KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy etyeki anyukáról neveztek el három boltot Kongóban – Katalin segített nekik kitörni a szegénységből

Katalin először csak egy alapítványon keresztül küldött pénzt az afrikai fiúnak, aztán személyesen is megismerkedtek. André 15 évesen még írni, olvasni sem tudott, most friss diplomával minisztériumi dolgozó, és három boltjuk van.

Link másolása

André egy kongói kőtörő család legidősebb fiú gyermeke. 12 éves korától tíz éven át maga is köveket tört építkezésekre. Volt, hogy megrendelésre, azért vödrönként fizettek aprópénzzel, és ha épp nem volt rendelés, akkor az út mentén próbálták árulni. Mindezt mindig a forró napon. André szerint

nála fiatalabb gyerekek is erre a munkára vannak ítélve Kongóban, ahol tízből hét ember munkanélküli. A kőtörés sem ad minden nap enni. Akik ebből élnek, sokszor napokig éheznek.

VIDEÓ: André 3. - Kőtörés Kongó - Gyerekmunka

Volt, hogy André is cukrozott vizet ivott, hogy képes legyen a tanulásra koncentrálni. A kongói fiú 15 éves koráig iskolába sem járt, mert nem telt a tandíjra. Amikor hét testvérével együtt beiskolázta őket az Afrikáért Alapítvány, akkor sem hagyhatta abba a munkát.

„Hat évig 5-kor kelt és 10-ig törte a nagy köveket kalapáccsal, anyukája pedig még apróbbra. Délelőtt megmosakodott, és délre ment suliba. Ott délután 5-ig tanult, majd hazament és megvacsorázott - ha volt mit, - este pedig tanult másnapra” – meséli Bodó Katalin. Az informatikus, négy gyermekes etyeki anya 2015-ben kezdte támogatni Andrét az Afrikáért Alapítványon keresztül.

Az alapítvány Fogadj örökbe programjában ugyanis 4-6 ezer forinttal bárki segíthet, hogy az afrikai gyerekek tanulhassanak.

Kata Magyarországon az SOS falvakat támogatja, rendszeresen vásárol a rászoruló gyerekeknek az egyik etyeki boltban is, és igyekszik minél több jótékonysági programban részt venni, sokszor gyermekei segítségével.

A segítségnek köszönhetően

André 15 évesen megismerkedett a betűkkel, majd hat év után elkezdhette az egyetemet, és tavaly nyáron le is diplomázott.

Az idén tavasszal pedig elkezdett dolgozni a kongói közlekedési minisztériumban.

Közben Katalin is egyre többet tudott meg róla.

„2017-ben feldobta a Facebook, mint lehetséges ismerőst. Úgy rémlett, hogy esetleg ő az, akit az alapítványon ketesztül támogatok. Követni kezdtem, és láttam, hogy angolul tanít önkéntesként abban a középiskolában, ahol korábban ő tanult.”

André látta, hogy egy fehér nő követi, és felvette vele a kapcsolatot. Másfél évig leveleztek, de Kata nem árulta el, hogy ő támogatja. 2018-ban utazott először Afrikába. Régóta tervezte, de addig nem indult el, amíg egyik gyermeke még kicsi volt. Azóta négyszer járt Kongóban. Családja támogatja, talán egyszer majd el is kísérik.

Kata családja partner a jótékonykodásban, önkénteskedésben, de Kongóba még nem kísérik el.
„Humanitárius útra mentem. Tulajdonképpen a sminkeletlen Afrikát lehet itt megismerni. Egy ilyen úton nincs semmi luxus, gyakorlatilag sorsközösséget vállalunk egy időre a helyiekkel. Egy kis önkéntességgel fűszerezve próbáljuk ki a kongóiak életét. Egy helyi templomban, felfújható matracokon aludtunk, náddal elválasztott zuhanyzóban fürödtünk, amíg egy rendelőt újítottunk fel”

– meséli Kata. Beleszeretett az országba, rengeteg ötlete van, hogyan lehetne még rajtuk segíteni.

Ő maga sem gondolta, hogy nemcsak André életét változtatja meg, hanem az egész családét.

Az első út előtt az alapítvány megkérdezte, mit szeretne csinálni Kongóban. Ő szeretett volna a támogatottjával találkozni. Azt mondták, ha ő is akarja, nincs akadálya.

Úgy jött haza, hogy André a fogadott afrikai fia, és ő is a fehér anyukájának hívja Katát.

Kongóban az egész családdal találkozott.

„Indulás előtt megkérdeztem Andrét, mit szeretne ajándékba. Én egy táblagépre gondoltam, de úgy éreztem, keveset tudok az életükről, ezért jobb ha ő mondja meg, mire van szükségük. Azt mondta, nem szeretne ajándékot, csak munkát a családjának.”

Kata első alkalommal úgy döntött, a

ad 400 dollárt Andrénak, abból legalább pár hónapig nem éheznek, vagy ha tudják, hasznosan felhasználják. Végül egy aprócska húsbolt lett a pénzből.
 Az első bolt

Az indulás azonban nem volt egyszerű. Afrikában sokszor van áramszünet, ezért nem elég egy fagyasztó, generátor is kell. Kata mindenben segített, és később sem engedte el André kezét.

„Ahol a következő étkezésnél nem látnak előrébb, ott sokat kell segíteni a tervezésben, és folyamatosan biztatni kell őket, hogy képesek rá. Nehéz volt dolláronként összerakni a pénzt a második boltra, de sikerült.”

Ez 2019 végén nyílt meg, kicsit jobb helyen, mint az első. Kata itt már csak tanácsokkal segítette Andrét, rábízta a döntést. Nagy lépések történtek. Innentől a fiú fizette a kicsik tandíját is.

Kiderült azonban, hogy otthonuk sincs. Ismerősöknél és templomokban éltek. Az albérlethez ugyanis annyi letét kell, amennyi sosem volt a családnak, örültek, ha volt mit enni. Mindez úgy derült ki, hogy Kata megkérdezte a fiút, hol írja az államvizsgáját. Mutatott egy képet egy asztalról, amelynek egyik harmadán mások edényei, a másik harmadán mások szerelőeszközei voltak, és maradt neki 20 centi, ahol írhatott.

Azt mondta, egy ágya van az öccsével. A képen ez egyetlen kartonpapír volt.

„Sokkot kaptam ezt látva, megírtam a Facebookon. Nem kértem segítséget, csak ki kellett írnom magamból, de reggelre sok megkeresést kaptam, hogy segítenek.”

Vettek matracokat, és sikerült kibérelni egy háromszobás lakást is a 10 tagú családnak.

Ekkor jött a koronavírus-járvány. A lezárások miatt kevesebb lett a vevő, és egyre drágább az áru.

„Egy karton csirkehús egyik nap 25 dollár volt, másnap 40. Csökkenteni kellett az árrést. A harmadik boltra félretett pénz apadni kezdett. Egyetlen út látszódott, az előremenekülés. Adtam pénzt, hogy megnyithassák a tervezett boltot.” - meséli Kata.

A harmadik bolt

Így megmaradt a tartalék, és tavaly augusztusban megnyílt harmadik üzlet. A három boltban André testvérei dolgoznak. Az első bolt megnyitása után 3 dollár jutott a 10 fős családnak a napi étkezésre, a három boltnál már 10 dollár.

Az első üzlet megnyitásakor André úgy döntött, a boltot Katalinról nevezi el. Ez nagyon meglepte az asszonyt.

Később hiába kérte, hogy a következő kapja a fiú édesanyjának nevét, André ragaszkodott ahhoz, hogy ezek mind a fehér anyukának szóló köszönetek.

Kata sokat tanult a közös történetükből. Azt mondja, a munkahelyteremtés lenne a legnagyobb segítség ezeknek az embereknek. Ha van bevételük, van ennivaló, fedél a fejük fölött, iskola, és így jövő is.

Kata azt mondja, nemcsak adott, hanem kapott is.

„Kongóban megtanultam, hogy lehet bízni a legreménytelenebb helyzetben is, mert van kiút. Rengeteg szeretet kaptam. Tudom, hogy kiváltságos vagyok, mert van otthonom, van munkám, van mit ennem, ezért segítenem kell azoknak, akiknek ez nem adatott meg. Egy picit mindig nehéz szívvel jövök haza, mert annyira sok lenne a tennivaló és a segíteni való, és olyan parányi az a csepp, ami belekerül ebbe a tengerbe. De az én cseppem is.”

VIDEÓ: Andre története


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: