Lázadás a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen, a rektor azonnali távozását követelik
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem oktatói és hallgatói petícióban követelik Andor György rektor azonnali lemondását, az alapítványi fenntartói modell megszüntetését, valamint az intézmény autonómiájának helyreállítását. A tiltakozók szerint az egyetem a működésképtelenség szélére sodródott.
A május 21-én kelt, „A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi polgárainak állásfoglalása: Nem kérünk tovább az önkényre és utasításokra épülő egyetemből!” című petícióban az aláírók azzal érvelnek, hogy az autonómia ígéretével szemben a kuratóriumi befolyás erősödését és a rektori irányítás központosítását tapasztalták.
A Qubitnak eljuttatott levélben hozzáteszik, hogy a vezetés szakmailag átgondolatlan átalakításai megrendítették a közösség bizalmát.
A BGE-n zajló eseményekkel párhuzamosan a Tisza Párt Alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetését, amelyek az egyetemek többségét is fenntartják. A javaslat szerint az alapítványok vagyona nemzeti vagyon, alapítói jogait a kormány gyakorolhatná, és meg is szüntethetné azokat. Ebben az esetben „a megszüntetett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyetemes jogutódja az állam” lenne.
A kormányzat az egyetemi modellváltást a versenyképesség növelésével és a rugalmasabb működés megteremtésével indokolta, hangsúlyozva a megnövelt finanszírozást. Ezzel szemben a kritikusok az egyetemi autonómia felszámolásának és a politikai befolyás bebetonozásának tartják a rendszert, amely szerintük átláthatatlan és összefüggésbe került az Erasmus- és Horizon-források felfüggesztésével.
Tavaly októberben több száz BGE-hallgató tüntetett az Alkotmány utcai épület előtt. A demonstráción a számonkérési rendszer, a zsúfoltság, a kommunikáció és az oktatók döntési szabadsága is a követelések között szerepelt.
Decemberben Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter egy BGE-s fórumon heves vitába keveredett egy hallgatóval az alapítványi rendszer és az Erasmus-ügy miatt. Az incidens rávilágított a hallgatók és a kormányzat közötti mély bizalmatlanságra.
Via Index