hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Leégett a vadonatúj házuk, de az eljegyzési gyűrű megúszta, a férfi még aznap este meg is kérte párja kezét

Az amerikai párt lesújtotta, hogy álomotthonuk lakhatatlanná vált a tűz miatt, de az eljegyzésnek köszönhetően mégis boldogan zárták a napot.

Link másolása

hirdetés

Életük legszebb és egyben talán legrosszabb napja is volt egy fiatal amerikai párnak az eljegyzésük napja.

Sean Matthews és Kellie Stanley az Észak-Karolina államban található Fuquay-Varina városában élnek. Tavaly lett kész az álomházuk, ahová 13 éves kutyájukkal, Memphis-szel költöztek be. A pár szeptember 4-én este vacsorázni ment egy közeli étterembe, ám a randit félbeszakította egy hívás. A szomszédjuk a házuk ajtókameráján üzent nekik, hogy az utcafronti verandájuk lángokban áll.

Szerencsére alig 10 percnyire voltak az otthonuktól, ezért azonnal hazasiettek. Addigra a szomszédok kimentették a házból a kutyát és elzárták a gázcsapokat, miután szerencsére a garázsból a házba vezető ajtó nem volt bezárva, így be tudtak jutni az épületbe. Rögtön hívták a tűzoltókat, addig pedig a szomszédokkal együtt igyekeztek a kerti locsoló slaggal oltani a tüzet.

Szavakkal nem tudom elmondani, milyen volt azt látni, hogy a szomszédaink összefogtak és segítettek megmenteni az otthonunkat és a kutyánkat. Alig tíz percre voltunk a házunktól, és láttuk, ahogy fekete füst száll fel felette

- mesélte a Fox Newsnak Kellie Stanley.

Amikor sikerült eloltani a tüzet, a pár bemehetett körülnézni, hátha maradt valami a házban, amit nem pusztítottak el a lángok. A nő legnagyobb örömére megtalálta a bibliáját, a férfi pedig nagyon megkönnyebbült, amikor meglátta, hogy az eljegyzési gyűrű, amit a tűzálló széfben tárolt, sértetlenül megúszta az esetet.

hirdetés

Seant a történtek sem tántorították el attól, hogy megkérje barátnője kezét. Még aznap este, a családjuk jelenlétében letérdelt Kelly elé, akit ez teljesen váratlanul ért. Természetesen igent mondott, így legalább a napjuk végére egy kis öröm is jutott.

Tudtam, hogy hosszú hónapok, sőt talán csak egy év múlva költözhetünk vissza a házunkba. Mivel ott volt a családunk, a barátaink és a szomszédaink, tudtam, hogy jó darabig ez az utolsó alkalom, amikor mind együtt lehetünk az otthonunkban. Nagyon erős volt bennem az az érzés, hogy úgy akarok elmenni innen, hogy Kelly már a menyasszonyom"

- magyarázta el az újdonsült vőlegény.

Párja abszolút nem számított ilyen fordulatra a történtek után, de természetesen nagyon boldog volt.

„Miután beköltöztünk, az volt a célja, hogy a házunkban kérje majd meg a kezemet, hiszen az otthonunk nagyon sokat jelent számunkra” - mondta meghatottan.

Mindketten nagyon sajnálják, hogy szinte teljesen vadiúj otthonuk óriási károkat szenvedett és jó időre lakhatatlanná vált. A legfontosabb azonban szerintük az, hogy nekik és kutyájuknak nem esett bajuk, ráadásul a kocsijuk is megmaradt, és azért akad még néhány ruhájuk is, ami nem veszett oda a tűzben.

Az emberek nem is tudják, mit mondjanak nekünk. 'Sajnálatos, hogy elveszítettétek a házat, de gratulálunk az eljegyzésetekhez'. Mi is ugyanígy érzünk. Végül csak sikerült a magunk javára fordítani az estét, és kihozni valami pozitívat belőle ahelyett, hogy a tragédiára fókuszáltunk volna

- mondta a menyasszony.

A pár egy pár napig hotelszobákban és rokonoknál húzta meg magát, most pedig egy barátjuk házában laknak ideiglenesen. Októberben költöznek majd be egy lakásba, ahol addig maradnak, amíg a házukat lebontják és újra felépítik. Egyik szomszédjuk adománygyűjtést indított a GoFundMe oldalon, hogy segítsen rajtuk. 25 ezer dollárt akar gyűjteni nekik, és már több mint az összeg fele, 13 500 dollárt össze is dobtak az adakozók.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Megfilmesítették a gyerekét egyedül nevelő vak apa történetét

Demeter Viktor születése után veszítette el a látását. Kislányát, Kittit másfél éves kora óta neveli egyedül. A kisfilmből kiderül, hogyan élik mindennapjaikat.

Link másolása

hirdetés

A Médiaunió Alapítvány megfilmesítette Demeter Viktor és kislánya, Kitti történetét. A vak apuka már másfél éves kora óta neveli a gyerekét egyedül, feleségével korábban elváltak.

A férfi születése után inkubátorba került, ahol oxigéntúladagolás miatt elvesztette a látását. Jókedélye mégis letörhetetlen: masszázsszalont működtet. Ennek bevételéből finanszírozza megélhetésüket.

A járványhelyzet miatt visszaesett a forgalom és az is nehéz volt neki, hogy a hétéves kislányt, aki még csak most lett általános iskolás, írni, olvasni tanítsa.

A filmben bemutatják, hogy a gyerek segít főzni, mosni és apukájának nagyon sokszor a szeme és füle, ha útnak indulnak.

Idén júniusban hirdette meg a Médiunió Alapítvány a Felemelő történetek című pályázatot, hogy összegyűjtse a koronavírus-járvány alatti pozitív emberi történeteket és legfontosabb tanulságokat. A száznál is több történet közül a szakmai zsűri kiválasztotta a megfilmesítésre kerülő négy legkülönlegesebbet, köztük Demeter Viktorék történetét.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Több mint 3 millió forintnyi pénzt és repülőjegyeket ad minden alkalmazottjának egy nagyvonalú főnök

Sara Blakely cégét 1,2 milliárd dollárra értékelték, ezért minden dolgozóját busásan megjutalmazza.

Link másolása

hirdetés

Miután a Blackstone nevű befektetőcég megvette a SpanX többségi tulajdonrészét, Sara Blakely, a vállalat tulajdonosa úgy döntött, mind az 500 alkalmazottja megérdemli a pihenést.

Minden dolgozó 10 ezer dollárt és két elsőosztályra szóló jegyet kap, amivel bárhova utazhatnak - jelentette be a bulin, amin megünnepelték a SpanX értékelését.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sara Blakely (@sarablakely) által megosztott bejegyzés

hirdetés

A fenti videó futótűzként terjedt a közösségi médiában, amiben Blakey megpörgette a földgömböt, és bejelentette, hogy a repjegyek mellé megkapják a 3 millió forintnak megfelelő összeget, hogy a nyaraláson ne okozzon gondot megszállni remek hotelekben vagy beülni a legjobb éttermekbe.

A SpanX-et egyébként 5 ezer dollárból indította, és remélte, hogy egyszer az értéke meghaladja a 20 millió dollárt. Amikor ezt először bemutatta a kollégáinak, hitetlenkedve tekintettek rá, a női ruhákkal foglalkozó cég mostanra viszont elérte az 1,2 milliárd dolláros értéket, ami az eredeti cél hatvanszorosa.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SPANX (@spanx) által megosztott bejegyzés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Segítséget kér a végtagok nélkül született Kollinger Szabolcs

A fiatal srác, aki a vlogján keresztül többek között azt is megmutatja, hogy kezek és lábak nélkül is lehet teljes életet élni, most segítséget kér, hogy újra munkát találhasson.

Link másolása

hirdetés

„Fenekestül felfordult az elmúlt 1 hétben az életem. Egyik percben még volt munkám, másikban már nem. Viszont ez már a múlté. A Ti segítségeteket kérem! Nagyon sok oldalon tettem már közzé az önéletrajzomat, viszont haszna nem sok. Munkát keresek” – írja Facebook-posztjában Szabolcs.

Kollinger Szabolcs ahol tud, segít. Közösségi oldalán és több webes felületen is beszámol az életéről, hogy segítsen és párbeszédet generáljon. „Minden, ami rólam, rólunk, szól. Élettörténetemmel próbálok nektek segíteni, ugyanis én sose adom fel! Lehet élni végtagok nélkül? A választ itt meglelitek” – írta egyik régebbi bejegyzéséhez.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Gyászol a filmipar – így emlékeznek kollégái a filmforgatáson lelőtt Halyna Hutchinsra

A tehetséges operatőr halála a teljes filmipart sokkolta, több volt kollégája is megdöbbenve nyilatkozott az eset után.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtök kora délután forgatás közben Alec Baldwin színész kezében elsült egy kellékfegyver a Rust című 19. századi western forgatása közben Új-Mexikóban. Az incidensben meghalt a film vezető operatőre, Halyna Hutchins, aki mindössze 42 éves volt.

Hutchins 1979-ben született Ukrajnában, és egy szovjet katonai bázison nőtt fel az Északi-sarkkörön. Honlapja szerint "rénszarvasok és atom-tengeralattjárók között" nevelkedett.

A kijevi állami egyetemen szerzett nemzetközi újságírói diplomája után került a filmiparba. Miután az Egyesült Királyságban dokumentumfilmeken dolgozott, Los Angelesbe költözött, ahol 2015-ben végzett az Amerikai Filmintézet Konzervatóriumában (AFI).

Az American Cinematographer magazin 2019-ben a feltörekvő tehetségek közé választotta. A Rust előtt a 2020-as Archenemy című szuperhősfilmben dolgozott. A tehetséges operatőr halála a teljes filmipart sokkolta, több volt kollégája is megdöbbenve nyilatkozott - írja a BBC.

"Nem tudom, mit mondjak: Halyna egy elképesztő művész volt, aki épp csak elkezdte a karrierjét, és azt hiszem, az emberek most kezdték igazán felfedezni őt" - mondta a BBC-nek az Archenemy rendezője, Adam Egypt Mortimer.

"Az a tény, hogy egy fegyver elsült és megölte Halynát, egyszerre sokkoló az iparág szempontjából, és abszolút tragikus abban az értemben, hogy ismertük ezt a csodálatos művészt, aki egyik pillanatról a másikra nem lehet már velünk" - tette hozzá.

hirdetés

Catherine Goldschmidt, aki operatőrként dolgozott a Doctor Who-ban és a 2019-es Pókember filmben is, "kedves, melegszívű, vicces, bájos és társaságkedvelő" embernek írta le Hutchinst, aki szerinte "már eddig is gyönyörű filmeket készített, és elkeserítő belegondolni, hogy még mi minden állt előtte".

"Egyben anyuka is volt", tette hozzá Goldschmidt, ami nagyon nehéz szerinte ebben az iparágban, és amikor először találkozott vele, lenyűgözte, hogy "ez a gyönyörű, kreatív, nyitott, lelkes, tehetséges operatőr egy gyermeket is nevel".

Elle Schneider rendező és operatőr a Twitteren azt írta:

"Nincsenek szavaim, hogy leírjam ezt a tragédiát. Válaszokat akarok. Azt akarom, hogy a családja valahogy békét találjon e szörnyű, borzalmas veszteség közepette."

Volt filmes iskolája közleményében azt írta: "Szavakkal nem lehet megragadni az AFI közösség számára oly kedves alkotó elvesztését. Mi az AFI-nél ígéretet teszünk arra, hogy Halyna Hutchins tovább él mindazok szellemében, akik az álmaikat szépen elmesélt történetekben szeretnék valóra váltani."

Ahogy arról korábban írtunk, Hutchins volt tanára, Bill Dill nyílt levelet írt Alec Baldwinnak, amelyben arra kérte a színészt, hogy a hírnevét, a vagyonát és a befolyását használja fel arra, hogy elérje, valódi fegyvereket ne használhassanak a jövőben forgatásokon.

"Miért kéne ezt tenned? Mert az összes rendelkezésre álló tény azt mutatja, hogy megölted a tanítványomat" - írta.

Alec Baldwin a Twitter-oldalán szólalt meg először a balesetről.

"Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem, milyen sokkot és szomorúságot érzek amiatt a tragikus baleset miatt, amelyben Halyna Hutchins, feleség, anya és egy általunk mélyen elismert kollégánk életét vesztette. Teljes mértékben együttműködök a rendőrséggel, hogy kiderüljön, hogy történhetett ez. Kapcsolatban vagyok a férjével, felajánlottam neki és a családnak a segítséget. Megszakad a szívem a férjéért, a fiukért és mindenkiért, akik szerették Halynát"

- írta a színész.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: