News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Több mint 80 kutya életét mentette meg a hős spániel, most „visszavonul” a véradástól

Gazdája szerint Arnie mindig jól viselte, sőt élvezte is a vérvételt, hiszen cserébe mindenféle finomságot kapott az állatorvostól.

Link másolása

hirdetés

Közel 10 liter vért adott élete során egy Skóciában élő kutya, ezzel több mint 80 ebtársának segített. Az Arnie nevű angol springer spániel mostantól viszont felhagy a véradással, ugyanis 9 éves lett, ami a véradó kutyáknál a felső korhatár - írja a People.

A fekete fejű, fehér alapon fekete pöttyös és foltos négylábú 2015-ben, hároméves korában adott először vért a Pet Blood Bank nevű jótékonysági szervezetnek, amely az Egyesült Királyság összes állatorvosa számára biztosít vért. Csak 1 és 8 év közötti, legalább 25 kilós kutyák lehetnek véradók, és az is fontos, hogy nem utazhatnak külföldre. Arnie gazdája, Rachel McFarlane azután kezdte el rendszeresen véradásra vinni a kutyáját, hogy olvasott egy felhívást arról, hogy több véradó ebre lenne szükség. Egy pintnyi (kb. fél liter) véradomány négy kutya életét mentheti meg, és

mivel a spániel összesen 21 pint vért adott már, így nagyjából 84 ebnek nyújtott segítséget.

Kutyakozmetikusként dolgozó gazdija azt mondja, már hamarabb vitte volna Arnie-t véradásra, ha tud erről a szolgáltatásról.

"Elképesztő, milyen sok ember nem is hallott még arról, hogy kutyák is adhatnak vért. Amíg nem kerülsz olyan helyzetbe, addig talán nem is gondolsz erre."

Elmondása szerint kis kedvence mindig jól viselte a vérvételt, mert ilyenkor az állatorvosi asszisztensek simogatással és mindenféle finomsággal elvonták a figyelmét. Minden ilyen alkalom után kapott egy-egy csomag jutalomfalatot ajándékba, most pedig egy egész kosárnyi csemegével és játékkal lepték meg a "nyugdíjba vonulásakor".

"Ez egy nagyszerű lehetőség, és egyáltalán nem stresszes. Minden nagyobb testű kutya gazdijának meg kellene fontolnia a véradást, mert az állatorvosoknak szükségük van az adományokra. Bár Arnie nem a legokosabb spániel, de csodálatos munkát végzett az évek során, egy igazi jófiú"

- mondta a gazdi.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Nem volt elég pénze a kasszánál egy anyukának, egy másik vásárló önzetlenül kisegítette
A pénztárosnak is előre szólt a nő, hogy 50 fontig szkennelje be a termékeket, különben nem tud fizetni.

Link másolása

hirdetés

Egy vadidegen segítette ki a kasszánál azt az angol nőt, akinek nem volt elég pénze a heti nagybevásárlásra, írja a Daily Mail. Francesca Jay-nek csak 50 fontja (23 ezer forint) volt, de úgy számolt, hogy ez is elég lesz.

A kétgyerekes anyuka nem esett pánikba, mivel hasonló nagyságrendre szokott kijönni a heti vásárlás. Mindenesetre amikor a kasszához ért, szólt a pénztárosnak, hogy 50 fontig olvassa be a termékeket, különben nem tud majd fizetni.

A számla gyorsan elérte a megszabott összeget, ezért kérte a kasszást, hogy fejezze be a termékek szkennelését. Ekkor még hátravolt többek között a kenyér, a zöldségek és a jégkrém a gyerekeknek, akik emiatt nagyon fancsali képet vágtak.

A kínos jelent szemtanúja volt egy nő, aki a szomszéd pénztárnál fizetett épp. Odalépett és felajánlotta, hogy kifizeti a fennmaradó részt. Francesca Jay többször is megkérdezte a nagylelkű asszonyt, hogy biztos-e a döntésében, aki biztosította szándékáról, majd a számlához hozzácsapat a még szükséges 6 fontot (2800 forint).

hirdetés

A kétgyerekes anyuka saját bevallása szerint nehezen jön ki a pénzéből az utóbbi időben, mivel őt is érinti a megélhetési válság. Az ismeretlen nő nagylelkűsége ugyanakkor visszaadta az emberekbe vetett hitét, és nagyon örült a semmiből jött segítségnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
Állásajánlatokkal bombázzák a férfit, aki 27 év alatt egyetlen munkanapot sem hagyott ki a Burger Kingnél
Csak egyetlen dolog miatt adná fel a jelenlegi munkáját az 54 éves férfi, de az nem egy másik étterem vagy a több pénz.

Link másolása

hirdetés

Elhalmozzák állásajánlatokkal azt az 54 éves amerikai férfit, aki 27 éve egyetlen napot sem hiányzott a munkából, írja a TMZ. Kevin Ford a közel három évtized alatt táppénzre és szabadságra sem ment, minden egyes alkalommal megjelent a Las Vegas-i Burger Kingben, ahol dolgozik.

A hihetetlen munkabírású férfit akkor kapta fel az internet, amikor évfordulója alkalmából egy mozijeggyel, egy Starbucks-bögrével, két-két tollal és kulcstartóval, egy zacskó chips-szel, némi cukorkával és nyakba akasztható szalagokkal köszönte meg a főnöke a munkáját. A mások által megalázónak vélt ajándékcsomagnak Ford saját bevallása szerint nagyon örült.

@thekeep777 He's Worked for the Company for Almost 3 Decades and Has Never Called Out!!!?‍???? #Grateful #Dads #FathersDay #Loyalty #Honor #WorkersUnite #Rewards #Thankful #NorrinRadd777 #theKeep777 ♬ Slide (feat. Frank Ocean & Migos) - Calvin Harris

A munka hősét később meghívták az NBC Today című műsorába is, ahol elmondta: nagyon pozitív személyiségnek tartja magát, aki minden apróságnak örül, így boldog volt az apróságokat tartalmazó ajándékcsomaggal is.

A rendkívül lojális férfit időközben több cég is megkereste, hogy szerződjön hozzájuk. Még egy charlestoni vendéglő is megkereste, ahol a menedzser komoly megtiszteltetésnek venné, ha Forddal dolgozhatna. Kevin ennek ellenére úgy gondolja, hogy nem akar váltani, jól érzi magát a reptéri Burger Kingben. Egyetlen dolog miatt adná csak fel jelenlegi pályáját: ha egyszer zenész lehetne.

Miután a férfiról készült videó elterjedt az interneten, közösségi gyűjtést indítottak Ford részére. Eddig 162 ezer dollárt (61 millió forint) dobtak össze a férfinak, aki azért megjegyezte, hogy a mozijegy miatt kicsit csalódott volt: nem két, hanem csak egy jegyet kapott, ráadásul azt hitte, hogy a borítékban pénzjutalom lesz.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
A nászútján halt meg egy nő, miután kiesett egy golfkocsiból
Az újdonsült férje vezette a járművet, amiből kiesett a feleség.

Link másolása

hirdetés

A 30 éves Robbie Morgan Sydneyben házasodott össze a kedvesével, a 29 éves Marinával – írja a LADbible. Ezután Hamilton Islandre mentek nászútra, ahol szörnyű dolog történt.

Egy golfkocsival mentek, Robbie vezetett, és épp egy U-kanyart próbált bevenni. Rosszul mérte fel a helyzetet, a kocsi felborult, Marina pedig kiesett, ami miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett. Többen a segítségére siettek, köztük szolgálaton kívüli mentősök is.

Fél órán keresztül próbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életét.

A rendőrség is megszólalt az ügyben, elmondták, hogy egy tragikus balesetről van szó, amely kapcsán megállapították, hogy Robbie nem fogyasztott alkoholt és drogot sem. Hozzátette, hogy valószínűleg nem volt vezetési tapasztalata golfkocsival, ez okozhatta a borulást.

"Marina egy édes, fiatal és független nő volt, mindenki szerette, aki ismerte"

– nyilatkozta sírva Mark, Marina testvére. Robbie is megszólalt a temetésen, elmondta, hogy nem tudja elmondani, mennyi szomorúság van a szívében.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Szinte mindene tönkrement a hétfős családnak, mert folyamatosan beázott a házuk, most lakásra gyűjtenek
Most egy szükséglakásban laknak, de nyár végén onnan is költözniük kell. A házukba már nem mehetnek vissza, mert életveszélyessé vált.

Link másolása

hirdetés

Lakásra gyűjt az Anyák az Anyákért Alapítvány egy hétfős családnak. A család 2009-ben költözött egy kis házba, akkor még albérletben éltek ott. 2011-ben aztán egy alapítvány segítségével megvették a házat.

Később viszont kiderült, hogy a vályog házacskának nincs alapja, folyton beáztak.

"Amikor nagyon esett az eső, arra lettünk figyelmesek, hogy csöpög a falból, a mennyezetből a víz. Mindig tettünk oda egy lavórt...utána meg tudtuk csináltatni a tetőt, de nem tudom, mitől rogyott meg"

- mesélte az édesanya egy 2021 októberében készült riportban.

Már mindene tönkrement a családnak, bedohosodtak a szekrénybe a ruhák, minden penészes lett. Az összes ágyneműt ki kellett dobni, aztán már a bútorokat is. Majd már az áramot sem használhatták a vizes falak miatt, melyek olyan szinten voltak nedvesek, hogy szó szerint folyt a falból a víz.

Tavaly novemberre szinte teljes egészében lakhatatlanná vált a ház, de nem volt hová menniük, így maradtak a házban amíg nem sikerült egy szükséglakást szerezni nekik. Most viszont segítségre van szükségük, mert augusztus 31-ig maradhatnak a szükséglakásban.

hirdetés
A kis házba már nem költözhetnek vissza, mert azóta bebizonyosodott, hogy helyrehozhatatlan. Statikailag életveszélyes, bármikor összedőlhet. Így most lakásra gyűjtenek: legalább 4,9 millióra van szükség, hogy azon a környéken ahol élnek, egy olyan lakást vehessenek, amiben életük végéig élhetnek, és a gyerekeiket biztonságban nevelhessék.

A kislányok kitűnő tanulók, és sorra nyerik a sportversenyeket. A körülöttük élőket most úgy szeretnék támogatni a lányok, hogy felkínálták az érmeiket eladásra.

"Mi is szegények vagyunk, anya is segíti a többi családot. Mi így szeretnénk segíteni. Amit kapunk az érmekért, azt anya segítségével szétosztjuk a rászorulók között. Így a gyerekeknek jut egy kis csokira való is"

- mondják.

Ha te is segítenél a családnak, így teheted meg:

Anyák az Anyákért Alapítvány

Magnet Bank: 16200120-18534991

Ha külföldről utalnál:

SWIFT: HBWEHUHB

IBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000

Közlemény: Csak ne essen2


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: