hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Feláldozta saját életét a hős amerikai kisfiú, hogy kimentse a húgát a jeges tóból

A fiú rögtön a kistestvére után ugrott, amikor az beleesett a vízbe, de hiába próbálta a felszínre hozni, mindketten elmerültek. A lány életét sikerült megmenteni, Benjamin viszont megfulladt.
Fotók: GoFundMe - szmo.hu
2021. február 18.

hirdetés

Meghalt egy 10 éves kisfiú az amerikai Tennessee állambeli Millingtonban, miután belefulladt egy kisebb, befagyott tóba, amiből kimentette a testvérét - számolt be róla a Sun.

A kislány két bátyjával játszott vasárnap az otthonukhoz közeli tónál, amikor megcsúszott és beleesett a jeges vízbe. Benjamin rögtön utánaugrott, de mindketten elmerültek. A testvérük elszaladt segítséget hívni, apjuknak sikerült végül kiemelni a kis Abigailt a vízből. A helyi tűzoltók segítségével Benjamint is kimentették, de sajnos hiába vitték rögtön kórházba, már nem tudták megmenteni az életét. Az orvosok szerint

a kisfiú azért küzdött élete utolsó perceiben, hogy kiemelje a húgát a vízből és megmentse őt.

A kislány még kórházban van, kedden már lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

A gyászoló család egyik barátja adománygyűjtést indított a támogatásukra a GoFundMe oldalon, ahol már 26 ezer dollárt (7,9 millió forint) ajánlottak fel nekik.

A helyi seriffiroda a tragikus baleset kapcsán ismét felhívta a lakosok figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak a befagyott vizek közelében, mert a jég nem elég vastag ahhoz, hogy elbírja az ember súlyát.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Bödőcs Tibor: Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa „néni”

A humorista is megemlékezett a koronavírusban elhunyt 34 éves kismamáról, akit személyesen ismert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés
Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa „néni”. Róla írtak tegnap az újságok

- kezdi Facebook-posztját Bödőcs Tibor humorista-író.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy ha sokkal több tesztet végeznek, ha alapos kontaktkutatás lett volna, ha máshogy zárunk és máskor, ha az orvosok, az ápolók szabadon elmondhatják, ha a cégek TAO-jukat a kórházaknak is ajánlhatták volna, ha az elmúlt 30 (150? 1000?) évben a minél több embernek legyen elviselhető az élet jegyében politizáltak volna kies hazánk urai… akkor mennyi áldozat lenne, lett volna

- írja Bödőcs, aki posztja minden bekezdése után arra kér mindenkit: „Oltassák be magukat!

Ki válaszolja meg, hogy miért hal meg Magyarországon 10-ből kilenc beteg a lélegeztető gépen? Máshol is ekkora ez az arány? Ha keresünk egy bűnbakot (tobzoska, Soros, Viktor/Feri, „valamilyen alapbetegség”), megold az bármit is?

- teszi fel a kérdést Bödőcs.

Ezután pedig megemlékezik Zsuzsa néniről is:

hirdetés
Ritka, mikor valaki annyira a helyén van, mint ahogy Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk. Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamasz korukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket.

„Nagyon fog hiányozni és mindig emlékezni fogunk rá!” - zárja sorait Bödőcs Tibor, aki egy Facebook-linket is megoszt, a családot ezen keresztül lehet támogatni:

https://www.facebook.com/tunderpakk/posts/3626268227485517

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Leszólta a tanára a 6 éves kislány festményét, a netezők viszont nem győzik dicsérni

Az amerikai kislány nagyon letört a tanára megjegyzésétől, de szerencsére az édesanyja kérésére rengeteg kedves, biztató üzenetet kapott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés

Rengeteg biztatást kapott egy 6 éves kislány a Twitteren, aki nagyon elszomorodott attól, hogy a tanárának nem tetszett a festménye.

A kis Edie rajzszakkörre jár és az egyik foglalkozáson egy erdei tájképet festett. A tanára viszont azt mondta neki, hogy rosszul csinálta meg a feladatot.

"A művészetet nem lehet rosszul csinálni! Annyira szomorú lett, mert a művészet a kedvenc elfoglaltsága"

- írta az édesanyja, Gemma Leighton, aki a Twitteren számolt be a történtekről.

Azt kérte a felhasználóktól, hogy biztassák egy kicsit a lányát, akit érthetően nagyon letört a tanára kritikája. Az üzenete pedig célba ért, mert a posztját már több mint 100 ezren kedvelték, több mint 8 ezerszer megosztották és több mint 10 ezer komment érkezett hozzá alig egy nap alatt.

"Edie, a festményed gyönyörű, megnyerő és provokatív. Arra ösztönöz, hogy tegyek benne egy sétát. Sok minden van benne, de egyértelműen nem rossz" - írta egy nő.

"Őszintén, egy 6 évesről beszélünk. Kérem annak a tanárnak a telefonszámát! Ez a legcsodálatosabb dolog!" - üzente egy idősebb férfi.

Többen elmesélték, hogy hasonló élményeik voltak gyerekkorukban.

"Amikor középiskolába jártam, az angoltanárom azt mondta, hogy hagyjam abba a rímelő versek írását, mert túl gyerekesnek tartotta őket. De nem fogadtam meg a tanácsát, már több mint 20 éve írok rímelő verseket. A festményed tökéletes! Csak így tovább! Ne aggódj amiatt, hogy mit gondolnak mások" - biztatta egy kommentelő.

"Edie, sosem fogom elfelejteni, amikor egy lovat kékre színeztem annyi idős koromban, mint most te vagy, és azt mondták, hogy ez rossz. Elhittem, pedig nem kellett volna. Miért ne lehetne egy kék lovat rajzolni? Ne hagyd, hogy más megmondja, hogyan kell alkotni. A matekban van jó és rossz megoldás, de a művészetben nincs" - írta egy másik.

De akadtak olyan hozzászólók is, akik a kislány technikáját dicsérték.

"Az, hogy már 6 éves korában ilyen perspektívája van és ilyen csodálatosan árnyékol, már önmagában elismerésre méltó. A lányod tehetséges, és ha keményen dolgozik, az alkotásai csak egyre jobbak lesznek" - véli egy férfi.

"Ez egyszerűen csodálatos! Jó látni, hogy már most van perspektívája, az ég színe pedig fantasztikus. Így tovább Edie!" - biztatta egy nő.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Csodálatos fényfestéssel köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját a budapesti Körszállónál

A gesztus a nem messze lévő Szent János Kórház dolgozóinak is igen jóleshetett.
Fotó: LaLuz Visuals/Facebook - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Sokan sokféleképp próbálták már kifejezni hálájukat az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája iránt, amit a több mint egy éve tomboló koronavírus-világjárvány alatt végeztek. Legutóbb a színházak szerveztek "tapsolós" köszönetnyilvánítást a frontvonalban dolgozók felé a színházi világnapon.

Most Budapest II. kerülete egy igen különleges és látványos formáját találta ki hálája kifejezésének:

a LaLuz Visuals segítségével a Körszállóra vetített gyönyörű fényfestéssel mondtak köszönetet a kórházakban és orvosi rendelőkben dolgozóknak.

„Köszönjük az egészségügyi dolgozók hősies munkáját” - olvasható többek között a látványos üzeneteken.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Hambulancia” – adatbázisban gyűjtik össze a gyorséttermeket, amelyek támogatják a mentősöket

Az Országos Mentőszolgálat egy online térképet is készít, amelyre felkerülhet minden vendéglátóhely, ahol az életmentők kedvezményesen fogyaszthatnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, húsvétvasárnap egy férfi lefotózta, ahogy két mentős megállt hamburgert venni egy budapesti büfénél, majd jelentette is ezt az Országos Mentőszolgálatnak. Azt sérelmezte, hogy az életmentők szolgálat közben ebédet vettek maguknak. A mentőszolgálat a Facebookon adott hírt erről, az embereket pedig nagyon felháborította, hogy valaki képes volt bepanaszolni a mentősöket azért, mert ennivalót vettek maguknak munkaidőben. Ezután számos büfés bejelentette, hogy az életmentők ingyen vagy kedvezményesen ehetnek náluk. A társadalmi összefogás nagyon meghatotta azt a mentőápolót, akit feljelentettek az ebédvásárlás miatt.

Buvár Mariann most ismét visszatért ahhoz a Szentendrei úti gyorsbüféhez, ahol húsvétkor megállt ételt vásárolni. Ezúttal egy sajtótájékoztató volt az apropó, amelyen Győrfi Pállal együtt vett részt. A mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy bár a munkatársa csak 1 perc 52 másodpercet töltött a büfénél, ez is elég volt ahhoz, hogy feljelentsék. A mentőszolgálat főigazgatója azonban Mariann mellé állt, szerinte ugyanis nincs kivetnivaló abban, ha a mentősök megállnak ebédet venni maguknak, ha épp nincs beteg a mentőautóban, és az a mentést nem veszélyezteti.

Az esetet követő elképesztő társadalmi összefogás miatt a mentőszolgálat úgy döntött, hogy létrehozza a szolgálatban levő mentősöket kedvezményes ételvásárlással támogató büfések országos adatbázisát.

A példamutató kezdeményezéshez csatlakozni kívánó gyorséttermek az Országos Mentőszolgálattól egy “HAMBULANCIA- a mentőket támogatjuk” feliratú matricát kapnak és rákerülnek egy olyan, hamarosan elkészülő elektronikus térképre, melynek alapján a mentők - ha a szolgálati feladataik éppen megengedik - azonnal megtalálják a legközelebbi hamburgerezőt, pizzázót, vagy kebabost, ahol kedvezményben részesülhetnek.

Az Országos Mentőszolgálat nemcsak a bajtársakat támogató adatbázis létrehozását vállalja, hanem azt is felajánlja, hogy a hamarosan újrainduló Hősképzések keretében újraélesztésre képzi ki a „Hambulanciák” személyzetét, hogy vészhelyzetben is a mentők segítő partnerei lehessenek.

hirdetés
Az első Hambulancia az a hamburgerező lett, ahol az ebédet vásárló mentőápoló bajtársnőt „lencsevégre kapták” és ahonnan az országos visszhangot kiváltó feljelentést követő kezdeményezés útjára indult.

A jólelkű vendéglátósok jelentkezését az [email protected] e-mail címre várják a mentők.

VIDEÓ: A Hambulancia-kezdeményezés bejelentése

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: