A magyar fruska Hitler és Sztálin kedvence is lett bájos színészi játékával
Hogyan épített nemzetközi filmes karriert az 1930-as években egy magyar csitri, aki már húszévesen sztár volt Budapesten? Silberspitz Franciska – vagy Franci, ahogy mindenki hívta – Budapesten, az I. kerületi Tabánban született 1903-ban, egy budai vendéglős lányaként.
Franci mindenkinél jobban tudta, hogyan irányítsa a figyelmet magára, ami nem meglepő egy olyan családban, ahol tizenhárman voltak testvérek. Az alacsony, 156 centiméteres Franciska energiadús, locsi-fecsi, elkényeztetett gyerek volt, és mint oly sok kislány, ő is színésznő szeretett volna lenni. Már négyévesen is az volt a kedvenc elfoglaltsága, hogy verset mondott a családjának, és később is állandóan szavalt, amikor csak alkalma nyílott rá.
Eleinte senki nem vette komolyan az elhatározását, mivel rossz tanuló volt, de elszántsága keresztülvitte minden létező akadályon. Ha kellett, akkor pókerarccal hazudott, például arról, hogy hány éves, csak azért, hogy előbb felvegyék a Színművészeti Akadémiára, mivel akkoriban nem volt fényképes igazolvány. Mire lebukott, már látták a sziporkázó tehetségét, ezért elsiklottak az ügye felett.
Még a művésznevét is egy hantázásnak köszönheti, mivel egyszer szokásához híven elkésett az órájáról (folyamatos álmatlanság gyötörte, és mire elaludt, már kelhetett is fel), ezért tanára, Gál Gyula jogosan számonkérte őt. Franci szemrebbenés nélkül közölte, hogy azért nem ért oda időben, mert a belügyminisztériumban volt ügyet intézni. A tanár nem hagyta annyiban az arcátlanságot, és elkezdte faggatni, hogy milyen ügyben, de a lánynak erre rávágta, hogy nevet változtatott. Gál rákérdezett, hogy ugyan mi lett a neve, mire így replikázott a színésztanonc: „hát Gál Franciska!” Ezután ragadt rajta a tanára után spontán kitalált művésznév, egy ’a’ betűvel kiegészítve.
Az anekdota másik verziója szerint a cserfes kislány valóban felvette a tanára nevét, gyakorlatilag dacból, mivel Gál mindig eltévesztette, hogy hogy hívják őt valójában, és azzal cukkolta, hogy ilyen névvel nem lehet híres.
Rendszertelensége és szemtelensége miatt nem járta ki az Akadémiát, ahogyan az Országos Színészegyesület iskoláját sem, amellyel szintén türelmetlensége miatt hagyott fel. Ám kiderült, hogy a cserfes, önfejű kislány meglepően szorgalmas is, ha kellően motivált: hamar megtanult angolul és németül is, csak hogy filmezhessen.
Közben elszántan bekopogtatott Budapest összes színházigazgatójához, hogy szerepet kapjon. Az első áttörést a Belvárosi Színház igazgatójának, Bárdos Artúrnak köszönheti, aki megengedte Franciskának, hogy beugorjon egy szerepre a betegeskedő kollegina helyett. Az elsöprő siker után megtarthatta a szerepet, ebben látta meg Molnár Ferenc is, aki utána kifejezetten neki írta az Ibolyát.
Hosszú időre rajtamaradt a huncut naiva karaktere, ám valójában egyáltalán nem volt elveszett leány: mindig erőszakosan szerezte meg a főszerepeket, és ha kellett, színházat is váltott, így került végül a Vígszínházba, ahol egy évtized alatt a legtöbb sikerét elérte.
Közben a remekül éneklő és táncoló Franciskát számos színház alkalmazta, többek között a Fővárosi Operettszínház.