlyos agyi műtéten esett át, amelynek következtében újra kellett tanulnia járni, írni, beszélni. Három hónap múlva azonban már újra játszott.

Első férje az osztálytársa, Gonda György színművész volt, két közös gyerekük született. Második férjével, Szőnyi G. Sándor filmrendezővel annak haláláig éltek együtt.

Dobos 2021-ben a Veszprémi Petőfi Színház társulatának örökös tagja lett.

Színházi szerepei mellett több filmben is feltűnt: szerepelt a Talán egy másik életben című drámában, a Lajos király válik című játékfilmben, a Tutajosok című alkotásban. Emmellett sorozatokban is láthatta őt a közönség, például a Família Kft.-ben vagy éppen az Öregberényben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Ennyire ocsmány dolgokat ritkán látunk ilyen szépen komponálva vásznon – Kivérző szerelem-kritika
Elsőre a Tiszta románc és a Született gyilkosok ugrott be a film megnézése után. Ez a két cím pedig igencsak dicséret a Kivérző szerelem alkotóinak. Lássuk, hogy sikerült Kristen Stewart leszbikus bosszúfilmje.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. július 19.



Aki nem ismerné, az amerikai A24 az egyik legbátrabb/legegyedibb független stúdió Amerikában a Neon mellett. Nem igazán hasonlítható egy nagy céghez sem, próbálnak eltérni a megszokottól, és minőségi filmgyártásban gondolkodni. Nem átlagos filmjeik vannak: nem egyértelműen közönségfilmek, ugyanakkor próbálkoznak populárisabb darabokat is gyártani.

Nemrég azt nyilatkozták, hogy ebből a típusú filmkészítésből nem lehet megélni, ezért nagyobb független blockbustereket fognak gyártani.

Első ilyen próbálkozásuk az Alex Garland nevével fémjelzett Polgárháború volt, ami 50 millió dollárba került, plusz marketingköltség. Sokat nem kerestek vele, nem volt akkora siker, mint számítottak rá. Ezután valószínűleg visszatérnek egy időre a kisebb filmekhez.

Rögtön tisztázni szeretném, hogy ez a film sem lett kasszasiker. Ugyan hozzánk most érkezett meg, de az USA-ban már márciusban premierre került, így láthatjuk, hogy Kivérző szerelem bevételei sem robbantották szét a mozipénztárakat.

Pedig vannak itt ismertebb színészek: Kristen Stewart, Ed Harris, Dave Franko, Jenna Melone, egy erős forgatókönyv és atmoszféra.

A ’80-as, ’90-es évek retró életérzésére Rose Glass rendező egészen másképpen ült fel, mint a konkurencia szokott mostanában. Nem dicsőítette túl az időszakot, ez nem egy Stranger Things, ahol mindenki nosztalgikusan tekint vissza mindenre. Itt mindenki mocskos, izzadt, a frizurák szörnyűek és sokan direkt undort keltenek. Kristen Stwart egy szép nő, ami persze szubjektív kijelentés, de itt olyan arcát láthatjuk, amit nem igazán volt még ideje megmutatni a nézőknek. Az ismeretlenebb Katy O’Brian pedig viszi széles, kigyúrt hátán az egész filmet.

A történet nem indul bonyolultan: Lou (Kristen Stewart) egy edzőtermet üzemeltet, itt találkozik Jackie-vel (Katy O’Brian), akivel rögtön egymásba szeretnek – egy igazi vad románc, két lelkileg sérült ember között. Lou apja Lou Sr. (Ed Harris) egy kegyetlen bűnöző, akivel a lány régóta teljesen meg akarja szakítani a kapcsolatot, és eddig csak azért nem tette, mert Lou testvére, Beth (Jenna Malone) hozzáment egy erőszakos férfihoz, JJ-hez (Dave Franco), és fél tőle, hogy ha elhagyja a várost, akkor valami rossz dolog fog bekövetkezni.

A fő konfliktus is ebből indul: megtörténik a szörnyűség, amire reagálva a karakterek csak rossz döntéseket hoznak, így probléma problémát szül, és az egész egy pszichedelikus katarzisban végződik.

Vér, kegyetlenség, erőszak, szex, szerelem, zsarolás – minden van a filmben, amit el tudunk képzelni. Nagyon érdekes mű a Kivérző szerelem, a magyar cím pedig különösen adekvát.

A különleges képi világa miatt egyszerre nem jó nézni a filmet és mégis bámulatba ejtően szép. A képek, amiket látunk undorítóak és szörnyűségek, de ilyen szépen ennyire ronda dolgokat nem láttam még vásznon. A fülledt szexualitás és erotika épp úgy jelen van, mint az erőszak és kegyetlenségek. De még a díszletek és a kosztümök is direkt undort keltőek, mindenki rettenetesen néz ki, ez a ’80-as évek vége, 90’-es évek kinézete nem tesz jót senkinek. A karakterek hajviselete borzalmas – Ed Harrist sose láttuk még ilyen gyomorforgató szerepben, de Dave Francónak se áll jól a bajusz-Bundesliga-séró kombó – hát még a főszereplő hölgyek hajkölteményei.

Fontos kiemelni, ugyan nem mutatnak mindent, de erősen 18+-os a film: nem pornó, de épít a szexualitásra és a grafikus erőszakra.

Nem kezeli a nézőket félkegyelműnek, nem rágja az ember szájába a dolgokat, megmutatnak sok kellemetlen képet, amire szükség is van, hogy a sokk kicsit felébressze az átlagnézőt. Ugyanis a film nem túl hosszú játékideje is kicsit talán sok. Nem azt mondom, hogy unalmas, de lassú víz partot mos típusú film, aminek nem biztos, hogy mindenki örülni fog.

Alapból már annak örülhetünk, hogy egy egyedi ötlet moziba kerül. Ez nem folytatás, bejáratott franchise, ez egy különleges film. Érezni rajta a szerzői kézjegyet, Rose Glass nem csak rendezte, de Weronika Tofilska mellett még a forgatókönyvet is jegyzi. Jó zene és erős képi világ jellemzi. A mocsok, izzadság, feszültség és fülledt erotika csöpög a vászonról. A testhorror kifejezés talán erős lehet a filmre, mert inkább egy kegyetlen thriller, de vannak pillanatok, amikor a sokkoló erőszak szinte kiüti a nézőt.

Igazi szerzői A24 film: aki ismeri a cég korábbi produkcióit, tudja, mire gondolok.

Be tudja húzni az átlagnézőket is, ám valami olyat kapnak tőle, amire nem számítottak. Ha nem csak úgy tekintünk a filmre, mint bosszúfilm, akkor felfedezhetünk ügyes szimbolikát, sőt kimondottan humoros dolgokat is. Lou például állandóan a nikotinfüggőségről és drogokról hallgat kazettákat és rádiócsatornát, miközben folyamatosan ezekkel a szerekkel él. Krtisten Stewart és Katy O’Brian kettőse nagyon jó, mindketten jól elő tudják hozni az őrült viselkedést. Katy O’Briant legtöbben talán A Mandalóriból ismerhetik, de a legújabb Twisters-ben is játszik, nagy jövőt jósolok neki, nagyon tehetséges és különleges arcú színésznő.

Nem állítom, hogy mindenkinek tudom ajánlani a Kivérző szerelmet. Ez egy izzadt, mocskos, erőszakos, mindent elpusztító szerelem története, amely nem biztos, hogy az összes néző igényeit ki fogja elégíteni.

Ebben a meleg, kellemetlen időben talán a legjobb, amit tehetünk, hogy behúzódunk egy filmre a mozitermek hideg sötétjébe. Akkor pedig már lehet próbálkozni valami nem megszokottal, és a Kivérző szerelem éppen ilyen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tarján Zsófi először mesélt Gesztivel kapcsolatos múltjáról, ehhez egy közös dal kellett
A tanulságos történetű Csak te kellesz könnyed reggea-s stílusával, bájos lírájával és a Rapülők egykori sztárja által megfűszerezett iróniájával teszi igazi nyári csemegévé a dalt.


Erre a nyárra már „csak egy igazi szabadság himnusz kellett”, mely most végre Csak te kellesz címmel megérkezett. A 1AM producerpárosnak védjegye, hogy a legkülönfélébb sztárokat hozzák egy ernyő – most éppen egy napernyő - alá, ezúttal az ikonikus hangú, Kohánszky Roy vezette Roy Galerit; az élő legendát, Geszti Pétert és a Honeybeast énekesnőjét, Tarján Zsófit hallhatjuk új közösükben. Utóbbi két előadó számára fordulatos egymásra találás ez a projekt, hiszen Geszti annak idején Tarján Zsófit zsűrizte az X-Faktorban. Az újdonsághoz készült egy fantáziadús, kissé meghökkentő animáció is tökéletesen ábrázolva a dal hangulatát.

„A 1AM missziója alapvetően az együttműködés, szóval jött az ötlet, hogy miért is ne épp az összetartozásról és egymás elfogadásáról szülessen egy dal? Nagyon izgalmasnak találjuk, hogy egy dalon belül különböző zenei világok és egyéniségek tudnak összekapcsolódni, a közös nyelv pedig a zene. Mindig nehéz egy ilyen csapatot összehozni, mert mindenki nagyon elfoglalt, de egy jó ötlet miatt általában találnak időt a megvalósításhoz. A „Csak te kellesz”-nél egy kész lavina indult el azzal, hogy Royt felhívtam”

– mesélte Bartalos Jenő, a sikeres dalszerző és dalszövegíró, aki szerzőtársával Vékony Zolival alkotják a 1AM-et. Rengeteg hazai hírességnek készítettek toplistás szerzeményt. A duó először Roy-t találta meg, aki vadonatúj, egyedi hangzású formációjával, a Roy Galerivel örömmel szállt be a produkcióba.

„A szám demóját amikor először meghallgattam, a dallamossága, a szövegvilága rögtön meggyőzött arról, hogy ezt el szeretném énekelni. Mindenképpen duettben képzeltük el a felvételt, így jutott eszembe Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője, akinek mind a hangszíne, mind a zenei munkássága közel áll hozzám. Felhívtam Zsófit, aki meghallgatva a demót rögtön igent mondott” – folytatta Roy a kiadvány születésének háttértörténetét.

Ekkor még hazánk egyik legsikeresebb női frontembere mit sem sejtett arról, hogy egykori X-Faktor mentora, Geszti Péter egy rap verze erejéig is be fog szállni a dalba. Annak idején Péter nagy hatással volt az előadóra, melyről Tarján Zsófi először most nyilatkozott személyesen:

„Péterrel való együttműködés egy nagyon hálás feladat volt számomra. Pontosan azt az utat mutatja meg, amit az X-Faktor óta bejártam, és aminek eredményeként most együtt dolgozhattunk. Az ő akkori értékelése is szerepet játszott abban, hogy kiestem a versenyből, de jogos volt minden észrevétele. Még nagyon a pályám elején jártam, rengeteg technika és rutin hiányzott az ezköztáramból, és őszintén szólva a színpadi jelenlétem is hagyott némi kívánnivalót maga után. Péter a kemény kritikákat is olyan vicces köntösbe tudja csomagolni, hogy nem csak nem bántott meg vele, de magam is jót szórakoztam rajta, ugyanakkor abszolút pozitívan befolyásolta a szakmai fejlődésem”

– mondta el Zsófi.

„Bartalos Jenőt, mint szerzőt, Kozma Orsin keresztül ismertem meg két éve, amikor felkértek, hogy írjak a Világgá mennék veled című zenéjükbe rapbetétet. Később megkeresett és küldött további demókat, ebből született a Péterfy Borival közös dalunk, és ekkor hallottam a Csak te kellesz-t is már Zsófi és Roy énekhangjával.

Megismerkedésünk Roy-jal ugyan a történelem homályába burkolózik, de nagyon szeretem az ő reszelős, whiskey-s hangját. Zsófinál ez épp ellenkezőleg, emlékszem mindenre a kezdetekkel kapcsolatban. Mikor megjelent az X-Faktorban 2014-ben, kicsit idézőjelben nekimentem, azt mondtam, hogy nem igazán neki való ez a műsor, mert szerintem nagyon tehetséges csaj, de neki más utat kellene keresnie. Sokkal egyedibb és érdekesebb, mint amire a X-Faktor nézői szavazni szoktak. Annak örülök, hogy ez később bebizonyosodott, Zsófi befutott és egy nagyon jó zenekar énekesnője lett” – árulta el a nagymúltú szövegíró-előadóművész Geszti Péter, akinek jelenleg is futó műsorában, az Adom a napodban került elő a téma nemrég, Hernádi Judittal való beszélgetése során.

A tanulságos történetű Csak te kellesz könnyed reggea-s stílusával, bájos lírájával és a Rapülők egykori sztárja által megfűszerezett iróniájával teszi fel vastagon a kedvenc nyári fagyink i-jére a pontot.

VIDEÓ: Roy Galeri x Geszti x 1AM feat. Tarján Zsófi - Csak te kellesz


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Adele egy időre abbahagyja a zenélést, mással szeretne foglalkozni
Az énekesnőnek novemberig van szerződése Las Vegasban, de egész nyáron Münchenben lép fel. Ezek után nagyobb szünetet tervez.


A müncheni koncertje előtt jelentette be Adele, hogy szünetet tart a zenélésben, írja a The Guardian. A német ZDF televíziónak nyilatkozva az énekesnő elmondta:

„Eléggé ki vagyok merülve attól, hogy minden hétvégén színpadon állok Las Vegasban. Jelenleg nincsenek terveim új zenékkel kapcsolatban. Egy hosszabb szünetet szeretnék most, és úgy érzem, egy ideig más kreatív dolgokkal akarok foglalkozni.”

Adele 2022 novembere óta adja a Weekends With Adele (Hétvégék Adele-lel) című koncertjeit a Las Vegas-i Caesars Palace-ban. A sorozatot november 23-án fejezi be. Az énekesnő a nyarat Münchenben tölti, ahol öt héten át heti két koncertet ad egy erre a célra épített stadionban. A müncheni rezidencia promótere, Marek Lieberberg elmondta, hogy a jegyek 95 százalékát már eladták.

A koncert helyszíne különleges: 400 000 négyzetméteren fekszik, és egy 13 000 férőhelyes Adele World (Adele világa) nevű éttermet is magában foglal, angol stílusú pubbal kiegészítve. A színpad látványvilágát soha nem látott méretű, 220 méter hosszú és 30 méter magas vetítővászon teszi teljessé.

Adele elmondta, hogy az európai rajongók csendesebbek, udvariasabbak, míg az amerikaiak hangosabbak. A Las Vegas-i koncerteket a közönség és a kritikusok is elismeréssel fogadták, különösen a rajongókkal folytatott őszinte, empatikus interakciói miatt.

A müncheni bulik előtt az énekesnő már megérkezett Németországba, és feltűnt a foci-Eb döntőjén is.

Adele legutóbbi albuma, a 30, 2021 novemberében jelent meg, és hatalmas sikert aratott mind az Egyesült Királyságban, mind az Egyesült Államokban. Az Easy on Me című kislemeze szintén az első helyig jutott mindkét ország toplistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk