KÖZÖSSÉG

Videó: Rendőri kísérettel ment szülni egy szentendrei asszony, 20 perc alatt tették meg a 40 kilométert

A segítséget kérő férfi a feleségét és születendő gyermekét féltette, az asszonynál ugyanis - a kiírtnál korábban - megindult a szülés. Próbáltak sietni, de a hétvégi csúcsforgalomban nem tudtak haladni.

Link másolása

Budapestig szántotta az aszfaltot két szentendrei rendőrautó, közrefogva egy civil járgányt. Nem megállítani akarták, hanem biztonságosan és minél hamarabb szülőszobába juttatni a benne ülő anyukát - írja a Police.hu.

Egy aggódó kispapa kért segítséget a rendőröktől március 25-én délután. A szentendrei rendőrök épp sebességellenőrzést végeztek, de egy pillanat alatt összepakoltak és kocsiba pattantak.

A segítséget kérő férfi a feleségét és születendő gyermekét féltette, az asszonynál ugyanis - a kiírtnál korábban - megindult a szülés. Próbáltak haladni, de a hétvégi forgalom lelassította tempójukat, nagyon aggódtak, hogy nem érnek időben a kórházba. Nem láttak más megoldást, az út szélén szolgáló rendőrökhöz fordultak.

Az egyenruhások engedélyt kaptak addigi feladatuk felfüggesztésére, összepakolták cuccukat, bevágódtak autóikba, feltolták a kéklámpát, a szirénát és közrefogva a Fordot indultak a főváros felé. Az egyik elöl tisztította a terepet, őt követte a vajúdó kismamát szállító férj, a konvojt pedig egy másik rendőrautó zárta. Mivel 40 kilométer állt előttük, az idő szorított, mihamarabb a szülészetre kellett érni, nehogy bajuk essen, vagy egy nem várt körülmény veszélybe sodorja életüket.

A legalább 50 perces távolságot 20 perc alatt teljesítették, útközben pedig előkészítették, és elintézték, hogy az intézmény személyzetét ne érje váratlanul érkezésük. Végül időben sikerült megállni a bejáratnál. A szentendrei rendőrök pedig megvárták, míg a kispapa - miután feleségét bekísérték - vissza nem ment hozzájuk és meg nem nyugtatta őket, hogy anyukát és kisfiát is gondjaikba vették az orvosok és ápolók.

Az egyenruhások nyugtázták a hallottakat, majd - a sebességhatárokat betartva - visszatértek eredeti felállítási helyükre - írják a közleményükben.

VIDEÓ: 40 kilométer 20 perc alatt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Elment egy szabad ember, egy szívember, egy barát” – sorra búcsúznak Lang Györgyitől a barátai, kollégái
Sőt, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc is elbúcsúztatta a közösségi oldalain az énekesnőt.

Link másolása

Ma esti a hír: meghalt Lang Györgyi. Több politikus, színész és kollégái is búcsúznak tőle a közösségi oldalaikon.

Németh Kristóf színész ezt írta:

"Györgyi… Istenem… Legyen könnyű most már…"

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is búcsúzott tőle, ő barátjaként is számon tartotta.

"Elment Lang Györgyi. Ő is.

Évekig úgy emlékeztem, hogy színésznőként láttam először Pécsen a nyolcvanas évek végén Spiró Csirkefej darabjában. Aztán egyszer egy interjúban ezt elmondtam neki, mire ő azt válaszolta, hogy soha nem játszott a darabban.

Rossz belépő volt. De jót röhögtünk. Vele szinte csak röhögni lehetett. Az utóbbi húsz évben baráti társaságaink összeértek, így lettünk messzi/közeli barátok.

Velem ünnepelte születésnapjaimat, a konyhájában is főztem, mikor szakácskönyvet csináltam, koncertjeiken találkoztunk, nem egyszer nekünk zenéltek a Pa-Dö-Dö-vel. Ez a hatalom és emberei nem szerették őt. Igaz, ő se amazokat, és ennek hangot is adott. Szabad és független volt, maradt.

Pár hete Györgyi születésnapi videójához még csináltam egy köszöntőt. Az utolsót. Elment egy szabad ember, egy szívember, egy barát. Pocsék hónapokat élünk. Ölellek nagylány."

Karácsony Gergely főpolgármester pedig ezt írta:

"Hatvanhat éves korában meghalt Lang Györgyi, színésznő, énekesnő és műsorvezető, a Padödő tagja. Falusi Mariannal együtt fontos szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás egyszerre felszabadító és sok új terhet hozó időszaka derűvel, humorral, iróniával telt meg.

Miközben a közönség felé jókedvet sugárzott, az élet nem volt hozzá kegyes. Az egykor a színpadon lelkesen táncoló énekesnő hosszú évek óta kerekesszékben élt, tavaly pedig súlyos stroke tette még nehezebbé mindennapjait. Ám ő mozgásában és beszédében korlátozva is dolgozott és megőrizte érdeklődését a világ és Magyarország dolgai iránt.

Demokrata volt, aki véleményét mindig felvállalta, nem törődve semmilyen következménnyel. Fájdalmas állapotában is megmaradt szabad embernek.

Megpróbáltatásai ma véget értek. Karcos, szókimondó bölcsessége, sokoldalú tehetsége mindannyiunknak hiányozni fog. Együttérzek szeretteivel, rajongóival és csodálatos barátjával, Falusi Mariannal.

Nyugodjék békében!"

A Pécsi Nemzeti Színház is búcsúzik tőle egy posztban:

A Klubrádió, amelynek hosszú ideig műsorvezetője volt, így búcsúzott elhunyt kollégájától:

"Hatvanhat éves korában elhunyt kollégánk, Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-dö-dő együttes tagja."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Megható videó: 50 évig dolgozott a vasútnál, az utolsó munkanapján elsírta magát a mozdonyvezető
Joe Crean 1971-ben kezdett dolgozni a British Railnél. Az utolsó napján a családja és barátai várták a peronon.

Link másolása

Családja és barátai búcsúztatták a Manchester Piccadilly állomáson azt a mozdonyvezetőt, aki több mint ötven év után ment nyugdíjba a vasúttársaságtól. Joe Crean elsírta magát a meghatottságtól.

A férfi 1971-ben a kezdte pályafutását a British Rail étkezőkocsijában, és 52 évig szolgált a vasútnál.

„Több mint fél évszázadnyi emlékem vannak a vasútról, nagyon sokat jelent számomra, hogy a családommal és a vasutas közösséggel is megosztottam utolsó utamat”

- mondta Crean, akit családja és a barátai lufikkal és tapssal fogadták, amikor utolsó munkanapján beérkezett a pályaudvarra. A 69 éves férfi azért azt is hozzátette: alig várja, hogy még több időt tölthessen a feleségével és fiaival.

Crean fogadásáról videó is készült, amelyen látható, ahogy az immár nyugdíjas vasutas elsírja magát a peronon állva.

(Forrás: BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: