KÉK HÍREK

Magára hagyta 13 éves haldokló lányát egy skót anya, és elment inkább kocsmázni

Azt hitte, csak hisztizik a lány. Mire hazaért a piálásból, meghalt a gyerek a kanapén.

Link másolása

Annak ellenére elment inni Sharon Goldie, hogy a 13 éves lánya segítségért és mentőért könyörgött neki, írja a Mirror. Robyn később a kanapéra omlott, a 45 éves nőt még ez sem tartotta vissza, hogy a kedvenc kocsmájában iszogasson egyik barátjával. Csak akkor fedezték fel, hogy mekkora a baj, amikor később visszamentek a házba, de a tinin ekkor már nem lehetett segíteni.

A felelőtlen anyát csütörtökön hallgatta meg a glasgow-i bíróság, ekkor derült ki, hogy mennyire rosszul bánt a gyerekével. Korábban előfordult az is, hogy a lánynak pénzért kellett kuncsorognia másoknál, hogy tudjon magának ételt venni.

Robyn 4 éves koráig élt az anyjával, egészen addig, amíg fel nem hívott egy gázipari társaságot azért, mert majdnem halálra fagyott. A kislányt a nagymamájánál helyezték el, ott élt egészen 2017-ig, amikor visszakerült édesanyjához a középiskola megkezdése miatt.

A szociális munkások ezután folyamatosan figyelemmel kísérték anya és lánya közös életének alakulását, bár a nő egyszer sem vett részt a számára felkínált szülői órákon.

A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy Robyn többször kijelentette: nem szereti, hogy az anyja rendszeresen iszik. A 45 éves nő a wishaw-i Melody Bar egyik törzsvendégének számított.

A szomszédok beszámolói szerint a kislány gyakran kopogott be hozzájuk 1-1 fontért (kb. 400 forint), hogy tudjon magának ételt venni. Közben az állandóan piáló anyuka is tisztában volt azzal, hogy nem jó irányba haladnak kettejük között a dolgok. Egyszer a kocsmában azt mondta:

"Teljesen megbetegít (a lányom). Azt kívánom, bárcsak visszamenne a nagymamájához."

Robyn osztálytársai szerint előfordult, hogy a nő részegen fűvel és alkohollal kínálta a gyereket, miközben azt vágta a fejéhez, hogy nem szívesen látja őt a házban.

Egy héttel a végzetes este előtt a tini már olyan rosszul volt, hogy a gyomor- és lábfájásra fájdalomcsillapítókat vett be. Az anyja július 21-én úgy indult el kocsmázni, hogy a szabályosan nyöszörgő gyerekre rázárta a lakást, nehogy kijusson az épületből. Ezzel már a kedvenc kocsmájában hencegett a személyzetnek. A kislány végül jobban lett, amit pár nappal később SMS-ben megüzent a nagyijának is.

Július 26-án aztán már nem volt visszaút: az iskoláslány halálát súlyos gyomorfekély okozta. Sharon Goldie-t szándékos bántalmazás és elhanyagolás vétségében találták bűnösnek a gyermekekről és fiatalokról szóló törvény értelmében.

Az ítéletet szeptemberben hirdeti ki a bíróság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: