KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Mi vesz rá egy csapat zenészt, hogy vasárnap délután szemetet szedjen a Duna-parton?

Mi is részt vettünk a Rock the Planet – Zenészek a bolygóvédelemért nevű kezdeményezés kampányában, hogy megtudjuk.

Link másolása

Ha valaki – akár csak hallomásból is – tudja, hogy nagyjából hogyan néznek ki a zeneiparban tevékenykedők hétvégéi, akkor biztosan azt gondolja, hogy lehetetlen küldetés rávenni őket arra, hogy vasárnap kora délután szemetet szedjenek a Duna-parton. Mégis, legyen szó zenészekről, roadokról, hangtechnikusokról vagy akár rendezvényszervezőkről, van egy vezényszó, ami megmozgatja őket: környezetvédelem. Így volt ez november 7-én, vasárnap is: a Képzelt Város, az IDEGEN, a Mayfly és a D Λ R K M E S S zenekarok, valamint az A38 Hajó munkatársai fogtak össze a Rock the Planet csapatával, hogy együtt szépítsék meg az A38 körüli rakpartot.

A Hajó felé haladva hamar kezdtem megérteni, hogy miért is fontos az, amit a Rock the Planet csinál. Mivel szemétszedésre érkeztem, itt már nyitott szemmel jártam, és észrevettem, hogy egymást érik a cigicsikkek, az üvegek és a sörösdobozok – ez viszont néhány órával később már nem volt így az önkénteseknek köszönhetően. Miközben a kövek közül piszkáltuk ki a műanyag zacskókat, szedtük össze a felniket az út mellől és szidtuk azokat, akik nem tudják kukába dobni a csikkeket, beszélgettünk is – elsősorban természetesen a bolygóvédelemről.

Fotó: Szabó Anna

A Rock the Planet egyik megálmodója, Kurcz Orsi arról mesélt, hogy mi áll az egész projekt hátterében.

„Évek óta beszélgettünk olyan, zeneiparban dolgozó barátokkal – zenészekkel, koncertszervezőkkel –, akiknek szintén fontos a bolygóvédelem, hogy hogyan lehetne összehozni ezt a két szenvedélyt, illetve hogyan lehetne ezt a közönség felé kommunikálni.”

Nem egyszerű ugyanis a környezet- és bolygóvédelem témakörét úgy tálalni a mai fiataloknak, fiatal felnőtteknek, hogy az valóban megfogja őket. Sok hasonló projekt azért nem tud sikeres lenni, mert száraz tényekkel, olykor nyomasztással igyekszik rájuk hatni – ezt fogta meg másként az RTP. A kezdeményezés tulajdonképpen egy minikampány-sorozat, ami több olyan akcióból áll össze, ami igyekszik barátibbá, elérhetőbbé és hétköznapibbá tenni a témát, hogy a fiatalabbak közelebb érezhessék magukhoz a missziót.

A RTP a koronavírus miatt egy kicsit megkésve, idén nyáron tudott útjára indulni kézzelfogható megmozdulásokkal. Először az Alpárfeszten jelentek meg, ami nem véletlen, hiszen az alapítók között többeknek is van érdekeltsége ebben a zenei fesztiválban. Itt arra vállalkoztak, hogy megtisztítsák a Holt-Tisza partját.

„Sok pozitív visszajelzést kaptunk, többen kedvet kaptak, elkezdett bővülni a csapat, így nem sokkal később a Művészetek Völgyébe is meghívtak minket.”

A kapolcsi fesztiválon a Zöld Udvarban kapott helyet a RTP-stand, ahol a fellépő zenészekkel közösen újrahasznosított ékszereket készítettek abból a hulladékból, amit a rendezvény területén találtak.

„Ez is megmutatta, hogy milyen szuper dolgokat lehet alkotni, ha nem dobunk ki mindent.”

Orsi elmondása szerint a csapat folyamatosan ötletel, mindig igyekeznek szokatlan, különleges eseményekkel és minikampányokkal előállni, amelyek tényleg felkeltik a célcsoport figyelmét. Hamarosan közzéteszik például az első fotósorozatukat, amelyet több is követ majd, és amelyeken ismert zenészekkel dolgoznak fel égető környezetvédelmi kérdéseket. De természetesen ilyen az A38 Hajóval közösen kitalált szemétszedő kampány is, amire több banda tagjai ellátogattak, így őket is megkérdezhettem a témában.

Az egyik a D Λ R K M E S S zenekar volt, akiknek az első EP-je egy konceptalbum: az egészet egy klímakatasztrófa utáni világra építették fel, amelyben egy űrbárkát követhetünk végig – Noé bárkájának analógiájából kiindulva. A tagokat pedig egyenként a bolygóvédelem több aspektusa is foglalkoztatja.

„A legalapvetőbb dolog az lenne, hogy a kukáig elvisszük a szemetet. De ahogyan itt is látjuk, manapság ezt még mindig kevesen teszik meg. Ahogyan az sem jellemző, hogy részt vegyenek ehhez hasonló akciókban, pedig maximum két órát szánunk rá az életünkből. Bármikor, bármelyik baráti társaság megcsinálhatná, hogy fogja magát, és rendbe szed egy-egy területet” – mondta Zoli, a gitáros.

Leginkább arra próbálok odafigyelni, hogy csökkentsem a fogyasztásomat. Hiába tudom, hogy valamit megengedhetnék magamnak, mielőtt megveszem, végiggondolom, hogy valóban szükségem van-e rá

– mondta Nimród, a basszusgitáros, aki egyébként azt vallja, hogy a probléma magában a piaci logikában van. Abban, hogy a mai világ kvázi kikényszeríti a fiatalokból, hogy szükségtelenül halmozzanak fel tárgyi javakat. Norbert (dobok) szerint sem csak kicsiben érdemes gondolkodni – ezt pedig szerencsére egyre több nagyobb szereplő ismeri fel.

Soha nem használtam sem otthon, sem akár egy fesztiválon olyan dolgokat, amik környezetszennyezőek lennének, de jó látni, hogy már az ilyen rendezvények is papíralapú termékekre cserélték a műanyagokat, és hogy odafigyelnek az olyan apróságnak tűnő, de fontos dolgokra, mint például a repohár.

Fotó: Szabó Anna

A MAYFLY zenekar tagjai nemcsak azért érkeztek, hogy a többi résztvevővel együtt megtisztítsák a partot, hanem azért is, hogy ezzel másokat is változtatásra ösztönözzenek.

„Fontos felhívni mások figyelmét arra, hogy igenis, egy ilyen kis kezdeményezés is lehet hatásos, és hogy ki tudja magát annyira nőni, hogy nyomot hagyjon maga után”

– mondta Levi, a zenekar basszusgitárosa, zeneírója. Egyébként a zenekarnak jövő tavasszal érkezik az első nagylemeze, melyen több dalban megjelenik a természetközeliség, az ember természettel való összefonódása, így tőlük sem állnak távol az ilyen és hasonló témák. A dobos, Szabi pedig egy jó tippet is adott azoknak, akik valakit szemetelésen kapnak az utcán.

„Ha valakit meglátsz szemetelni, csak vedd fel, vidd utána és mondd neki, hogy bocsi, ezt elejtetted. Ha ezt teljesen jóhiszeműen mész oda, akkor köpni-nyelni nem tudnak majd.”

A Képzelt Város zenekar november elején játszott az A38-on, ahol a 15. születésnapjukat ünnepelték, innen jött az ötlet, hogy részt vegyenek a RTP és a Hajó közös eseményén is. Persze nem csak ezért érkeztek szemetet szedni: ők is fontosnak tartják az ilyen jellegű társadalmi felelősségvállalást és az önkénteskedést.

„Kerületi lakosként szívesen járok én is a rakpartra, szomorú látni, hogy mi minden marad ott mások után. Jó érzés egy kicsit rendbe szedni a körletet”

– mondta Bos Mici csellista. A zenekar basszusgitárosa és gitárosa, Győrffy Máté neve nemcsak a Képzelt Város miatt csenghet ismerősen, ő ugyanis a VI. kerület egyik alpolgármestere. Így amellett, hogy például igyekszik mérsékelni a fogyasztását, nem használ autót és nem rendel házhoz ételt, még többet is tud tenni.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám során is tudok tenni egy élhetőbb környezetért. Alpolgármesterként egy zöld fordulatért dolgozom Terézvárosban, forgalmat csillapítunk, fasorokat ültetünk és a gyalogos, biciklis közlekedést támogatjuk az autózással szemben.”

Összességében vallják: a legfontosabb az lenne, hogy minél többen éljék a mindennapjaikat a „sok kicsi sokra megy” elv alapján – hiszen ezek az apróságok azok, amikre van ráhatásunk. És éppen ez az, amire a Rock the Planet összes kezdeményezésével igyekeznek felhívni a figyelmet.

Fotó: Szabó Anna

Az akció végeztével az összeszedett szemétből egy látványos, halat formázó installációt készítettek Bán Viktória, a Smörgås márka alkotójának segítségével, ami november 14-ig lesz látható a klub lejáratánál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: