hirdetés
ikrek.png

Különleges ikrek születtek: az egyik gyerek fekete, a másik fehér

Az ikrek szülei feketék, de az apuka albínóként látta meg a napvilágot.
Fotó: Instagram/Stacy Omirin - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Csak néhány perc van közöttük, de mégis alig hasonlítanak egymásra. A különleges ikrek szülei mindketten feketék, de az egyik fiú mégis fehér, aranyszínű hajjal. A kis Daniel ugyanis édesapja születéskori albinizmusát örökölte, vagyis a színanyag képződésének zavarában szenved. Ezért, bár megszólalásig hasonlít néhány perccel korábban világra jött bátyjára, Danielre, jó darabig mégsem lesz gondjuk a szüleiknek, hogy megkülönböztessék őket, írja a The Sun.

David az albinizmus egy olyan típusával született, ami minden húszezredik születésnél következik be. De eddig csak egy holland és egy mozambiki esetről számoltak be, ahol az ikerpár egyik felét érintette csak a hiányos melanin termelődés.

A 30 éves Stacynek és nyolc évvel idősebb férjének, Babajindének korábban már született egy lánya is, de Demilade szüleihez hasonlóan sötét bőrű, és fekete, göndör hajú. Az anyuka azt mondja, ha sétálni megy a fiúkkal, gyakran furcsán néznek rá a járókelők.

"Volt már, aki megkérdezte, hogy a kettő közül melyik az enyém. Amikor azt válaszolom, hogy mindkettő, sokan azt hiszik, hogy viccelek" - mondta a családjával együtt Nigéria fővárosában élő anyuka.

Ahogy Stacy, úgy az orvosok sem tudták egészen a születésig, hogy a két fiú különböző bőrszínnel jön majd a világra. Így amikor a szülés közben azt mondta a nővér, hogy úgy látja, a második gyereknek aranyszínű haja van, nagyon megdöbbent. Majd lepillantott, és megdöbbenve látta a fehér bőrű kisbabát. Ezután az orvos is megerősítette, hogy a két fiú jelentősen különbözik egymástól.

hirdetés

"Hatalmas meglepetés volt" - emlékezett vissza a különleges élményre a fiatal nő.

A szülés után szinte az összes orvos összegyűlt a nő ágyánál, és a babákkal fotózkodtak. Többségük a szülésen éppen csak átesett nőhöz hasonlóan soha nem látott még csak ehhez foghatót sem.

A család egyébként jól van, az anya és a babák négy nap után elhagyhatták a kórházat. Azóta pedig Lagos leghíresebb lakói közé tartoznak, akárhova mennek, mindig megállítják őket az utcán.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
puma.png

„Cicának” becézik – egy puma elkényeztetett macskaként él gazdáival egy lakásban Oroszországban

A beteg állatot az elaltatás elől mentették meg örökbefogadói, és egy kutyaiskolában tanították rendre. Elképesztő videókat készítenek a barátságos nagymacskáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

A kígyóktól a tarantuláig sokféle állatot képesek emberek a lakásukban tartani kiskedvencként. De talán az még senkinek nem fordult meg a fejében egészen eddig, hogy egy pumát tartson a panellakásában.

Умиление❤️ Месси как магнитик, от него невозможно оторваться? . Messi is like a magnet, it is impossible to tear yourself away from him?❤️ #cute#caturday#москвасити#доброеутро#catdaily#happycats#igcat#пенза#mypet#котик#пумамосква#пумик#мокрыйносик#саратов#питер#москва#спячка#bigcatsofinstagram#bigcats

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

A híres argentin focistáról elnevezett nagymacska, Messi örökbefogadószüleivel Aleksandr és Mariya Dmitrievvel él az oroszországi Penzában található otthonukban.

❤️ #мойкотенок#домашнийкот#люблюживотных#myfamily#lovecats#cute#catslife#gatto#инстакошка#мойкотик#пушистики#питер❤️#казань#новосибирск#москва#пумамосква #пенза58#пенза#puma#messithepuma#пумамесси#iampuma

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

hirdetés

2016-ban került hozzájuk három hónapos korában. A helyi állatkertben született, de kisebb volt, mint az átlag pumák, és egészségügyi problémái is voltak.

Az állatkert nem találták alkalmasnak arra, hogy társai közt éljen se fogságban se vadon, így azt tervezték, hogy elaltatják Messit. Ekkor tűnt fel a színen Alekszander és Marija, hogy megmentsék az állatot.

A pár szerint első látásra szerelem volt. Miután alaposan átgondolták, és megtervezték, hogyan tudnak egy ragadozót tartani lakásukban, megvásárolták Messit. Az ő örömükön macskájuk, Kira nem osztozik, határozottan féltékeny nagytestű rokonára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
miami-levetkozott-a-no.jpg

Meztelenre vetkőzött és énekelni kezdett egy nő a miami repülőtéren

Az egyik utas levideózta a megdöbbentő jelenetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Furcsa este történt Amerikában, Florida államban, a miami repülőtéren.

Január 15-én egy nő végigsétált az utasok között, közben énekelt, és meztelenre vetkőzött.

Az egyik szemtanú videóra vette a történteket, és ezen az látható, hogy a melltartót is, majd az alsóneműjét is leveszi, majd a képbe belép egy őr is, aki szintén értetlenül figyeli a jelenetet.

A Daily Mail azt írta, a nőt letartóztatta a rendőrség, miután kint ráült egy rendőrautóba.

VIDEÓ: Meztelenre vetkőzött egy éneklő nő a repülőtéren

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
wiki-katinka.jpg

Shane Tusup úszója verte meg Hosszú Katinkát 200 pillangón

Szilágyi Liliánát jelenleg Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készíti fel. Hosszúnak nem volt jó napja, 200 vegyesen is kikapott az Úszó Bajnokok Sorozatán, 7 éve nem verték meg ebben a számban nagy versenyen.
MTI - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.

Három magyar versenyző mérte össze erejét 200 méter pillangón a viadal második, egyben a tavaly életre hívott sorozat zárónapján: az első állomáson, a hét közepén Sencsenben Hosszú diadalmaskodott, most azonban

Szilágyi 19 századdal, 2:08.37 perces idővel megelőzte háromszoros olimpiai bajnok riválisát. Szilágyit jelenleg Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készíti fel.

A szám harmadik magyar versenyzője, az aktuális világbajnok Kapás Boglárka a negyedik lett 2:09.91 perccel.

Ami talán még Szilágyi sikerénél is nagyobb meglepetés, hogy Hosszú kedvenc számában, 200 méter vegyesen is második lett, 67 századdal kapott ki a kanadai Sydney Pickremtől. A 30 éves klasszis ebben a számban 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, már ami az olimpiát, a világbajnokságokat, az Európa-bajnokságokat és a világkupa-sorozatot illeti.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
papirtorlo-medence.jpg

Szétszedték a kommentelők a videóst, aki egymillió papírtörlővel akart felitatni egy medencét

Tyler Oliveira a világszerte megjelenő rengeteg negatív kritika miatt végül belátta, hogy hibázott és a körülötte lévő felhajtást kihasználva inkább adományozott az ausztrál Vöröskeresztnek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Tyler Oliveira csatornájának 600 ezer feliratkozója van YouTube-on, de a videós arra használja a népszerűségét, hogy értelmetlen dolgokkal szórakoztatja a követőit. A legutóbbi agymenése viszont elég rosszul sült el.

A vlogger ugyanis január 10-i videójában arra kereste a választ, hogy egymillió papírtörlő elég-e arra, hogy felitasson vele egy medencényi vizet.

Az ötletért a nézői sem rajongtak úgy, ahogy a korábbi videói alatt. Többen pedig meg is szólták a srácot, hogy egyáltalán miért csinál egy ilyen videót, amikor már az egész világon téma a túlfogyasztás és a környezetszennyezés.

Ráadásul az ötletnek azért sem volt túl sok értelme, mert a vízszint nagyjából 2-3 centivel csökkent csak a medencében.

A Stanford Magazine szerint pedig az egy dolog, hogy a kéztörlő papír nem újrahasznosítható, mert a rostok túl rövidek benne, de még teleszívja magát baktériumokkal, meg egy csomó más dologgal is.

hirdetés

A videó körbejárta a világot és egy rakat negatív kritikával illették a vloggert, aki később frissítette a videó leírását.

"Szevasztok srácok. Hogy őszinte legyek, ez a videó elég rossz ötlet volt. Igazából felspanolt, hogy valami újat és megdöbbentőt csinálhatok, de a következményeit már nem gondoltam végig.

Szerte a világon számos negatív cikk született erről a videóról és tudjátok mit? Igazuk van. Azt látva, hogy milyen nagy figyelmet kapott ez a videó, szeretném, ha ezt a nagy negatív légkört pozitívvá tudnánk alakítani. Ezer dollárt (300 ezer forintot) ajánlottam fel az ausztrál Vöröskeresztnek és lentre pedig beteszek pár linket, ahol ti is adakozhattok számukra.

Nézzük meg, össze tudunk-e gyűjteni tízezer dollárt!"

- írta a videó alá Tyler Oliveira.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!