KÖZÖSSÉG

„Nincs annál nagyobb csoda a világon, mint ahogyan egy kutya felülírja a korábbi rossz mintáit”

A bicskei menhelyet, ahol minden évben több száz kölyökkutya kap új esélyt az életre, mindenki csak Kutyaoviként emlegeti.
Szabó Anna cikke - szmo.hu
2021. december 22.


Link másolása

A Kutyaovi már első ránézésre is más, mint a legtöbb menhely. Itt a mentett kutyusok nem szűk kennelekben töltik a mindennapjaikat és nem egy ingerszegény közegben várják azt, hogy valaki magával vigye őket – a családjuk legújabb tagjaként. Itt az önkéntesek gyakran viszik őket sétálni vagy éppen futni, rágcsálhatják a játékaikat, szaladgálhatnak a velük együtt bekerült testvéreikkel, hétvégente pedig játszhatnak a látogatókkal a babzsákfoteleken, esetleg – szezontól függően – süteményt vagy éppen dinnyét lopkodhatnak le az asztalokról.

Mégis: a kölyökkutyamentés közel sem egy egyszerű műfaj. Épp ellenkezőleg rengeteg kihívás, stressz, fájdalom, lemondás és félelem van a világ legaranyosabb kiskutyaszempárjai és kerekedő kutyapocakjai mögött. Ezekről Adrienn, a Kutyaovi egyik alapítója mesélt.

„2018-ban csináltuk meg Amandával a Kutyaovit, de előtte sokáig önkénteskedtünk együtt más szervezeteknél, ezért nagyon jól tudtuk, hogy mi az, amit mi nem akarunk csinálni.”

Eleinte nem volt egyszerű dolguk, hiszen nem voltak támogatóik, de a kezdeti nehézségek és a korábbi tapasztalatok is segítették őket abban, hogy kialakuljon a saját szabályrendszerük, amihez a mai napig tartják magukat. Ennek az első és legfontosabb eleme egyértelműen a minőségi mentés, azaz a kutyák jólléte: minden akciójukat ennek vetik alá. Ezért teszik mindig közzé, hogy pontosan milyen adományokat várnak a támogatóktól, ezért veszik komolyan, hogy mindenki betartsa az örökbefogadás menetét (ide kattintva találod a lépéseit) és ezért van az is, hogy nem mindenkinek adnak örökbe kutyát.

„Nem kötelező mindenkinek kutyát tartania.”

Mivel ma még mindig sokan csak a kutyázás „szép” részét látják, fontos kiemelni, hogy a kutyatartás óriási felelősség, és még egy tökéletesen bejáratott életbe is hatalmas macera egy kutya érkezése, ez pedig egy kölyökkutyánál különösen nehéz. Őket ugyanis még mindenre meg kell tanítani a szobatisztaságtól kezdve a pórázfegyelmen át egészen a szocializációig – teljesen az alapoktól.

Nem könnyű tehát az élet a kölyökkutyákkal, és pont ez az oka, amiért Amanda és Adrienn úgy döntöttek, hogy kifejezetten nekik szeretnének szentelni egy menhelyet.

„Nagyon szépnek látszik kívülről, olyan, mintha csak a cukiskodásról szólna, de valójában ez az egyik legnehezebb terület.”

Ezek a kölykök ugyanis általában nem kívánt almokból jönnek a világra, ami azt jelenti, hogy már a kutyamamák sem megfelelő körülmények között élnek, nem egy felelős gazdi mellett vemhesek, aki figyelne a féreghajtásra vagy a megfelelő tápra. A születésük után a kicsiket gyakran azonnal kidobják, az anyjuk nélkül, így soványan, iszonyú fertőzésveszélyben, kifejlődött immunrendszer nélkül kerülnek az utcára. Ezek miatt speciális igényeik vannak, amelyek speciális tudást és fokozott odafigyelést igényelnek.

A kicsik mellett van néhány kamasz és idősebb négylábú is a Kutyaoviban. Köztük vannak, akik valamelyik alom kutyamamájaként kerültek be, de olyanok is akadnak, akik itt nőttek fel az évek alatt, mert senki sem vitte őket haza. Ez az egyik oka annak, hogy a kényelmesen 30-40 férőhelyes Kutyaoviban most 60 kutyus keres gazdit.

Jelenleg van a Kutyaoviban egy trió, akiket a néhány napja egy dobozban dobtak át a Kutyaovi kerítésén és egy 16-os alom is, amivel egyáltalán nem terveztek. De amikor tudják azt, hogy ezeknek az állatoknak nincs más esélyük, akkor nem maradnak kérdések.

Azért persze pozitív számokat is fel tudnak mutatni: 2020-ban több mint 300 kutya talált gazdára az alapítvány segítségével. És bár az idei évnek még nincs vége, az biztos, hogy idén is 300-nál több kutya fordult meg a gondozásukban. A tavalyi év ezzel együtt egy szomorú tendenciát is magával hozott: a szokottnál több kutya került vissza a menhelyre. A koronavírus és a home office miatt az átlagosnál többen döntöttek úgy, hogy örökbefogadnak, közülük viszont sokan vissza is vitték a mentvényeiket, amint elkezdett számukra kényelmetlenné válni a gazdilét.

„Először októberben vettük észre, hogy elkezdték őket visszahozni, amikor már hidegebb, esős idő volt – a kutyával ugyanis akkor is foglalkozni kell, akkor is el kell vinni sétálni.”

És bár ez világszinten jellemző tendencia volt 2020-ban, nem jelenti azt, hogy nem viselte meg mind a kutyákat, mind a menhelyet. Így érthető, hogy egyre szigorúbb szabályok mellett lehet örökbefogadni a Kutyaoviban – ez pedig a karácsonyi időszakra különösen igaz.

„Előfordult, az egyik kutyánkra azzal jelentkeztek, hogy a nagymamának szeretnék örökbefogadni karácsonyra. Erre azt mondtuk, hogy sajnáljuk, de tőlünk nem.”

Ebből is látszik, hogy Magyarországon még bőven van mit fejlődni, ami a felelős állattartást illeti, hiszen nálunk még mindig nem jellemző az intézményes – vagy bárminemű – érzékenyítés, vagy egyáltalán az alapos tájékoztatás. Emiatt sokan humanizálják a kutyákat, így például azt gondolják, hogy számukra öröm, ha kölyköket hoznak a világra, pedig itt puszta ösztönről van szó. Ez a fajta tájékozatlanság pedig elképesztően nehéz helyzetbe hozza a hazai állatvédő és -mentő szervezeteket.

„Egyre romlik a helyzet. Mi Pest megyében még egész jó helyzetben vagyunk, de van, ahol már a plafonról is kutyák lógnak. Arra kérnénk mindenkit, hogy ivartalanítson, mert így bele fognak fulladni a kutyákba a szervezetek.”

Ezek a nonprofit egyesületek eközben nem győznek melléjük gondozókat vagy ideiglenes gazdikat keresni, hiszen nem tudnak eleget fizetni ahhoz, hogy könnyen találjanak munkaerőt.

„Ehhez kell egy kattantság, nem megy másként.”

A nehéz fizikai munka mellett pedig talán még nehezebb a mentés érzelmi részével megbirkózni. A kutyamentők ugyanis nap mint nap szembesülnek az emberi közönnyel, azzal, hogy a legtöbben ugyanúgy elmennek egy rászoruló ember és egy rászoruló állat mellett is. Ők azok az emberek, akik azt gondolják, hogy valaki más majd úgyis kezeli a problémát, aminél ők elfordítják a fejüket.

„Rettenetesen megvisel, hogy nem mi okozunk bajt egy kiskutyának, mégis mi küzdünk érte, mi szenvedünk, és végül mégis meghal. Olyankor elgondolkozunk rajta, hogy ez mást nem zavar? Ez csak nekünk fáj?”

Mégis, egyrészt ezek a negatív élmények azok, amelyek arra ösztönzik a Kutyaovit és a többi hasonló alapítványt, hogy ne adják fel a munkájukat, akármennyire kimerítő is az minden szempontból. Másrészt pedig természetesen a gondolat, hogy minden mentvényük egyszer boldog, gazdis kutya lesz. Adrienn és Amanda legalábbis errefelé terelgetik őket, azzal az alapelvvel, hogy tőlük csak jobb helyre mehetnek – pedig náluk is igazán jó dolguk van.

„Az erőszakmentes képzésben, a pozitív megerősítésben és a környezetgazdagításban hiszünk, ezért kapnak nálunk például jutalomfalatkereső-feladatokat és a nyílt napokon lehetőséget, hogy új ingerek érjék őket.”

Mindezek mellett pedig amiben még részük van, az a végtelen türelem. A Kutyaoviba ugyanis olyan kiskutyák kerülnek, akiket az egészen rövid életük során már rengeteg trauma ért, ezért a legtöbbjük sérült, bizalmatlan és félős. Emiatt lehetetlen csak azért is boldog leszel és rehabilitálódsz-hozzáállással kezelni őket – ez ugyanis náluk nem működik. Működik viszont a gyengédség, az odafigyelés, a szeretet, a pozitivitás és természetesen a türelem.

„Amikor bekerül egy kiskutya mindenféle puttonnyal, amiben ki tudja, mi van, és egyszer csak elkezd megnyílni, ahhoz semmi sem fogható. Nincs annál nagyobb csoda a világon, mint ahogyan egy kutya felülírja a korábbi rossz mintáit.”

Ha te is szeretnél találkozni a Kutyaovi mentvényeivel, elvinni őket sétálni, megajándékozni őket valamivel, vagy hozzájárulnál a menhely fejlesztéséhez, akkor keresd fel a Kutyaovi Facebook-oldalát, ahol mindig megtalálod az aktuális támogatóknak szóló eseményeiket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Hatvan kutyát és a gazdáit is megmentette egy kiskutya Miskolcon
A törpe pincser időben felébresztette a gazdikat, így a menhelyen élő egyik állatnak sem lett baja.

Link másolása

Egy kutyamenhelyet üzemeltető miskolci házaspár arra ébredt kedd hajnalban, hogy lángol a kazánházuk – számol be az esetről az RTL. Az hogy nem történt nagyobb baj, kizárólag egyetlen dolgon múlott:

egyéves törpe pincser kutyájuk ugyanis éjjel felébresztette őket, így mire a tűzoltók kiértek, a férfinak sikerült elfojtania a lángokat.

„Te vagy a hősünk!” – dicsérte Minit, a kutyát a gazdája, Melinda.

„Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy a kiskutyánk bökdösi a fejemet, hogy keljek fel, és nézett a nappali felé. Először azt hittem, hogy csak nézelődik, de utána hallottam, hogy a kutyák kaparják az ajtót, akkor mentem hátra a kazánházhoz, hogy miért kaparnak” – mesélte a teljes történetet a csatorna Híradójának Zsebesi Béla, a kutya másik gazdája.

Télen a kutyák a kazánházban húzzák meg magukat éjszakára. Minden állatot sikerült időben kimenteni, a család szerint mindez Mininek köszönhető, aki félelmet nem ismerve a kutyamenhely lakóit is terelgette a tűz elől.

„Segített nekem terelni a többi kutyát, hogy az udvarra kerüljenek, de akkor már akkora füst volt az egész házban, hogy semmit nem lehetett látni. Csak őt láttam, hogy jön-megy, tehát abszolút nem ijedt meg, nem pánikolt be, hanem mint egy igazi tűzoltó, jött és segített”

– tette hozzá Zsebesi-Lengyel Melinda. „Mini szintén mentett kutya, a villamossínekről szedték össze néhány hónapja. Azóta túl van egy súlyos betegségen, sokáig hordták állatorvoshoz. Azóta a szobában lakik. Úgy érzem, mi kétszer megmentettük az ő életét, most ő mentette meg a miénket, illetve a társai életét” – mesélte a stábnak.

Mini, a hős pincser

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Napokkal azután halt meg álmában egy fiatal férj, hogy megtudta, gyereket vár a felesége
Öt évig voltak együtt, de csak szeptemberben házasodtak össze. A feleség augusztusra várja a közös gyereküket.

Link másolása

Szomorú posztban búcsúzik csütörtökön álmában elhunyt férjétől a Facebookon egy fiatal feleség, aki nemrég tudta meg, hogy anya lesz, írja a Daily Mail. A péntek reggeli posztban Shannen Rissel azt írja, hogy Connor volt élete szerelme, akivel éppen csak megtudták, hogy augusztusban gyerekük születik.

A bejegyzésből kiderül, hogy az ausztráliai Gorokonban élő pár 5 évig és 4 hónapig volt együtt, de csak tavaly szeptemberben házasodtak össze. Shannen szerint férje imádott a szabadban lenni, új dolgokat kipróbálni, ugyanakkor világ életében keményen dolgozott.

Ismerősei már létre is hoztak a fiatal özvegy számára egy közösségi gyűjtést. A befolyt összegből a temetési költségekhez szeretnének hozzájárulni, valamint a nyáron születő kisbaba felnevelésében is segítenének anyagilag. A gyűjtés során már 20 ezer ausztrál dollár (5 millió forint) gyűlt össze.

A teljes angol nyelvű posztot a tragédiáról itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Tíz éven keresztül titokban fizette rászoruló emberek gyógyszereit egy amerikai férfi
Minden hónapban 100 dollárt vitt be a helyi patikába. A pénzből olyan embereknek vettek gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.
Fotó: Tania Nix/Facebook - szmo.hu
2023. január 21.


Link másolása

Amikor 2012-ben az amerikai Alabama államban élő Hody Childress megtudta, hogy a lakóhelyének, Geraldine-nak egyes lakói nem tudják kifizetni a gyógyszereiket, megegyezett a helyi patika tulajdonosával, Brooke Walkerrel. Az amerikai légierő veteránja 100 dollárt (36 ezer forint) adott Walkernek, majd egy hónappal később újabb százat, hogy azoknak segítsen, akiknek nem telik gyógyszerre - írja az Insider.

Walker a helyi WVTM13 nevű csatornának adott interjúban számolt be a történekről.

"El ne áruld senkinek, honnan van a pénz. Mondd azt, hogy Isten áldása!"

- kérte a férfi.

A nő egy borítékban gyűjtötte a pénzt, az évek során több ezer dollár gyűlt össze. Legalább két olyan betegnek vett belőle gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.

"Minden egyes hónapban besétált a gyógyszertárba, és átadott 100 dollárt. Megtartottam a szavamat, nem mondtam el senkinek, a családomnak sem" - mondta Walker. Ez 10 éven keresztül ment így, de 2022-ben Childress túl gyenge lett ahhoz, hogy bemenjen a patikába. Krónikus légúti megbetegedésben szenvedett.

A férfi 2023. január 1-jén halt meg, csak ezután árulta el Walker a titkot, amin mindenki megdöbbent. A lányának, Tania Nixnek is csak hetekkel a halála előtt mondta el.

"Elmesélte, hogy minden hónap elsején 100 dollárt visz be a patikába, és hogy nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. Csak segíteni akart rajtuk"

- nyilatkozta a lány.

Azóta a család és a barátok vállalták, hogy tovább folytatják a hagyományt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Újszülött kisfiút hagytak egy babamentő inkubátorban Hatvanban
A kisfiú egészséges, a Szombati Martin nevet kapta.

Link másolása

Szombaton hajnalban egészséges újszülött kisfiút hagytak a hatvani Albert Schweitzer kórház babamentő inkubátorában – írta Facebook-oldalán a kórház.

A kisgyermek melegen volt öltöztetve, vastag takaróba tekerve. Szombati Martinnak nevezték el a kórház munkatársai.

A baba testsúlya 3900 g, és 52 cm-rel jött a világra. Az inkubátorban hajlani 2:18-kor helyezték el. A posztban megjegyzik, hogy Martin a hatodik újszülött, akinek a hatvani kórház kihelyezett inkubátora új lehetőséget adott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: