KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Eldőlt, mi lesz a házzal, amit a gyermekmentőkre hagyott halála előtt egy 82 éves nádudvari nő

A ház portájára egy emlékérmet is elhelyeznek majd Piroska néni tiszteletére.


Ahogy arról írtunk, végrendeletében a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatra hagyta ötven négyzetméteres vályogházát a nádudvari Somogyi Piroska, aki tavaly decemberben, 82 éves korában halt meg a debreceni kórházban.

A nő a helyi TSZ-ben dolgozott növénygondozóként, férje, unokája, gyermeke nem volt, de élete vége felé úgy gondolta, kevés vagyonát a gyermekmentőknek adja.

Mostanra az rtl.hu szerint az is eldőlt, hogy mi lesz a ház sorsa:

„A házikóból Gyermekrohamkocsi Rekreációs Központot hozunk létre, hogy bajtársaink ki tudják pihenni az éves fáradságot és stresszt. Nagyon hálásak vagyunk, hiszen különleges adomány a számunkra. Magunktól, az adományokból sosem költöttünk volna ilyen célra, de most megadatott”

– írta a Gyermekrohamkocsi gyermekmentő alapítvány a Facebook-oldalán.

Hozzátették: „Természetesen a ház portájára emlékérmet fogunk elhelyezni Piroska néni tiszteletére. Így tudjuk sokáig megőrizni emlékét, valamint tisztelegni az egyszerre meglepő és megható adománya előtt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Péterfy-Novák Éva: Annak a bizonyos BMW-nek az utasai álljanak majd Sallai Nóra elé, nézzenek a szemébe, és ők mondják el neki, hogy meghalt a fia
A gyorshajtó BMW utasainak üzent Péterfy-Novák Éva. Szentesi Éva sem hagyta szó nélkül a történteket.


Mint arról korábban írtunk, Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Benedek nem élte túl az ütközést.

A tragédiáról posztolt Péterfy-Novák Éva író is, aki a közösségi oldalán azt írta:

„Annak a bizonyos BMW-nek mind az összes utasát (nem csak a sofőrt) arra kérném, hogy (amint felébred a kómából és a fiát keresi) álljanak majd Sallai Nóra elé, nézzenek a szemébe, és ők legyenek azok, akik belemondják a szemébe, hogy meghalt a fia. Hogy ők együtt, talán józanul, talán ittasan, talán tisztán, talán bedrogozva, megölték a fiát.”

Péterfy-Novák posztja Szentesi Éva is kommentált. Szentesi azt írta:

„Ha száz gramm fű lett volna náluk, most gyilkosok között ülnének, ez esetben – gondolom – szabadlábon védekeznek majd.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új hírek Sallai Nóra állapotáról: „Nem javult a helyzet, sőt”
Csonka András ismeretlenül is próbál segíteni a pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett színésznőn.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 02.



Önkéntes véradókat várnak ma a Westendben, holnap pedig a Duna Plázában, akik a pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett Sallai Nórának és kisfiának segítenének. Erről beszélt a Retro Rádió reggeli műsorában Csonka András.

„Úgy tudom, hogy nem javult a helyzet, sőt, a válságos állapot fennáll. Aki nem tud vért adni, az is küldjön energiát és imádkozzon hite szerint értük. Elképesztő, ahogy az ember belegondol: mész haza és egy pillanat alatt összeomlik az életed, megváltozik körülötted minden és az életedért küzdenek, meg a gyereked életéért, hihetetlen az egész” – mondta a színész a Bochkorban, amit a story.hu vett észre.

Csonka András ugyan személyesen nem ismeri Sallai Nórát, de azonnal megosztotta közösségi oldalán a felhívást, amikor Szente Vajk erre megkérte.

„Én is olvastam az internetes újságokban a szörnyű balesetet, de eleinte nem tudtam kiről van szó. Sokan hozzám kötik, hogy megosztottam a nevüket, de ez egy láncolat volt. Engem Szente Vajk hívott fel, és kért meg, osszam meg ezt a posztot. Nem tudom, honnan indult, de elképesztő volt megtapasztalni, hogy a szakma egy emberként ugrott, ahogy egyébként szokott is ilyen helyzetekben” – mondta a színész, majd hozzátette:

„Tompos Kátyánál is tapasztaltuk ezt legutóbb. Igazából ez egy rémületes dolog. Nórát személyesen nem ismerem, nem dolgoztunk együtt, de teljesen mindegy, és ha nem is a kollégám lenne, hanem egy ember, akkor is össze kell tartanunk ebben a dologban.”

Sallai Nóra és kisfia válságos állapotára tekintettel ma és holnap is külső helyszíneken szerveztek véradást. Ma a Westendben 12–18 között a Hervis mellett, csütörtökön a Duna Plázában, a posta mellett várják az önkéntes véradókat. Az irányított véradás során az alábbi adatokat kell megadni: Kéméndi Sallai Nóra,

TAJ-szám: 086 162 010.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Megszakad a szívünk” – így reagált Sallai Nóra kisfia halálhírére a Kecskeméti Katona József Színház társulata
Az ötéves Bende édesanyjával együtt életveszélyesen megsérült egy autóbalesetben. A színésznő életéért továbbra is küzdenek a kórházban.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, elhunyt Sallai Nóra kisfia. A színésznő és az ötéves Bende egy kereszteződésben szenvedett életveszélyes sérülést, amikor egy gyorshajtó BMW-s beléjük csapódott. A gyereket még a helyszínen újra kellett éleszteni.

A Jóban Rosszban sorozatban szereplő színésznő tragédiájáról megemlékezett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház is. Közleményükben azt írják:

„Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt néhány nappal ezelőtt, hogy Sallai Nóra színésznő súlyos balesetet szenvedett 5 éves kisfiával. Az imént pedig arról is értesültünk, hogy miközben Nóra továbbra is az életéért küzd, a kisfiú elveszítette a harcot.”

„Megszakad a szívünk. A társulat nevében együttérzésünket küldjük a családnak, kívánunk mérhetetlenül sok erőt a feldolgozhatatlanhoz, és továbbra is szorítunk Nóra felépüléséért!”

– teszik hozzá.

Sallai Nóra állapota a legutolsó információk szerint továbbra is válságos. Több műtét vár még rá, és ezek miatt folyamatosan vért kell kapnia. A múlt héten már nagyon sokan álltak sorba, hogy ilyen módon segítsenek a színésznőn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Mindenki segíthet – életmentő véradásra hívnak a Jóban Rosszban színésznőjének megmentéséért
Sallai Nóra életéért nem csak a kórházban küzdenek – ismert művészek irányított véradásra hívnak mindenkit. A Jóban Rosszban sztárja pénteken szenvedett súlyos autóbalesetet.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. október 01.



Drámai pillanatok játszódtak le péntek este Alsónémediben, amikor a Jóban Rosszban színésznője és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedett. A színésznő – mint azóta kiderült, Sallai Nóra – azóta is válságos állapotban van.

„Sajnálattal értesítünk benneteket, hogy Sallai Nóra színésznőt súlyos autóbaleset érte, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége”

írja közösségi oldalán Szabó Zselyke. Korábban pedig Csonka András írta ugyanezt, aki – akár csak Szabó Zselkye – irányított véradásra hívott mindenkit. Mindketten hozzátették:

„A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül.”

Október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban várják az önkéntes véradókat, 12 és 18 óra között. Október 3-án a Duna Plázában lehet vért adni.

Az autóbalesetben súlyosan megsérült a színésznő ötéves kisfia is. Őt már a helyszínen újra kellett éleszteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk