KULT
A Rovatból

100 éve született a költő, aki nem akart írni a szerelemről – 10 fontos idézet Nemes Nagy Ágnestől

1922. január 3-án, azaz épp ma 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő, esszéíró, műfordító, pedagógus, a XX. századi magyar irodalom, szűkebben az Újhold folyóirat meghatározó alkotója.

Link másolása

Neki köszönhetjük a téli fákat, a bátorságot, Bors nénit, a madarat a vállunkon, Rómát karácsonykor, Babits Mihályt, azt, hogy nem kell és lehet megalkudni, az erőt, az őszinteséget, költészete és eszmélete Napját: Ekhnátont, és a tájat, amit páratlanul mutatott meg verseiben. És még annyi minden mást...

1922. január 3-án, azaz épp ma 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő, esszéíró, műfordító, pedagógus, a XX. századi magyar irodalom, szűkebben az Újhold folyóirat meghatározó alkotója, aki már diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg (Kettős világban címmel) épp úgy, ahogy Pilinszky Jánosnak is, akinek jó barátja, alkotótársa volt, és akinek 2021-ben ünnepeltük centenáriumát közel száz programmal és több mint félmillió kapcsolódó vendéggel.

Nemes Nagy Ágnes fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten-díjat, első válogatott kötetéért kapta a József Attila-díjat és életművének elismerésére a Kossuth-díjat, de talán munkásságának egyik legnagyobb érdeme: máig itt van velünk, megszólítja az olvasókat, finom, egymásra rétegzett költői képeivel, erejével, megalkuvást nem-tűrő hangjával, figyelmével, tanulásával hatással van a mai kor alkotóira és ránk, olvasókra.

2022-ben, a mai nappal indul útjának a Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes100 című centenárium, s ebben a Nemes Nagy Ágnes emlékévben a költő(nő) számos téma, irodalmi kérdés kapcsán fókuszba kerül majd. Ilyen fókuszpont lesz idén költészetének íve és visszatérő motívumai, a természettel való kapcsolata, a mesterei, azok, akiknek figyelmet szentelt s akik meghatározták pályáját: ilyen Szerb Antal, Ottlik Géza, Mándy Iván, Babits Mihály.

Emellett az Újhold irodalmi szerepéről, helyéről, az Újhold működéséről és hatásáról is beszélgetés alakul, s Nemes Nagy Ágnes szerepét abból a szempontból is vizsgálni fogjuk, hogy egy nőnek milyen helye és lehetősége volt az irodalmi életben a XX. század évtizedeiben, vajon milyen feladatokkal – ahogy sok esetben verseiben mondta: gyötrelmekkel – küzdött, ezek miképp formálták és milyen módon találta meg a helyét ebben a sok traumával teli, változatos XX. században.

Születésnapján 10 fontos idézettel emlékezünk rá, amik egyfajta keretet adnak életének, hangsúlyosan a természethez való közelségét mutatják be:

1.) "Szülőföldem Buda. Az Orlay utca sarkán mindig késő ősz volt. Ott állt a gesztenyesütő kis kályhája, mögötte pedig az alkonyatban az aranysárga Orlay utcai fák, a gesztenyesütő feje fölött már égett a karbidlámpa. Gyönyörű volt az arany háttér előtt az a zöld karbidlámpa, ami, ahogyan sötétedett, ahogyan egyre erősödött az este, egyre inkább magához ragadta, magába sűrítette a világosságot, végül győzött, és egyedül maradt, ovális holdvilág. Az aranynak és a zöld fénynek ez a váltása nemcsak esti színjáték volt, az maga volt a késő ősz, amint áthajlik a kezdődő télbe. " (A magasság vágya, Barna, világoskék, Kabdebó Lóránt interjúja)

2.) "Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt / te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat, / gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta / te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa." (Diófa)

3.) "Azt hiszem, szerencsém volt az irodalomban. Mire egyáltalán észrevettem, hogy nőnek lenni milyen problémát jelent az életben és az irodalomban – már költő voltam. Témában, élményben azóta sem tettem kirakatba nővoltomat." (Az élők mértana, Ősanyák vagyunk, úttörők – Földes Anna interjúja)

4.) "Szép vagy. Ez ellen mit tegyek? / Kötél van a nyakamba. / Hová vonszolsz? Mivé simítsz? / Eressz el! Hagyj magamra!" (Szépség)

5.) "Meg kell tanulni azt a sávot, / hol a kristály már füstölög, / és ködbe úszik át a fa, / akár a test emlékezetbe." (Fák)

6.) „Valamit mégis kéne tennem, / valamit a gyötrelem ellen. / Egy istent kellene csinálnom, / ki üljön fent és látva lásson.” (Ekhnáton jegyzeteiből)

7.) "Hét esztendeje szeretlek, szerelmem, / fordíts egyet a Göncöl-szekeren / szólj a világnak, / mondd, hogy lehetetlen – / s maradj velem." (Félelem)

8.) "Egy ezüstnyárfát adj nekem, / arcom a rezgő lombba nyújtva / hadd fújjam rá lélegzetem, / s ő fújja vissza szüntelen / új, szennyezetlen életem, / mig kettőnk arca közt lebeg / a lélegzetnyi végtelen." (Lélegzet)

9.) "Bőséges feljegyezni valóm van a szerelemről. Írnivalóm – valódi írnivalóm – alig. Nem születtem arra, hogy a világ szerelmi ügyeivel foglalkozzam. Ép vagyok, egészséges vagyok, mindig hittem, hogy a szerelem egyike a három-négy legfontosabb dolognak a világon, de sohasem tudtam célnak tartani." (Kötetben meg nem jelent írások, A szerelemről)

10.) "Szeretem a magyar nyelvet. Amikor ezt leírom, nem riaszt meg Gide intelme, amit olvasóinak címzett: Örülök, ha értenek, de könyörgök, ne értsenek meg olyan gyorsan. Nem értettem meg túlságosan gyorsan az anyanyelvemet. Valószínűleg ma sem értem eléggé. De szeretem, mint az élet feltételeit, szeretem nem felejtő kamasz módra, és szeretem egy edzett műfordító fanyar megfontolásaival egyaránt. S szeretném, ha mások is szeretnék." (Szó és szótlanság, A magyar nyelv dicsérete)

A Nemes Nagy Ágnes centenárium eseményeiről, híreiről a www.facebook.com/jairodalmiszalon oldalon tájékozódhattok, az első programra január 19-én kerül sor:

#nemesnagyágnes100 #viszonylagosöröklét

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: