News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG

Emlékező életörömmel a békétlenség ellen – Végigjártuk az Élet Menetét

Az Életmentők emlékművétől a margitszigeti Hajós Alfréd uszodáig tartott az út.

Link másolása

hirdetés

Két évi kényszerű szünet után ismét elindulhatott Budapesten a holokauszt áldozataira és a vészkorszak embermentőire emlékező Élete Menete, hogy hangot adjon a kiolthatatlan béke- és toleranciavágynak, amelyekre napjainkban nagyobb szükség van, mint valaha.

A gyülekező idén a Pozsonyi úti református Hálaadás temploma előtt volt, amelyet Bereczky Albert püspök alapított, és amely a legsötétebb időkben ezreknek adott menedéket, vagy látott el hamis papírokkal, keresztlevelekkel. Éppen ezért adták itt át 2021-ben Kelemen Zenó alkotását, az Életmentők emlékművét.

Az Újpesti rakpart, a Jászai Mari tér, majd a Margit-híd után a cél a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda volt, amely építője, az első magyar olimpiai bajnok nevét viseli. Őt is sújtották annak idején a kirekesztő törvények, de mint Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány vezetője hangsúlyozta: Hajós egész életét a „cselekvő hazafiság” jellemezte.

Félő volt, hogy a szeszélyes időjárás közbeszól, a szervezők azonban még a délután folyamán üzenetet tettek közzé a Facebookon, mely szerint a főrabbi úr eredményes tárgyalásokat folytatott, hogy a résztvevőket gyönyörű tavaszi napsütés várja.

A menetet ezúttal is a túlélők kis elektromos vonata vezette, és most első ízben helyet kapott közöttük néhány „igaz ember” is. „Egyre nagyobb kocsi kell nekünk” – tréfálkozott egy kortalanul szép, idős asszony.

Közben a gyülekező tömegben azt láthattuk, hogy immár 4-5 nemzedék tagjai is itt vannak. Miután felhangzott a menetet elindító sófár hangja, néhány kisgyerek is megpróbálhatta megszólaltatni. Láttam sok-sok idős arcot, akik egészen kicsik lehettek, amikor át kellett élniük a borzalmakat, de szép számmal jöttek fiatalok, tizenévesek is. Voltak köztük szerelmespárok, akadtak, akik szelfiztek vonulás közben, jött egy lány a pólóján az „antisocial social club” felirattal, mások ez alkalomra sem vették le rocker-cuccukat, egy másik lány pedig egy fekete-fehér bulldogkölyökkel érkezett, akit Mózesnek szólított.

hirdetés

Azért akadtak most is torokszorító pillanatok:

a halotti ima, amelyben felhangzott Ukrajna neve, a Jászai Mari téren felépített szögesdrótos színpad, ahol hegedűszó mellett olvasták fel az áldozatok neveit.

A végállomás színpadán Igó Éva mondta el Horváth Noémi Rebeka megrázó versét, Léptek nyomán címmel. Tovább kell vinni a múlt megfáradt lábnyomát, mondja a vers, de ez már nem halálmenet lesz.

Az intolerancia ijesztő portréját festette meg Oláh Ibolya dalában: „Voltam már minden, csak megfelelő, rendes fehér ember nem, az nem, sohasem”. A Baltazár színház lelkes művészei pantomimot adtak elő a szív erejéről a maguk gyermeki tisztaságával, és ugyanez az életöröm csengett ki a Lauder Javne iskola Sirim kórusának előadásából, amellyel lezárult a 2022-es Élet Menete programja.

Gordon Gábor beszédében figyelmeztetett, hogy miközben a világban az elmúlt években felborultak az értékrendek, nem tehetünk úgy, mintha nem történne semmi. Felidézte az ukrajnai háborút, a fronton harcoló katonákat, a családjaikat, akik menekülnek és megpróbálnak túlélni, és bár nem akart a mai események és a holokauszt között párhuzamot vonni, emlékeztetett: mi jól tudjuk, hogy hová vezet a közöny. Az Élet Menetében két év szünetet okozó pandémiáról pedig azt a tanulságot kell levonnunk, mondta, hogy mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, akikkel a kor egyformán bánik.

Jó volt látni egy ekkora békés tömeget egy olyan világban, amikor csak akkor nem hallunk a gyűlöletről, az erőszakról, ha teljesen kivonjuk magunkat a médiából. Nemcsak Ukrajnára gondolhatunk, hanem a választásokat megelőző hónapok már-már elviselhetetlen hangulatára, arra, hogy egy radikális szélsőjobboldali párt bekerülhetett a magyar parlamentbe, vagy legújabban a budakeszi zsidó sírok barbár megrongálására. De miközben e sorokat írom, látom, hogy Franciaországban toronymagas győzelmet aratott a demokrácia, az európaiság….

Az Élet Menete számomra mindig a találkozásoké volt, most több hiányzóra is emlékeznem kell. Vámos Tibor akadémikus, a magyar számítástechnika atyja, aki tavaly májusban távozott el 96 évesen. Székhelyi József, a magyar Élet Menete egyik alapítója, akinek egyik utolsó szereplése éppen ezen a rendezvényen volt 2018-ban. Évekkel ezelőtt itt láttam utoljára színpadon kívül a néhány napja elhunyt Markó Ivánt is. És hadd említsem meg egykori kollégámat, Kovács Miklóst, akivel negyedszázadot lehúztunk együtt az állami hírügynökségnél, és nem volt olyan év, hogy itt ne találkoztunk volna, pedig soha nem beszéltük meg előre. Ő is tavaly ment el. De nagy örömömre ott volt két gyerekkori barátom, akikkel közel 60 éve tartjuk a kapcsolatot. Ők egy Pozsonyi úti hajdani „csillagos házban” nőttek fel, holokauszt-túlélő Édesanyjuk egy időben a legidősebb praktizáló ügyvéd volt Budapesten. Éva néni 96 évesen is jó egészségnek örvend. Már ezért a hírért is érdemes volt újra elmenni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
10 milliárd forintos vagyona van Magyarország leggazdagabb tanárának, mégis egy falusi iskolában tanít
Attilának mindene megvan, de a tanítás és mások segítése ösztönzi a legjobban.

Link másolása

hirdetés

Az 53 éves Füzesi Attila 10,3 milliárdos vagyonával évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyart felsorakoztató listán. Huszonévesen lett milliárdos, miután Oroszországban vitt sikerre egy ingyenes reklámújságot.

„Harmadikos egyetemista koromban kaptam otthon egy ingyenes reklámújságot, és mondtam apámnak, hogy csináljuk meg ezt Moszkvában. Volt Budapesti Extra nevű újság, bementem, és a kezembe adtak 3 részletben 12 ezer dollárt minden papír nélkül. Kimentem, vettem belőle egy fénymásolót, két számítógépet, és elkezdtük nyomni az ottani Pravda nyomdában az újságot”

- mesélte Attila. Azóta volt kávézólánca és alumíniumöntödéje is, azt is elmondta, hogy az utóbbival nagyot bukott.

„Ha tetszik a dolog, akkor ingyen is megcsinálom, csak siker legyen, élvezzem azt a dolgot, és legyen nemes a cél. Itt az iskola, ami tényleg sok időmet veszi el, de itt is a siker a lényeg. Csak itt nem pénzben mérik, hanem a gyerekek tudásában”

– mondta arról, hogy vagyonos ember létére miért tanít egy fülöpjakabi iskolában. Az is kiderült, hogy itt van egy gyönyörű háza, tóval, medencével és 60 darabos autógyűjteménnyel. Elmondta, hogy szeret vidéken élni, az ideje felét ott tölti.

Attila heti két napon tart történelemórákat, nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek megfelelő tudást szerezzenek. A tanításon túl pénzügyileg is segíti az iskolát, beszállt például az iskolabuszba, de volt olyan is, hogy elvitt magával Dubajba három diákot, akiket a motivációs fogalmazásuk alapján választott ki. Ezen túl évente viszi a gyerekeket Aushwitzba, hogy ne csak az iskolapadból tanuljanak a történelem egyik legsötétebb korszakáról.

hirdetés

A végén elmondta, hogy az iskola, a tanítás, a gyerekek és mások segítése, az, ami a gőzt adja, amitől igazán teljesnek és sikeresnek érzi az életét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Eldőlt, mi lesz a házzal, amit a gyermekmentőkre hagyott halála előtt egy 82 éves nádudvari nő
A ház portájára egy emlékérmet is elhelyeznek majd Piroska néni tiszteletére.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról írtunk, végrendeletében a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatra hagyta ötven négyzetméteres vályogházát a nádudvari Somogyi Piroska, aki tavaly decemberben, 82 éves korában halt meg a debreceni kórházban.

A nő a helyi TSZ-ben dolgozott növénygondozóként, férje, unokája, gyermeke nem volt, de élete vége felé úgy gondolta, kevés vagyonát a gyermekmentőknek adja.

Mostanra az rtl.hu szerint az is eldőlt, hogy mi lesz a ház sorsa:

„A házikóból Gyermekrohamkocsi Rekreációs Központot hozunk létre, hogy bajtársaink ki tudják pihenni az éves fáradságot és stresszt. Nagyon hálásak vagyunk, hiszen különleges adomány a számunkra. Magunktól, az adományokból sosem költöttünk volna ilyen célra, de most megadatott”

– írta a Gyermekrohamkocsi gyermekmentő alapítvány a Facebook-oldalán.

Hozzátették: „Természetesen a ház portájára emlékérmet fogunk elhelyezni Piroska néni tiszteletére. Így tudjuk sokáig megőrizni emlékét, valamint tisztelegni az egyszerre meglepő és megható adománya előtt.”

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
23 évesen 34 gyerekről gondoskodik – megmutatta, hogy néznek ki a reggelei
A fiatal nő menhelyén öthónapos a legfiatalabb, 16 évesnél is több a legidősebb lakó.

Link másolása

hirdetés

Már több mint 7 millióan látták Tusayiwe Mkhondya videóját a TikTokon, amiben a 23 éves nő bemutatja egy átlagos reggelét, írja a New York Post. A malawi nő 34 fiatalról gondoskodik, akik között vannak árvák, utcagyerekek és egyedül maradt lányanyák is.

Tusayiwe 18 évesen találta magát utcán a gyerekével, nem sokkal ezután alapította YANA (You Are Not Alone, magyarul Nem Vagy Egyedül) nevű szervezetét.

A menhely legfiatalabb lakója öthónapos, míg a legidősebb már 16 éves is elmúlt.

A TikTokra feltöltött videóból kiderül, hogy a fiatal nő reggelei 4 órakor kezdődnek. Az 5 év alatti gyerekeknek főz, majd a teljes csapat reggelijét is összekészíti. A gyerekek általában este 7-kor mennek az ágyba, de mivel sok a kisbaba, éjszaka többször is fel kell kelni etetni őket.

A reggeli rutint bemutató videót itt lehet megnézni:

@tusaiweyana Someone requested this ⬆️ note:My other children are on holiday and I am the only one who cook for the under 5 children! & Every child has his/her own morning chores! #foodie ♬ QUIET DOWN 2 - Madison Malone

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Megszólalt a kisfiú, aki megmentette a nagymamája életét
A nagymama játék közben elvesztette az eszméletét. Norbi az anyukájától tudta, hogy mit kell csinálni vészhelyzetben.
Címkép: RTL - szmo.hu
2022. június 23.


Link másolása

hirdetés

Korábban beszámoltunk róla, hogy a 8 éves Norbi megmentette a nagymamája életét, amin még a mentőhelikopter orvosa is meghatódott.

Most az RTL Híradónak megszólalt a kisfiú. Ország-várost játszottak a nagymamájával, amikor az asszony rosszul lett, szerencsére Norbi a tévéből és az anyjától tudta, hogy ilyen esetben a 112-t kell hívni.

„Odamentem hozzá, kiabáltam a fülébe, de nem reagált, próbáltam nyomkodni a szívét, de nem csinált semmit”

– mesélte Norbi, hogy mi történt, mielőtt tárcsázta a segélyhívót.

A mentők azt tanácsolták neki, hogy amíg kiérnek, próbáljon egy felnőttől segítséget kérni, Norbi ezért átment a szomszédhoz. Végül a mentősök újraélesztették a nagymamát, egy órába telt, míg stabilizálni tudták az állapotát, ami után mentőhelikopterrel kórházba szállították.

hirdetés

Norbi már a mentők kiérkezése után hívta fel az anyukáját, aki azonnal a helyszínre sietett.

„Nagyon büszke vagyok rá, végtelenül. Okos kisfiú”

- mondta Norbi édesanyja az RTL-nek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: