hirdetés
otp.png

Különadókat vet ki a kormány a bankokra és a kereskedelmi láncokra

A kormány Magyarország történetének egyik legnagyobb gazdaságvédelmi tervét vezeti be - hangzott el a Kormányinfón.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

A szokásoktól eltérően a Kormányinfót Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton tartotta.

A kormány Magyarország történetének egyik legnagyobb gazdaságvédelmi tervét vezeti be

- hangzott el.

Az elmúlt hetek munkahely-megőrző intézkedései 100 milliárd forintba került eddig - mondta a miniszter.

A költségvetésben nyitott forrás áll rendelkezésre a védekezésben, mondta a miniszter. Az egészségügyi szektorban heroikus a küzdelem, amit a kormány azzal hálál meg, hogy bruttó félmillió forintot kap valamennyi egészségügyi dolgozó, még a nyár elején.

hirdetés

A költségvetést a kormány átalakítja, mindenkitől hozzájárulást várnak, közös teherviselés szükséges a járvány elleni védekezésben.

Gulyás Gergely elmondta az akcióterv részleteit. Azt mondta, a kormány magán kezdte a takarékosságot, a tárcáktól 1345 milliárdot vonnak el.

Elveszik továbbá idén a párttámogatást is, ami összesen 1,2 milliárd forint jelent. A multik különadójából is a védekezést segítik, ez 36 milliárd. Különadót vetnek ki a bankokra, az önkormányzatoktól pedig a gépjárműadót kérik az alapba.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a munkanélküliek száma harmincezerrel nőtt, naponta 4000 ember veszíti el a munkáját.

Az Európai Unió részéről Magyarországot illető kritikákra is kitért a miniszter. Azt mondta, hogy az EU velünk foglalkozik, de Magyarország a válsággal, és hogy a vitákat a járvány leküzdése után kell lefolytatni.

Arról, hogy a védelmi bizottságok megkapják a törvényességi felügyeletet az önkormányzatoknál, azt mondta, hogy "nem lett volna rossz a javaslat", de tudomásul vették a polgármesterek jelzéseit, akik támadásként érzékelték a tervet.

A budapesti tömegközlekedésről azt mondta Gulyás Gergely, annak megszervezése a főváros feladata, nekik kell megoldaniuk, hogy ne alakuljon ott ki tömeg.

Videó a Kormányinfóról:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
deak-teri-keseles-megemlekezes-7-1.jpg

A rendőrök nyírták le a füvet a Deák téren halálra késelt 16 éves fiú nagymamájánál

Az unoka kezdte el, de halála miatt félbemaradt a munka.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

A késelő egyik áldozatának, Lacinak a nagymamája, Babi néni még azt sem tudja, mikor temetheti el az unokáját - írja a Blikk.

A 16 éves fiú nagymamája a lapnak korábban azt mondta:

"Nem tudok megbocsátani az unokám gyilkosának. Én ellene vagyok mindenfajta erőszaknak, ezért úgy gondolom, az emberölésre nincs mentség."

Amikor a rendőrök értesítették az idős asszonyt a tragédiáról, feltűnt nekik, hogy csupán a kert egyik felében nyírták le a füvet, a másik oldal érintetlen maradt - írja a Blikk.

"Az unokám rendes gyerek volt, mindenben segített, ezt is elkezdte, de sajnos már nem volt ideje befejezni – válaszolta a rendőrök kérdésére Babi néni. Ezt hallva az egyik egyenruhás felugrott, rögtön beindította a gépet, majd lenyírta a kertben a maradék füvet."

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
orban-viktor-julius-elejen-fizetik-ki-az-egeszsegugyi-dolgozok-juttatasat.jpg

Orbán Viktor: kifizetik az 500 ezres támogatást július elsejével az egészségügyieknek

A félmilliós jutalom mellett 20 százalékos béremelést is ígért a kormány.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

A Jobbik elnökének felszólalásával kezdődött az azonnali kérdések órája hétfőn a parlamentben. Jakab Péter azt mondta, hogy egyetért Orbán Viktorral abban, hogy ezt a válságot az emberek oldják meg, viszont a miniszterelnök nem ismeri a munkaerőpiac válságát, mert nem rendelkezik kellő tapasztalattal: nem tudja, milyen alkalmazottnak lenni, nem tudja, milyen az, ha valaki elveszíti az állását. Ezért mondhat "olyan butaságot", hogy Magyarország sikeresen kezeli a válságot. A közmunka nem siker, az a siker, ha 200 ezer munkahelyet megment.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, hogy eddig több mint egymillió ember részesült kormányzati támogatásban, a munkahely-védelmi támogatást eddig 2500 vállalat vette igénybe, ingyenes digitális képzésre pedig 61 ezer fő jelentkezett.

Jakab Péter azt válaszolta, félmillió embernek nincs állása, miközben azt mondta a miniszterelnök, hogy 3 hónapon belül mindenkinek lesz. Orbán Viktor szerint Magyarország nagyon nehéz időszakon van túl, megfeszítette az erejét, hogy megvédje sok tízezer ember életét, de "az ellenzékre nem számíthat ebben az ország".

Harangozó Tamás az MSZP képviselője azt mondta, itt az ideje megnézni, hogy milyen döntéseket hozott a kormány. Orbán Viktor minden idők legnagyobb mentőcsomagját jelentette be, ám szerinte nem történt semmi egy hónapig, miközben megszavazták a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházást. A Szent János Kórházban kevesebb bért kapnak az ápolók, mint békeidőben, a katonák juttatásait pedig megvonták - mondta Harangozó.

hirdetés

A kormány egyébként még április 4-én jelentette be, hogy az egészségügyi dolgozók bruttó 500 ezer forintos juttatást kapnak nyár elejéig.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghalt-egy-ujszulott-toketerebes.jpg

Meghalt egy újszülött egy szlovákiai kórházban, a család a nővéreket hibáztatja

Szerintük nem figyelték a baba létfunkcióit. A kórház ezt cáfolja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Hétfőn éjszaka életét vesztette egy ötnapos kisfiú a felvidéki, tőketerebesi kórházban, az édesanya az egészségügyi dolgozókat hibáztatja - írja a parameter.sk.

Iveta, az édesanya a TV JOJ-nak azt mondta, hogy hajnali 4 órakor épp szoptatni akarta gyermekét.

Amikor a gyereket felvették, észrevették, hogy a baba sárga és nem lélegzik.

Az egészségügyi dolgozók perceken keresztül próbálták újraéleszteni a gyermeket, de nem jártak sikerrel. Az orvosok szerint a gyerek szájában tej volt, ami arra utal, hogy feljött a hányása.

A kicsi idő előtt született ugyan, de a lap szerint nem volt szükség arra, hogy inkubátorba helyezzék. Juraj Bazár, a kórház igazgatója azt mondta, boncolást végeznek el a gyereken.

hirdetés

A család a kórház személyzetét okolja a kisfiú haláláért, állításuk szerint a csecsemő létfunkcióit egyáltalán nem figyelték. A kórház igazgatója ezt cáfolja, elmondása szerint a közelben lévő nővérek azonnal foglalkozni kezdtek a gyerekkel. Az édesanya és családja a rendőrséghez fordult - írja a lap.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-kover.jpg

Megsértette a sajtószabadságot Kövér László – mondták ki Strasbourgban

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar házelnök jogszerűtlenül tiltott ki több sajtóorgánumot a Parlamentből határozatlan időre.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ma Strasbourgban egyhangú döntéssel kimondta, hogy az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből - írja az Index, amelynek két kollégája is érintett az ügyben.

„Két kollégánk, Fábián Tamás és Bakró-Nagy Ferenc 2016 április 25-én, egy hétfői ülésnapon arról kérdezték a Parlamentben a kormánypárti képviselőket, hogy mi a véleményük a friss botrányról: a jegybank alapítványai közpénzmilliárdokat osztogattak a haveri körnek. Pontosan ugyanezt tették a hvg.hu, a nol.hu és a 24.hu újságírói is, akik szintén az ügy panaszosai”

- írja a lap.

Másnapra az újságírókat Kövér László határozatlan időre kitiltotta a Parlament épületéből és a képviselői irodaházból.

Az indoklás szerint olyan helyiségekben is forgattak (a Déli Társalgóban és a Kupolateremben), ahol nem szabad, és ezzel megsértették a házelnök 2013-as rendelkezését a parlamenti tudósítások rendjéről. A lapok munkatársai legközelebb 2016. szeptember 12-én léphettek be újra az Országház épületébe.

hirdetés

Ahogy az Index írja a rendelkezés visszássága, hogy

- a szabályait Kövér László alkotta,

- Kövér László bírálta el, hogy azokat valaki megszegte-e,

- Kövér László döntött a szankcióról, de nem közölte, miért úgy döntött, ahogy,

- a döntés ellen se Kövér Lászlónál, se bíróságon vagy más fórumon nem lehetett fellebbezni,

- mivel Kövér kormánypárti politikusként, a kormánypártok szavazataival lett házelnök, nemcsak jogi, de politikai garancia sincs rá, hogy a döntései nem önkényesek.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely szervezet segítségével az újságírók az európai jogorvoslati szervhez fordultak, kifejette, hogy

az indokolatlanul jogkorlátozó parlamenti sajtószabályzat működtetésével Magyarország megsértette az újságírók szólásszabadságát, a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogát, mivel nem dolgozhattak a közügyek megvitatásának legfontosabb helyszínén, és az átláthatatlan döntés ellen nem élhettek jogorvoslattal.

A kormány érve ezzel szemben az volt, hogy az újságírók nem tartották be a tudósítás szabályait. Hozzátették, hogy a Parlament folyosóin olykor nemzetbiztonsági jelentőségű, titkosított iratokat is szállítanak, és aki nem megengedett helyen forgat, le tudja fotózni azokat. Ezen kívül akadályozták a parlamenti munkát (a kérdezéseikkel) és zaklatták a képviselőket is. Tartalmi kifogásként megemlítették, hogy

a sajtó munkatársai nem voltak kiegyensúlyozottak, mert ellenzéki képviselőket, nem szólaltattak meg, és állítsuk szerint eleve olyan videót akartak forgatni, amelyben a képviselők nem szólalnak meg, hogy a kamera elől elfutó politikusokat rossz színben tüntethessék fel.

A bíróság azonban ezt nem tartotta megalapozottnak, és

a panaszos újságíróknak adott igazat. Megállapította, hogy a kitiltásuk sértette az európai emberi jogi egyezmény 10., a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét.

Nem vagyoni kártérítésként az államnak 4574 eurót (1,6 millió forintot) kell fizetnie. A döntés ellen a bíróság Nagykamarájához lehet fellebbezni.

Dojcsák Dalma, a TASZ jogásza az Indexnek azt mondta, hogy a bíróság döntése önmagában nem szünteti meg az újságírók kitiltásának gyakorlatát, de

a rendszerből az következik, hogy orvosolni kell a kitiáltásra lehetőséget adó jogi szabályozást, és az ítélet végrehajtásának része lesz a gyakorlat megváltoztatása is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!