hirdetés
munkakonyv1.jpg

Közveszélyes munkakerülés - ma már nevetségesnek tűnik, régen simán börtön járt érte

Megrongált munkakönyvek, burkolt foglalkoztatásra utaló csalások, szigorúan büntetett KMK – ezek jellemezték a szocialista gazdaság teljes foglalkoztatásra irányuló törekvéseit. A munkakönyvek nyomába eredtünk!
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2018. szeptember 30.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Sokak szerint a Balaton nyáron a csövesek és közveszélyes munkakerülők Mekkája lett, mert itt bizony veríték nélkül is könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással. Tény és való, hogy a magyar tenger partjára érkező külföldiek gazdag pénztárcája vonzotta a magyar szerencselovagokat és a könnyűvérű hölgyecskéket, akik így szerettek volna némi plusz zsebpénzre szert tenni, miközben naphosszat süttették a hasukat a parton.

Természetesen a rendőrség a Balaton mellett még szigorúbban ellenőrizte a gyanús küllemű egyéneket, így az sem volt ritka, hogy rákérdeztek az itt nyaralók munkaviszonyára. De vajon mit is jelentett akkoriban a közveszélyes munkakerülés és milyen szerepe volt a munkakönyveknek?

A dokumentum

A munkakönyv egy a régi bizonyítványokhoz hasonló hivatalos dokumentum, igazolvány volt, amelybe a munkáltató köteles volt a munkába lépés napját, a dolgozó munkakörét, valamint személyi alapbére összegét (havibért vagy órabért) feltüntetni. Ha valaki kilépett vagy elbocsátották, azt is be kellett jegyezni, sőt 1969-ig komoly retorziókra számíthatott az a munkavállaló, aki saját maga egyoldalúan mondott fel, mivel ezt is feltüntették a munkakönyvében. A Munkaügyi Minisztérium felelt a könyvek kiadásáért és a nyilvántartásért, már csak azért is, mert sokan bizony visszaéltek a munkakönyvükkel. Rongálódásra és elvesztésre hivatkozva újat kértek a helyi munkaügyi kirendeltségtől, holott csak az előzetes negatív bejegyzéseket szerették volna eltüntetni, például azt, hogy felmondtak egy állami vállalatnál egy jobb állás reményében.

Budapesten a Tanács Munkaügyi Hivatala állította ki az új munkakönyveket, itt tartották nyilván őket, itt pótolták a betelt okmányokat, itt készültek az iskolát befejező diákok új, friss könyvei és innen lehetett igényelni új munkakönyvet elvesztésre hivatkozva is. Ha valaki például valamilyen magánvállalkozásból élt, mondjuk szobakiadással foglalkozott a Balatonon, akkor a munkakönyve valamelyik ismerős cégnél lehetett leadva jó pénzért. Sok feketéző ugyanis külön pénzt fizetett a munkakönyvek „tisztán tartásáért” hivatalos vállalatok megkenhető tisztségviselőinek. A munkakönyvvel kapcsolatos problémák miatt sokan kaptak szigorított ejnye-bejnyét a rendőrségen és a település tanács hivatalában, de komoly büntetésre csak a közveszélyes munkakerülők számíthattak.

Munkások 1966. Fotó: Fortepan/Mészáros Zoltán

KMK, azaz közveszélyes munkakerülés

A közveszélyes munkakerülés fogalma egyébként nem a szocializmus találmánya. Magyarországon ugyanis már 1913-ban törvényt hoztak, amelyben büntetendőnek minősítették a közveszélyes munkakerülést. Ennek hátterében az állt, hogy a munkakerülők többnyire egyéb más, szintén büntetendő cselekményből tartották fenn magukat: loptak, csaltak, garázdálkodtak, koldultak, kéjelegtek. A cselekmény legenyhébb büntetése nyolc naptól két hónapig terjedő elzárás volt, azonban a visszaesőket akár 3 hónapig terjedő fogházzal is büntethették. Amennyiben bebizonyosodott, hogy a munkakerülő még a családját is veszélyeztette, akár fél évre is börtönbe kerülhetett.

1913-ban egyébként 500-600 közveszélyes munkakerülőt tartottak nyilván. A II. Világháborút követően égető szükség volt a munkáskezekre az ország újjáépítésénél, így a kommunista párt alkotmányba íratta a munka központi szerepét. 1949-ben megfogalmazták, hogy a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Mindemellett, akit munkakerülésen kaptak, az bizony többéves börtönre is számíthatott. Az 50-es évektől kezdve a lassan kialakuló szocialista gazdaság egyre nehezebben szívta fel a munkaerőt, így sokszor találkozhattunk azzal, hogy valaki nem a képzettségének megfelelő munkát végezte vagy valakit csak bújtatott módon foglalkoztattak.

Az elkövetkező években a közveszélyes munkakerülés leírása és büntetése is némiképpen enyhült, először 1960-ban majd 10 évre rá fogalmazták át az éppen aktuális büntető törvénykönyvet. A közveszélyes munkakerülés tényének megállapításánál a hatóság figyelembe vette azt is, a munkahely hiányán kívül, hogy az adott személy miből tartja fenn magát, hogyan és kivel él, hányszor volt már korábban munkahelye, hogyan került munkanélküli helyzetbe. 1979. július 1-én lépett hatályba a rendszerváltásig létező paragrafus, miszerint a közveszélyes munkakerülés vétség, és amelyet 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel lehet büntetni.

A nyilvántartás

A rendőrség idővel pontosan ismerte a közveszélyes munkakerülőket, akiknek a személye gyakran megegyezett a nyilvántartott bűnözőékkel. A szocialista sajtó számos cikkben név szerint említi a közveszélyes munkakerülőket és azok kiszabott büntetését. Léteztek azonban olyan munkakerülők is, akik egyfajta rendszer elleni szabadságharcnak tekintették a henyélést. Ilyenek voltak a Budapest egyik legforgalmasabb terén székelő blahások. Az aluljáróban és vasútállomásokon csövező fiatalok divatos bőrszerkót viseltek és meg sem próbáltak munkát keresni. Üzleti lopásokból, devizakereskedelemből és prostitúcióból éltek.

A szorosan összetartó kis társaság tagjai segítették egymást és disszidálásról álmodoztak. Elképzelték, hogy szereznek egy autót, ha kell, lőnek a magyar határőrökre, majd Olaszországban beállnak a maffiába. S ha nem sikerül? Nem vesznek éhen, hiszen bolt ott is van, lopni ott is lehet. Mindegy, hogy a Keleti vagy a Termini pályaudvaron alszanak, a lényeg az, hogy ne kelljen semmilyen rendhez és szabályhoz igazodni. Sok fiatal az állami gondozásból és a szerencsétlen sorsú családokból ezekhez a csöves galerikhez csapódott, körükben gyakoriak voltak a rendőrségi razziák.

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

A munkakerülés megítélése és egyben a munkakönyv szerepe a rendszerváltozás után teljesen megváltozott, hiszen a piacgazdaságban nincs értelme a teljes foglalkoztatottságnak. Ott a termelékenység és a gazdasági szempontok dominálnak és nem az, hogy mindenkinek munkát adjanak. Éppen emiatt a közveszélyes munkakerülés tényállása és a kötelező foglalkoztatás ma már az ifjú generációk számára nevetséges és hihetetlen társadalmi állapotnak tűnik, amit nehéz a modern korban elképzelni.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szkita-1140x641.jpg

A nő bordái között pedig egy háromélű szkíta nyílvesszőt, jó eséllyel az végezhetett vele.
Kép: Budapesti Történeti Múzeum - szmo.hu
2019. október 14.



Kislányát ölelő nőt találtak a régészek egy soroksári sírban - írja a 24.hu hozzátéve, hogy a szakemberek szerint az asszonnyal valószínűleg nyílvessző végzett, a gyerek halálának oka ismeretlen.

Dr. Felföldi Szabolcs régészt a portálnak elmondta: a szkíták kemény harcosok voltak, ők honosítottak meg a térségben olyan nagy horderejű újításokat, mint például a vas újszerű megmunkálása vagy a kerámiakorongolás.

Az M0-s építéséhez kapcsolódóan a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai egy szkíta temető feltárásán dolgoztak Soroksár határában, itt bukkantak a sírra, amiben anya és gyermeke feküdt.

A nőt felhúzott lábakkal találták, karjai közt pedig egy 7-8 év körüli gyereket, mint később kiderült, egy kislányt tartott, és egyelőre nem lehet biztosan állítani, hogy saját gyermeke volt.

A szakemberek végül eredeti helyzetben szedték fel a sírt, vagyis annak bolygatása nélkül emelték ki a leletegyüttest, ami ma is ugyanabban a helyzetben látható a múzeumban, ahogy másfél évezrede eltemették.

A nő bordái között egy háromélű szkíta nyílvesszőt találtak, jó eséllyel az végezhetett vele.

A gyerek halálának okáról egyelőre semmit nem lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy ugyanabban az időpontban temették el őket.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
szovjet-taborokba-kerult-magyar-hadifogylok-azonosito-kartonja-mti-foto-1000x667.jpg

Magyarország megkapja 600 ezer, a második világháborúban hadifogságba került magyar azonosító kartonját, amelyből akár az is kiderülhet, hol temették el őket.
MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2019. október 14.



Az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság megállapodása értelmében Magyarország megkapja hatszázezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogoly azonosító kartonját - jelentette be Andrej Juraszov, az Orosz Levéltári Ügynökség (Roszarchiv) helyettes vezetője, az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság orosz társelnöke hétfőn Budapesten, az Országházban.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta,

a második világháború alatt 600 ezer magyar került szovjet hadifogságba. Róluk, majd később a málenkij robotra elhurcoltakról sem volt szabad beszélni sem Magyarországon, sem a Szovjetunióban.

A rendszerváltozások, politikai átrendeződések következtében új alapokra helyeződtek a magyar-orosz kapcsolatok. Ennek szimbolikus eseménye volt, amikor előbb Mihail Gorbacsov, majd később Borisz Jelcin Oroszország nevében - a magyar parlament épületében - bocsánatot kért az 1956-os forradalom eltiprásáért.

1992-ben, majd 1998-ban részben hozzáférhetővé váltak a magyar hadifoglyokra vonatkozó oroszországi iratok. 2017-ben új lendülettel folytatódott a feltárás, és most mérföldkőhöz érkezett az orosz-magyar levéltári vegyesbizottság munkája.

A legnagyobb mennyiségű irat átadása történik, a teljes orosz nyilvántartás elérhetővé válik a magyar kutatók, majd feldolgozás után az érdeklődők számára is.

Az Országgyűlés alelnöke szerint minden remény megvan arra, hogy az első nagyszabású projekt után újabbak következzenek, bizonyítva, szakmai alapokon a közelmúlt más, vitatott dokumentumai is feltárhatóak, bemutathatóak.

Mint mondta, az ilyen tudományos munkák nem csak a két ország közötti párbeszédet segítik, hanem a magyar társadalom "információs kárpótlását" is. Fontos, hogy mindenki tanuljon a kollektív emlékezetté összeálló egyéni életutakból, hogy az elődeink által elkövetett hibák ne ismétlődhessenek meg - mondta Latorcai János.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alsonemedi_ck.jpg

A 60-as években az alsónémedi fiatalokat a szüleik akarták elszakítani egymástól. A Nők Lapja végigkísérte a történetüket és az évek során beszámolt a fiatal szerelmesek életéről és - egy véletlennek köszönhetően - a fiúk is mesél a családról.
Tóth Eszter Zsófia írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: alsónémedi utcarészlet/www.alsonemedi.hu - szmo.hu
2019. október 11.



A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A szerelem mindent legyőző és házassághoz vezető erejéről például a következő cikket olvashatjuk a Nők Lapjában 1964-ből. Alsónémedin nem lehettek egymáséi a szerelmesek, mert a szülők eltiltották őket. A fiú és a lány gyermekkoruk óta ismerték egymást, szembeszomszédok voltak. A Kádár-korszak elején ilyesmi még előfordulhatott.

Az alsónémedi Romeó és Júlia esetét a Nők Lapja a modernitás és az elmaradottság ellentétére építette, ugyanis a fiú és a lány családját olyan értékek állították egymással szembe, amelyeket a szocialista időszak hivatalos értékrendjében elvetendőnek tartottak. Mindkét család módosnak számított a községben, a fiatalok eltiltásában tehát vélhetően a szülők eltérő életfelfogása játszhatott közre. A lány szülei azzal vádolták a fiú apját, hogy iszákos, míg a fiú szülei a lány anyját azzal, hogy zsarnokoskodó természet és nagyon vallásos, gyakran járt templomba – s ez utóbbi nem számított jó pontnak a korban.

A fiú családjában három testvér volt, rajta kívül két lány. A lánynak egy öccse volt.

A fiú szüleit a párttitkár úgy jellemezte, mint akik szintén hívők, azonban modernebb gondolkodásúak, nem járnak templomba. Azonban a cikk szerint győztek az érzelmek, a 15 éves lányt megszöktette a fiú a szomszéd faluban, Kerekegyházán lakó nagybátyjához. Motorral ment a lány elé a gimnáziumhoz Ócsára, úgy szöktette meg. Gyermekük Kerekegyházán született.

Majd visszatértek, és a fiú szüleihez költöztek. A lány édesanyja azonban az újságíró közvetítési kísérlete ellenére sem békélt meg annak választottjával. A Nők Lapja írása a szocialista intézményrendszert atyáskodó szerepben mutatja, ugyanis fiatalok a megoldhatatlannak látszó családi konfliktusban egy állami szervhez, a dabasi járási tanácshoz fordultak segítségért: arra kérték a tisztviselőket, segítsenek nekik összeházasodni annak ellenére, hogy a lány még nem volt nagykorú, és a szülei nem egyeztek bele a házasságkötésbe.

A dabasi járási tanács támogatta is a házasodási szándékot, azonban a Pest megyei tanács ezt megfellebbezte, és a lányt felszólították arra, hogy térjen vissza a szülői házba, különben a pomázi ifjúságvédelmi intézetben fogják elhelyezni.

A Nők Lapjában 1965 augusztusában visszatértek a történetre. A cikk folytatásában az újságíró azt hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a döntéssel, a szerelem erejére és arra hivatkozott, hogy a fiatalok öt hónapja boldogan élnek együtt, ezért ez az állami beavatkozás káros lenne számukra. Közel egy évvel később a szerző visszautazott a helyszínre, és ismét kíváncsian kérdezősködni kezdett, mi lett a szerelmespár sorsa.

Végül nem kellett a lánynak ifjúságvédelmi intézetbe mennie, tanácsi engedéllyel összeházasodhattak, és megszületett első gyermekük is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
janos-vitez-1000x583.jpg

Két meggyőző elmélet is létezik, miszerint az ismert mesehős valódi élettörténet alapján született. Vajon a pápamentő vagy a jenki huszár ihlette Petőfit?
Kovács-Tóth Noémi, fotók: Wikipédia - szmo.hu
2019. október 15.



A magyar irodalom egyik alapműve Petőfi Sándor 1844-es elbeszélő költeménye, a János vitéz. A verses népmese Kukorica Jancsiról szól, aki – Iluska iránt érzett szerelme miatt – először minden elveszít, végül azonban elnyeri méltó jutalmát. Két elmélet is kering azzal kapcsolatban, hogy János vitéz alakja egy létező személy köré lett kanyarintva.

Horváth N. János, aki saját kabátjával mentette meg a pápát

Az egyik verzió szerint az ihletadó karakter Horváth Nepomuki János volt. A ráckevei temetőben tényként vésték rá az egyik síremlékre: „Itt nyugszik Horváth Nepomuki János … aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse: János vitéz.”

A jobbágyból lett huszárkapitány 1774-ben született Ráckevén, akkor még Piringer János néven. Igen hasonló életutat járt be, mint a költemény hőse, kezdve az elárvulást követő gonosz nevelőszülőtől a Juliska nevű mostohatestvér-szerelmén át a sikeres háborús szolgálatig.

Úgy jutott hírnévhez és egyre magasabb rangokhoz, hogy a francia forradalom és a jakobinus mozgalom ellen I. Ferenc császár katonákat toborzott. A marengói csatában (a mesebeli Taljánországgal, azaz Olaszországgal egybecsengve) elnyerte az Ezüst Vitézségi Érmet, miután testével védett meg egy tábornokot. Később már alhadnagyként kapott ki a győri csatában, amely a napóleoni háborúk egyetlen magyar területen lezajlott harca volt. Horváth gyorsan lépdelt előre a ranglétrán, hamarosan kapitányként parancsolt egy egész huszárszázadnak, és ekkortájt egy ezredben szolgált a fiatal Széchenyi Istvánnal.

A kapitány életének sorsfordító eseménye annak volt köszönhető, hogy VII. Pius pápa komoly összetűzésbe került Napóleonnal, ám miután a francia hadvezér csillaga leáldozóban volt, kénytelen volt visszaadni a pápa jogait 1814-ben. Ekkor megbízták az osztrák–francia határ mentén szolgáló Horváth N. János lovasszázadát, hogy kísérje vissza az Alpokon keresztül a pápát egészen Rómáig. A kétnapos megterhelő utazást a 72 éves pápa nem viselte túl jól, dideregve fázott a hintóban. János ezt látva saját köpönyegét és mentéjét terítette az alvó egyházfőre, amely gesztust meg is örökítették egy falfestményen, a vatikáni könyvtár folyosóján. A diplomáciai üggyé vált küldetés végeztével a kapitány rengeteg kitüntetést kapott, többek közt a pápa által adományozható legmagasabb rangot is, a Krisztus-rend csillagot. Később Nepomukit őrnaggyá léptették elő, és a bécsi udvarban szolgált testőrként a császár mellett.

Miután 22 év katonai szolgálat után leszerelt, első dolga volt, hogy felkeresse gyermekkori szerelmét, Juliskát. Beletörődéssel fogadta, hogy szíve hölgye rég férjhez ment és gyermeket szült.

Végrendeletében jelképesen Juliskára hagyta Krisztus-rend csillagát (amely mára a székesfehérvári egyházmegyei gyűjtemény része), szerelme fiára pedig az ezüstsarkantyús csizmát. Végül szülőföldjén, Ráckevén vásárolt házat, és ott élt haláláig, 1847-ig, azaz három évvel élte túl a János vitéz elkészültét.

De Petőfi hogyan szerezhetett tudomást ennek az embernek a létezéséről? A kulcsfigura a ráckevei születésű Ács Károly joghallgató, aki mély barátságot ápolt a – szintén Kecskeméten jogot tanuló – Jókai Mórral.

Jókai mutatta be Petőfinek osztálytársát, aki regélt neki földijéről, a Ráckevén híressé vált huszárkapitányról.

A helyi Árpád Múzeumban sok dokumentum olvasható a témában, a főtéren pedig János vitéz szobra állít emléket a vélt vagy valós kapcsolatnak.

Fabricy Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború magyar legendája

Él egy másik alternatív elképzelés is János vitéz valódi kilétét illetően. A Budapesti Műszaki Egyetem egykori professzora, Kováts László Dezső rengeteget kutatott a témában, hogy bebizonyítsa: a mesebeli huszár igazából Fabricy Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború magyar hőse volt.

Amerikában ’Johann Michael Kováts de Fabricy’ közismert híresség – akiről Washingtonban teret neveztek el, lovas szobrot állítottak az emlékére, és halálához nemzeti ünnepnap kötődik –, ugyanakkor Magyarországon szinte senki nem hallott még róla.

A 18. század elején, Karcagon született férfi életéről pedig még Antall József is írt egy cikket az Élet és Tudományban. A professzor ezt a cikket olvasva ébredt rá arra, hogy mennyi életrajzi párhuzam fedezhető fel Fabricy Kováts Mihály és János vitéz között.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!