HÍREK
A Rovatból

Több száz amerikai tinédzser tüntetett együtt Greta Thunberggel New Yorkban

Követelik a politikusoktól és az idősebb generációtól: indítsanak el sürgős és hatékony akciókat a klímaválság megfordítására.


A résztvevők közül többen bevallották, hogy első ízben vesznek részt klímamegmozduláson, másokat viszont a svéd kislány személyisége és tettei hoztak lázba.

Mint megírtuk, Greta szerdán érkezett meg az Egyesült Államokba egy két hétig tartó, vitorláson megtett út végén. A tüntetést két aktivistával együtt indították el, végül a résztvevők száma több mint ezer főre nőtt. Azért jöttek össze, hogy követeljék a politikusoktól és az idősebb generációtól: indítsanak el sürgős és hatékony akciókat a klímaválság megfordítására.

„Egyesült erővel a tudomány mögött”, „Cselekedjetek most, vagy mi cselekszünk” és hasonló üzenetű, kézzel rajzolt táblákkal vonultak az ENSZ-palota melletti parkba a legkülönbözőbb korú gyerekek és fiatalok. Spontán beszédek hangzottak el, a szónokok kántálásokhoz is megadták a hangot: „A rendszer változzon, ne a klíma”, „Ne csak nézzetek minket, csatlakozzatok hozzánk.”

A Guardian több ifjú résztvevőt is megszólaltatott. A 14 éves Alexandria Villaseñor december óta minden pénteken az ENSZ-székház előtt tüntet, Greta iskolasztrájkja mintájára. A 16 esztendős Long Island-i Dana Henao viszont először vett részt ilyen megmozdulásban.

„A kormány nem sokat tesz a környezet megvédéséért, csak az a pénz érdekli, amelyet a nagy cégekkel együtt keres a bolygó szennyezésével. Úgy gondolom, véget vethetünk ennek. Csak a fiatalok cselekszenek, és azt akarjuk, hogy erre felfigyeljenek."

Almy Batis 21 éves arizonai egyetemista szerint ez a nap mérföldkő az amerikai klímamozgalomban, mert Greta személyes jelenléte lökést adhat a Fridays for Future mozgalomnak Egyesült Államok-szerte.

A nyolcéves New York-i Esme Ruiz, aki apjával érkezett, így beszélt: „A világ szó szerint megolvad a szemünk láttára és senki sem veszi észre. Meg kell tanítanunk őket. Néha nehéz változtatni, ha meg akarjuk menteni a világot. Inkább ezt teszem, mint hogy meghaljak.”

Gretta Reed, 28 éves brooklyni tanár szerint iskolájában máris látszik a Greta-effektus, a gyerekek egyre inkább hangot adnak véleményüknek és szervezkednek.

Pénteken délután Thunberget, Villaseñort és a 17 éves Xiye Bastida Patrickot, a Fridays for Future egyik szervezőjét egy rögtönzött találkozón fogadta María Fernanda Espinosa, az ENSZ-közgyűlés elnöke. A fiatalok szerint az elnökasszony szavaiból kitűnt, hogy nagyon mellettük áll. Megismerkedhettek a közgyűlés pódiumával is, ahol majd Greta is felszólal a szeptemberi klímacsúcson.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy siófoki büfében kapták lencsevégre a házi őrizetben lévő Schadl Györgyöt, Hadházy Ákos osztotta meg fotót róla
„Schadl György, a végrehajtó maffia egyik feje békésen falatozik egy siófoki kínai étteremben. »Házi őrizetben« senyved Siófokon, egy illegálisan épített, közvetlenül a vízparton álló luxusvillában” – írta Hadházy.


Újabb fotót tett közzé Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Schadl Györgyről, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökéről, aki éppen egy siófoki étteremben evett.

„Schadl György, a végrehajtó maffia egyik feje békésen falatozik egy siófoki kínai étteremben. »Házi őrizetben« senyved Siófokon, egy illegálisan épített, közvetlenül a vízparton álló luxusvillában”

– fogalmazott posztjában a független országgyűlési képviselő.

Az ellenzéki politikus szerint azonban nem ez a legfontosabb.

„Persze nem ez a legdurvább, hanem az, hogy a neki falazó Varga Judit és Tóni, a Rogán-Schadl-Völner ügy főszereplője vidáman, szabadlábon viháncolnak továbbra is. Varga ugyan bukott, de nem ezért. Ne feledjük el: a korrupt végrehajtói kar vezetőjeként Schadl utódja az a Lupkovics Beáta lett, aki véletlenül pont évfolyamtársa volt Varga Juditnak a miskolci egyetemen. Tónit meg tudjuk”

– írta bejegyzésében a képviselő.

A siófoki luxusingatlan egyébként külön vádpont tárgya a nagyszabású perben. A vád szerint a több száz millió forintot érő házat egy kormányhivatali dolgozó megvesztegetésével építették nagyobbra. Schadl Györgyöt mintegy fél tucat bűncselekménnyel vádolják, amelyekből a gyanú szerint 960 millió forint jogtalan bevételre tett szert. Az ügyészség tíz év börtönbüntetést kért rá, a nyaralójában töltött bűnügyi felügyelettel azonban négynaponta egy nappal csökkentheti a jövőbeni büntetését.

A végrehajtók volt elnöke korábban budapesti, XI. kerületi villájában volt házi őrizetben, ahonnan rendszeresen kért kimenőt, de miután ezt számon kérték rajta, felhagyott a gyakorlattal. Korábban az is kiderült, hogy bár végrehajtói tevékenységet nem folytathat, az irodáján keresztül így is 189 millió forintot keresett.

Eközben elkészült a szakvélemény azokról az értéktárgyakról – köztük ékszerekről, autókról, egy kisrepülőről és egy kishajóról –, amelyeket Schadl kiváltana a bűnügyi zár alól. A volt elnöknek a korábban becsült összeg többszörösét kell kifizetnie, ha vissza akarja kapni a lefoglalt vagyontárgyakat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Robert Fico harcolni küldte volna Ukrajnába a poprádi diákokat, akik válaszul kulcscsörgetéssel vonultak ki a teremből
A feszültség tapintható volt, amikor a kormányfő az Ukrajnának szánt uniós milliárdokról beszélt. Egy diák ukrán zászlót is a magasba emelt.


Botrányba fulladt Robert Fico szlovák miniszterelnök poprádi diákfóruma, miután a kormányfő az Európai Unió Ukrajnának szánt támogatási tervét bírálta. Amikor a diákok soraiból elégedetlen morajlás hallatszott, a miniszterelnök a tiltakozókhoz fordult:

„Ha ilyen nagy hősök vagytok ezekben a fekete pólókban, ennyire a háború mellett vagytok, akkor menjetek oda”.

A miniszterelnök kijelentésére válaszul a diákok egy csoportja a kulcsait kezdte csörgetni, majd mintegy harmincan felálltak és kivonultak a járási hivatal terméből. Egyikük egy ukrán zászlót tartott a kezében. Az eseményről a szlovákiai Napunk helyszíni tudósítást és videófelvételt közölt, amelyen hallható, ahogy Fico a távozók után szól: „Hát akkor csörgessétek.”

A pénteki találkozó egy korábban elhalasztott esemény pótlása volt.

Az eredetileg egy helyi gimnáziumba tervezett programot múlt héten azért mondták le, mert az iskola előtti járdára valaki krétával azt írta: „Fico áruló”. Az eset után rendőrségi eljárás indult, és országszerte szolidaritási akciók kezdődtek, melyek során többen festettek krétával kormánykritikus üzeneteket közterületekre.

A miniszterelnök megnyilvánulása nem előzmény nélküli, kormánya régóta ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Fico már október végén kijelentette, hogy Szlovákia nem fog részt venni semmilyen, Ukrajna katonai szükségleteit finanszírozó uniós programban. Az általa említett 140 milliárd eurós csomag egy olyan uniós terv, amely a befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszírozna egy hitelt Kijevnek, de a tagállamok vezetői még nem hagyták jóvá a javaslatot.

A diákok által alkalmazott kulcscsörgetés a békés tiltakozás szimbóluma Szlovákiában, amely az 1989-es bársonyos forradalom idejéből ered, amikor a tüntetők ezzel jelezték a kommunista rendszer végét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A baltás gyilkosról szóló molinóval várták a magyar válogatottat az örmény szurkolók a világbajnoki selejtezőn
A lelátón egy molinóval emlékeztettek Gurgen Margarjan 2004-es, brutális meggyilkolására. A magyar válogatottat azonban nem zavarta meg a provokáció, és egy lépéssel közelebb kerültek a vb-részvételhez.


Egy molinóval várták a magyar válogatottat az Örményország–Magyarország világbajnoki selejtezőn, amelyen angolul az

„Üdvözlünk Örményországban, itt nyugodtan alhatsz” felirat állt

– számolt be róla az Index.hu.

A molinó egy 2004-es budapesti tragédiára utalt, amikor egy azeri katonatiszt, Ramil Szafarov baltával végzett alvó örmény tiszttársával, Gurgen Margarjannal. Mindketten a Zrínyi Miklós Egyetemen vettek részt egy NATO által szervezett tanfolyamon.

Szafarovot 2006-ban a magyar bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 2012-ben azonban a magyar kormány kiadta őt Azerbajdzsánnak, miután onnan azt az ígéretet kapták, hogy a büntetését hazájában folytatja. Ehelyett Szafarovot már a hazaérkezése napján elnöki kegyelemben részesítették, és nemzeti hősként ünnepelték. Az eset komoly diplomáciai botrányhoz vezetett, a közel 22 éve történt események pedig máig beárnyékolják a két ország viszonyát.

A provokatív üzenet azonban nem törte meg Marco Rossi csapatát, amely 1–0-s győzelmet aratott az F csoport ötödik fordulójában. Ezzel a győzelemmel a válogatott továbbra is a saját kezében tartja a továbbjutás sorsát. Amennyiben vasárnap legalább egy pontot szereznek az írek ellen, biztosan pótselejtezőt érő helyen végeznek, de még a csoportelsőségre is maradt esélyük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET: