KÖZÖSSÉG

Összejött a teljes összeg az SMA-beteg Zsombi kezelésére

A kisfiú gyógyulására összesen több mint 730 millió forintot utaltak, hamarosan megkezdődhet a kezelés.

Link másolása

Korábban mi is többször beszámoltunk az SMA-ban szenvedő kisfiú, Zsombor történetéről, akinek gyűjtést szerveztek, hogy összejöjjön a pénz a világ legdrágább, de az állam által - egyelőre - nem támogatott gyógyszerére, a Zolgensmára.

Szerdán a gyűjtésre indult Facebook-oldalon örömhírt jelentett be a család:

összejött a teljes összeg, azaz 730 millió forint a kisfiú kezelésére.

„Nagyon nehéz gyűjtésen vagyunk túl! Nyáron még annyira elképzelhetetlen és rettenetesen hosszúnak tűnt ez az út.

Igazából az is volt, de közben olyan embereket és olyan összefogást ismerhettünk meg, ami legalább annyira elképzelhetetlen volt, mint maga az összeg” - írják a közösségi oldalon.

A gyűjtést 2020 nyarán kezdték, utoljára a Duna Bónum Alapítvány pótolta ki a hiányzó részt egy nagyobb összeggel. Ahogy a család írja, „ez most egy óriási harc és menetelés végét jelzi”. Zsomborra innentől a kezelés hosszú időszaka vár, de tapasztalatok alapján a Zolgensma hatásosan kezeli a speciális gerinc eredetű izomsorvadást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Hatvan kutyát és a gazdáit is megmentette egy kiskutya Miskolcon
A törpe pincser időben felébresztette a gazdikat, így a menhelyen élő egyik állatnak sem lett baja.

Link másolása

Egy kutyamenhelyet üzemeltető miskolci házaspár arra ébredt kedd hajnalban, hogy lángol a kazánházuk – számol be az esetről az RTL. Az hogy nem történt nagyobb baj, kizárólag egyetlen dolgon múlott:

egyéves törpe pincser kutyájuk ugyanis éjjel felébresztette őket, így mire a tűzoltók kiértek, a férfinak sikerült elfojtania a lángokat.

„Te vagy a hősünk!” – dicsérte Minit, a kutyát a gazdája, Melinda.

„Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy a kiskutyánk bökdösi a fejemet, hogy keljek fel, és nézett a nappali felé. Először azt hittem, hogy csak nézelődik, de utána hallottam, hogy a kutyák kaparják az ajtót, akkor mentem hátra a kazánházhoz, hogy miért kaparnak” – mesélte a teljes történetet a csatorna Híradójának Zsebesi Béla, a kutya másik gazdája.

Télen a kutyák a kazánházban húzzák meg magukat éjszakára. Minden állatot sikerült időben kimenteni, a család szerint mindez Mininek köszönhető, aki félelmet nem ismerve a kutyamenhely lakóit is terelgette a tűz elől.

„Segített nekem terelni a többi kutyát, hogy az udvarra kerüljenek, de akkor már akkora füst volt az egész házban, hogy semmit nem lehetett látni. Csak őt láttam, hogy jön-megy, tehát abszolút nem ijedt meg, nem pánikolt be, hanem mint egy igazi tűzoltó, jött és segített”

– tette hozzá Zsebesi-Lengyel Melinda. „Mini szintén mentett kutya, a villamossínekről szedték össze néhány hónapja. Azóta túl van egy súlyos betegségen, sokáig hordták állatorvoshoz. Azóta a szobában lakik. Úgy érzem, mi kétszer megmentettük az ő életét, most ő mentette meg a miénket, illetve a társai életét” – mesélte a stábnak.

Mini, a hős pincser

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Napokkal azután halt meg álmában egy fiatal férj, hogy megtudta, gyereket vár a felesége
Öt évig voltak együtt, de csak szeptemberben házasodtak össze. A feleség augusztusra várja a közös gyereküket.

Link másolása

Szomorú posztban búcsúzik csütörtökön álmában elhunyt férjétől a Facebookon egy fiatal feleség, aki nemrég tudta meg, hogy anya lesz, írja a Daily Mail. A péntek reggeli posztban Shannen Rissel azt írja, hogy Connor volt élete szerelme, akivel éppen csak megtudták, hogy augusztusban gyerekük születik.

A bejegyzésből kiderül, hogy az ausztráliai Gorokonban élő pár 5 évig és 4 hónapig volt együtt, de csak tavaly szeptemberben házasodtak össze. Shannen szerint férje imádott a szabadban lenni, új dolgokat kipróbálni, ugyanakkor világ életében keményen dolgozott.

Ismerősei már létre is hoztak a fiatal özvegy számára egy közösségi gyűjtést. A befolyt összegből a temetési költségekhez szeretnének hozzájárulni, valamint a nyáron születő kisbaba felnevelésében is segítenének anyagilag. A gyűjtés során már 20 ezer ausztrál dollár (5 millió forint) gyűlt össze.

A teljes angol nyelvű posztot a tragédiáról itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Tíz éven keresztül titokban fizette rászoruló emberek gyógyszereit egy amerikai férfi
Minden hónapban 100 dollárt vitt be a helyi patikába. A pénzből olyan embereknek vettek gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.
Fotó: Tania Nix/Facebook - szmo.hu
2023. január 21.


Link másolása

Amikor 2012-ben az amerikai Alabama államban élő Hody Childress megtudta, hogy a lakóhelyének, Geraldine-nak egyes lakói nem tudják kifizetni a gyógyszereiket, megegyezett a helyi patika tulajdonosával, Brooke Walkerrel. Az amerikai légierő veteránja 100 dollárt (36 ezer forint) adott Walkernek, majd egy hónappal később újabb százat, hogy azoknak segítsen, akiknek nem telik gyógyszerre - írja az Insider.

Walker a helyi WVTM13 nevű csatornának adott interjúban számolt be a történekről.

"El ne áruld senkinek, honnan van a pénz. Mondd azt, hogy Isten áldása!"

- kérte a férfi.

A nő egy borítékban gyűjtötte a pénzt, az évek során több ezer dollár gyűlt össze. Legalább két olyan betegnek vett belőle gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.

"Minden egyes hónapban besétált a gyógyszertárba, és átadott 100 dollárt. Megtartottam a szavamat, nem mondtam el senkinek, a családomnak sem" - mondta Walker. Ez 10 éven keresztül ment így, de 2022-ben Childress túl gyenge lett ahhoz, hogy bemenjen a patikába. Krónikus légúti megbetegedésben szenvedett.

A férfi 2023. január 1-jén halt meg, csak ezután árulta el Walker a titkot, amin mindenki megdöbbent. A lányának, Tania Nixnek is csak hetekkel a halála előtt mondta el.

"Elmesélte, hogy minden hónap elsején 100 dollárt visz be a patikába, és hogy nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. Csak segíteni akart rajtuk"

- nyilatkozta a lány.

Azóta a család és a barátok vállalták, hogy tovább folytatják a hagyományt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Újszülött kisfiút hagytak egy babamentő inkubátorban Hatvanban
A kisfiú egészséges, a Szombati Martin nevet kapta.

Link másolása

Szombaton hajnalban egészséges újszülött kisfiút hagytak a hatvani Albert Schweitzer kórház babamentő inkubátorában – írta Facebook-oldalán a kórház.

A kisgyermek melegen volt öltöztetve, vastag takaróba tekerve. Szombati Martinnak nevezték el a kórház munkatársai.

A baba testsúlya 3900 g, és 52 cm-rel jött a világra. Az inkubátorban hajlani 2:18-kor helyezték el. A posztban megjegyzik, hogy Martin a hatodik újszülött, akinek a hatvani kórház kihelyezett inkubátora új lehetőséget adott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: