HÍREK

Nem vétózott a magyar kormány, újabb uniós szankciókat fogadtak el Oroszországgal szemben

Nem bojkottálták a megállapodást, bár Szijjártó Péter szerint „félrekalkuláció történt” az európai válaszok meghozatala során.

Link másolása

Újabb, Oroszországgal szembeni európai uniós szankciókról született megállapodás, amely alapvetően az eddigi szabályok pontosításáról szól és nem tartalmaz semmilyen korlátozást az energiahordozók szállítását illetően - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.

A külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében arról beszélt, hogy az ukrajnai háborús cselekmények fokozódásának tükrében már nem túlzás kimondani, hogy „félrekalkuláció történt” az európai válaszok meghozatala során, és a mostani intézkedések is az eddigi megközelítésen alapulnak.

Szijjártó Péter azt is kifejtette: bár a kormány úgy véli, hogy elsősorban a békére kellene törekedni,

nem bojkottálták a politikai megállapodást, nem törték meg a közösség egységét,

így már a nap folyamán megkezdődik a részletek kidolgozása.

A Gazprombank elleni szankciókat nem fogadták volna el

Szijjártó szerint alapvetően az eddigi szabályok pontosításáról van szó, és még ennél is fontosabb, hogy mi nincs benne a csomagban, ugyanis az bizonyos tagállami törekvések ellenére sem rendelkezik az energiahordozók szállításának semmiféle korlátozásáról, például a Gazprombank szankcionálásáról.

„Mi nagyon erőteljesen jeleztük, hogy amennyiben a Gazprombank szankcionálása szerepelne a szankciós listán, akkor ahhoz Magyarország támogatását nem tudnánk adni, így a már a most elénk került szankciós javaslatban a Gazprombank nem szerepel, minthogy nem szerepel semmilyen korlátozás sem az energiahordozók szállítására.”

Kitért ennek kapcsán a földgázellátás elapadásával kapcsolatos nyugat-európai aggodalomra, amelyet furcsának nevezett, miután korábban számos nyilatkozatot lehetett arról hallani, hogy a szóban forgó országok már megoldották a kérdést.

Szijjártó szerint Magyarország ellátása továbbra is biztos lábakon áll, a gáztárolók töltöttsége az éves fogyasztás 26,6 százalékán áll, jóval a 15 százalék alatti EU-s átlag fölött. Mint mondta,

folyamatos a betárolás, illetve keleti és nyugati irányban is kereskedelmi tárgyalások zajlanak mintegy 700 millió köbméter földgáz vásárlásáról

a már szerződött mennyiségeken felül.

A folyamatos betárolás ellenére hétfőn arról beszélt a szerb pénzügyminiszter, hogy Szerbia ötszáz millió köbméter földgázt vásárol Magyarországtól, és 250 millió euró előleget már át is utaltak.

Szijjártó szerint a béke az egyetlen megoldás

A most elfogadott tervek szerint egyebek mellett

  • aranyembargót vezetnek be,
  • szigorítják az úgynevezett kettős felhasználású termékek kereskedelmét,
  • további korlátozásokat rendelnek el a közbeszerzésekre és a betétek elfogadására vonatkozóan,
  • valamint tilalmakat állapítanak meg egyéb, alapvetően számviteli, könyvvizsgálati, könyvelési és adótanácsadói szolgáltatásokhoz kapcsolódóan.

    Továbbá újabb negyvennyolc magánszemély és kilenc szervezet felkerül majd az EU szankciós listájára, köztük egy orosz miniszterelnök-helyettes, több tagköztársasági politikai vezető és a Szberbank. Utóbbi kapcsán a magyar kormány technikai javaslatot tett a későbbi hatályba lépésre annak érdekében, hogy a pénzintézet teljes mértékben kártalaníthassa volt magyarországi ügyfeleit.

    A miniszter tudatta, arról is döntés született az ülésen, hogy

    az Európai Békekeret forrásaiból újabb 500 millió eurót csoportosítanak át az ukrajnai fegyverszállítmányok finanszírozására.

    Kiemelte: a kormány ezt a döntést sem blokkolta, ugyanakkor nem is változtatja meg az álláspontját, és továbbra sem szállít fegyvereket, illetve nem engedélyezi a közvetlen fegyverszállításokat az ország területén keresztül.

    "A béke az egyetlen megoldás a jelenlegi helyzetre, és a béke a megoldás minden olyan problémára, amelyet a háború okozott számunkra" - összegzett a külgazdasági és külgyminiszter.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
    Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

    Link másolása

    Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

    „A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

    A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
    Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2024. április 19.


    Link másolása

    Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

    Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

    Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

    Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
    De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

    Link másolása

    Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

    „De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

    Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

    Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

    az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    A Rovatból
    Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
    Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

    Link másolása

    „Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

    Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

    A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

    „koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

    A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk