Az állam nem segített, az RTL nézői adományoztak az értelmi sérült unokaöccsét gondozó nőnek
Csaknem 300 ezer forint adomány gyűlt össze annak a salgótarjáni családnak, amelyet augusztus elején mutatott be az RTL híradója. Magyar Éva a húga halála óta egyedül neveli testvére értelmi sérült fiát. Ápolási díjat mégsem kaphat, mert az a jogszabályok szerint csak egyenesági rokonoknak jár. A nő azt mondja, az adomány egy évig is elég lehet, de hosszú távon az állandó juttatás segítene rajtuk.
A sérült unokaöccsét ápoló asszony tíz éve vette magához Gábort, amikor húga meghalt. A most 50 éves férfi nem tud egyedül közlekedni. Öltöztetni, etetni, pelenkázni kell.
Éva akkor arról beszélt, hogy Gábor ellátása miatt nem tud dolgozni. 63 ezer forint járadékot kap, a férfi szintén kap járadékot és fogyatékossági támogatást, így 160 ezer forintból élnek ketten. Ápolási díj azonban nem jár a nőnek. A Belügyminisztérium korábban azt közölte, az csak egyenesági rokonukat ápolók kaphatják.
A riport után többen úgy érezték, segítenek a családon az állam helyett. Éva most azt mondja, ha nem lesz váratlan kiadásuk, akkor ez a pénz – jól beosztva – egy évre megoldja a mindennapi gondjaikat.