SZEMPONT
A Rovatból

Egyik napról a másikra alsóbbrendű munkavállaló lett

Hogyan éli meg egy tíz éve közalkalmazottként dolgozó nő, hogy egyik napról a másikra közmunkást csinálnak belőle?


Ágnes könyvtárosként dolgozott egy kis vidéki intézményben, amikor minden előzmény nélkül kirúgták. Pár hónap után azonban jött a telefon, hogy vissza kéne mennie, de egészen más feltételek között. És mit éreznek azok a frissen diplomázott művészettörténészek, akiknek első és egyetlen lehetőségük, hogy kipróbálják magukat a szakmájukban, a közfoglalkoztatottság? Két történeten keresztül mutatjuk be, hogy válhat ma bárki közmunkássá.

Ágnes története: könyvtárosból közmunkás

Ágnes imádja a szakmáját. Tíz évig dolgozott egy vidéki kisváros könyvtárában, közalkalmazottként.

Egy nap azonban megjelent a főnöke, és közölte vele, hogy ki van rúgva. “Létszámleépítést kért az önkormányzat” – ez volt a hivatalos válasz.

Ágnes nem értette, miért őt küldik el, jól végezte a munkáját, ráadásul régebb óta volt ott, mint a kolléganője. De mivel utóbbit a munkaügyi központ közvetítésével helyezték oda, Ágnesnek kellett mennie.

Elbocsátása különösen rosszkor jött: akkoriban zajlott a válása, egyedül maradt a kislányával és a lakásra felvett hitellel. “Az enyhe kifejezés, hogy rosszul érintett lelkileg, mondhatjuk, hogy összeomlottam” – meséli. Ágnes kapott ugyan egy kisebb végkielégítést, ennek ellenére azonnal jelentkezett minden alkalmi munkára, ami a kisvárosban és környékén csak elérhető volt. Egy ideig egy gyárban rakodta az üvegeket, de volt bolti eladó és újságospavilonban is árult.

Aztán nagyjából fél évvel a kirúgása után egyszercsak telefonon keresték a munkaügyi központból, és közölték vele, hogy visszamehet a volt munkahelyére, közmunkásként.

“Kérdezték, hogy elfogadom-e, de a kérdés inkább költői volt, mert egyből hozzátették, hogy valójában nem mondhatok nemet. Abban a pillanatban lett belőlem közmunkás, az a fajta munkavállaló, akinek nincs lehetősége visszautasítani egy állásajánlatot”.

Biztos benne, hogy már a kirúgásakor tudták, hogy közmunkásként tér majd vissza. “Nem egy hirtelen ötlet volt, már akkoriban mondta a volt főnököm egy magánbeszélgetésben egy ismerősömnek, hogy aggodalomra semmi ok, lesz majd egy ilyen program, és akkor közmunkásként visszavesznek”.

2015 környékén több ellenzéki politikus, köztük az LMP-s Szél Bernadett követelt a nyilvánosság előtt magyarázatot arra az egyre inkább elharapozódó jelenségre, ami szerint a közintézményeknél tömeges módszerré vált, hogy a közalkalmazottakat előbb kirúgták állásukból, majd hónapokkal később visszavették őket, csak immár közmunkásként. Egy – a NAV-tól kikért – hivatalos adatbázisra hivatkozva Szél azt állította, hogy 2014-ben és 2015-ben országosan összesen 2303 embert vettek vissza 90 napon belül közfoglalkoztatottként olyan helyre, ahol előtte foglalkoztatásban álltak. A szám a politikus szerint nem tartalmazta azokat az embereket, akiket 90 napon túl vettek vissza, vagy akik helyére másokat alkalmaztak kirúgásukat követően az alacsonyabb bért és kiszolgáltatottabb helyzetet eredményező közfoglalkoztatotti státuszban.

A közmunkában történő visszafoglalkoztatás trükkjére az Európai Bizottság is felfigyelt. Egy részletes elemzésükben azt írták, hogy az önkormányzatoknál dolgoznak olyanok, akik közmunka keretében, alacsonyabb bérért végzik ugyanazt a munkát, amit korábban normális munkaszerződéssel rendelkező alkalmazottként végeztek. De nem csak az önkormányzatokat érték ilyen vádak: az akkori sajtóhírek szerint a Kliknél is rendszeresen éltek ezzel a módszerrel. Egy ponton már a Belügyminisztérium is megszólalt, és közleményt adtak ki, amiben világossá tették, hogy közfoglalkoztatási jogviszony nem létesíthető olyan feladat végzésére, amelynek ellátására törvény közalkalmazotti, közszolgálati vagy kormányzati szolgálati jogviszonyt ír elő.

Ágnes ugyan ma már nem közmunkás, de közel kilenc évig az volt, és ez nem csak egy ráaggatott címkét jelentett: megtapasztalta a közmunkás lét minden hátulütőjét.

A rendszer szemében ugyanis teljesen mindegy, hogy az árokpartot sepergeti vagy a könyveket rendszerezi a könyvtárban: a közmunkás nem mehet szabadságra, amikor akar, hiába dolgozik ugyanannyit, mint kollégája, fele annyi pénzt kap, és sokszor nem érezheti magát másnak, mint statisztikai adatnak.

De mi történt Ágnessel, miután visszatért volt munkahelyére? A legszembetűnőbb változás az volt, hogy a fizetése hirtelen a felére csökkent: közfoglalkoztatottként már csak 47 ezer forintot kapott havonta. De a hátrányos megkülönböztetések itt még nem értek véget, a közmunkásként eltöltött 9 év alatt kifejlesztett Ágnesben egyfajta bizonyítási kényszert.

“Duplán kellett, hogy teljesítsek, mert én voltam a dolgozók között az alacsonyabb rendű. Volt, hogy tíz órákat dolgoztam a havi ötvenezer forintért. Hétfőtől péntekig ezt csináltam, szombaton és vasárnap pedig újabb nyolc órában egy újságosbódéban árultam a magazinokat. Én úgy fogalmaztam ezt meg, hogy hétköznap dolgozom, hétvégén pedig pénzt keresek”.

Hiába nem idénymunkában dolgozott, a kötelező éves leállások őt is ugyanúgy érintették: volt, hogy februártól szeptemberig nem volt közmunka. A könyvtár ugyan nem állt le ezekre a hónapokra, de a jogszabályok felülírták az életet. Ilyenkor Ágnes elment felszolgálónak, konyhalánynak, de volt egy olyan nyár, amikor a lányával együtt egy szállodában dolgoztak: ő szobalányként, a lánya pedig reggeliztetőként. A szabadságát sem vehette ki akkor, amikor akarta. Egyik ősszel lehetősége lett volna rá, hogy táboroztatni vigyen gyerekeket, ami neki jó kis pénz lett volna, de nem engedték el. Indoklás nem volt, egyszerűen csak egy nem volt a válasz.

Ágnes sem úszta meg a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra típusú tanfolyamokat. “Elég megalázó volt az egész. Egyszercsak jöttek és közölték, hogy akkor nekünk mostantól három hónapig el kell járnunk a megyeszékhelyre egy tanfolyamra. Nincs apelláta. De arról semmit nem mondtak, hogy miért, vagy mi értelme van egyáltalán, csak az a dolgunk, hogy jelenjünk meg hétfőtől péntekig minden nap. Olyan tanáraink voltak, akik jóval kevesebbet tudtak nálunk, nevetséges volt az egész szituáció. A hölgy, aki oktatott, nem egyszer még az anyagot sem tudta felolvasni rendesen” – meséli. A tanfolyamot munkaidőben tartották, tehát 3 hónapig Ágnes és a többi közmunkás azért kapta a fizetését, hogy ott üljön a padban.

A végén volt egy vizsga, de szerinte az is teljesen abszurd és nevetséges volt: csoportot kellett alkotniuk és prezentálni egy tervet arról, hogy milyen programokat szerveznének, ha ők lennének egy művelődési ház igazgatói. “Miután megkaptuk az oklevelet, – amire őszintén szólva már azt sem tudom, hogy mi van írva -, minden ment ugyanúgy tovább: ugyanazt a munkát végeztük, ugyanannyi fizetésért. Szó sem volt róla, hogy hirtelen az elsődleges munkaerőpiacon találjuk magunkat. Díszletek voltunk egy olyan játékban, aminek lényege csak annyi volt, hogy papíron igazolni tudják, milyen sokan vettek részt ezeken a tanfolyamokon”.

Ágnes azóta nem dolgozik ott, rendes könyvtárosi állást kapott a közeli megyeszékhelyen, megbecsülik, ők hívták, mert sokra tartják a szakértelmét, ráadásul még egy felsőfokú szakmai tanfolyam elvégzésében is támogatják. Azt mondja, soha nem fordult meg a közmunkásként eltöltött kilenc év alatt a fejében, hogy felmondjon, hiába érezte minden áldott nap, mennyire megalázó is, ami történik vele.

"Én abszolút könyvtáros alkat vagyok. Mellékállásban elvégzek bármilyen munkát, nem esik le az ujjamról a karikagyűrű, de a szívem a könyvek közé húz. Van olyan olvasóm, aki csak azért buszozik el ebbe a könyvtárba, mert én itt dolgozom”.

Az ország legjobb múzeumában közmunkásként

Közmunkásként, havi nettó 70 ezer forintért dolgoznak diplomás művészettörténészek az ország egyik legnívósabb múzeumában. Három interjúalanyunkből kettő tavaly tavasszal írta alá idén február végéig szóló szerződését, akkor még azt gondolták, hogy ki lehet bírni ennyi időt ebben a sok szempontból megalázó helyzetben, de a közalkalmazotti státusz elérése valószínű csak álom marad. Mindannyian sokat tanultak azért, hogy művészettörténészek lehessenek, imádják a szakmájukat, nem szeretnének háromszor ennyiért a kereskedelemben dolgozni, de nagy valószínűség szerint szakmájukból hamarosan nem marad más, mint egy hobbi.

Művészettörténészként el lehet menni dolgozni múzeumokba, galériékba, tanítani vagy kutatni. És be lehet kerülni a főváros, de túlzás nélkül talán az egész ország szakmailag legnevesebb múzeumába is. Egy pályakezdőnek ez óriási lehetőség, nem véletlen, hogy interjúalanyaink – akik szeretnének névtelenségben maradni – is kapva kaptak az alkalmon, amikor egy ismerősük kiposztolt a Facebookra egy hirdetést, amiben frissdiplomás művészettörténészeket kerestek az érintett intézménybe. “A hirdetésben semmi konkrétum nem volt, mindössze annyit írtak, hogy a múzeum adattárában kellene dolgozni” – mesélték. Az interjún aztán kiderült, hogy kulturális közfoglalkoztatottként, magyarán közmunkásként alkalmaznák őket.

Egyikük egyszer már elhagyta a pályát, így tisztában volt vele, milyen nehéz is elhelyezkedni, de a másik két interjúalanyunknak sem voltak vérmes reményei ezen a téren. “Minden hely be van töltve, kihalásos alapon lehet bekerülni. Nagyon sokan végzünk a szakmában, és kevés az elhelyezkedési lehetőség. A nívós helyek pedig mindig is különösen nagy falatnak bizonyultak.

Az nem elvárható, hogy menjen el mindenki az Aldiba meg a Lidlbe dolgozni. Ha valakinek a művészet, a kultúra iránt van affinitása, akkor az nem tud elmenni hentesnek

– mondják.

Ők is szokták olvasni azokat a véleményeket, amik szerint, eleve hülye az, aki olyan szakot választ, amiről nagy eséllyel tudni lehet, hogy nehéz lesz benne elhelyezkedni, és ha sikerül is, akkor nagyon kevés fizetésért. “Meg szoktuk kapni, hogy miért nem megyünk el informatikusnak, abból úgyis hiány van”.

És bár mind a hárman érezték már a legelején, hogy a keretek, amiket felajánlottak nekik, finoman szólva sem ideálisak, az előbb említett okok miatt, végül igent mondtak a munkára. Ebben nagy szerepe volt egy ígéretnek is. “Azt mondták az elején, aki tehetséges, bizonyít és beválik, kaphat majd egy kezdő közalkalmazotti státuszt, és lehet belől mondjuk kezdő muzeológus vagy segéd muzeológus” – mesélik. A határidő napok múlva lejár, de nagyon úgy fest, hogy az egészből nem lesz semmi.

Hetvenezer párszáz forintot kapnak havonta kézhez, ez a hivatalos diplomás közfoglalkoztatott bér. Az érintett intézményben nem ők az egyetlenek, akiket ilyen státuszban foglalkoztatnak, volt olyan, hogy összesen 14-en voltak, nagy részük diplomás művészettörténész.

“Ennyi pénzből csak úgy tudsz megélni, ha valaki segíti. Ez viszont egy idő után rém kellemetlen. Ha csak azt nézem, hogy egy könyvesbolti eladó kétszer annyit keres érettségivel, akkor a legkevesebb, amit érzek a frusztráltság és a megalázottság. És bár 15 évvel ezelőtt elhagytam a pályát, tavalyelőtt mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom újra, még ha nagyon kevés pénzért is.

Ez a legnagyobb mézesmadzag, hogy művészettörténészek vagyunk és az ország legjobb múzeumában dolgozhatunk. Ennyi pénzért. Ez annyira frusztráló, amit nem lehet lenyelni és nem lehet elfogadni”

– mondja egyikük.

A munkájuk gyakorlatilag abból áll, hogy egy netes bázisba írnak be adatokat, scannelnek, képeket töltenek fel, ezen kívül kaphatnak egyénre szabott és plusz feladatokat is, és ezen pont jön be igazából a valódi szakmájuk. Álommunkájuk nincs, az egyik frissdiplomás azt mondja, már azzal is megelégedne, ha státuszba kerülhetne. “Nagyon szeretek kutatni, ha ezt egy normális fizetésért csinálhatnám, azzal már tökéletesen elégedett lennék. Most ugyanis megalázottnak érzem a pénz miatt, de hát végülis nem a pénz miatt választottam ezt a szakmát” – teszi hozzá.

Az alacsony fizetés nem az egyetlen, ami arra emlékezteti őket, hogy milyen címke alatt is dolgoznak nap mint nap. Azt mondják, zárt társaságot alkotnak az intézményen belül, amire csak ráérősít az is, hogy egy félig raktárnak nevezhető helyiségben ülnek, elszeparálva a többiektől. Teljesen külön szárnyban vannak, körülöttünk nincsenek irodák.

Tudnak róla, hogy a hátuk mögött “közmukinak” és “közfoginak” hívják őket, és azzal is gyakran szembesülnek, hogy másképp viszonyulnak hozzájuk, miután megtudják, hogy nem közalkalmazottak.

Hiába közelítenek a negyvenhez, vagy esetleg 2-3 gyerekük is van, ugyanúgy 20 nap szabadság jár nekik évente, mint az összes többi közmunkásnak.

Aki akar, hosszabbíthat további négy hónapra, bízva benne, hogy addigra felszabadul valahol egy hely, de utána nagy valószínűséggel az egész programot lezárják. De erről semmi biztosat nem tudnak, mert “hetente más infók jönnek arról, hogy mi várható. Hivatalos tájékoztatást nem kapunk, néha megsúgják a jobban értesült kollégák, ha hallottak valamit, de nekünk senki nem szól a jövőről”.

A két fiatal munkatárs kivárja a következő négy hónapot. Nem mosolyogva és nem örömmel, de minimálisan még bíznak benne, hogy változik valami. Egyikük azt mondja, ha vége a progamnak, akkor két hónap próbaidőt ad magának, az alatt megpróbál elhelyezkedni, ami várhatóan nem sikerül majd. “Aztán ez a szép szakma hobbivá minősül, én pedig elhagyom a pályát”.

“Ez a szó, hogy közmunkás vagyok, borzalmas mentális súlyt helyez az emberre, megeszi az ember lelkét”

– mondja egyik interjúalanyunk. Ő a szűk családi és baráti körén kívül nem is szereti elmondani senkinek, milyen státuszban dolgozik.

“Amikor új embert ismerek meg, és megkérdezi, hogy mit dolgozom, akkor megmaradunk annyiban, hogy művészettörténész vagyok alacsony pozícióban, és nem megyek bele mélyebben. Úgy érzem, hogy ha bevallom, hogy közfoglalkoztatott vagyok, akkor azzal azt vallom be, hogy kevesebb vagyok, mint a többiek, hogy én valamiben hiányt szenvedek” – meséli.

Szerintük jó, hogy egyáltalán van lehetőség a pályakezdők előtt, és még azt is el tudnák fogadni, hogy az első időkben kevesebb a fizetésük is. Amit hiányolnak, az a fokozatosság, hogy nincs semmilyen garancia arra, hogy pár éven belül a múzeumon belül kapjanak egy rendes státuszt.

Ez nem egy szerves valami, hanem egy szigetszerű képződmény. Nincs egy látható létra, amin feljebb lépkedhetünk, itt egy szék van, amire leültünk, és egyetlen irány áll előttünk: felállni és elsétálni, ha nem tetszik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk